2015. május 25., hétfő

Túlélőtúra a föld egyik legősibb, 5ooo éves városába, de képet kapunk a perui tömegközlekedésről is - avagy hogyan lehet 12 embert beszuszakolni egy 5 személyes autóba, csak azért, hogy minél nagyobb haszonra tegyünk szert?:)


  Amikor Chiléből több mint 6 év elteltével először hazalátogattam Magyarországra, már tudtam, hogy nem Santiagoból keresek repülőjegyet, mert onnan elképesztően drága. Arról nem beszélve, hogy Santiago Arica-tól(Chile északi határvárosa, ahol élek), 2300 km-re van, vagyis már az is egy plusz repülőút. Tudtam régen is, hogy Peruból is lehetne repülni, sőt Bolíviából is(mindkét ország fővárosa lényegesen közelebb van hozzám mint Santiago), de anno úgy érkeztem ide, hogy egy szót sem tudtam spanyolul. Évekbe tellett mire folyékonyan beszéltem és nyugodtan közlekedtem mindenfele a kontinensen. Így most már természetes volt, hogy limai indulással keresek gépet.
  Ez a térkép jól szemlélteti a távolságokat: Arica, ahol élek, Chile legészakibb csücskében van. Északi irányban Lima és keleti irányban La Paz lényegesen közelebb van hozzám mint Santiago.



A Tacna(Peru déli határvárosa a chilei határ mellett)-Lima buszjegyet egy héttel előre megvettem, kőkemény 14.000,- Ft-ért:)
  Egész éjszakai munka után, reggel indultam Chiléből iránytaxival Tacnába, de nem aggódtam: tudtam, hogy lesz vagy 20 órám aludni a buszon:) Mivel a reggelim egy kávé volt, a busz pedig fél 1-kor indult, tudtam hogy ott már csak vacsorát kapok, így a terminál előtt megtámadtam a tunás néniket(tuna: kaktuszgyümölcs).




  Miután magamba tömtem hármat már fel is szállhattam a buszra. Azt tudnotok kell, hogy itt Dél-Amerikában(de legalábbis Peruban és Chilében biztosan(Bolíviára sajnos nem jellemző:), sokkal kényelmesebb buszok járnak mint a jó öreg Európában. Két féle ülés létezik a buszokon. A semi-cama(fél fekvős-ként lehet leforditani), ez az olcsóbbik variáció, de ezt sem lehet összehasonlitani az európai buszokkal. Lábszártámaszosak, még egy 185 centis férfi is nyugodtan kinyújtóztathatja a lábait és hátradönthető az ülés. Így néz ki(benne az egyik turistám:)):



  A másik (drágább), variáció a cama-s fekvős rész, amelynek az ülései így néznek ki:



  Illetve én ebben az ülésben horkoltam Limáig:))) A következő térképen láthatjátok milyen hosszú út állt előttem - első menetben Limáig és utána másik busszal a Caral-i ásatások helyszínéig:



  Este 7-kor ébresztettek a vacsorával. Meleg vacsorát kapsz kb olyat mint amit a repülőkön szolgálnak fel, mellé forró teát vagy kávét és üdítőt:



  Levetítettek egy jó kis filmet, fél 11-kor éjjel lekapcsolták a villanyokat és aludtunk reggelig. Mire felébredtem már világos volt és kb 2 órányi távolságban voltunk Limától. A sofőr egy pihenőhelynél leállította a buszt, hogy mindenki megkávézhasson és elintézhesse ügyes-bajos dolgait. Felhivta az utasok figyelmét, hogy az időbe csak egy kávé fér bele, de ez a peruiakat egyáltalán nem zavarta amikor meglátták, hogy mit árulnak a kávén túl:)



  Ezek a hatalmas bőrös disznóhús copákok a peruiak kedvenc reggelijének az alkatrészeit képezik. Engem reggel 7-kor egyáltalán nem hozott lázba a sülő fél disznó, főként mert nekem a disznóhús büdös. Így kizárólag füstölt-főtt sonka és paprikás szalámi formájában fogyasztom, de azt sem hajnalban:)))
  A "pan con chicharrón" a peruiak imádott, főként hét végi reggelije. Eddig is láttam sokszor hogy eszik különböző városokban, de sosem láttam még 70 embert egyszerre ezt enni:)) A kedves utasok, amint leszálltak a buszról, azonnal megtámadták az árust és pillanatokon belül tömték magukba ezt a diétásnak nem igazán nevezhető fogást.
  Az alapanyagok: bőrös disznóhús copákok és sült édesburgonya szeletek. Ezt még megszórják egy kis felaprított lila hagymával:



  Az elkészült remekmű így néz ki:



  Az ízéről nem adhatok felvilágosítást, lévén én maradtam a tejeskávénál reggelire és nem csatlakoztam az össznépi disznóevéshez :)

  Amikor végre begurultunk Limába(ekkor jártam életemben először a perui fővárosban), háááát mit mondjak? Nem voltam lenyűgözve na:) Pont ugyanolyan lepukkant volt mint az összes perui város(talán Cuzco kivételével)...találomra kattingattam a gépet és épp így közlöm a képeket is:)








  Mondjuk az lepett volna meg igazán ha Lima másképp néz ki mint amúgy Peru egésze. Persze: másképp néz ki. Sokkal nagyobb és értelemszerűen városiasabb de éppolyan lepukkant és szemetes, mint Peru egésze. Mint utóbb megtudtam sok területére a városnak azért nem mennek be a kukásautók, mert félnek...:((
Természetesen a történelmi belvárosa szép a fővárosnak és a Miraflores(a gazdagok luxusnegyede - kb mint nálunk a Rózsadomb), tényleg gyönyörű és nem túl nagy meglepetésemre arrafele indián arcot nem is láttam szinte(jórészt fehérek lakják, illetve kifehéredett peruiak:). Ennek ellenére bőven van látnivaló a perui fővárosban, rengeteg ősi történelmi emlékkel, remek múzeumokkal, fantasztikus piacokkal. Sokan azt mondják Limára sok egy nap is: nem értek egyet - 3 is kevés(még akkor is ha a 3 napon folyamatosan várost nézel mint én:).
  Viszont ezen a napon nem volt sok időm Limában, így arról majd a következő bejegyzésemben lesz szó. A megérkezésem napját arra szántam, hogy ellátogassak a perui fővárostól kb 3 órányira északra fekvő carali ásatások helyszínére. Hogy miért akartam annyira látni ezt a helyet(bevállalva azt is hogy 22 óra buszozás után menten másik buszra ülök és utazom tovább), annak az oka az volt, hogy UNESCO Világörökség, de nem csupán ez. Caral az amerikai kontinens legősibb városa és bizony joggal pályázhat a föld legősibb városa címre is, mivel az itt fellelt legrégebbi leletek korának meghatározása jelenleg is folyamatban van.
  Mivel a terület UNESCO Világörökség úgy gondoltam, hogy a buszjegyárus fülkében, számítógépen dolgozó hölgy(aki feltételezhetően minimum egy középiskolát elvégzett:), legalábbis tud a létezéséről. Odamentem hozzá és mondtam, hogy Caral-ba szeretnék eljutni. Rám mosolygott és megkérdezte: Caral az Peruban van?
pfff....ááá dehogy! Mexikóban csak gondoltam megkérdezem:)))
  Mivel Lima ekkor még ismeretlen terület volt a számomra, megkérdeztem egy helybelit, hogy van-e itt központi buszpályaudvar, vagy északi és déli terminál(értelemszerűen északi és déli irányban közlekedő buszoknak). Neki sem volt halvány lövése sem arról, hogy Caral-t eszik-e vagy isszák, de azonnal mondta, hogy menjek a nagy északi terminálra(Plaza Norte).
  Kihúzkodtam a csomagjaimat a terminál elé(a teljes magyarországi menetfelszerelésemmel érkeztem ugye:), és amint kiléptem az épületből azonnal megtámadtak a hiénák. Ez alap Peruban, hogy nem ülsz taxiba terminál vagy reptér előtt hacsak nem akarsz 2-3x os árat fizetni a fuvarért. Úgyhogy keresztülverekedtem magam rajtuk, miközben próbáltak meggyőzni hogy 50 solnál(kb 5e Ft) olcsóbban senki nem fog a Plaza Norte-hoz vinni. Lesétáltam két sarkot és leintettem egy arra járó taxist. Az 5o solos tarifa azonnal 20 solra esett:) Amikor megérkeztem a terminálra nagyon pozitiv benyomást tett rám az épület: láthatóan új, modern, tiszta és rendezett. Az első képen amit láttok az mobiltöltő az utasoknak:) Ötletes nem?:)






  Azonnal a központi információs pulthoz mentem és reménykedve mondtam, hogy Caral-ba szeretnék eljutni. Teljes meglepetésemre a két hölgy probléma nélkül elirányított az egyik busztársaság irodájába, sőt azt is megtudtam, hogy ők Supe városkáig tudnak elvinni de onnan biztos találok valami közlekedési eszközt az ásatásokig. Amikor odavonszoltam magam a bőröndökkel a busztársasághoz kérdeztem mikor indul Supe-be busz. Mondták hogy 5 perc múlva....pffff....a bőröndöket megőrzőben akartam hagyni, megkávézni, enni valamit, de minden tervem dugába dőlt, rohantam a buszhoz, hogy elérjem. Sokat nem teketóriázhattam: már fél 11 volt és bár kb 3 órányi távolságot írtak a Lima-Caral közti viszonylatra de ezt Peruban nem lehet komolyan venni, mert hacsak nem drága busztársasággal mész, kiszámíthatatlan, hogy a 3 órás út az valóban 3 óra vagy 5 vagy éppen 8:) Ugyanis a busz sofőrjei lefizethetőek, így gyakran elkirándulunk környékbeli falvakba, városokba is(ahova amúgy menetrendszerint nem menne a busz:). Én viszont még aznap vissza szándékoztam érni Limába és ha lehet nem éjjel kettőkor:)) 
 Keresztülküzdöttük magunkat Lima-n(közben kb 25x megálltunk felszedni az út szélén stoppoló utasokat:) Szerencsére az utasokon kívül szinte minden megállóban felszálltak a buszra a kosaras perui nénik, akik minden földi jóval ellátják Peruban az utazót. Mindent lehet kapni: jéghideg üdítőtől ásványvizeken át, meleg ebédig, szendvicsekig teljes a paletta. Én azonban tudtam, hogy mit szeretnék venni és kivártam amíg a megfelelő néni felszállt a buszra:) A perui kukorica fantasztikusan finom(vagy 40 különböző fajtát árusítanak, köztük rengeteg olyat amit mi soha életünkben nem láttunk...nem hiába a kukorica egyik őshazájában vagyunk), így főtt kukoricához szinte bárhol hozzájuthatsz. Ebben még nincs semmi különleges. Viszont itt a kukoricát minden esetben egy hatalmas szelet friss(fresco), házi sajttal árusítják.



  Amikor először nyomták így a kezembe a kukoricát meglepett ez a párosítás, de rájöttem hogyha az ember együtt eszi a kettőt, lenyűgöző az ízhatás:))) Kihagyhatatlan annak aki Peruban jár:))

  Limát elhagyva, az Atacama sivatag kopár tája lassan megváltozik és egyre több zöld, mezőgazdasági területet láthatunk. Út közben sem pihent a gépem:






  Megkértem a kocsikísérő hölgyet szóljon majd hol kell leszállnom, hisz először jártam Perunak ezen a részén. Röpke 4 óra elteltével meg is érkeztem Supe városkába. Amint leszálltam a buszról, egy helyi nénikét megkérdeztem, hogy mivel tudnék eljutni az ásatások területére. Közölte, hogy colectivo(iránytaxi) jár oda és a szemközti utcából indul. Iránytaxi itt Chilében is van, minden városban és úgy közlekednek mint nálunk a buszok: sima fekete egyenautók és a tetejükön egy fehér nagy műanyag táblára van kiírva milyen útvonalon közlekedik az autó. Tudtam, hogy Peruban is létezik ez a rendszer, de soha nem kockáztattam meg, hogy akár egy ilyen autóba is beüljek. Itt Chilében ezek a taxik 4 utast szállíthatnak, Peruban azonban ennél lényegesen lazább a szemlélet: ami belefér!!! Csak minél nagyobb legyen a haszon!!:)) Ellenőrzés mint olyan Peruban nem létezik, úgyhogy lélekben a legrosszabbra készültem fel:)
Megkérdeztem a sorban az első autót, hogy el tud-e vinni az ásatásokhoz. A sofőr mondta, hogy igen, a carali ásatások tábláig el tud vinni(akkor még sejtelmem sem volt hogy ez mit jelent) és nyugodtan beültem a hátsó ülésre. Ekkor még csak én ültem hátul egyedül, de menten csatlakozott hozzám még 3 ember(a fél seggem rápréselődött az ajtó kilincsére, a másik fele az ülésen kapott helyet), akkor guvadtak ki igazán a szemeim amikor láttam, hogy még két lányt terelget a sofőr a hátsó ülés irányába. A lányok beszálltak és az egyikük illedelmesen az én ölemben foglalt helyet, a másikuk egy másik hölgy ölében. Az első üléseken a sofőrrel együtt négyen utaztak:) Fogalmam sem volt milyen hosszú az út de reméltem nem lesz az, mert alig kaptam levegőt:) Kijutottunk a kisvárosból és a Supe völgyben folytattuk az utunkat. Még szorult helyzetemből is lenyűgözött a völgy és azonnal megértettem azokat az 5000 esztendővel élt carali embereket, hogy miért pont itt kívántak letelepedni. Avokádó, passionfruit(golgotagyümölcs), ültetvények, kukoricaföldek és megszámlálhatatlan zöldségföld mellett vitt az utunk. Úgy tűnt ennek a kis folyócskának a völgyében tényleg minden megterem:






  Ahogy haladtunk előre, lassanként elkezdtek fogyatkozni az utasok és már csak hárman maradtunk hátul, amikor hirtelen a hátam mögül, fojtott, síron túli üvöltést és dörömbölést hallottam. Első körben frászt kaptam, mivel sejtelmem sem volt, hogy a sofőr a lezárt csomagtartóba is becsomagolt két iskolás fiút...ők akartak kiszállni. Nyugodtan megállította az autót, felnyitotta a csomagtartót, bevasalta rajtuk a fuvardíjat, majd szabadon engedte őket:)))
Én kissé kikerekedett szemekkel néztem ki a fejemből: sok mindenhez hozzáedződtem a 7 év alatt mióta Peruban utazgatok, de ilyet még én se láttam :D
  Mikor mindenki elfogyott az autóból, a sofőr közölte, hogy na most maga jön. A hír örömmel töltött el:) Amikor megállt az autó, a sofőr közölte: megérkezett! Körülnéztem: a nagy semmi közepén, szántóföldek között, az országúton álltunk, előttünk ez a tábla:



  Vagyis a carali ásatásokig még 4 km-t kell gyalogolni egy meglehetősen barátságtalan földúton, ahol egy élő lélek nincs. Én két bőrönddel, egy télikabáttal és egy fényképezőgéppel a nyakamban nem éreztem magamat elég erősnek a feladathoz, hogy oda-vissza 8 km-t gyalogoljak tökegyedül Peru egyik világvégi földútján. Mit tehettem: veszekedni kezdtem a sofőrrel:))
- Azt mondta elvisz az ásatásokig!
- Nem! Azt mondtam az ásatások tábláig viszem el!(tényleg ezt mondta a szemétláda:))
- De honnan tudtam volna, hogy az mit jelent?!?! Hogy innen még 4 kilométert kell gyalogolni?
- Az nem az én bajom! Miért nem kérdezte? Ha ide jön tudnia kellett volna!

  Itt volt a vége a dolognak, tudtam, hogy meg kell vele egyeznem. Az nem volt kérdés, hogy meg lehet-e(Peruban minden és mindenki megvehető), a kérdés csak az volt hogy mennyi pénzt akar rólam leszakítani érte. Egyértelmű volt, hogy sokat:)) Kérdeztem mennyiért vinne el az ásatásokig, várná meg amíg körbejárom a területet és vinne vissza a kb 30 km-re fekvő városba? Rávágta, hogy 150 solért(15.000Ft). Ennyit kb egy hét alatt keres taxizással úgyhogy simán kiröhögtem:) kb fél óra alatt megegyeztünk egy lényegesen barátibb, 60 solos árban és még így is a hónap üzlete voltam neki. 
  Míg végigzötykölődtünk a több mint 4 km-es földúton, patakokon és vízátfolyásokon keltünk át, áldottam az eszemet, hogy a taxi mellett döntöttem:))



  Amikor megérkeztem a bejárathoz a jegyszedőn kívül egy árva lélek nem volt ott(én voltam az egyedüli látogató:), befizettem a belépődijat és épp el akartam indulni mikor szóltak, hogy fizessek még a 30 solos belépőn felül plusz 30 solt. 
- Miért fizessek még 30 solt?
- Az idegenvezetőnek!
- de én nem kérek idegenvezetést...mindent tudok a területről!
- Az nem baj. Kötelező az idegenvezetőt kibérelni!
Pfff...annyira jellemző Perura ez a hozzáállás. Még a 80. bőrt is megpróbálják lehúzni rólad. Arról nem beszélve hogy mint utóbb kiderült sokkal többet tudtam az ásatásokról és a fellelt leletekről mint a kötelezően felbérelt idegenvezetőm:) Az első képek először csak a tájról:






  Nos amit tudnunk kell erről a helyről: a területet ismerték már régóta a perui régészek, de nem szenteltek neki különösebb figyelmet, azt gondolták ez is csak egy a millió régi perui lelet közül és különösebben nem érdekes. Egy perui régész hölgy, Ruth Shaby volt az, akinek feltűnt valami a területen: túl sok szabályos, piramis alakú hegyet látott a környéken. Egy még nem lett volna feltűnő, hisz az a természet alkotása is lehetett volna, de itt nem egy volt hanem sok. Ehhez kell igazi "régész" szem, hogy észrevegye a föld alatt rejtőző dolgokat is:)
  Amikor elkezdtek ásni hamarosan rájöttek, hogy bizony piramisok rejtőznek a föld alatt, de az igazi tudományos bomba akkor robbant, amikor elkezdődött a leletek radiokarbonos kormeghatározása. Azon szövettáskák korát határozták meg elsőként, amelyben a piramisok építéséhez használt köveket hordták a munkások és ezek anyaga kiválóan alkalmas a pontos kormeghatározásra. A korukat 4640(!!!) évben állapították meg. Sokáig el sem hitték(még Peruban sem), hogy ennyire régiek a leletek és újabb vizsgálatokat kértek. Amikor az újabb vizsgálatok mindezt megerősítették, akkor döbbent rá a tudományos világ, hogy itt valami egészen egyedülállót találtak, hiszen eddig a legrégebbi amerikai kultúrák kialakulását kb i.e 1000 körülre helyezték, köztük az egyik legrégebbit, a szintén Peru területén található Chavin kultúráét, mely pontosan ebben az időben virágzott. Caralban pedig ennél egy SOKKAL korábbi civilizációra bukkantak, melynek virágkora a jelenlegi kutatások szerint az egyiptomi piramisok építésének idejével esik egybe! Ami már most egészen biztos: ez az amerikai kontinens legrégebbi városa és könnyen meglehet, hogy az egész világé, ugyanis a fellelt legrégebbi leletek kora egyelőre még meghatározásra vár, valamint az ásatások ma is folyamatban vannak. Vagyis könnyen korábbi lehet még az eddig legősibbnek tekintett emberi civilizációknál is:
- Mezopotámia(sumér és akkád kultúrák): i.e 3.000-től
- Kínai civilizáció: kb i.e 2.500-tól
- Indus völgyi civilizáció: kb i.e 2.500-tól
- Egyiptomi civilizáció: i.e 3.100-ig találtak ún "királylistákat", az uralkodók neveivel, de tény, hogy a mai Egyiptom területén már a klasszikusnak tekintett egyiptomi civilizációt megelőzően is voltak fejlett kultúrák.

Ami a számomra furcsa - mióta tudomást szereztem a carali piramisokról, hogy a világon szinte egyidejűleg a föld különböző területein(azt lehet mondani, hogy szinte a semmiből tűntek elő ezek a kultúrák, mert addig valamennyi apró fejlődése az emberi civilizációnak sok ezer évig tartott), hirtelen a semmiből előkerült civilizációk piramisokat kezdtek építeni... Miért történt ez kb egyidejűleg a föld legkülönbözőbb pontjani? És miért kezdett minden hirtelen feltűnt kultúra éppen piramisokat építeni?! Az ember hajlamos elkezdeni hinni a Daniken és egyébb ufó-hívők feltételezéseiben, akik az egyetlen magyarázatot erre abban látják, hogy egy földön kívüli civlizáció érkezett és a föld több pontján, szervezetten  próbálták a gyakorlatilag őskorban élő embereknek megtanítani a civilizációt :))) Elkalandoztam:) De tény hogy a jelenségre a tudományos világ még nem tudott semmiféle épkézláb magyarázattal előrukkolni:)

  Carallal kapcsolatban ami viszont feltétlenül tény, hogy nem érte el pl az egyiptomi vagy a kínai civilizációk színvonalát fejlettségben. De ami elmondható: öntözéses földművelést hoztak létre és sok féle zöldséget termesztettek, köztük burgonyát, édesburgonyát, avokádót, babot, paprikát, tököt és gyapotot is. Háziállatokat tartottak, szervezett halászattal foglalkoztak és óriási távolságban is kereskedtek, így a mai Ecuador területén élt népekkel és az Amazónia területén, dzsungelben élő emberekkel is. Fejlett volt a zenekultúrájuk: a területen rengeteg keselyű és pelikán csontból készült fuvolát, valamint szarvas és lámacsontból faragott kürtöt találtak. Valamint olyan volumenű építkezésekbe fogtak, amely abban a korban egyedülálló volt(ebben az időben a világon az emberek jórészt csak kis családi csoportokban éltek és gyűjtögetéssel, vadászattal tettek szert a napi betevőre).

  Nekem a carali emberekről óhatatlanul John Lennon jut az eszembe. Ő is zenész volt, az ő elhíresült mondata a "szeretkezz ne háborúzz" és a caraliak bizony ezt az elvet követték: azon túl, hogy szerettek zenélni, buzgón fogyasztották a coca-t és ezen kívül afrodiziákumokat:) Ráadásul sem a településen sem a környékén nem találtak semmiféle háborúságra utaló nyomot(pl csatatereket vagy megcsonkítolt testeket), sőt komoly haderőre utaló jelet sem. Ez azért is meglepő mert az ősi perui kultúrák rendszerint igen harcosak voltak és ha épp nem egymást áldozták fel az isteneik oltárán, akkor menten elindultak leigázni valaki mást. Még az inkák is ezt az elvet követték:)
  A caraliak életében központi szerepet játszott a tűz, szentségként tisztelték és összességében igen jól érezhették magukat a bőrükben:) Amire szükségük volt, megtermelték maguknak, ami esetleg hiányzott azt kiterjedt kereskedelmi tevékenységgel pótolták. Ők háborúzás helyett tényleg inkább szeretkeztek és ez valahol lenyűgöző ha azt vesszük, hogy ők már i.e 2.600-ban ezt vallották....:)
 De nézzünk kicsit körül a területen...mi maradt ezeknek az 5000 esztendővel ezelőtt élt embereknek a keze munkájából. A központi városkomplexum több mint 60 hektáron terül el és piramisokból, gondosan kivitelezett templomokból, egy amfiteátrumból, lakóházakból, bevásárlóközpontokból áll. A Supe folyó völgyének mentén Caralon túl, még több kisebb várost találtak, valamennyi kis körgyűrűre emelt terekkel rendelkezett. Felülnézetből:



  Caral 60 hektáros területét egykoron több mint 3000 ember lakta. A területen a kör alakú földbe süllyesztett platformon túl hat piramist találunk, melyek legnagyobbika 160m hosszú, 150 m széles és 18 méter magas. A Nagy piramis bejáratánál két 3,5 méter magas gránit monolit áll, melyek származási helyét máig sem sikerült megállapítani.



Több fotó a területről:







  Az ásatáson találtak egy anyagdarabot, amelyet kezdetleges quipu-ként azonosítottak. A quipu, az inkák által tökélyre fejlesztett adattároló rendszer volt több ezer évvel később. Ez kötélre kötött madzagokból és csomókból állt. Mind a színek, mind a csomók megkötésének módja, mind a madzagok hossza mást és mást jelentett. Ezzel kapcsolatban nem csak én vagyok szkeptikus hanem sokan mások is. Amennyiben a lelet quipu lenne(vagyis adattároló eszköz - mint pl egy könyv, vagy mint az egyiptomi hieroglifák), miért nem találtak többet a területen? Miért csak egyetlen egyet? A carali lelet:



És egy inka quipu:



  Mivel a spanyolok a quipukat nem tudták "elolvasni" és nem bíztak, a leigázott inkákban, ezért a birodalomban az összes quiput megsemmisítették(mint amúgy ész nélkül mindent ami inka volt, vagy amit ők annak hittek: épületeket, a perui meztelen kutyát, a quinoa nevű fantasztikusan egészséges gabonát és még hosszú a sor). Ennek ellenére is közel 300 inka quipu pihen a világ számos múzeumában. Léteztek állítólag quipu-spanyol fordítások, de ezeket is megsemmisítették a spanyolok a biztonság kedvéért, így ma már senki nem tudja "elolvasni" az inka quipukat, bár sokan próbálkoznak a megfejtésükkel.

  Caral ennek a területnek a fővárosa volt(legalábbis ez a mai álláspont), de a Supe folyó völgyében elszórva további 19 piramiskomplexum áll és mind hasonló Caral városához, csak természetesen kisebb. Az eddigi feltárások alapján a Supe völgy teljes lakossága elérhette a 20.000 főt.
  A hatalmas kőépítmények munkálataihoz, óriási szervezettségre, nagy technológiai tudásra, munkaerőre és természetesen anyagi javakra volt szükség, ez pedig egy nagyon jól szervezett társadalomra enged következtetni, stabil uralkodó osztállyal és erős központi hatalommal. Annyit tudunk, hogy az építkezések idején a lakosság egy előkelő papságból és a köznépből állt, melyet a földművesek és a munkások alkottak.
A város i.e 1200 körül néptelenedett el, meglehetősen hirtelen, egyelőre tisztázatlan okból.

Egy videó a területről:



  Késő délutánra járt mire mindent megnéztem és rájöttem, hogy miután este 6 van, nem ártana sietni visszafele, hiszen csak Supe városkáig bő fél óra volt az út, a visszaút Limába meg ki tudja hány órás lesz. Nem vágytam az éjszaka közepén megérkezni a perui fővárosba - annyira nem biztonságos. Mikor kijöttem a területről, gondoltam a sofőröm már ideges, de épp ellenkezőleg: békésen horkolt, hátradöntve az ülését:) Ahogy haladtunk visszafele egész összebarátkoztunk, szívesen mesélt a Supe völgy gyümölcseiről, sőt meg-megállította az autót, hogy fotózhassam közelről is a növényeket. Mesélte, hogy ő is itt gazdálkodik a völgyben és ha legközelebb jövök és több időm lesz mint most, szívesen elvisz a tanyájára és megmutatja a földjén termő - természetesen messze a leggyönyörűbb és legnagyobb gyümölcsöket és zöldségeket:) Amikor visszaértünk Supe-ba, díjmentesen elfuvarozott egy bankautomatához pénzt fölvenni és utána visszavitt az utazási irodához, ahonnan mentek a buszok Lima irányába. Sokat nem kellett várni, 10 percen belül jött egy busz(az összes Peru északi részéről érkező busz itt halad keresztül és mindegyik Lima fele tart, igy tényleg szinte pár percenként újabb busz érkezik). 7-kor indultunk, de lehetetlen lassan haladtunk, sok helyen fél órát álltunk minden látható ok nélkül, így végül éjfélre értünk a főváros északi nagy termináljára. Ide akartam visszajönni mert a termintáltól nem messze láttam millió hostal táblát és tudtam hogy itt tuti találok magamnak szállást. Amikor kijöttem a terminálról, nem éreztem túl jól magam: a terminál előtt egy hatalmas, két szintes giga piac helyezkedik el, éjfélkor természetesen vaksötéten. Az utca túloldalán egy szintén lezárt áruház udavara, ahol detto vaksötét volt. Nem éreztem elég bátornak magam ahhoz, hogy az éjszaka közepén bőröndökkel és drága fényképezőgéppel a nyakamban, egyedül bóklásszam sötét utcákon ezért a két hiéna közül akik a terminál előtt várakoztak az egyikkel megegyeztem hogy vigyen el a terminállal szemben hostalt keresni. 
  7 éve utazgatok Dél-Amerikában(sokszor egyedül is), és soha nem esett bajom. Azt hiszem jórészt azért, mert nem szoktam kockáztatni: ha valamit nem érzek biztonságosnak azt egész egyszerűen nem teszem meg. És a saját biztonságomra a pénzt sem szoktam sajnálni.
  A taxissal megnéztünk pár hostalt(ő maga is kiszállt és körbekérdezett párat az egyik oldalon, én a másikon hogy gyorsabban haladjunk). Találtunk is egyet ami szép volt, tiszta, volt meleg víz és nem volt túl drága sem. Miután lepakoltam azonnal elindultam valami elemózsiát keresni ugyanis a kb de. 11-kor elfogyasztott főtt kukoricán kívül semmit nem ettem és éjjel egy volt:)) Persze ezt is ésszel csináltam: az ember nem áll neki Limában éjjel egykor egyedül kószálni. A legjobb információforrások a recepciósok, ők ugyanis itt dolgoznak éjjel-nappal: tudják hol lehet ennivalót kapni ilyenkor is és merre nem veszélyes mászkálni. Menten elirányítottak egy étkezdébe egy saroknyira, ahol mivel forró levesről álmodtam már a buszon, az étlapról kiválaztottam az egyetlen levest amit árultak: perui tyúkhúslevest(caldo de gallina):) Nem bántam mert imádom:)



  Egy magára valamit is adó, tisztességes perui tyúkhúslevesben feltétlenül találsz egészben bele főtt krumplit és főtt tojást a gyönyörű színét pedig többek közt annak köszönheti, hogy egy nagy adag zöldséget(köztük sárgarépát, szárzellert, gyömbért stb), előbb belefőznek, majd amikor puhák, akkor pürésítik és hozzákeverik a leveshez. A tartalmasságához hozzájárul a belefőzött makarónitészta - isteni finom:). Aki akarja megszórhatja apróra vágott újhagymával(én is kaptam hozzá egy kis tányéron). Ezt az egész vájdlingot elpusztítottam, majd egy forró zuhany után éjjel kettőkor lefeküdtem a hostalban és úgy döntöttem, hogy addig alszom amig magamtól fel nem ébredek. Annál korábban csak egy óriási földrengés, tsunami vagy egyéb katasztrófa verhet ki az ágyból:) A következő napomat Limának szenteltem, de a perui fővárosról majd a következő beszámolómban írok nektek:)