2010. április 8., csütörtök

Rusztikus termálfürdő az Andokban

Mehuin után érintettük az egyik "világ végi ország"(igy hivják Chilét), legeldugottabb helyén fekvő, legrusztikusabb termálfürdőjét, amit valaha láttam:) A Sandráék fedezték föl, valamelyik kirándulásuk során és minket is mindenképp el akartak vinni oda. Már maga az odavezető út is egy élmény volt, hisz az Andok eldugott murvautjain kanyarogtunk csodaszép tájakon.

  Aztán megérkeztünk magához a "fürdőhöz". Igazából annak nem lehet nevezni, hisz semmiféle kiépitett infrastruktúra nem volt, csak pár kád együttese és összetákolt öltözőfülkék sora a szabadban, amelyekben nem lehetett átöltözni, mert az eléjük akasztott lepedők a szélben lengtek mint valami győzelmi zászlók:) Igy aztán én pl a fák alatt vedlettem át fürdőruhára. A tinik először fintorogtak, mikor meglátták a kádakat, de engem már elsőre lenyűgözött:))) Aztán persze, ahogy látták, hogy mi mennyire élvezzük a dolgot, sorban átöltöztek, még a legbátortalanabbak is csatlakoztak hozzánk és vad fürdőzésbe kezdett a társaság:) 




Amúgy a folyamatos vizcserét a kádakban, eredeti módszerrel, okosan oldották meg: a legfelső kőkádba folyik magának a termálforrásnak a  vize, igy az a legforróbb. Ennek a tulfolyóján átfolyik a következő kőkádba és igy tovább a többi hagyományos kádba, igy azok vize, egyre hüvösebb.

  Maga a fürdő pedig leirhatatlanul gyönyörű helyen volt. Magasan az Andokban, minden emberi településtől messze. Én miután kipancsoltam magam, körbe-körbe sétáltam a területet és fényképeztem...


 

A Ravo ragaszkodott hozzá, hogy örökitsem meg, az ő autójukon is ott diszeleg a Hungary matrica:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése