San Carlos es a Rio Ñuble

Utunk következő állomása San Carlos volt(elő a térképeket:)

Itt azonnal a Sandráékhoz(a Chave gyerekkori barátnőjének a házához), gurultunk, ahol várt az áldott civilizáció(puha ágyak, zuhany, meleg étel stb:).

Amikor elindultunk erre az útra, a Chave mondta, hogy meglátogatjuk egy barátnőjét San Carlosban, de arról nem beszélt, hogy a Sandrával és a férjével, együtt nőtt föl Magyarországon és tökéletesen beszélnek magyarul, hisz később jöttek vissza Chilébe, mint pl a férjem családja. Akcentusuk gyakorlatilag semmilyen sincs, hisz kisgyerekként érkeztek hozzánk és felnőtt korukig nálunk éltek.

  Azt kell mondanom, hogy valamennyi család, illetve ember sorsában, akit ezen a hosszú úton megismertem, egyetlen dolog volt a közös: menekültként hagyták el az országukat, 1973-ban, de valamennyien hazatértek Chilébe(amint a politikai viszonyok lehetővé tették). Az is közös ezekben a családokban, hogy valamennyiüket súlyos tragédia ért, de szerencsés esetben, is szörnyű dolgokon kellett keresztülmenniük.

 Abban az időben a Kádár kormány, nem csupán menekültstátuszt adott ezeknek a családoknak, hanem:

- lakást

- munkalehetőséget minden felnőtt embernek

- a gyerekeknek különtanárt

vagyis egy teljes ujrakezdési lehetőséget.

  Mindennek az a következménye, hogy bárhol mondtam is, hogy magyar vagyok, a megérdemeltnél jobban örültek nekem, még a vadidegenek is:)

Mesélték ugyanis, hogy itt az iskolákban oktatják, hogy mely országok léptek föl "barátként" akkoriban és Magyarország ezek közül kiemelt státuszban áll, hisz szó szerint újrakezdési lehetőséget nyújtott minden családnak. Ezért van az, hogy valamennyi Magyarországon élt chilei, szó szerint imádja Magyarországot.

  A Sandráék mesélték, hogy ők pl a magyaroknak éppúgy szoritanak az olimpiákon, mint a chileiekenek és éppúgy könnybe lábad a szemük most is ha meghallják a magyar Himnuszt...

   A következő képen a Sandráék láthatóak és alatta a kutyájuk, aki a magyar "Duci" nevet kapta, pedig már egyáltalán nem duci:) Persze az első esténk igen kellemesen telt. A tiniket elküldtük bulizni, mi pedig borozgatásnak szenteltük az estét:)

A következő hetet itt töltöttük, mert a Sandráék még dolgoztak és az volt a terv, hogy velük együtt indulunk majd tovább dél felé. De persze nem unatkoztunk itt sem:) A Sandráék már másnap elvittek minket egy csodálatos türkizkék vizű hegyi folyóhoz, a Rio Nuble-hoz, az Andok lábaihoz. Meseszép volt. A folyó körül fehér kövek, homok és a viz hol türkizkék hol türkizzöld szinű. A partját a lazachorgászok uralták, itt ugyanis rengeteg a lazac. És még horgászjegyet sem kell venni:).

 Miután reggel, mikor elindultunk, kifejezetten hűvös volt, mi ketten a Chavéval, nem vittünk fürdőruhát, mondván egy hegyi folyóhoz megyünk és amugy is hideg van:) Persze mire odaértünk hétágra tüzött a nap és volt vagy 40 fok. Irigykedve néztük a pancsoló többieket és úgy döntöttünk, hogy elsétálunk a folyó felsőbb szakaszára és ott kialakitunk magunknak egy szabadstrandot, ahol fürdőruha hijján, meztelen fürdést rendezünk.Na ez nem jött össze, mert egy kitartó lazachorgász, akármerre mentünk, nem tágitott mellőlünk, igy amikor picit meg tudtunk lépni előle, bugyis-melltartós fürdést rendeztünk:) Itt jönnek a képek, persze a kompromittáló felvételeket kihagytam:)