És akkor a Colca kanyon és a kondorkeselyűk:)
Hajnalban csörgött az ébresztő és miután este 11-kor sikerült lefeküdnünk, éjjel 2-kor kelni kellett, hisz 02.30-ra jött értünk az utazási iroda kisbusza és indultunk a Colca kanyonba. Azt hittem oda is nagy turistabusszal megyünk,de tévedtem. Egy 7 személyes kisbusszal mentünk, aminek furcsán nagyon nagyok voltak a kerekei, eleinte nem értettem miért. Aztán hamar rájöttem:)
Amint kiértünk Arequipából és ráfordultunk a Chivay felé vezető útra, kb 1-2 kilométer után egy földúton zötykölődtünk tovább, ami ráadásul fél méter mély kátyukkal volt tele. A sofőrünket egyáltalán nem zavarta, hogy szemmel láthatóan elfogyott az aszfalt a buszunk kerekei alól és éppolyan nyaktörő sebességgel ment tovább a földúton, mintha a betonuton lett volna:) Ennek az volt az egyenes következménye, hogy úgy rázkódott és ugrált a kocsi, hogy vagy a fejünket vertük be a busz tetejébe, vagy az oldalának csapódtunk. Amikor megkérdeztük, hogy nem lehetne-e lassabban, köztölték hogy nem, mivel hosszú az út és ne érnénk vissza időben:)
Amugy igazi kis nemzetközi csapat gyült össze a buszon:) Volt egy olasz fiatal házaspárunk(Kiara és Stephano), volt egy belga pár(Tim és Paola), volt egy perui férfi(Juan), ott volt a debora, aki chilei és én aki magyar vagyok:)
Kb 4 óra mulva már minden porcikánk fájt, tele voltunk lila foltokkal :)
Aztán elkezdtek sorban rosszul lenni az emberek. Fejfájásra, hányingerre, szédülésre és migrénre panaszkodtak, én akkor már tudtam miért, mert láttam magunk körül az Andok jellegzetes magashegyi növénytakaróját és úgy saccoltam, 4000 méter fölött járhatunk. ELőbb a Tim lett rosszul, aztán a Stephano és a Juan is. Ekkor szólt a turavezető, hogy igen, lehet, hogy rosszul leszünk, mert 5000 méter magasan vagyunk:) Gondoltam köszi:) Nekem ugyan nem volt semmi bajom, de sem az olasz pár, sem a belga pár nem járt még 3000 méter feletti magasságon és az utazási iroda nem szólt nekik, hogy mekkora magasságba megyünk és hogy van aki ezt nem birja(fogalmazzunk úgy: a legtöbben nem birják). Szerencsére volt nálam Movalis, másoknál hányingerre gyógyszer, igy begyógyszereztük a fiukat és robogtunk tovább, bár néha meg kellett állni, hogy hányjon valaki egy békéset:))))
Érdekes, hogy a csapatunk 4 nőből és 3 férfiból állt(mindhárman fiatalok, edzettek, erősek). A nők közül senki nem volt rosszul, 3 férfitársunk viszont kidőlt a sorból:)
Az egész napi rázkódás összekovácsolta a csapatot és mindenki összebarátkozott mindenkivel.
Mindenesetre estére már együtt szidtuk az utazási irodát Chivay békés, 4000 méter alatti magasságában, hogy nem szóltak, hogy nincs út és hogy nem terepjáróval, hanem egy ócska rugózású kisbusszal megyünk, valamint azt is elfelejtették közölni, hogy többször elérjük az 5000 méteres magasságot és aki magashegyi betegségben szenved, az inkább ne jöjjön:)
Chivayban álltunk meg először, ott volt a szállásunk is. Chivay 3700 méteres magasságban fekszik az Andokban és a Colca kanyon központi települése. Termálforrásairól nevezetes és festői vulkánok közt helyezkedik el az amúgy kicsiny település. Amint megérkeztünk kokateát adtak mindenkinek aki rosszul volt (nekem a világon semmi bajom se volt, viszont rettenetesen vágytam már egy forró kávéra, igy én azt ittam:)
Reggel indultunk tovább a Colca kanyonba. A vicces az volt, hogy amint betettük a lábunkat Chivayba, azonnal legomboltak rólunk fejenként 35 soult(kb 2500Ft), mondván, hogy ennyiért lehet kirándulni a kanyonban. Ezért a pénzért SEMMIFÉLE szolgáltatást nem kaptunk, többek közt még utat sem:)
Amugy Peruban mindenért pénzt kérnek. Az ország összes természeti látványosságánál valahol találsz egy bódét ahol pénzt kérnek:) A vicc az, hogy a perui turistáktól szintén! Egy perui ember nem nézheti meg a saját országa természeti látnivalóit, csak pénzért...
Ezen túl, az ország úthálózatára jellemző, hogy amint aszfalt kerül az autód kerekei alá, azonnal feltünik egy rendőr és egy sorompó és utdijat kérnek:) Nemcsak a sztrádán(hozzáteszem egyetlen sztrádával sem találkoztam eddig Peruban:), hanem a sima országuton is:)
A Debora egyik alkalommal már nem birta tovább és mikor az egyik templomba is belépti dijat kellett fizetni megkérdezte: azért nem kell fizetni Peruban, hogy levegőt vegyek?!?!:)
Naszóval elindultunk a kanyon szerpentinjein fölfele. Az ut leirhatatlanul gyönyörű volt. A kanyon véges végig inka teraszokkal boritott, az indiánok a mai napig az inkák által hátrahagyott teraszokat tartják karban és termesztik a növényeket rajtuk. Utunkat hófödte vulkánok és olyan gigászi hegyek szegélyezték, amilyeneket még életemben nem láttam.
Több kis településen megálltunk rövid pihenőkre, templomnézésre és fotószünetekre. Ott találkoztunk egy hatalmas sassal is, akit (természetesen pénzért:), bármely testrészedre ráültettek és szemmel láthatóan békésen türte a torturát:)
Az utunkon rengeteg házi indián szőttest árusitó, gyönyörű népviseletbe öltözött asszonnyal találkoztunk, szinte minden kilátóhelynél árulták a portékáikat:)
Az Andok és az Andokot jelképező hatalmas madár volt azonban az, amiért mi is többek közt idejöttünk, hisz azt igérték, hogy láthatunk kondorkeselyüt. Őszintén megmondom: nem hittük el. Meg voltunk róla győződve, hogy csak turistacsalogató az egész és nem látunk semmit, vagy ha mégis, akkor többezer méter magasban egy fekete pontot:)
Szerencsére tévedtünk:)
A helyzet, mint a turavezetőnktől megtudtuk a következő: úgy 20 éve csaknem kipusztultak a kondorkeselyük a Colca kanyonból, hisz a természetes táplálékforrásukat(az elhullott, vadon élő guanacok, lámák, alpakák és vikunyák tetemei), az ember részben kiirtotta, részben háziasitotta. Az óceánból partra kerülő méreganyagokkal teli haltetemek is sok keselyűt megöltek és megölnek a mai napig.
A perui Andokban ráadásul egyetlen szabadon élő lámafélét sem láttunk. Tökéletesen üres a táj. Ez azért is döbbenetes, mert Chilében, ahányszor fölmentünk az Andokba, vikunyák csapatainak erdejével találkoztunk lépten-nyomon. Tele van velük a chilei Andok. A vadon élő lámafélék Peruban is védettek, de akkora a szegénység, hogy ennek a törvénynek nem lehetett érvényt szerezni és több helyről gyakorlatilag kiirtották őket. Szomorúan üresek az Andok magashegyi legelői nélkülük.
Az indiánok viszont rájöttek arra, hogy miután a turisták nem láttak kondorkeselyűt, megcsappant a számuk. Igy(miután a turistákból származik a megélhetésük fele), elkezdték etetni a keselyűket, teljesen maguktól. Az elhullott állatokat elvitték az Andoknak azon szakadékaihoz ahol még fellelhető volt az az 1-2 madár ami megmaradt és ha nem volt elhullott állat, akkor leöltek nekik 1-2-őt és ledobták a kanyon lejtőire a madaraknak. 20 év alatt elérték azt, hogy ismét kondorkeselyük szárnyalnak az Andokban és a Cruz del Condor kilátóról csodálhatjuk a szárnyalásukat az ezer méternél is mélyebb kanyon felett. Nekünk még mázlink is volt, mert nemcsak repülni láttuk őket, hanem egy a szakadékban, tőlünk kb 20 méterre levő sziklán 3 kondorkeselyű üldögélt és békésen tollászkodott vagy 15 percig:) A turisták fürtökben lógtak a szakadék oldalain és vadul fényképezték őket, de ez a madarakat, láthatóan cseppet sem aggasztotta:)
Amugy az andoki kondor testhossza 145 centiméter is lehet, a szárnyai fesztávolsága akár a 3 métert is meghaladhatja, testtömege pedig a 15 kilót. 40-50 évig élnek, sokszor párban. A párok nem hagyják el egymást, ha az egyik elpusztul, a társa nem keres uj párt magának. 2 évenként egyszer költenek és egyetlen tojást raknak csak. Mondta az idegenvezetőnk, hogyha szerencsénk lesz fiatal madarakat is láthatunk, ezeknek még barna a tollazata, később, kifejlett korukra lesznek feketék. Hihetetlen látvány volt, ahogy a sziklán üldögélő 3 madár egymás után kiterjeszti a hatalmas szárnyait, elsiklik a kanyon felett és az emelkedő légáramlatokat kihasználva, egyre magasabban vitorlázik az égen.
Miután nekem semmi bajom sem volt a magasságtól, ugy gondoltam, hogy bejárom a Cruz del Condor völgyét és fényképezek, hisz itt több mint 2 óra szabadidőt kaptunk arra, hogy nézhessük a keselyük szárnyalását. Nem számitottam azonban azzal, hogy hiába birom jól a magasságot, azért annyira nem könnyű ilyen magasságban hegyre föl és hegyről le császkálni:) A végére teljesen kifogytam az oxigénből és úgy kiszáradtam, hogy rekedten tudtam csak beszélni:) A hideg üditőt árusitó indián asszony elérhetetlen távolságra volt tőlem és majd meghaltam mire odaértem hozzá:)
A kanyon szerpentinjein kanyarogva, szinte minden sarkon megálltunk fényképezni, annyira döbbenetesen gyönyörű volt a táj:
ű
És egy nem mindennapi templom, egy nem mindennapi tájon:
Az indiánok minden lehetőséget kihasználnak a pénzgyüjtésre:) Népviseletbe öltöznek, felkapnak 1-2 alpaka gidát és kiállnak valamelyik forgalmasabb helyre. És melyik turista tud ellenállni egy hópihe kinézetű, gyönyörű szemű alpaka gidának?! Egyik sem!:) Persze mi sem:) Azonnal megrohamoztuk őket és felkaptuk az állatkákat. Amugy érdekes módon az alpaka gida szemre nagynak tünt, de alig volt sulya:) Az állat legnagyobb része a hihetetlenül vastag, selymes bunda, ami az értékét is képviseli. Az asszony gyerekei, akik vele együtt "dolgoztak", talpraesettek voltak és az egyik pöttöm kislány, mikor az anyukája kezébe nyomtam 3 soult, azonnal odanyujtotta a kezét és rámszólt, hogy "Da me tambien!" - Adjál nekem is!:) Persze neki is a kezébe nyomtam egy soult és megelégedetten szaladt rágógumit venni magának:)
Peruban kezdtem rájönni arra, hogy milyen jó dolog, hogy valamennyire már beszélek spanyolul. Bármelyik országba teszem be a lábam a kontinensen, mindegyikben megértenek:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése