2012. február 26., vasárnap

Hajókirándulás a Csendes óceánon - fókák, tengeri madarak, pingvinek

  Mikor legutóbb kint jártunk az aricai kikötőben el akartunk menni újra fókelesre Jackie barátnőmmel, mert ő még sosem volt. Nézegettük a kirándulóhajókat, de mind nagyon nagy volt. Ez azért rossz, mert saját tapasztalatból tudom, hogy a nagy hajók nem tudnak közel menni a fókákhoz egyszerűen a hajó mérete és kisebb mozgékonysága miatt. Végül rákérdeztünk, hogy nem lehetne-e valami egészen kis csónakkal menni? Például egy olyannal - azzal ráböktünk egy pici motoros hajócskára. A matróz legnagyobb meglepetésünkre közölte, hogy azzal sokkal messzebb is elmehetünk, menjünk be beszélni annak az étteremnek a tulajdonosával amely előtt horgonyoz. Megfogadtuk a tanácsát és előkerítettük a Jose nevű férfit. Kiderült ő viszi kirándulni a turistákat, de nem szimplán fókalesre, hanem egy egész napos kirándulásra az óceánra, amely során nemcsak fókákat, hanem némi szerencsével delfineket, tengeri vidrákat, pingvineket és más madarakat is láthatunk.
  Azonnal lerohantuk kérdésekkel. Végül kiderült, a hajó kb 9-1o embert szállíthat, két fő a személyzet, vagyis maximum 7-8 ember bérelheti ki. Mondtuk hogy szuper, holnap menjünk. Erre közölte, hogy így drága lesz, mert jelenleg nincs más jelentkező és akkor kettőnknek kell kibérelni az egész hajót. 6o.ooo peso volt az egész hajó bérleti díja, ami itt sok pénz, de ha azt vesszük, hogy 3o.oooFt-nak megfelelő összegért(15.oooFt/fő), egy napra kibérelünk egy kis hajót személyzettel, akkor nem is olyan sok. Így megegyeztünk és megbeszéltük, hogy másnap reggel 8-kor indulunk.
  8-kor meg is jelentünk útra készen, azaz felfegyverkezve több tonna napolajjal, távcsővel és valamennyi fényképezőgéppel amit elő tudtunk keríteni(sajnos egyik se volt túl jó gép).
Itt az útvonal amit követtünk a kirándulás során, azt is mutatja hol mit láthatunk(hol élnek a pingvinek, a fókák, hol vadásznak a delfinek):


  Megjelent a  "matróz" akinek azon túl, hogy több füle volt mint foga, más baja is volt. A kora reggeli időpont ellenére már egyáltalán nem volt "szomjas".  A magához vett többféle alkoholtartalmú stimuláns hatására valami egzotikus nyelven beszélt, de tuti nem spanyolul, mert a Jackie barátnőm sem értette mit mond, pedig neki az anyanyelve a spanyol:))
Már attól is berúgtunk ha csak a közelében voltunk:))
  Kissé aggódtam, hogy mi lesz ha a "kapitányunk" is hasonló állapotban kerül elő, de a félelmeim alaptalannak bizonyultak. A hajóskapitány szigorú józansággal dolgozott és próbálta valahogy kordában tartani ledérebb életszemléletű matrózát:)

 

  Persze mikor megérkezett ő is azonnal konstatálta matróza állapotát és halkan odavetette a foga között: "Megmondtam ha még egyszer berúgsz, levágom a tökeidet...":)

  Amúgy ez azért volt csak furcsa, mert Chilében nagyon szigorúan veszik azt a szabályt, amit én is maximálisan magaménak vallok: az alkohol és az óceán két olyan dolog, amit nagyon veszélyes összevegyíteni. Például itt tilos alkoholt az utcán fogyasztani. Persze...mondhatnánk: Magyarországon is! A különbség az, hogy itt ezt a szabályt be is tartatják. Simán és kérdés nélkül beviszik a rendőrök azt az embert, aki kezében egy dobozos sörrel kimerészkedik az utcára. Arica teljes partszakaszán is TILOS alkoholos tartalmú italt árusítani, még a part menti vendéglőkben is. A strandokon a hűtőtáskákat a rendőrök rajtaütésszerűen ellenőrzik(nincs-e benne sör) és a parti őrök az óceánon túl a strandolókat is figyelik és ha ittas társaság érkezik, azonnal elzavarják őket a strand területéről. A Csendes óceán nem a Dagály strandja. Itt a partközelben is nagyon komoly veszélybe sodródhat még egy profi úszó is a veszélyes áramlatok és az óriási hullámok miatt. Így alkohol tekintetében vasszigor van a partokon. Matrózunkat láthatólag mindez egyáltalán nem zavarta:)

  Hamar kifutottunk a kikötőből, indult a Chinchorro expedíció és nem volt más előttünk, csak az óceán...

 

  Jackie barátnőm bolíviai és életében először itt látott tengert, mi több most szállt először bárminemű vízen úszó alkalmatosságra, ráadásul úszni sem tud, így én meg voltam győződve arról, hogy amint kiérünk a védett kikötőből a nyílt óceánra és megkapjuk az első hatalmas hullámokat, megijed és szánalmas szárazföldi patkány módjára fog viselkedni, de nem így történt. Nemhogy nem félt, azonnal kimászott a hajó orrába és nem zavartatva magát a folyamatos hullámvasúttól, egyfolytában kiáltozott: CSODÁLATOS!!!! FANTASZTIKUS!!! GYÖNYÖRŰ!!:) Egyet kellett értenem vele...


   Sokáig hajóztunk merőlegesen el a parttól a nyílt óceán felé, a társaságot csak a rengeteg medúza jelentette. Majd dél felé indultunk a parttól távol, de párhuzamosan azzal és lassan srégen közeledtünk a parti hegység felé. Ahogy megközelítettük a partot feltűntek a madarak. Először a kormoránokat(magyar neve: kárókatona), láttuk meg. Belőlük rengeteg él Aricában és Arica környékén és elég sok bajt okoznak, révén Arica kín-keserves napi öntözéssel életben tartott pálmáit használják pihenő és hálóhelyül. Hogy letörik a pálmák leveleit még nem lenne baj, de a madárürüléktől a pálmák lassan, de biztosan haldokolnak. Így a part mentén elég sok toronymagas botot láthatunk: pálmákat, amelyek már elpusztultak és csak a csontvázuk maradt. Az önkormányzat egyszer felvetette az ötletet, hogy a többezres madárállományt esetleg ritkítani kéne, de óriási tiltakozást váltott ki a lakosság körében akik azt mondták, hogy a kormoránok csak a nagyon nagy pálmákat teszik tönkre....tessék az elpusztultak helyére mindig újakat ültetni!:) A helyiek szeretik a kormoránokat, mert a legszelídebb madarak, szinte csak akkor totyognak odébb ha majdnem rájuk lépünk. Úgyhogy továbbra is több-ezer kormorán fészkel Arica szerencsétlen pálmáin:)
Természetesen a legtöbb a Közönséges Kormoránból van:


  Ez a faj amúgy döbbenetesen alkalmazkodóképes. Megtalálható az egész kontinensen. Megél az édes és sós víz környékén is, bár az édesvizet előnyben részesíti(Arica ideális élőhely a számára, lévén két folyó holtága is itt van pár km-re). Megtalálható hidegben-melegben és döbbenetes módon egészen elképesztő magasságban is(például itt Chilében, a Laguna Cotacotani partján, 4800 méter magasan!!!). 
  Általában halevő, de kis rákokat is elfogyaszt. Fákon fészkel, 3-4 tojást rak egyszerre.
  Ekkora alkalmazkodóképesség mellé kellett ennek a madárnak valami rosszat is kapnia a természettől, ez pedig az, hogy a tollruhája bizony nem vízálló. Ezért láthatunk a part közelében ágakon, sziklákon kitárt szárnyakkal, a napon és a szélben szárítkozó kormoránokat, jellegzetes testtartásban:


  A másik fajt Aricában nem figyelhetjük meg, csak messzebb a várostól. Ez a Guanay Kormorán, melyet a helyiek "ave Humboldt"-nak(Humboldt madár), is neveznek, mivel az élőhelye ez a hideg, antarktiszi áramlat, mely Chile és Peru partja mentén fut.  Ez a faj nagyobbrészt Peruban fészkel(Chilében csak pár szigeten), Észak-Chilében márciustól decemberig figyelhető meg nagyobb számban. Mivel már csak Peruban és Chilében él(Argentínában volt egy kisebb populáció, mely már kipusztult), jelenleg "veszélyeztetett" státuszban van, de ez hamar tovább romolhat, mert bár most már Peruban is védett, de ott óriási a túlhalászat és az egyik alapvető tápláléka, a szardellapopuláció az összeomlás szélére sodródott. Így a megmaradt madarakat a fészkelőhelyeinek környékén az élelemhiány fenyegeti.


  Ahogy hajóztunk tovább sok pelikánnal találkoztunk, akiket már régi ismerősként üdvözölhettünk. A legtöbb a Közönséges és a Perui vagy más néven Chilei pelikánból él itt. Ők tömegével élnek a kikötők környékén(itt Aricában is hatalmas tömött sorokban üldögélnek). Kitűnően megélnek az emberektől lejmolt halakból(sokan etetik őket, pedig  bizony ez nem veszélytelen mutatvány, mert amint meglátnak egy halaszacskót valakinek a kezében, szó szerint rávetik magukat és ezek a madarak nem kicsik). Kiegyenesedve felérnek az ember mellkasáig és a csőrük sem veszélytelen:)


  A Perui pelikán elterjedési területe, kizárólag a dél-amerikai kontinens perui és chilei partvidéke, valamint a kontinenshez közel eső szigetek. A Humboldt áramlat mentén él csak.
Jellemzője, hogy igen nagy méretű, több mint két méter szárnyfesztávolságú, az egyik legnagyobb pelikánfaj a földön. Tápláléka elsősorban halak, melyekért lemerül a víz alá is. Rendkívül társas madár, nagy csapatokban él és sziklás szigeteken költ. Túl sok természetes ellensége nincs a kifejlett madaraknak, tekintélyes tömegük miatt. 1-1 fiatalabb példányt elkaphatnak a fókák, de ez is elvétve fordul elő. A számukat csak El niño és a La niña jelenség szabályozza(a későbbiekben kitérek arra mi is ez). Ez a hatalmas madár az emberrel is igen közeli kapcsolatot ápol, egyáltalán nem fél tőle. Épp a napokban mutattak a chilei tévében egy halászt, aki minden reggel kievezett a csónakján halászni és egy pelikán rendszeresen elkísérte. Előbb úszva a vízben, később már egyszerűen beült a csónakba minden reggel és a halászat végéig ottmaradt. Persze a halász eteti is, de a pelikán is rendszeresen halászik a csónakból. Ez az eset egyáltalán nem egyedi és érdekes, hogy bár a halászok például a fókákra mint versenytársakra tekintenek, addig a pelikánokat(bár hatalmas halpusztítók), barátságos nyugalommal szemlélik.

  De térjünk vissza a kirándulásunkra. Ahogy hajóztunk a kontinens partvonala mentén, szólt a fogatlan matrózunk, hogy hamarosan a delfinek közé érünk. Meresztettük a szemünket, de sokáig nem láttunk semmit, aztán hirtelen felbukkantak. Hatalmas körben úsztak körbe-körbe, majd néhány állat beúszott a kör közepébe és lakmározott az összeterelt halakból, így váltva egymást folyamatosan. A hajónk szigorúan a kör külső gyűrűjén maradt, hiába kiabáltunk, hogy menjünk a delfinek közé. A hajóskapitány azt mondta, hogy a hajók propellerjei sok állatot megsértettek, sőt megöltek, akik a vadászat hevében nem annyira figyelnek, így ezt megtiltották. Meg kellett elégednünk azzal, hogy messzebbről próbáltunk fotókat ellőni és be kellett érnünk azzal a néhány példánnyal, aki odaúszott a kis hajónkhoz, hogy az orrhullámainkon lovagoljon.


  Amikor én naivan rákérdeztem, hogy ezek milyen fajta delfinek, a kapitányunk azonnal rávágta, hogy Humboldt delfinek! Belelkesültem, hogy valami igazán egzotikus delfineket láttunk, de már megtanultam, hogy a chileiektől kapott információkat fenntartásokkal kell kezelni, így itthon utánaolvastam a dolgoknak. Humboldt delfint még nem irt le a tudomány, amiket láttunk, azok közönséges delfinek voltak. Persze ettől még hatalmas élmény volt látni és fényképezni őket :)))))

  Miután elhagytuk a delfineket, akik folytatták reggelijüket, a part felé fordultunk. Csodálkoztam mert ott csak meredek sziklafalakat láttam, de a folyamatos tülkölésből rájöttem: megérkeztünk a fókákhoz:


  Róluk már írtam több bejegyzésemben, annyira részesei az itteni életnek. Még éjjel is(pedig én nagyon messze lakom a kikötőtől), hallani a tülkölésüket város-szerte. Ha a pontos fajukat kell megnevezni, ők Dél-Amerikai oroszlánfókák. Nevüket a fejüket, nyakukat és mellkasukat borító szőrmebundáról kapták:


  Elterjedési területükről egyszerűbb egy térképet mellékelni. A dél-amerikai kontinens elég jelentős része._


  A dél-amerikai oroszlánfókát egészen 1960-ig kíméletlenül vadászták, de ekkor az egész kontinensen, egyszerre betiltották a vadászatát. A vadászati módszereket talán mindenki ismeri. Az egyik legkíméletlenebb volt. Amikor a bébifókák megszülettek és pelyhesek lettek, de úszni még nem tudtak, az emberek partra szálltak és botokkal szétverték a védekezésre és menekülésre képtelen kis állatokat. A bébifóka szőrmére nagy volt a kereslet, a felnőtteket a zsírjukért és húsukért vadászták, amíg aztán sikerült az állományt a kihalás szélére juttatni. Most már a hathatós intézkedések következtében az egyik legstabilabb létszámú fókafaj a földön. Még nem érte el ugyan az állomány az eredeti létszámát, de a Patagóniai partokon Chilében lassan, de folyamatosan növekszik a létszámuk. Természetes ellensége kizárólag az Orca, vagy más néven kardszárnyú delfin. De ők is inkább a beteg, gyenge egyedeket támadják meg a nyílt óceánon, így természetes módon, egészségesen tartják az állományt.
  Itt Chilében már megszokták a halászok, hogy együtt kell élni ezekkel az állatokkal, ráadásul az idegenforgalomból, a Chile egész partvidékén elterjedt fókalesekből jelentős pluszjövedelemre tettek szert. Így a fókákra már nem mint versenytársakra, hanem mint kiegészítő jövedelemforrásra tekintenek, melyeket óvni, védeni kell. Peruban sajnos nincs így. Minden évben napvilágra kerülnek olyan esetek, amikor halászok mészárolnak le egész fókakolóniákat a perui partok mentén. Pedig nem a fókákat kellene lemészárolni, hanem a halászatot korlátozni. A perui népességre jellemző, hogy még annyi előrelátás sincs bennük, hogy a méreten aluli növendékhalakat visszadobják. A párcentis apróhalat is zsákmánynak tekintik. Ellenőrzés pedig szinte semmilyen nincs. Sajnos Peruban rengeteg halfaj kolóniája már az összeomlás szélére sodródott a tenger kíméletlen kizsákmányolása miatt, ennek következtében a ragadozóik száma is folyamatosan csökken(tengeri madarak, fókák stb).
  Itt Chilében szerencsére tömegével élnek és igen jó dolguk van. Aricában, még a kardszárnyú delfinek  támadásaitól sem kell tartaniuk, mert ők délebbre élnek. Elképesztő méretű kolóniákban élnek a sziklás partvidék mentén. Gyakorlatilag az egész part hemzsegett a fókáktól, bármerre is hajóztunk. 


 Nyugodalmas életüknek egyetlen nehézségét szerintem az jelenti, hogy vadászat után hogyan másszanak vissza kedvenc napozósziklájukra. Sokáig figyeltük őket és az óriási hullámverés, valamint a sziklák magassága miatt sokan 2o-3o percig is próbálkoztak mire sikerült visszapakolniuk a több mint 1oo kilós hátsójukat a sziklákra:


  A táj sem volt mindennapi ahol keresztülhajóztunk. Ahol nem voltak fókák, a napozásra alkalmatlan, megmászhatatlan szirtek miatt, ott a tájban és a meseszép sziklaképződményekben gyönyörködhettünk.

 

  Persze láttunk pingvineket is, sok él itt, de annyira messziről, hogy értékelhető képeket nem tudtunk készíteni róluk, főleg azokkal a gyenge fényképezőgépekkel amikkel mentünk. Itt nálunk a Humboldt pingvin él. Veszélyeztetett, sebezhető faj, melynek 2/3-a Chilében, a fennmaradó állomány pedig Peru Csendes óceáni partvidékén és szigetein él. Kb 12ooo példányra becsülik az összlétszámát és ez a szám évről évre csökken. Nagyon sok példány halászhálóba gabalyodva pusztul el, de a zsákmányállatainak nagymértékű halászata is oka a csökkenő létszámuknak. A sziklás partokon illetve azok közelében él és fészkel. Egy életre választ párt magának.

 

   Az az állat amit beígértek de sajnos nem láttunk a Déli vidra volt. Chilében Aricától egészen a Tűzföldig, valamint Peru déli részein él. A helyiek tengeri macskának nevezik. A sziklás tengerparti részeket lakja és elképesztő biztonsággal úszik az óriási hullámverés közepette a sziklák közt. Veszélyeztetett állat, folyamatosan csökkenő egyedszámmal. Természetesen védett, de rengeteg elpusztul a nem standard(feketén kihelyezett), tarisznyarák csapdákban, a kóbor kutyák is sok állatot megölnek és bár egyre ritkábban, de előfordul, hogy orvvadászok végeznek velük. Fő táplálékát a rákok és halak képezik, melyeket sokszor a hátán fekve a vízben fogyaszt el.


  Ahogy a nap délutánba hajlott kezdtünk rájönni, hogy a matrózunk valamiféle rejtett alkoholforrással rendelkezik a hajón, ugyanis az út során egyre részegebb lett. Ha így visszagondolok, túl sokszor láttam levonulni a wc-be...:)))) Néha azon csodálkoztam, hogy 1-1 nagyobb hullám után miért nem borul a tengerbe. Miután ő hasznavehetetlen volt a hajóskapitánnyal úgy döntöttünk, hogy mivel vidrára nem bukkantunk, elvisz minket egy zárt, hullámmentes öbölbe, ahol megebédelünk és fürödhetünk, kajakozhatunk ha kedvünk tartja.
  Lehorgonyoztunk, a hajóskapitány pedig elővarázsolt a hűtőtáskából egy kis üveg bort, üdítőket és megterített a fedélzeten. Ebédre cheviche-t kaptunk. Ezt az ételt már többször említettem a blogon több helyen, például itt is olvashattok róla: a lap alján keressétek.
Mindenesetre illett a környezethez:)) 
  Vagy 9 méter mély vízben voltunk és én persze akartam kajakozni, de nem hittem volna, hogy a Jackiet(aki ugye nem tud úszni), rá tudom venni arra, hogy 9 méter mély vízben ugrándozzon egy billegő, bizonytalan kajakban, mindössze egy kis fejpárnaszerű mentőmellényben. De egyáltalán nem zavartatta magát és kijelentette, hogy naná, hogy ő is jön:D
  Csodáltam a bátorságát. Emlékszem arra az időre gyerekkoromból amikor nem tudtam úszni, hogy mennyire féltem a mély víztől és engem egy ilyen óceán közepi kajakozásra tuti csörlővel nem szedtek volna ki a hajóból, de a Jackie-t nem ilyen fából faragták. Rettenetesen élvezte:)


  Mikor már csak ahhoz maradt erőnk, hogy lerogyjunk a fedélzeten és döntsük magunkba az ásványvizet, a hajóskapitány felszedte a horgonyt és hazafele vette az irányt. Hogy a hazaút se legyen unalmas, elvitt minket a tengeri madarak vadászhelyére, így a délutáni nap fényében több ezer halászó madárban gyönyörködhettünk. Volt itt pelikán, többfajta kormorán, sirály és sok más madár is:


  Óriási élmény volt a Csendes óceánon hajózni, úgy hogy egy saját hajónk volt:) Rengeteg állatot láttunk, védett, ritka madarakat. Senki ne hagyja ki ezt a programot, aki véletlenül Aricába téved...



2012. február 12., vasárnap

Karnevál Aricában

 Minden évben, január utolsó hét végéjére esik az Aricai karnevál, mely "A nap ereje" címet viseli-azt kell mondjam a nevét jól eltalálták, ha valaminek itt a napnak bizony van ereje:). Eddig sose voltam kinn csak tavaly egy nyúlfarknyi időre. Akkor amit láttam az tetszett ugyan, de én látatlanban úgy döntöttem, hogy egy karnevál az a számomra abszolút nem izgalmas dolog, így most csak azért mentem ki, mert Jackie barátnőm mindenképpen ott akart lenni és nem akart egyedül menni. Nem is tudom miféle elképzelésem volt az itteni karneválról. Azt hiszem úgy gondoltam abból áll, hogy óriási rezesbandák vonulnak, körülöttük táncosok mindenféle "mű" ruhákban és riszálják magukat. Engem az ilyesmi nem vonz. Így nem túl nagy reményekkel kísértem be a Jackiet a központba, persze azért több fényképezőgéppel is felfegyverkezve, hátha látunk valami izgalmasat is. A Jackiet se kérdeztem ki miből is áll, így amikor megérkeztünk és jöttek az első táncosok, ő pedig mellettem kommentálta: Ági! Ők az Andokban magasan élnek. Ez és ez a régió. Jellegzetes az öltözékük és a hajviseletük stb, akkor kezdtem ráébredni, hogy itt lehet, hogy valóban láthatok valami érdekeset. Az aricai karnevál ugyanis azon túl, hogy elvileg(mint minden karnevál), katolikus gyökerekkel rendelkezik, gyakorlatilag ma már kizárólag a hagyományőrzésről szól. Persze a modernebb településeket rendszerint tényleg rezesbandák kísérik és nem túl eredeti ruhát viselnek a táncosok, de nem ők teszik ki a többséget. A legtöbb tánccsoportot hagyományos, régi indián hangszereken kísérik és a tánc régiójára jellemző ruhát viselnek a zenészek. Itt a "modern" kísérő zenekart láthatjátok, de a lapon lejjebb megnézzük azt is a többiek milyenek voltak. Az itteni régi indián hangszerek is egy külön bejegyzést érdemelnének.


  Mint utóbb kiderült az egyik legősibb indián hagyományt és táncot is itt ismertem meg, mely során anno halomra gyilkolászták ugyan egymást az indiánok, de most már sokkal békésebb formában zajlik a dolog:))) Annyira régi szokás, hogy még jóval a spanyol idők előttre nyúlik vissza(több mint 5oo év) és pontosan ezért homlokegyenest eltér az összes többi, ezen a kontinensen megszokott tánctól(hisz nincs benne pl afro beütés, ami nem sok latin-amerikai táncról mondható el, hisz a spanyolok által behurcolt rabszolgák a legtöbb tánc kialakulására hatással voltak). Erről az igazi és eredeti indián szokásról és táncról azonban egy kicsit később.

  Ami már az első pillanattól elképesztő volt a számomra, hogy ezek a táncosok gyakorlatilag 3 napon keresztül délelőttől kezdve hajnalig táncolnak körbe-körbe a városon, normális pihenő nélkül. Én arra gondoltam, hogy nekem annyit nem tudnának fizetni, hogy ezt csináljam és a legnagyobb elképedésemre az derült ki, hogy ezek az emberek fizetnek, hogy táncolhassanak:) Először is a ruhát vagy készíttetik(ez esetben egy vagyont fizetnek érte, ugyanis az olcsóbb ruhák 1oooUSD körüli összegbe is bekerülhetnek, a  drágábbak akár a 45oo dollárt is elérhetik), vagy bérlik ami ugyan olcsóbb, de még az is elképesztően drága. De mindezen túl 1oo.ooo Pesot kell befizetni, hogy az ember táncolhasson(kb 5o.oooFt). Vagyis azt kell mondjam ez is amolyan úri passzió:))
  Hogy a hőséget elviseljék a táncosok, a szervezők gondoskodnak arról, hogy az egész menetet asszonyok kísérjék és hosszúkás zacsikban, egyszeri ivásra elegendő hűtött vizet osszanak a táncosoknak, vagy hideg vízzel permetezzék őket:


 Természetesen így elsőre nem tudtam kiművelni magam minden táncból, de a többséggel azért megbirkóztam. A JAckie vagy a fogadott(echte chilei), nagybátyám segítségével valami körképet adhatok mindarról amit láttam. Persze rengeteg mindennek utána kellett olvasni így is, főleg, hogy a helyieknek nem kell mindent elhinni, hisz simán rámondják pl. a Caporales-ra, hogy chilei tánc, holott köze nincs hozzá:)

  Így kezdjük az elején és nézzük meg mi is az a TOBAS:)
  Igazi indián tánc, a vadászatot, az állat leterítését mutatja be, ezért a táncosok mindig nyíllal, íjjal vagy dárdával együtt táncolják. Ami kideríthető, az az, hogy a tánc eredete mindenképpen Bolívia Chaco terület törzseihez köthető, az inkák korában. Amikor az inkák eljutottak erre a területre, meglepetésükre egy virágzó kultúrát találtak itt, meglehetősen vad harcosokkal. Az inkák nagyra értékelték a tobas táncot és "elvitték" a saját amazóniai császárukhoz, Tupac Yupanqui-hoz.
 Az eredeti táncot és zenét az idők során persze a bolíviai ajmarák és meszticek átalakították.
Ma a Tobas kiemelkedő része az éves karneváloknak. Mint Bolívia legnagyobb karneváljának, az Oruroi Karneválnak is. A tánc külsőségeit mindenképpen jellemzik a harci eszközökön túl a sok tollas fejdísz, valamint a bőr-szőrmedíszek a lábakon. A tollak jórészt flamingótollakból készültek. A sok ugrás miatt a Tobas táncosoknak igen jó erőben kell lenniük:)
  Mindenképpen ez a tánc hasonlítható a leginkább az Európában élő "indián képhez" melyben tollakkal teletűzdelt fejű ősemberek ugrándoznak:)

 

  A következő tánc amiről említést kell tenni, az a Waca-Waca. Már ismerhetjük az elnevezést Shakira foci wb-s dalából:)
  Anno a bennszülött indián lakosságra óriási hatással volt az európai szarvasmarhák érkezése(földművelésre - még a lovak előtt - és komplett megélhetésre is használható állatok voltak, s nem lettek volna indiánok ha nem találnak ki ehhez is gyorsan egy táncot:) Ez lett a waca-waca. Ennek a táncnak több variációja is ismeretes("Waca-wacas", "Waca-tinti" , "Waca tokoris", "tinti-kauallu"), volt amely során a spanyolok által meghonosított bikaviadalokat parodizálták, vagy a fejés műveletét mutatták be a tejesasszonyok táncán keresztül, de volt amely táncot azért táncolták, hogy a mezőgazdaságban termelt zöldségek nagyobb termést hozzanak. Érdekesség még, hogy az asszonyok ruhája rengeteg szoknyából áll, rendszerint alsó hangon 16, de inkább több:) Nagyon jellemzőek az asszonyok fejkendőjén a gyöngyökkel díszített láncok, melyek a homlokukról lógnak le.
 

  A tehénkének is szüksége van menet közben a frissítőre:))))


   Még annyit, hogy ezeknek a táncoknak a zenéje annyira tipikus ritmusú, hogy miután egyet meghallgattál, a következőről már tudod, hogy ez is waca-waca ritmus:) De mindezen túl olyan magával ragadó az, hogy hallod az zenét és nézed a vidám, nevető táncosokat, hogy óhatatlanul elkezded utánozni őket:))) Én pl a kezemben a fényképezőgéppel ugrándoztam a waca-waca ritmusára:)))) Nézzétek meg a következő videón hogyan táncoltak nekünk itt Aricában waca-waca táncot az indiánok:)


  A következő a létező "legdrágább" táncok egyike, a MORENADA. Ennek a jelmezei gyakran arannyal bevontak. A Jackie mesélte, hogy Bolíviában, az Oruroi karneválon vannak olyan táncosok, akiket rendőrök kísérnek két oldalról, mert ha lerántanak róluk egy aranyozott maszkot a rabló bizony igen jól jár:)) Itt Chilében persze nincs szükség rendőrökre(az egész Karneválon nem láttam egyetlen egyet sem), de a tény tény marad, ezek a ruhák és jelmezek gyakran akár 45oo dollárba is kerülhetnek. Ezt a táncot az UNESCO "Az emberiség kulturális és szellemi örökségévé" nyilvánította.
  A Morenada tánc érdekes elegye az afrikai és bennszülött elemeknek. Az eredete erősen vitatott. 3 elmélet is van arról hol és milyen körülmények között alakult ki, de mindhárom elmélet Bolíviához köti a tánc eredetét.
  A legelfogadottabb elmélet szerint Bolívia Potosi ezüstbányáiba hurcolt fekete rabszolgák inspirálták a tánc kialakulását (olyat is olvastam, hogy a maszkokon szereplő kinyújtott nyelv, kidülledő szemek azt jelképezik, ahogy a nagy magasságban dolgozó rabszolgák a hegyibetegség tüneteit produkálták:) A tánchoz hozzátartozó csörgők pedig a rabszolgák láncainak csörgését jelenítik meg.
  A második elmélet szerint a tánc Bolívia Yungas régiójából ered, ahol afrikai rabszolgák dolgoztak szőlészetekben és bortermelő helyeken. Innen ered sok jelmez hordó formája, mely a boroshordókat jelképezi. Viszont a Yungas régióban nem bizonyítható, hogy valaha is bort termeltek volna, az is igaz viszont, hogy más vidékeken dolgoztak afrikaiak ilyen munkákon és a dalok szövegeiben sokáig fellelhetőek voltak az utalások a borászatra és bortermelésre.
  A harmadik és legkevésbé elfogadott elmélet szerint az ajmara kultúrához köthető a tánc kialakulása, ezt pedig a Titicaca tó partján, a Taraco félszigeten talált közel 3oo éves barlangrajzokkal bizonyítják, melyeken morenada jelmezekben látható alakokat festettek a készítők. Ami még bizonyíthatja ennek az elméletnek a létjogosultságát az az, hogy ebben a régióban óriási hagyománya van az aprólékos gonddal hímzett és készített Morenada jelmezeknek. De nézzük meg milyenek volt a Morenada táncosok itt Aricában:)  




  A spanyolok által behurcolt rabszolgák életét is sok tánc mutatta be a karnevál során. Igaz már nem túl sok fekete él errefelé(mi több én életemben először itt láttam őket a karneválon), de a leszármazottaik azért még pár régióban fellelhetők. A legtöbb tánccsoportban is maximum 1-2 fekete vagy kevert fekete arc volt látható. Viszont miután a  behurcolt rabszolgák szinte minden tánc kialakulásában szerepet játszottak(kivéve a legősibbekét), több tánccsoport is megjelenítette az afrikai rabszolgákat. Nekik nem voltak olyan színes és szép jelmezeik, de az őket kísérő elképesztő ritmust doboló "ál-afrikai" dobosok fergeteges hangulatot teremtettek:)


És nézzük meg mit kínáltak nekünk a COMPARSA-táncosok:)))


  A Tinku táncosokat várta a közönség talán a legnagyobb izgalommal. A Tinku hagyomány Bolívia Oruro tartományából származik, de megfigyelhető a rítus Argentína északi részén is. A Tinku kecsua nyelven  "találkozást", ajmarául "harc"-ot jelent.
  Anno tulajdonképpen ez egy rituális összecsapás volt, mely Bolívia Potosi tartományának Északi(Laimes) és ugyancsak a jelenlegi Bolívia Oruro tartományának(Quaqachacas) része közt zajlott. Tipikusan férfiak harcoltak egymással szemben párban, elvétve nők, sőt gyermekek is csatlakoztak a küzdelemhez. De a harc mellett rituálé és vallásos áhitat-áldozat is volt, a Pachamama(Földanya) tiszteletére. A meghalt harcosok vére pedig nem "vereségnek" számított, hanem a kiontott vér a következő évi termést öntözte, tette gazdaggá. A háborúskodás a legyőzötteknek nem a halált, szégyent, hanem a küzdelem és vér által az élet folytatásának az ösztönzését szimbolizálta.
  Ami a számomra tökéletesen meglepő, hogy a harcnak szigorú szabályai voltak és ez egyáltalán nem jellemző úgy általában az indiánokra, hogy szervezett formában, kettesével megküzdjenek egymással, ilyen szabályozott formában, évenként egyszer. Ráadásul a harc mozdulatai egyértelműen a kínai ökölharcra emlékeztetnek. Az ember ilyenkor óhatatlanul belegondol abba, hogy vajon hogyan kerültek Dél-Amerika több pontjára pl i. sz.1oo-8oo-ból származó, kínaiakat ábrázoló kerámiák:))))


   A kínaiak hajós nép voltak. Létezik kínai hajózási térkép 1418-ból(!!!). Hogyan voltak képesek a kínaiak 1418-ra ilyen meglepően pontos világtérképet megrajzolni?


   HA mi Európaiak "fedeztük fel" 1492-ben az amerikai kontinenst, lehet, hogy nem mi voltunk az elsők?:)) Mindenesetre elgondolkodtató, hogy Dél-Amerikában hogyan jutott eszükbe az indiánoknak kínaiakat ábrázoló kerámiákat készíteni akkoriban, amikor mi magyarok is még csak az őshazában tanyáztunk?:))) Egyáltalán honnan tudták hogy néznek ki?:) Igaz a judo japán hagyomány, de a kialakulásának alapja a kínai shaolin papi kolostorok mozgáskultúrája és a kínai ökölharc.
  Az is elgondolkodtató, hogy 1375-ben Peruban a "Chimu" királyság volt hatalmon, melynek a fővárosa "Chan-chan" volt:) Tipikus indián elnevezések...:))) Kicsit elkalandoztam:) Lényeg a lényeg, hogy elég meglepő egy abszolút távol-keletire emlékeztető, ősi tradíciót fellelni itt Dél-Amerika keleti partvidékén.
  A Tinku eredete vitatott. Senki nem tudja pontosan mióta él a hagyomány, de az biztos, hogy 15oo körül, mikor a spanyolok ideértek már létezett. Ennél jóval korábbra datálják a keletkezését azonban a legtöbben.
  Sok antropológus úgy véli, hogy a Tinku hagyomány a Moche civilizáció részét képezi s ily módon tulajdonképpen a szomszédos törzsekkel szembeni ellenállást igyekezett többé-kevéssé békés úton rendezni. Vagyis a szomszédos bennszülött törzsek inkább választották az évenkénti szűk körben lefolytatott küzdelemsorozatot, mint az egész éves háborúskodást. A Moche civilizáció i.sz 1oo-8oo-ig létezett Dél-Amerika Csendes óceáni partvidékén, a mai Peru területén. A kultúrájuk kifinomult volt, és a fellelt leletek pontosan szemléltetik az életüket. Részletesen ábrázolták a vadászatot, horgászatot, harcokat, az áldozati-szexuális és más bonyolult szertartásokat. Kiépített, fejlett öntözőkultúrát hoztak létre, nagyon szép kerámiákat és szőtteseket készítettek. A kerámiáikon a saját életük részleteit festették meg, így szereztek a történészek tudomást arról, hogy létezett náluk az emberáldozat is. Amennyiben ezt a felfogást vesszük alapul, gondoljunk csak abba bele, hogy a Tinku tradíció több mint 1ooo(!!!) éves lehet. Összehasonlítás végett: a magyarok még éppen csak megközelítették a Kárpát medencét, tán még le sem telepedtek, mikor ez a népszokás már létezett, mi több, 1ooo éven át fenn is maradt!
  Természetesen ma már nem gyilkolják egymást halomra a Tinku harcosok, bár a hagyományt ma is gyakorolják, de felügyelt formában Bolíviában, május hónapban. Itt azért előfordulnak súlyos sérülések, elvétve halálesetek is. Ma már leginkább családi viszályok, ellenségeskedés "orvoslására" használják ki az emberek annak a lehetőségét, hogy komolyabb retorziók nélkül agyonverhetik egymást egyszer egy évben:)))))
  Ez a hagyományos tánc és az átlag Dél-Amerikától teljesen eltérő mozgáskultúra, valamint öltözék, rendkívüli vonzerőt gyakorol az emberekre a mai napig.
  A Tinku tánc hagyományos hangszerei alapvetően a dobok és a "Charango" volt, amit szerintem valamennyien ismerünk: az az egészen pici gitárszerű hangszer, amit indián zenészek körében figyelhetünk meg(Mo-n konkrétan az aluljárókban:)


  Maga a tánc is nagyon érdekes: meghajlított térdekkel, sokszor előrehajolva mozognak a táncosok(felülről az 5. képen láthatjuk), szinte dobálva a végtagjaikat, de beletartoznak bizonyos rúgások és bokszoló mozdulatok is, valamint fél lábon, egyetlen pontból kiinduló körbe-körbe ugrálás(a tánc amúgy sokkal később alakult ki(amit az inspirált ahogy a harc során a két fél körben kerülgeti egymást), mint maga a szokás és a harc lépéseiből, elemeiből alakították ki.
A hímzett, gyönyörű ruhán túl a festett tollakkal díszített kalap volt a tipikus Tinku viselet.
Nézzük meg akkor a Tinku felvonulók képeit:)


  Hogy elképzelésünk legyen arról, hogy mit táncoltak nekünk a Tinku harcosok Aricában, itt megnézhettek egy videoklipet a táncról(igaz ez kissé diszkósított változat:) Engem mikor először láttam ezt a gyakorlatilag harci táncot már akkor lenyűgözött és a csodálatom azóta sem csökkent:


  A másik tánc amely tipikus ruhájának csak a megpillantása a tömegből teljes őrjöngést tudott kiváltani, az a Caporal táncosok felvonulása volt. A Caporal nemzeti tánc eredetileg Bolíviában de mára már Peru éppúgy nemzeti táncának tekinti mint Chile. A Caporal táncosok ruhája nagyon jellegzetes, csak a színek változnak. A férfiak egyik kezükben kalapot, a másikban hagyományosan ostort tartanak(maga a tánc afro eredetű, a Bolíviába hurcolt fekete rabszolgák-elsősorban Kongó és Mozambik területéről), körében alakult ki az 15oo-as években. A kézben tartott ostor és a nyakban a síp a rabszolga-felügyelőket testesíti meg. Nálunk azt mondják "van benne egy vonóval", itt ugyanez elmondható szinte az összes dél-amerikai táncról. Tuti benne vannak valahogy a behurcolt rabszolgák:)). Állítólag a ruházat azért ennyire díszes, mert a szerencsétlen rabszolgák szemében a fogvatartóik öltözéke gyönyörű volt, a csörgők a lábon pedig - állítólag - valóban voltak a rabszolgahajcsárok csizmáin, hogy a rabszolgák tudják: a hátuk mögött vannak és bármikor csattanhat a korbács. Ezeket az infókat a helyiek mesélték nekem, nem tudom mennyire helytállóak:)
Íme az Aricában felvonuló Caporal táncosokról néhány kép:



Hogy valami elképzelésünk legyen arról mennyire szép és mutatós táncról van szó, itt meg lehet nézni hogyan táncolják:



  Még nagyon sok tánc és hagyomány létezik itt, a felét sem mutattam be annak amit láttunk. De attól tartok így is egy óra lesz amíg letölt az oldal:)) Szóval talán a következő évi karneválon írok a többiről is, de ha érdeklődés lesz rá, akkor hamarabb:))