2012. november 7., szerda

1o.ooo éves múmiák és nagyon is élő kolibrik:) - kirándulás az Azapa oázisban

  Ezúttal Arica egyik oázisába tettünk egy kirándulást. Az Azapa völgy mindössze 12 km-re van Aricától és a helyiek kedvelt kirándulóhelye. Én is már sokszor jártam itt, de még sosem írtam nektek erről beszámolót. Most viszont megteszem, hogy ti is láthassátok milyen is egy igazi oázis az Atacama sivatagban.
  Arica vonzáskörzetében két folyóvölgy is van. Igen, a föld legszárazabb sivatagában vagyunk, de ezen mégsem kell meglepődni, hisz az Andok gigászi csúcsai, szinte csak egy ugrásnyira magasodnak fölöttünk. Fenn a hegyekben, pedig hatalmas havas csúcsok és néha igen komoly esőzések is vannak, így mikor felmész az Andokba, erek és vízfolyások egész hálózatát láthatod, amelyek összegyűjtik a 6ooo méteres csúcsok olvadékvizét. Lejjebb kisebb patakokká állnak össze és több közülük eléri a Csendes óceánt is. Egy térképet is mellékelek, hogy áttekinthetőbb legyen:


  A térképen, bal kéz felől, az óceánparton találjuk Arica-t. Fölötte láthatunk egy kék színnel jelölt folyót(Rio Lluta) és alatta a Rio San José-t. A Lluta folyó völgyében is sokszor jártam már, de ezúttal a San José folyót és a völgyét, az Azapa völgyet látogattuk meg. Ezeket a folyókat ne úgy képzeljétek, mint Magyarországon. Szabad szemmel látható vízfolyást nem látsz, illetve a Lluta folyónál igen, de az is csak egy pici patak szélességű, ugyanis a víz minden egyes cseppjét felhasználják öntözésre. A Lluta folyónál azért hagynak meg kötelezően egy bizonyos vízmennyiséget, mert a folyóban él egy ritka rákfaj, valamint a torkolatánál több ezer madár amelynek biztosítani kell a  fennmaradását és táplálékát. Itt minden csepp víz felhasználását szigorúan szabályozzák és ellenőrzik. Minden folyóvölgyben ún "víztanácsok" működnek, melyekben valamennyi földtulajdonos képviselteti magát és havonta üléseznek a víz igazságos elosztásáról.
  Hogy elképzelhessétek milyenek ezek a völgyek, előbb mellékelek pár képet a Lluta völgyről és a torkolat madárvilágáról. Ennek a  völgynek szinte minden négyzetcentiméterén kukoricát termesztenek:


  A fotókon is jól látszik: a völgyön kívül SEMMIFÉLE életnek nincs nyoma, vagyis az Atacamában olyan szépen és simán szomjan lehet halni ahogy csak kell:) Ugyanis ezen a keskeny csíkon túl, akár sok 1oo kilométeren át is csak a puszta élettelen homokot láthatod.
  Az Azapa völgyben, a Lluta folyó völgyével ellentétben nem kukoricát termelnek(persze azt is), hanem óriási mennyiségben paradicsomot, olajbogyót, de ezeken kívül még mangót, banánt, papayát és guavát(passion fruit), is. Chile éves paradicsomtermésének a 13%-át állítja elő ez a parányi völgy, ami nem kis teljesítmény. Nézzünk körül itt is:

 

  Ami a legérdekesebb az itteni növénytermesztésben a mi szemünknek, hogy itt például az a fogalom, hogy "termőtalaj", az ismeretlen. A növények az Atacama homokjában nőnek:) A vizet öntözőrendszerek segítségével juttatják el minden egyes növény tövéhez. A palántákat már eleve úgy ültetik, hogy épp a tövére cseppenjen a folyamatosan csepegő víz, így tényleg semmi nem megy kárba. A víz pedig ne felejtsük: vagy 5o vulkán lejtőjének az olvadékvize, melyek az Andokban fölöttünk füstölögnek. Azt pedig mindannyian tudjuk mennyire gazdag a termés a vulkánok lejtőin. Ez a víz, amivel itt öntöznek, szinte mindent biztosít ahhoz, hogy a zöldségek és gyümölcsök, extrém méretűre nőjenek.
  Az is nagyon érdekes, hogy itt olyan, hogy GAZ, nem létezik. Az Atacama a föld legszárazabb sivataga, semmilyen növényi magvat nem tartalmaz. Így a gazdáknak sem kapálni, sem gazolni nem kell:) Nézzünk szét hogyan kertészkednek az Azapa völgyben az indiánok:)


 A legalsó kép hátterében láthatunk hatalmas fóliasátrakat. Ezeket itt nem azért állítják fel, hogy a növényeket védjék a hidegtől, széltől vihartól vagy épp jégesőtől, hisz az itt nincs:) Épp ellenkezőleg. A fiatal növényeket védik az örökösen tűző naptól és biztosítják, hogy az öntözővíz ne párologjon el a gyakran 35 fokban. Azt is vegyük számításba, hogy itt, mivel egész évben nyár van, évente többször is szüretelnek. Hogy milyen eredményeket érnek el az Atacama áldásos éghajlatának és a "full extrás" öntözővíznek a segítségével, arról mellékelek pár képet, amelyet Arica óriás zöldség-gyümölcspiacán, az AGRO-ban készítettem(egy bolíviai barátnőm és a nagybátyám volt a "szemléltető alany":). Láthatunk kukoricát, lila hagymát, mangót, két méretes salátát, valamint egy "kis" paradicsomot és egy akkora papayát, ami szinte egymagában kitölt egy gyümölcsösládát:):


    Tudnunk kell, hogy az indiánok szemében csak az a jó és emberi fogyasztásra alkalmas zöldség és gyümölcs, ami óriási. Ennek megfelelően a piacon is mindent méret szerint árulnak. A kicsit fillérekért utánad hajítják, a nagyokért vagyonokat elkérnek. sokszor látom a piacon, hogy a kis szemű paradicsomot 5o peso - 25Ft/kg áron árulják, ami egy vicc:)
  Nos egyik nap itt az oázisban kirándultunk és rettenetesen megszomjaztunk. Épp egy hatalmas paradicsomföld mellett álltunk meg, ahol maga a gazda dolgozgatott. Megkérdeztük eladna-e nekünk a paradicsomból? Azt válaszolta, hogy nincs sajnos paradicsoma. Mi néztünk körös-körül a piros illatozó paradicsomokon és megkérdeztük: ezek nem az ön paradicsomai? Erre a gazda: Ez?? De hisz ez már csak a szemét!! Jelentem tisztelettel az óriási paradicsomföldön ott illatozott a millió piros paradicsom, de "szemét"-nek minősült, pusztán azért, mert apró szemű! A nagyokat leszedték, a kicsiket otthagyták a töveken:( Akkor értettem meg amikor a piacon megláttam fillérekért árulni kilóját ennek a kis szemű paradicsomnak. A benzin itt is drága. Leszedetni, aztán kiszállítani a piacra többe van, mint amennyiért el tudnák adni...és otthagyják a töveken megrothadni a friss ropogós paradicsomot, csak mert kis szemű... És nem csupán a paradicsomot...sok minden mást is. Aki az Azapa völgyében hajléktalan lenne, simán megélne ha leszüretelné a megmaradt zöldségeket és gyümölcsöket, melyek senkinek nem kellenek, ráadásul még fáznia sem kéne, hisz itt egész évben meleg van:)
  Nos a bácsi szólt nekünk, hogy vigyünk a paradicsomból amennyit csak akarunk. Nem kellett kétszer mondania: teleszedtünk egy hatalmas szatyrot és hazafele a kocsiban ropogtattuk az isteni zamatos, illatozó paradicsomokat szomjoltóként:) 

  Mindkét folyóvölgy környékén találhatunk a sivatagban ún. geoglif-eket. Ezeket az ősi időkben készítették az indiánok, a mai napig tisztázatlan céllal. Mindig a magasban, egy meredek hegyoldalon, készültek az óriási ábrák két féle módon. Vagy félresöpörték a felső talajréteget(mint a NASCA vonalaknál is), vagy fekete kövekből rakták ki az ábrákat a sivatag hegyeinek a csúcsai alatt. Mindegyik több kilométerről látható. Egyes kutatók azt gondolják, hogy ezek találkozási pontoknak épültek az őskorban, amikor még csak kis családokban, vándorolva éltek itt emberek. Ezt az is alátámaszthatja, hogy néhány helyen találtak föld alatti élelmiszertároló helyeket, de olvastam olyat is, hogy talán vallási helyek voltak ezek. Berakok képeket, hogy lássátok milyenek ezek a rajzok. Az első képek az Azapa völgy egyik hegyének az oldalán található geoglifről készülek, úgyhogy ezen a kiránduláson ismét megcsodálhattuk. Két ábrát közelről is lefotóztam, hogy lássátok, hogyan készítették őket(egy lámaalak és a nap). A másik geoglif a panamericana országúton található Aricától pár km-re.


   Az Azapa völgy azonban nem csupán a geoglifekről, valamint zöldségeiről és gyümölcseiről nevezetes.Van itt egy olyan csoda is, amely az egész világ érdeklődésére számot tarthat, ez pedig a San Miguel de Azapa archeológiai múzeum. A múzeum rendelkezik Chile egyik legjelentősebb antropológiai gyűjteményével, mely bemutatja az itt élő emberek 1o.ooo éves történelmének tárgyi emlékeit.
  De a sok egyéb kincsen túl egy egészen egyedülálló gyűjteménnyel is büszkélkedhet. Itt találhatóak ugyanis a föld legrégebbi múmiái, melyek kora mellett a leghíresebb egyiptomi múmiák sem rúghatnak labdába. Erről részletesebben egy picit később, most lépjünk be együtt a múzeum kertjébe és előbb nézzünk körül ott is...
A sétányon bal kéz felé nyílik a petroglif-ek kertje:


A petroglif-ek kőbe vésett ábrák, a régmúlt időkből. 
A múzeum kertje amúgy tobzódik a virágokban...kettőt megörökítettem, annyira szépek voltak:)


  A múzeum gyűjteménye lenyűgöző. Engem leginkább a kis makettek bűvöltek el, melyeken bemutatták az indiánok régmúlt életének mindennapjait:) A képeket történeti időben rakom be vagyis a legrégebbiektől indulunk...melyek az i. e 8ooo-ben élt emberek mindennapjait mutatják be és haladunk szép lassan a korban előre. Remélem senki számára nem lesz unalmas, hisz igyekeztem nem mindenféle adatokkal, hanem fotókkal szemléltetni a gyűjteményt:)
  Az i. e. 8ooo-ben élt emberek már öszetákoltak valamiféle lakhelyet maguknak, vadásztak, gyűjtögettek és halásztak is.

 

  i.e. 2ooo környékén halászati módszereiket tökéletesítették és bizony már igazi horgokkal horgásztak. Persze ezek még nem fémből készültek, hanem minden olyan anyagból ami hozzáférhető volt és meg tudtak munkálni: csontokból, kagylókból, növényekből. Érdekesség még, hogy különböző anyagokból készült turbánokat is viseltek a fejükön:


  Később megjelentek az első, még kezdetleges fazekastermékek, sőt szőttesek és egyéb használati tárgyak, például ékszerek is. 


  Most i.e 5oo környékén járunk és bizony már ekkor igazi háziszőttes műremekekkel is találkozhatunk.


I. sz 3oo-ból való gyűjtemény néhány darabja:


   I. sz 5oo-1ooo. Ekkor már virágzott a fazekasmesterség és szőtteskultúra. Érdemes megnéznünk néhány korabeli darabot:


I.sz 5oo-1ooo a TIWANAKU kultúra idején:


  I. sz. 1ooo-147o es években Arica környékén, a folyóvölgyekben(mint az Azapa és a Lluta völgy), már teraszos földművelést hoztak létre, nagy számú zöldséget és gyümölcsöt termesztettek, állatokat tenyésztettek és az emberek lakhelye is már komfortosnak volt tekinthető:) A halászok csónakokkal jártak halászni és ekkor már képesek voltak igen nagy méretű zsákmány elejtésére és kiemelésére is.


  Nem tudok minden egyes tárgyat, időt és kultúrát bemutatni, de azért a régi indián hangszerekről és ruhákról még beteszek néhány képet:)


  És akkor következzen az, amire mindenki a leginkább kíváncsi:)
  1983-ban, egy vízvezeték építése közben, itt Aricában, szenzációs leletre bukkantak a régészek. A Chinchorro múmiák a radiokarbonos kormeghatározás szerint i.e 5ooo körül kerültek nyughelyükre, vagyis 25oo évvel azelőtt, hogy elkezdték építeni az első egyiptomi piramisokat. A legidősebb fellelt tetem, i.e 7o2o-ból származik vagyis csaknem 1o.ooo esztendős!
  Ezek a kőkorban élő emberek egészen megható módon gondoskodtak a halottaikról. Az elhunyt bomlandó részeit eltávolították és a maradványokat kiszárították. Majd növényi rostok, agyag, hamu, állati szőrök segítségével újraépítették a testet. Végül fekete mangánnal vagy vörös cink oxiddal kifestették.     
  Nemcsak azért egyedülállóak ezek a múmiák azonban, mert a legrégebbiek. A földön sok helyen mumifikáltak halottakat, de ez a tisztesség szinte mindig a társadalom felső vezetőit illette meg, minden kultúrában. A Chinchorro múmiák viszont arról adnak tanúbizonyságot, hogy korra, nemre való tekintet nélkül, valamennyi halottukkal ugyanolyan gondossággal bántak. Találtak nagyon sok női, férfi, fiatal, idős múmiát, nagyon sok gyereket, de még elvetélt magzatot is találtak, melyet ilyen módon tartósítottak és temettek el! Ráadásul az is kimutatható, hogy a gyerekeknél még alaposabb és gondosabb munkát végeztek. Tiszteletreméltó és megható, ahogyan ezek a kőkorszakban élő emberek gondoskodtak a halottaikról... 



  A múzeum gyűjteménye részletesen bemutatja miképpen tartósították halottaikat az indiánok, milyen eszközöket használtak hozzá, sőt azt is, hogy milyen ékszerekkel díszítették őket.


  Rendelkezik a gyűjtemény egy ún "batyus" múmiával is. A Dél-Amerika nyugati részén (a mai Kolumbia, Ecuador, Peru és Chile területén) lakó ősi népek halottaikat gyakran ún. múmiabatyukban temették el, egy-egy csomagban akár több személyt is. 
  A testeket guggoló (magzati) helyzetben összekötözték, kosárba rakták és a hideg magaslati levegőn kiszárították. E természetes múmiákat csodálatosan szőtt, hímzett kendőkbe csomagolták, amelyeket külön a temetési szertartásokra készítettek. Egy-egy múmiabatyuban akár hét ember is elfért, akiket legfontosabb használati tárgyaikkal, élelmiszerekkel, ékszereikkel együtt temettek el. Egy-egy csomag több száz kilogrammot is nyomhatott. A múmiabatyukat barlang - vagy gödörsírokban helyezték el.

 
  A múzeum látogatását kicsit kalandossá tette, hogy bár vaku nélkül engedtek fotózni(az összes fotót így készítettem), de a barátnőm akivel voltam, egy kölcsöngéppel jött, amit nem ismert és a végén ő is el akart lőni néhány képet, ami nem is volt gond egészen addig, amíg azt nem gondolta, hogy kikapcsolta a vakut, de mégsem és villant. Ránk kiabált a felügyelő néni elég csúnyán. Erre még gondosabban újra kikapcsolta, de nem tudta, hogyha kikapcsol a gép, akkor automatikusan visszaáll vakura:) A második villanásnál már sivított a néni és hadonászva, futva  elindult felénk, de mi gyorsabbak voltunk és kiszaladtunk mielőtt kitölthette volna rajtunk jogos haragját:)))
  Egy külön teremben megtekinthettünk még egy teljes életnagyságban felállított régi olajprést. Az olajbogyó meghonosítása ezen a földön a spanyolok igen ritka áldásos tevékenységeinek egyike volt. Az Azapa völgyben már a XVI. század óta termesztik. Az itt termesztett olajbogyó már nemzeti és nemzetközi viszonylatban is nevet szerzett magának, sötétlila színével és enyhén kesernyés, teljesen egyedi ízével.

 
 

   Hazafele megálltunk egy bögre tejeskávéra még Azapa falucskában. A bácsi aki kiszolgált persze tudta, hogy mi is turisták vagyunk és rögtön kérdezte, hogy a mi is a múzeumban voltunk-e. Mondtuk, hogy igen és nagyon tetszett. Erre ő: akkor most biztosan a kolibrikhez mennek! Mi meg: hova??? Milyen kolibrikhez?:) Szegényt rögtön kérdések géppuskatüze alá vontuk. Elmondta, hogy van egy hatalmas, gyönyörű kert ahova mindig mennek a turisták és tele van kolibrikkel. Azt is részletesen elmondta hogyan tudjuk megközelíteni, mi pedig gyönyörűen el is tévedtünk az útmutatása alapján, de végül hosszas kérdezősködés után sikerült megtalálnunk a kertet.  


   Egy hölgy tulajdonában volt, aki saját kedvtelésből hozta létre a kertet, a millió egzotikus virág pedig százszámra vonzotta az itt amúgy is honos kolibriket:) Az apró madarak pedig lassacskán hozzászoktak, hogy folyamatosan emberek mászkálnak a kertben(szanaszét kószálni nem szabad, a tulajdonos hölgy és két irdatlan méretű dogja tart részletes "tárlatvezetést":).
  Tobzódtunk a gyönyörűbbnél gyönyörűbb virágokban:


   Kis ösvényeken barangolhattunk a hatalmas kertben, melyben néhol még csendes pihenőhelyek is ki voltak alakítva. Kezdtem irigyelni a tulajdonost:)))


  Jelentem tisztelettel úgy röpködtek körülöttünk a kolibrik, hogy csak úgy kapkodtuk a fejünket. Viszont fényképezni egy pár centis madarat, ami ráadásul nagyon gyorsan mozog a lehetetlen küldetés kategóriába tartozott:))) 1-2 fotón azért felismerhető a madár azokon a képeken amiket készítettem, de volt ebben a kertben nálam szakavatottabb fényképész profi géppel, így majd azokat teszem be, hogy ti is láthassátok azokat a fantasztikus madarakat amiket mi:)
Azért a fészkén üldögélő kolibrim felismerhető:)))


És egy amely egy fa tetején üldögélt:


  De jöjjenek olyan képek a látott madarakról, amelyeket szakavatott fotósok készítettek és amelyeken valóban élvezhetjük ezeknek a madaraknak a fantasztikus mozgását és színeit...



   A kertben a kolibriken túl más állatokkal is összefutottunk:


  Volt egy láma ami már minket is épp elég baljóslatúan méregetett és mindenki csak fülét-farkát behúzva mert mellette elosonni, de amikor meglátta a kutyát is olyan bősz köpködésbe kezdett, hogy kutyástul, vendégestül mindannyian hanyatt-homlok futásnak eredtünk:)))))) Anno enyhe kétkedéssel olvastam róla, hogy az indiánok gyakran lámákra bízzák a különböző nyájak őrzését, mert nagyon hamar megszereti a rábízott állatokat, velük fekszik, velük kel és bármi ellen megvédi őket. Legyen az kutya, de akár puma is. Hát most bizony láttam, hogy ez a derekamig érő dog behúzott farokkal száguldott el olyan gyorsan, hogy többet elő sem került, csak a kijáratnál:))))


  Egy láma amúgy kitűnően céloz és erősen savas váladékot köp az őt zaklató ember vagy állat szemébe. Ez pedig nem csupán nem kellemes, hanem igen fájdalmas élmény is:)
Az ember azt hinné védtelen, kérődző állat....holott dehogyis:)

  Késő este értünk vissza Aricába és máris körvonalazódott bennünk egy újabb kirándulás lehetősége. Az Andokban ugyanis át lehet autóval kelni az Azapa völgyből a Lluta folyó völgyébe és az út igen szép tájakon és falvakon halad keresztül:)

  Most egy ideig nem jelentkezem, ugyanis két magyar turistát fogok elvinni itt Chilében egy kisebb körútra, majd Peruba a Machu-picchu-hoz és a Titicaca tóhoz. Ha hazaérkezünk ígérem részletesen beszámolok a kalandjaimról. A fényképezőgépemet már beizzítottam:)))