Peru - Arequipa

Ezuttal is hihetetlen helyeken jártam - majd meglátjátok - előtte pár szót az előzményekről:

A Debora barátnőmmel megbeszéltük, hogy világot látunk, amikor vakációja lesz. Az ugye nyáron van, hisz tanárnő. Az itteni léptékkel mérve: január és február. Eredetileg egy Iguassu vizesés és Roi de Janeiro utra indultunk volna, de hazarepült Santiagoba és minden pénzét elverte, igy közelebbi uticélt kellett találnunk.

  Arequipa már régóta, mindkettőnket vonzott, hisz tudtuk: gyönyörű és nincs annyira messze tőlünk, igy úgy döntöttünk, hogy ezt a várost és a környékét hóditjuk meg egy hét alatt.

Ennek a történetét mesélem most el:

Először is, nem taxival mentünk Tacna-ba(Peru határvárosába), hanem mikroval. Ugyanis Tacna és Arica között nemcsak taxik, de mikrók is közlekednek.

Amugy mindenki taxival jár a két város közt, a mikrobuszt alig használják. Igaz olcsóbb, de sokkal többet kell várni mire elindul mint a privát taxi. Arica és Tacna, hiába két ország határvárosa és az egymás közti távolság kb 90 km(Arica és a perui határ: 22 km, perui határ és Tacna, kb 70km), szinte testvérvárosnak tekinthetők. A chileiek azért járnak át naponta, hogy bevásároljanak(megéri az autókázás Tacnaba, hisz Aricánál sokkal olcsóbb), a peruiak meg hogy dolgozzanak, hisz szinte egész Tacna Aricában dolgozik:)

  A viteldij, Arica-Tacna viszonylatban átszámitva 1000Ft, ami szerintem nevetséges, ha a 90km-t vesszük alapul. Persze azt is vegyük számitásba, hogy itt kb 150Ft 1 liter benzin és Peruban még ennél is olcsóbb. Ezek a "nemzetközi taxik"(amugy chilei találmány és az összes taxi chilei), egyszerre 4 embert visznek a sofőrön kivül és akkor indulnak, amikor megtelt az autó. Azért tudják ezt a chileiek csinálni, mert Chile privilegizált helyzetben van Dél-Amerikában és a chilei állampolgárok, a belföldi személyi igazolványukkal utazhatnak egész Dél-Amerikában(ugyanolyan kis müanyag kártya, mint a mi otthoni személyink és ahogy mi is, az Unióban, ugy a chileiek is az egész kontinensen szabadon mászkálhatnak a személyijükkel. Itt viszont nincs vica-verza: ez kizárólag a chileiek előjoga, minden más ország állampolgára csak érvényes utlevéllel jöhet Chilébe). A chileieknek viszont csak akkor kell utlevél ha a kontinensen kivülre utaznak. Ez amugy azért van igy, mert Chile az az ország ezen a kontinensen, ahova mindenki bevándorolni szeretne. Vagyis attól nem kell tartani, hogy bármelyik chilei pl beutazik Boliviába és ellenállhatatlan kényszert érez, hogy ott telepedjen le:)

  Nem tudom, hogy a collectivó-rendszer, ami Chilében biztonságossá és dugómentessé teszi a közlekedést, más dél-amerikai országban van-e, de peruban biztos, hogy nincs. Millió és egy taxitársaság van, a főutakon privát autót nem látsz, csak taxikat, de a viteldij(bár persze drágább mint nálunk-kb 3,5-4,5 soul - kb 270-300Ft), megfizethető.

  Peruban a közbiztonság nem chilei:) Igy mielőtt életemben először látogattam el Tacnába, a lelkemre kötötték, hogy minden ékszert vegyek le magamról, ami valamiféle értéket is képvisel. Azóta is tudom: Peruban nem szabad ékszert viselni, mert felfigyelnek rád a bűnözők...

Persze ez nem jelenti azt, hogy fényes nappal, a belvárosban rettegned kell(szó nincs róla!!)), de érdemesebb ugy mászkálni Tacnában a holmik után, hogy nincs nálad nagyobb összeg, vagy kódmentes bankkártya:)

  Azt is érdemes megemliteni, hogy amig nálunkt a sofőrök udvariasak általában a gyalogosokkal szemben(főleg ha a gyalogos nőből van:), addig Tacnában(és egész Peruban), életveszélyes lelépni a járdáról:). Itt Chilében, ha az ut szélen álldogállsz és át akarsz menni(ahol pl nincs felfestett gyalogátkelőhely), nagyon hamar megállnak az autók és átengednek. Gyalogátkelőhelyen pedig feltétlenül megáll minden autó. Tacnában ha a felfestett gyalogátkelőhelyre merészeled tenni a lábadat, az a perui  sofőrökből egyetlen reakciót vált ki: teljes erőből rálépnek a gázra:)

  Tacnában már megszoktam, hogy csak ugy megyek át uttesten, hogy megvárom mig 2-3 ember csatlakozik hozzám, és amikor ők lelépnek a járdáról, az ő "fedezékükben" merek csak átmenni az úttesten:) Ez igy viccesen hangzik, de pl Chivayban a szemünk láttára gázolt halálra egy 4 év körüli kisfiút egy busz és a gyalogosgázolás itt sajnos tényleg nagyon gyakori:(

  Peruban a retikülödet mindenképpen két kézzel kell szoritanod magadhoz, mert bármikor kikaphatják a kezedből és még magad mellé is veszélyes letenni, még egy kávézóban is. Nagyon hamar megszokod Peruban, hogy a retikülöd a tested egy része és csak a szobádban válsz meg tőle:). Majd látni fogjátok a képeken, hogy még a legvadabb hegyeken is a retikülünk állandó tartozékunk volt:).

  Naszóval Tacnában átbattyogtunk a belföldi terminálra és távolsági busszal indultunk tovább Arequipába. Az út odafele 10 óra volt, visszafele 8 :). Visszafele kevesebbszer állitottak meg a rendőrök ellenőrizni:)

  Ez is érdekes Peruban. HA öt rendőrségi ellenőrzési ponton nem mentünk át, amig Arequipába értünk akkor egyen sem. És az állig felfegyverzett rendőrök(elég riasztó látvány volt a felszerelésük, szerintem csak a kézigránát hiányzott a készletükből:) A chilei rendőrök után, akiknél nappal az egyedüli fegyver a gumibot - csak az éjszakai járőröknél van pisztolytáska, ezek a Schwartzeneggerek megleptek kissé:))), Minden alkalommal feljöttek a buszra és megnézték a rakteret és az utasok személyi igazolványát vagy utlevelét, valamint szurópróbaszerüen átkutatták a buszra felvitt táskákat is. Én voltam a  buszon az egyetlen utas, akit soha nem igazoltattak...:) Egy kilométerről leritt, hogy turista vagyok:). Amugy a turistákkal szemben nagyon udvariasak Peruban a hivatalos közegek is és általában az emberek is. Jelentős bevételét képezi ugyanis az országnak az idegenforgalom.

  Áthaladtunk az Atacama sivatagon(Peruban pont olyan gyönyörű szerintem mint Chilében:), készitettem pár képet róla.

   Peruban több helyen(kisebb falvakban is), megálltunk pár percre, az egyik ilyen megállóban fényképeztem is:

  Ahogy kitettük a lábunkat Tacnából és beljebb mentünk Peruba, azonnal szembetűnő volt a szegénység.

  Tacna egy gazdagnak számitó város Peruban. Egyrészt vámszabadterület mint Arica, másrészt minden perui dolgozik(90%-uk Chilében:) és a fizetésüket hazaviszik és otthon költik el. Vagyis Tacna kulturált, szép, még a külvárosi részei sem riasztóak.

  Ahogy beljebb mentünk viszont az országba már láttuk azt ami amugy az ország többi részére jellemző, a riasztó szegénységet:(

  Ahány helyen megállt a busz, azonnal körüldöngték a hideg üditőket, avokádót, friss péksüteményt és főtt kukoricát árusitó lányok-asszonyok. Őket, ha hosszabb ideig álltunk, fel is engedték a sofőrök a  buszra, mert a megállókban leszállni nem lehet, a buszon meg nincs büfé és 8-10 óra hosszu ut ahhoz, hogy étlen - szomjan üljenek az utasok.

  Bármit lehet venni Peruban is, nem kell attól félned, hogy megmérgeznek:) Minden nagyon finom, a kenyér még meleg, a főtt kukoricát pedig egy hatalmas szelet sajttal együtt árulják. Meglepett ez a  párositás, de nagyon finom ha a kettőt együtt eszed:). Jéghideg üditőhöz is minden megállónál hozzájutottunk, ránk is fért a 35 fokban:). 

 

  Estére értünk Arequipába. Szállást nem foglaltunk előre, gondoltuk improvizálunk:) Namost kiderült, hogy nekem kell improvizálnom, ugyanis a Debora, mint minden chilei utál kérdezősködni. Nem tudom miért ilyen, de ez az összes chileire jellemző: lejárják a lábukat 86x ha keresnek valamit, de az Istennek nem kérdeznének meg valakit, hogy merre van:)

  Igy a Debora azzal az eredeti ötlettel állt elő, hogy menjünk a belvárosba, ott biztos van szálloda. Ezzel egyetértettem, de azt is tudtam, hogyha egy belvárosi hotelben szállunk meg, az egy vagyon lesz. Ennek pedig nem örültem volna, hisz a reklámokat az itteni buszos körutakról már láttuk és az árak tényleg riasztóak voltak és mi háromra is el akartunk mindenképp menni - ugy gondoltam inkább kirándulásokra érdemes többet költeni mint szállásra. Igy a Deborát otthagytam a  terminál bejáratánál dohányozni, én meg bementem a terminálra és közvéleménykutatást végeztem:)

  Megszólitottam egy csomó embert, hogy szállást keresünk, a belvároshoz közel, de lehetőleg nem tul drágát. Többen is egy néhány utcás szektorát javasolták a városnak, amiről mindenki azt mondta, hogy biztonságos rész, közel van a belvároshoz és sok a panzió. Na taxiba vágtuk magunkat és odavitettük magunkat a sofőrrel. Ő el is vitt minket egy elegáns szállodáig, ahol 90 soult kértek volna személyenként egy éjszakára(kb 7e Ft-ot). Én fogtam és elrángattam a  Deborát onnan, mert tudtam: ennél találunk normálisabb áron szállást. Ismét én vetettem be magamat és megszólitottam egy szimpatikus fiatal párt, hogy nem tudnak-e egy megfizethető áru panziót. Ők azonnal mondták, hogy tudnak nem is egyet és nehogy 20 soulnál többet fizesünk fejenként egy éjszakára:)

  Ez már sokkal jobban hangzott:) Nagyon aranyosak voltak, odakisértek az egyik panzióhoz, ráadásul azt mondták maradjunk lent és ők fölmennek megkérdezni, hogy mennyibe kerül egy éjszaka, mert rólunk leri, hogy turisták vagyunk és azoktól rendszeresen többet kérnek a rendes árnál.

  Végül 17 soulért kaptunk fejenként szállást(kb 1000Ft:), egy két ágyas szobában. Volt tv, kulturált, szép fürdőszoba, patyolattiszta ágynemű és őszintén meglepődtünk, amikor az ügyeletes fiu bekopogott és hozott törölközőket, szappant és wc papirt:) Akkor még jobban meglepődtünk, amikor 2 nap után kitakaritották a szobánkat, tiszta ágyneműt és törölközőket kaptunk és pótolták a szappanokat és a wc papirt:) Nem gondoltuk, hogy 1000Ft-ért ilyen kiszolgálásban lesz részünk:)

  Ráadásul a szállásunk Arequipa központjától a Plaza de Armastól gyalog kb 5 percre volt:) 

  Arequipa amugy Peru második legnagyobb városa. Festői környezetben fekszik, egy vulkánoktól körülölelt völgyben(Chachani (6075m) illetve El Misti (5882 m). Az El Misti klasszikusan gyönyörű, kup alakú vulkán, a tetején gyönyörű hósipkával:)

  A város központja a Plaza de Armas, mely állitólag egyike a legszebbeknek Peruban. Valóban egy szép négyszög alakú tér, mint valószinüleg minden spanyol városközpont, gondozott virágágyásokkal, pálmafákkal. 

 

Középen a megszokott szökökút, vele szemben egy kéttornyú jezsuita templom:

A templommal szemben pedig a városháza:

 
  A négyszög másik két oldalát üzletházak, vendéglök alkotják. Ha nem is tudnánk hogy hol vagyunk, egy pillantás a térre elég hogy emlékeztessen a mór behatásra. Mint érdekesség, a La Compania templom jezsuita, de bent a szentek képei már inkább a bennszülött indiánokra mint az europaiakra hasonlitanak:).

  A galambokat azért fényképeztem le, mert kb 1 hete nem müködik a szökőkut a Plaza de Armas főterén és mivel itt nincs sehol folyóviz a városban, a madarak szomjan pusztulnának. Ezért kifejezetten a szárnyasoknak,minden nap vödrökben és kisebb müanyag edényekben kiraknak vizet, hogy fürödhessenek és ihassanak:)

A rendőrök itt is azt a benyomást keltették mintha kommandósok lennének:)))

    
Miután lefürödtünk, elindultunk fölfedezni az esti várost, felmértük mit merre találunk és egy éjszakai bárban, békés sörözéssel fejeztük be az első esténket:) 
  Reggel engem már 8-kor kivetett az ágy. Fél 9-kor már a központban császkáltam és egy forró kávé után sorba jártam a Plaza de Armas millió utazási irodáját és megnéztem mit ajánlanak. Ahova mindenképpen el akartunk menni, az a Colca kanyon tura volt(két napos ut, mint kiderült inkább túlélőtúra:) és egy egynapos buszos ut a város nevezetességeivel és a vulkánok megtekintésével egybekötve. Tudtam, hogy van vulkántura is és mindenképp arra is el akartam menni, de le kellett mondanom róla:) Mindenhol megkérdeztem, de az El Mistire úgy lehet csak feljutni, hogy 3500 méterig fölvisznek és a maradék kb 2300 méteres magasságot a saját kis lábaidon, két nap alatt kell leküzdened, sátrakkal és teherhordókkal:). Mikor kérdeztem, hogy kinek javasolják, mindenhol egyértelműen azt mondták, hogy max 35 éves korig, edzésben levő embereknek, akik birják a magasságot. Na ebből rám egyetlen dolog volt igaz: birom a magasságot. A többi sajnos messze nem stimmelt, igy legnagyobb sajnálatomra le kellett mondanom az El Misti meghóditásáról:(
  Amugy a második napon olyan fiestában találtuk magunkat, ami itt Chilében is szokott lenni:) 

  A következő napon egy egész napos autóbuszos város és vulkánnéző túrára fizettünk be. 2 szintes, nyitott tetejü turistabusszal mentünk. Sose utaztam még ilyenen és főleg sose láttam várost ilyen magasságból:)) Szó szerint a házak első emeletének magasságában ültünk és rettenetesen élveztük az egészet. Megörökitettük az utókor számára magunkat a buszon és a buszunkat is:)

   Ezeket a városnéző körutakat minden utazási iroda kinálta boldog-boldogtalannak(sokan meglehetősen erőszakosan nyomkodták az ember kezébe a szórólapjaikat és próbáltak rávenni, hogy az ő irodájukkal utazzunk), de alaposabb utánajárás után rájöttünk, hogy sok iroda csak végigrohan ezeken a helyeken és nem állnak meg szinte sehol. Mi találtunk olyan utat, amelyen minden látványosságnál leszálltunk, tettünk egy sétát, bementünk a muzeumokba.

  Az alpaka muzeum nagyon tetszett:

   A 20. megállónál már kezdtük annyira nem élvezni az állandó lépcsőzést a buszra és a nap végére alig tudtunk járni, ugy elfáradtunk:)

A következő képek ezen a kiránduláson készültek. Láthatunk az inkák által hátrahagyott teraszos földművelést. Hihetetlen, hogy ezeknek a többszáz éves teraszoknak mit sem ártott az idő vasfoga, az itt is rendszeres földmozgások és a mai napig sem tudtak okosabb és gazdaságosabb földművelési módszert kitalálni erre a vidékre, mint amit az őseik sokszáz évvel ezelőtt meghonositottak. Ezek az inkák tudtak valamit:) Többek közt pl épitkezni...

  A kirándulás során a gyönyörű El Misit vulkánt szinte minden oldaláról megcsodálhattuk:

   Az egyik kilátópontnál madártávlatból is megcsodálhattuk a várost és a vulkánt. Itt nekem sikerült majdnem el is vesznem, ugyanis a vad fényképezésben nem vettem észre, hogy a teljes csoport már lelépett és a tér tulsó felén várja a buszt. Én egy turistacsoport mellett nyomkodtam a gépet és meggyőződésem volt, hogy ez a mi csoportunk, jóval később eszméltem rá, hogy szó sincs róla és eredtem találomszerűen a tér tulsó oldala felé, szerencsére véletlenül is jó irányt választva.

   Ahogy haladtunk tovább a város körül, sokszor csak kattingattam a gépet, mert minden érdekes volt. Még a szegénység ékes bizonyitékai, a külváros szegénynegyedei is. Hihetetlen és szomorú, hogy emberek a 21. században ilyen körülmények között élnek. A legtöbb házban semmiféle komfort nincs: sem folyóviz, gyakran még áram sem.

   Az egyik múzeum előtt találkoztunk egy nénivel, aki szépen beöltözött népviseletbe(bár hozzáteszem a lábán edzőcipő volt:))), és - természetesen pénzért - a karján üldögélő sólymot (vagy mit - ornitológiai ismereteim elégtelennek bizonyultak a madár fajának pontos meghatározásához:), bárkire ráültette és lehetett vele fényképezkedni. A madár szemlátomást békésen tűrte a torturát:)

  A múzeumhoz tartozó kert és a környezet gyönyörű volt, úgyhogy buzgón fényképeztünk:)

  Az El Misti vulkán csúcsát szinte egész nap felhőkupola takarta, de amikor pár pillanatra elillant róla, sikerült megörökiteni a havas csúcsát  is:

   Estére értünk haza, koszosan, porosan és farkaséhesen, igy berontottunk az első étterembe amit megláttunk és rendeltünk egy avokádó tálat csirkével. Még sose ettem ilyet, de a Debora azt mondta leirhatatlanul finom, igy kipróbáltam. Na innentől kezdve minden nap azt ettem:)

A dolog ugy néz ki, hogy egy avokádót megtisztitanak a héjától, kettévágják és kiszedik a magját. Ugye nagy magja van. Abba a mélyedésbe és a két fél avokádóra halomban csirkehusos, zöldséges, majonézes salátát pakolnak amennyi ráfér. Erre ráültetnek egy fél-fél főttojást, annak a tetején pedig 1-1 szem olajbogyó üldögél. És a tányér pedig körbe van pakolva vegyessalátával. Iszonyu gusztusosan nézett ki, de nem tünt valami nagy adagnak és miután egész nap nem ettem semmit, lehangolódtam, hogy kevés lesz:)

Nem volt:) annyira laktató volt, hogy a második avokádó végét már csak azért gyömöszöltem magamba, hogy egy ilyen finomságot nehogy otthagyjak a tányéron:)))

Ezek után hazamásztunk(alig tudtunk járni, olyan fáradtak voltunk és olyan jóllakottak:), lezuhanyoztunk és eldőltünk mint a hullák, előtte beállitva az ébresztőt hajnali kettőre, hisz 02.30-kor jött értünk éjjel az utazási iroda kisbusza és vitt minket a Colca kanyon turára, 2 napos utra:) Vagyis a pihenésből nem sok jutott...