Az inkák 1ooo éves sólepárlója és mezőgazdasági kutatólaboratóriuma - avagy akkoriban mire költötték a birodalomból befolyt adókat...az emberek pénzét:)

Úgy egyeztünk meg a Lenkéékkel hogyha kipihentük a szörnyű buszutat körülnézünk kicsit Cuscoban. Nagy városnézést nem szerveztünk, hisz időnk sem volt rá, ráadásul korán le kellett feküdnünk ha a hajnali 1 órai kelés előtt(ugyanis kettőkor indultunk a Machu Picchura), pihenni is akarunk valamit. Azért megnéztük Yupanki inka király emlékművét, akinek a parancsára épült a Machu picchu. Fel is lehet mászni a tetejére, ahol egy teraszról szép panoráma nyílik Cuscora:

    És természetesen bementünk Cusco főterére is fotózni és körülnézni egy kicsit. Megrohamoztuk az inka múzeumot is, mely közel van a főtérhez, de mire odaértünk, szó szerint az orrunk előtt zárták be a kapukat(du 4-kor bezár - most már legalább ezt is tudom).
  Amit tudni kell Cusco-ról, hogy ez az egykori Inka birodalom fővárosa. Ma Peru fővárosa Lima, de Cusco megkapta a Peru történelmi fővárosának címét. A történelmi belváros 1983 óta az UNESCO világörökség része. Maga az eredeti indián elnevezés Qusqu wanka, sziklabaglyot jelent. A város eredetmondájáról kapta a nevét, miszerint a város alapítói, az Ayar testvérek voltak és Ayar Awqa szárnyakat kapott, hogy kijelölhesse jövendő városuk helyét. El is repült a kijelölt völgybe és ott sziklává változott, így jelölte meg a város alapításának helyét. A völgyet Cozco-nak hívják, a város neve tehát megmaradt, csak az írásmód változott. Lakossága közel 4oo.ooo fő, de ez a szám az évről évre itt megszálló turistaáradatnak köszönhetően szinte állandóan vagy 1oo-2oo.ooo emberrel több, mivel az innen megközelíthető Machu picchu, több mint 2.ooo.ooo turistát vonz évente.

  Pizarro aki "nagyon nemes és nagy város"-ként írta la Cuscot, 1534-ben érkezett ide. A spanyolok mellesleg, amikor ideértek és meglátták az Inka Birodalom fővárosát, teljesen megdöbbentek: mesés, gazdag és gyönyörű városról beszélt Pizarro. Később viszont, mint valami primitív tatár horda(pont úgy viselkedtek a spanyolok Dél-Amerikában), szétdúlták a várost, az inka épületek, paloták, templomok nagy részét elpusztították és ők építették újjá a várost a saját elképzeléseik szerint. Legnagyobb bosszúságukra azonban több nagy földrengésben a spanyol építészet remekei a földdel váltak egyenlővé, míg a még nem lerombolt inka épületek a legkisebb kár nélkül vészelték át a földmozgásokat. Az indiánok ezen jókat mulattak, hogy bár a spanyolok ugyan legyőzték őket, de ha építkezni akarnak, akkor az inkáktól kéne leckéket venniük:)
  Amúgy elképesztő az a pusztítás amit a spanyolok véghezvittek Cuscoban. Gyakorlatilag egy várost leromboltak, alig maradt meg valami a mesésen gazdag inka kultúra építményeiből. A Machu Picchu csak azért maradt épen, mert a spanyolok nem találták meg. Illetve egy spanyol "nemes" megtalálta, aki arra kapott engedélyt, hogy aranyat bányásszon ezen a területen és szinte biztosra vehető, hogy ő volt az, aki az arany "bányászást" annyira szó szerint értelmezte, hogy teljesen kifosztotta a Machu Picchut, de még a temetőben a halottakról is leszedett minden aranyékszert. Ezzel magyarázható, hogy a Machu Picchun amikor "újrafelfedezték" egyetlen grammnyi aranyat sem találtak, pedig az minden inka településen szinte tonnaszám hevert. Tiszta mázli, hogy a kedves spanyol "úr" elfelejtette közölni feljebbvalóival, hogy mit talált a dzsungelben, egy egész világ szerencséjére, különben most már a Machu Picchu sem állna...
 
  Ma Cusco főterét két nagy templom uralja. Az egyik Cusco Katedrálisa, melyet 1576-ban kezdtek építeni Huayna Capac inka uralkodó spanyolok által lerombolt palotájának alapjaira. 

   A másik templom, a Jézus társasága nevet viseli és ahogyan Katedrális is, ez is egy fontos lerombolt inka palota helyére és alapjaira épült. A templom, a gyarmati barokk építészet klasszikus példája.

  De annak ellenére van még itt látnivaló, hogy a spanyolok szinte minden inka emléket igyekeztek eltörölni a föld színéről.
  Az inkák leggazdagabb és leggyönyörűbb temploma a Coricancha, azaz naptemplom volt(nem véletlen, hisz a naphívők voltak). Az eredeti kecsua szó:Quri Kancha jelentése: arany templom.
   Ez volt az inka főváros legfőbb, legszentebb temploma. A falait és az alját is színtiszta aranylemezek borították, a kertje pedig színarany szobrokkal volt díszítve. Persze a spanyolok ezt is kirabolták és lerombolták amennyire lehetett. Az inkák azonban tudtak építkezni, így nem volt könnyű. Végül az inka naptemplom alapjaira építették a spanyolok a saját templomukat. A lentebbi fotókon jól elkülöníthető az inka építészek hatalmas, simára csiszolt kövekből, minden kötőanyag nélkül emelt fala és a spanyol templom apró kövekből épített része. Egy hatalmas földrengés a földdel tette egyenlővé a templomot, de az inka falak és építmények a legkisebb sérülés nélkül vészelték át nem csupán a földrengést, de azt is, hogy egy egész templom dőlt rájuk. A templomot a spanyolok újraépítették, ezt láthatjuk ma. Az alsó szintjét azonban teljes egészében az inka naptemplom falai és termei alkotják.
 

   Ezen az utolsó képen láthatjuk azt, amit mi valószínűleg a mai modern technika minden fegyverével felszerelkezve sem tudnánk SOHA utánozni: az inka építészek  hihetetlen, minden kötőanyag nélküli építkezését, melynek mit sem árt az idő vasfoga, sem a földrengések, sem semmi más...az örökkévalóságnak szól...illetve amíg valamely "civilizált" európai nemzet le nem rombolja...

  Úgy döntöttünk, hogy emlékezetessé kell tennünk megérkezésünket Cuscoba és beültünk a főtér egyik emeleti teraszán kialakított kávézóba kapucsínót inni. Végül nem csak azt, hanem a javaslatomra Chicha morada-t is ittunk, hogy a Laciék kipróbálhassanak valami echte perui italt is:) A lila kukoricából készült alkoholmentes üdítő készítésének hagyománya jóval a spanyolok ideérkezése előtt szokás volt itt. Eredetileg gyógyászati céllal készítették, de hamar általánosan fogyasztott üdítő lett az ősi időkben, a perui hegyvidéken. Egy sor kiváló hatása van az emberi szervezetre. Nem csupán csökkenti, hanem szabályozza is a koleszterinszintet, csökkenti a vércukorszintet, erős gyulladáscsökkentő, keringésjavító, elősegíti a szövetregenerálódást és megakadályozza a hajszálerek törékenységét. Peruban a mai napig közkedvelt ital, gyakran utcán is árulják, nemcsak étkezdékben. A lila kukoricán túl, ananászt, fahéjat, szegfűszeget, és cukrot is tesznek bele. Rendszerint jégkockával kínálják, de nekünk darált jéggel hozták....nagyon finom volt. Lefotóztam ezt is, nehogy lemaradjatok valamiről:)

   Sötétedés után hamar kerestünk egy helyet ahol megvacsorázhatunk. Hosszas mászkálás után ráakadtunk egy étkezdére ahol a változatosság kedvéért szintén csak csirkét árultak(ekkorra már úgy tele voltam a csirkével, hogy miután hazaértünk, 3 hétig hús nélkül éltem:)). Megkérdeztem nincs-e véletlenül valami levesük. A hölgy mondta, hogy van gombaleves. Azt kértem, de a hölgy 5 perc múlva megjelent és nem akartam hinni a szememnek, amikor felmutatott két maggi levest - hogy csak spárga és lencselevest tud főzni. Itt a gasztronómiájáról agyondicsért Peruban zacskós levessel akartak megetetni és mégcsak nem is szégyellték:))) Végül megrendeltem az ezen az úton már vagy ötödik csirkés kajámat, a pollo a la brasa-t, arroz chaufa-val, de már úgy untam, hogy a húsom nagy része a Laci tányérján landolt. Szegény Laci volt a konyhamalac:) A Lenke automatikusan mindent rápakolt a férje tányérjára amivel nem birkózott meg és az út vége felé már bepróbálkoztam én is azzal, hogy odalopom a kajámat a Laci tányérjára:) 

   Cuscoba érkezésünk után az első dolgom volt, hogy megnézzem mikor indulnak vissza buszok a chilei határra. Nem akartam megint úgy járni, hogy valami olcsó társasággal kényszerülünk végigutazni több mint 14 órát és megfagyunk mert nem lesz fűtés vagy lerobbanunk vagy valami egyéb szörnyűség történik velünk:)). Amikor láttam, hogy csak este indít a Flores cég buszt, arra vettünk jegyet, a fekvőhelyes részre, mert biztosan tudtam, hogy ebben a cégben nem fogok csalódni.
  Ez viszont azt tette szükségessé, hogy kitaláljunk valami programot egész napra, hisz a machuról hajnali 3-kor érünk haza és előttünk áll majd az egész nap. Ezt nem kalkuláltam egyáltalán a programba, pénzt sem szántam rá, de nem csatangolhattunk álló nap a városban. Tudtam, hogy van egy csomó inka rom Cusco környékén(nem hiába volt az Inka Birodalom fővárosa). Így bementem egy utazási irodába és összedugtam a fejemet az irodás hölggyel, mi az ahova érdemes lenne elmennünk, mit nézhetnénk meg. Igazából szó szerint elhűltem a kínálaton. Itt jöttem rá, hogy ahhoz, hogy mindent megnézzek, vagy két hetet Cuscoban kellene töltenem:) Végül hosszas válogatás után egy fél napos kirándulás mellett döntöttünk, amely két csodához is elvisz.

  Az első programpontunk Moray volt. Csak egy fotót láttam róla és nem volt időm utánaolvasni hova is megyünk tulajdonképpen. Körülbelül 5o km távolságban fekszik Cuscotol és bár természetesen a régészek tudták, hogy ott van, de mivel fogalmuk sem volt arról, hogy mi az, nem is szenteltek neki nagy figyelmet, hagyták úgy ahogy volt, romosan. Később egy régész csoport mégis nekiesett és alaposabb vizsgálatnak vetette alá a területet és szó szerint elhűltek attól amit találtak. Ezután természetesen nekiálltak feltárni és rendbehozni az építményt és az utóbbi pár évben már látogatható.
  Amikor megérkeztünk mi is csak néztünk ki a fejünkből és fogalmunk sem volt arról, mi is az pontosan amit látunk, azon túl, hogy inka rom és valami elképesztő méretű, mint minden inka alkotás... Nézzétek meg a képet:

  Az idegenvezetőnk csak tovább fokozta a feszültséget, ugyanis azt mondta, hogy várja a tippeket mi lehet ez:) Mindenféle elhangzott: stadion, színház, vallási emlékhely, tényleg mindenre gondoltunk csak azt nem találtuk ki mi is ez valójában. Amikor elmondta az idegenvezető akkor esett le szó szerint mindenkinek az álla és az általános reakció az volt, hogy MI???? MICSODA?!?!?! Senki nem akart hinni a fülének:) Ez gyerekek egy inka kori mezőgazdasági kutató laboratórium! Azért áll koncentrikus körökből, mert ezzel az építkezéssel elérték, hogy az alsó és a felső kör között kb 15 fok legyen a hőmérséklet-különbség. A legalsó kör a legmelegebb, ahova nem ér el a szél, a legfelső értelemszerűen a leghűvösebb. Így elérték azt, hogy egy helyen végezhessenek vizsgálatokat, hogy mely haszonnövény, mely hőmérsékleti viszonyokon és milyen földben hozza a legnagyobb termést. A talaj és pollenvizsgálatok alapján bebizonyosodott, hogy ezeken a teraszokon, különféle földekbe ültettek különféle növényeket és megfigyeléseket végeztek. A kapott eredményeket pedig birodalom-szerte hasznosították az emberek életminőségének javítására. A tudósok és a munkások házának az alapjait is láthatjuk lent és természetesen az egész terület gondosan, szintenként kiépített vízvezeték-hálózattal is rendelkezett. Megmondom őszintén én csak álltam földbe gyökerezett lábbal. Hogy az inkák a birodalomból befolyt adókból nem ellopták amit lehetett, hanem az emberek körülményeinek a javítása érdekében ilyen komplexumokat építettek fel és tudományos kísérleteket végeztek valószínű hosszú évtizedeken át...néha elgondolkodom azon, hova fejlődhetett volna az Inka Birodalom ha nem jövünk mi...a civilizált európaiak és pusztítjuk el az egészet... 

  Az enyhénszólva is pihent agyú turisták körében elterjedt, hogy a körökből a legalsó valamiféle csodás varázserővel bír, ezért az egészen elvetemültek lemásznak és lefekszenek a legalsó kör közepébe úgy, hogy lábukkal a kör középpontja felé fordulnak:) 

   Ehhez azért elég megszállottnak kell lenni, mert amolyan "inkás" ún. "lebegő" lépcsőfokokon lehet lemenni a körkörös építmény legalsó gyűrűjébe(ilyeneken tuti csak az inkák tudtak felszabadultan le-föl rohangálni-komolyan elgondolkodik az ember, hogy miféle törpe izomkolosszusok lehettek:). Az én véleményem az volt, hogy ezeken maximum egy tapadólábú hegyikecske tud végigugrálni(lefele még csak-csak...nade felfele!!!), úgyhogy nem másztam le, meg időnk sem volt rá. De nézzétek meg magatok:

  Moray-ban ráadásul nem csupán egy ilyen építmény van, hanem mindjárt három! Légifelvételen lehet a legszemléletesebben bemutatni, mit építettek ide az inkák:

  Abban az időben, amikor itt az inkák a növénytermesztési és nemesítési kísérleteiket folytatták, körülbelül így nézhettek ki ezek a teraszok, ahogy az alábbi fotókon, az alsó négy körben látszik:

  És a második kör, ami közvetlenül a legnagyobb mellett helyezkedik el. Ez még nincs feltárva és helyrehozva:

  Szerencsére erre az építményre a spanyolok nem akadtak rá. Vagy ha mégis, akkor mire ideértek már rég használaton kívül volt és benőtte a gaz. Nomeg volt még két nagy előnye: nem volt benne arany meg ezüst, épületre sem hajazott, úgyhogy kirabolni meg lerombolni sem volt érdemes, ezért békénhagyták...

  Ez a fantasztikus nap itt még korántsem ért véget. Megálltunk Chinchero faluban, ahol kecsua lányok-asszonyok bemutatót tartottak nekünk abból, hogy miért is voltak ennyire színesek az indián viseletek az ókorban és a középkorban(de már az őskorban!!!), is amikor például Európában a köznép jó esetben szürkében, barnában esetleg fehérben járt. 
  Kezdetnek egy kecsua lány bemutatta nekünk az ún "inka sampont":) Ez egy növény, amit ha lereszelnek egy edény vízbe, majd a vízből leszűrik a gyökérdarabokat, egy nagyon erősen habzó oldatot kapnak, aminek rendkívüli a tisztító ereje. Esküszöm ha szabadalmaztatnák, a Persil és társai valószínűleg labdába sem rúghatnának:) Egy halál mocskos alpaka gyapjút rakott bele a lány a hideg vízbe, párszor kinyomkodta benne és habfehéren szedte elő :) Az ősi időkben samponként is ezt használták a kecsua indiánok.

  Ezek után részletesen bemutatta, hogyan festették meg a gyapjút és milyen növényeket, ásványokat használtak színezés céljából. Egy kaktusznak a fehéres felrakódásaiból állították elő a vörös színt, de nem csupán ezt: egyéb anyagokkal, pl kis citromlével vagy más anyaggal összekeverve narancssárga, de akár ciklámen színt is előállíthattak belőle. Ezt használták érdekes módon a hölgyek az ajkuk festésére is:))

 

 

  Megtekinthettük a kecsua indiánok legősibb gyapjúszínezési módszereinek teljes fegyvertárát. Bemutatni ugyan csak az alapszíneket mutatták, de mindegyiket tudták közülük világosítani illetve keverni ezeket, így gyakorlatilag szinte bármilyen színt és árnyalatot elő tudtak állítani.

 

   Bemutatót kaptunk abból is, hogyan készítették a csodálatos, színes szőtteseiket az indiánok. Nem csupán az inkák idejében, hanem már sokkal-sokkal régebben. A múzeumokat járva itt Chilében és Peruban is láttam gyönyörű, színes indián szőtteseket i.e 2ooo-1ooo-ből!!! Persze 3-4ooo év elteltével a színek már kifakultak, de simán le lehet mérni milyenek lehettek akkor amikor azok az emberek készítették őket.

  Találtam egy videót arról a kis előadásról, melyet mi is kaptunk ezektől a kecsua lányoktól és asszonyoktól, ugyanarról a helyről ahol mi is voltunk:) Itt részletesen láthatjátok hogyan használták az "inka sampont", hogyan színezték az anyagokat és hogyan készítették a  szőtteseiket az indiánok...sőt azt is láthatjuk hogyan festették az ajkaikat a lányok szép pirosra:) Érdemes végignézni:))

  Egy búcsúkép a kecsua vendéglátóinkról...és egy arra haladó néniről:)

  Miután elhagytuk a falut már földutakon robogtunk tovább, az Andokban...a táj elképesztően gyönyörű volt:

  Ez a terület is Peru éléskamrája. Gyakrolatilag majdnem teljesen sík, füves vidék, így szinte minden négyzetméterét felhasználják és földet művelnek. Ezen az úton döbbentem rá, hogy mit össze dolgoznak a perui emberek. Itt nincs traktor, nincs borona, nincsenek modern mezőgazdasági eszközök, nincs semmi. Az embereknek csak a két kezük van meg jó esetben egy pár ökrük. Itt úgy élnek az emberek mint Magyarországon mondjuk kétszáz évvel ezelőtt, a Móricz Zsigmond regények idejében. A legtöbb tanyán áram sincs, gyertyával világítanak...és reggeltől estig dolgoznak...

Egy ilyen ökrösfogat közelről:

 Óriási területet autóztunk be aznap és csak megművelt földterületet láttunk. Az még értékesebbé tette mindezt, hogy ezt a hatalmas területet a perui emberek szó szerint a saját két kezükkel művelik meg...

   Mi már Magyarországon nem is emlékszünk rá, mikor szántottak lóval vagy ökörrel az emberek...mikor görnyedtek álló nap a földeket kapálva, gazolva. Nekem még él az emlékeimben az az idő, amikor még volt 1-1 kis darab földje a parasztcsaládoknak és ők lovakkal szántottak, de már az is csak ilyen csik volt és minden nagyobb területen már az én gyerekkoromban is traktorok dolgoztak. Itt mintha visszaforgatták volna az idő kerekét...

   Az ember igazán akkor döbben rá ezeknek az embereknek a teljesítményére amikor meglátja 1-1 kisebb városka piacára betévedve, hogy milyen zöldségeket hordanak le a piacra eladni...elképesztő méretűeket, gyönyörűeket, amilyeneket soha életemben nem láttam Magyarországon, csak itt Peruban. A sok ezer éves földművelő hagyomány a mai napig él...itt még vannak igazi parasztemberek és nem csak kisgazdák:) Elképesztően kemény munkát végeznek és a mi szemünkben iszonyú szegénységben élnek. Az egész család reggeltől estig a földeken dolgozik. A kisgyerekeket is viszik az asszonyok a földekre, hisz nincs kire otthagyni. Az idegenvezető mesélte, hogy az iskoláskorú gyerekek hajnalban, még sötétben indulnak az iskolába ami sokszor 3-4 órányi gyaloglásra van az otthonuktól és délután újabb 3-4 órát gyalogolnak hazafelé...

  És mégis ezek az emberek termelik meg Peru élelmiszerkészletének a nagy részét. Azt se felejtsük el, hogy ezek az emberek jórészt 3-4ooo méteres magasságban dolgoznak tengerszint felett...itt még sétálni is nehéz, nemhogy kőkemény fizikai munkát végezni! Persze ezek az emberek itt születtek és valamennyire alkalmazkodtak a körülményekhez, de higgyétek el még nekik is sokkal nagyobb erőfeszítésükbe telik minden, mint tengerszinten, ahol van oxigén. Nem véletlenül rágják szinte álló nap a cocaleveleket. Az ugyanis elősegíti az oxigén felszívódását a vérben...már annak a kevés oxigénnek amihez ebben a magasságban hozzájutnak.

  Teljesen elmerültünk az Altiplano életében és szinte észre sem vettük, hogy megközelítettük következő uticélunkat. Épp egy földúton haladtunk, ami egy idő után szerpentinné vált és egy szakadék mentén haladt tovább. A kisbusz jobb oldalán ülő emberek(köztük én is), egyszerre sikitottak fel amikor lepillanthattunk a szakadék mélyébe, annyira hihetetlen volt a látvány:

  Csak úgy repkedtek a buszban tőlünk az ÚRISTEN!! , a spanyoloktól pedig a POR DIOS!-ok:)

Tényleg elképesztő volt a látvány...a háttérben a felhőkbe burkolódzó lilás hegyek, előttünk az Altiplano magasfennsíkja és lepillantva ez a vakító fehérség villan az ember szemébe. Mindenki ledöbben amikor először megpillantja!

Megérkeztünk Salinas de Maras-ba(Maras falu sólepárlója). egy inka kori sólepárlóhoz...

Ez a sólepárló több mint ezer esztendeje működik. Hogy pontosan mióta senki sem tudja, de az biztos, hogy ezer esztendősnél régebbi és az inkák ideje alatt is használatban volt.

 

  A lepárlónak nem egy tulajdonosa van, hanem Maras városka lakóiból legalább 27o családé a tulajdonjog. Mindegyik családnak megvannak a saját medencéi. Az aktív munka a száraz évszakban folyik, amikor nincs eső. Ilyenkor kb 3 naponta(a párolgás erősségétől függően), beleeresztenek a medencéjükbe pár cm-nyi sós vizet. A medencék mélysége nem több mint 3o cm. amikor megtelik és teljesen kiszáradt, akkor feltörik a sót és kezdődhet az elejétől a folyamat.

  A víz is érdekes helyről érkezik...a föld alól:) A sótartalma egyszerűen elképesztő! Több mint 7o%-os! Összehasonlításul: a Földközi tenger sótartalma átlagosan 3,5 %...a Holt tengeré 2o és 3o% között változik...ennek a víznek sokkal nagyob a sótartalma!!! Vagyis ajánlatos nem belenyalni:)

Senki nem tudja honnan jön ez a víz, két variációt tartanak elképzelhetőnek. Vagy van a hegyek alatt(kb 24oo méterrel vagyunk tengerszint felett), egy sós vizű tó, aminek a túlfolyása az a patak ami a föld alól tör elő, s melynek vize táplálja a sólepárlókat, vagy egy másik lehetőség, hogy a hegyekből, föld alatt érkező víznek egy rendkívül sós kőzetrétegen keresztül kell haladnia hosszú időn át, s így lesz ennyire sós mire előbukkan a föld alól.

  Láthatjuk, hogy a sólepárlók színe, kádanként változik. A szín attól függ, hogy kinek akarják eladni a sót. Ha földesen hagyják, akkor barnás lesz és az Altiplano lakóinak szánják értékesítésre. Ha hófehér akkor Cuscoba vagy más nagyvárosba adják el. Hogy miért szeretik az indiánok a földes sót? Nagyon egyszerű oka van. A spanyolok meg a rengeteg pap nem végeztek itt rendes munkát:) A vidéki indiánok a mai napig a Pachamama-t (Földanya), tekintik a legfőbb istenségnek és azért vásárolják a földes sót, mert igy a Pachamama testét vehetik magukhoz. A mai Perui vidéki ember(Bolíviában pedig mindenki), ha valaki megbetegszik a családból, persze felkeresi az orvost(ha van rá pénze), de előtte elrohan valamelyik sámánhoz, vagy varázslóhoz, hogy áldozatot mutasson be a Pachamama-nak, hogy az vegye a szárnyai alá és istápolja a beteg hozzátartozót. Az itteni emberek kötelességüknek érzik, hogy templomba járjanak vasárnaponként, de a Pachamama az aki áthatja a mindennapjukat és akivel szinte együtt élnek.

  Amikor visszaértünk Cuscoba, eldöntöttük, hogy ünnepi vacsorát ülünk(ezen a körúton, melyre a Laciékat hoztam, mintegy tradicióvá vált, hogy minden helyen ahol rövidebb-hosszabb időt eltöltünk, egy ünnepi vacsit együnk). Leintettünk egy taxist és elmondtuk, hogy keresünk egy elfogadható árú perui éttermet, ahol nem aranyárban mérik a kaját, de tradicionális perui ételeket adnak és nem csirkét:) a taxis nagyon lelkes volt és közölte, hogy tud egy isteni helyet. Amikor elindultunk, balga módon nem kérdeztem meg az árat, csak akkor amikor már vagy tiz perce hegynek fel hajtottunk, hogy egyáltalán hova visz(itt már alig volt lakóház) és mennyibe fog kerülni? 8 solt mondott, ami a cuscoi ár duplája, de meg is ideologizálta: messze van és hegynek föl kell menni! De ne aggódjunk, mert ha visszafele megyünk majd, feleannyiért levisznek, mert ugy kevesebb benzin fogy. NA ez is kamu volt, mert többért akartak levinni mint amennyiért felvittek. Mielőtt beültünk, mondtuk, hogy 25 solnál nem fizetünk többet egy levesért és egy másodikért, ilyen helyre vigyen! Ő: NANÁÁÁ HOGYNE PERSZE!. Mire odaértünk a 25 solos(2oooFt) menüből egyszerre 35 sol lett(majdnem 3e Ft).

Felajánlotta, hogy elvisz máshova(persze még több pénzért), de lemondtunk a  további szolgálatairól. Végül nem bántuk meg, hogy maradtunk. Menüt adtak 35 solért, ebben volt amolyan étvágygerjesztő...ez egy sajt és kukoricatál volt, enyhén csípős mártogató szósszal:

  A levest és a második fogást magunk választhattuk. Én közöltem a Laciékkal, hogy kötelező jelleggel Chupe de camarones-t kell enniük:) Ez garnélarák leves és a létező legfinomabb étel amit valaha is kóstoltam, úgyhogy úgy éreztem ezt a Laciéknak mindenképp meg kell kóstolniuk:) Nem  ellenkeztek:) A Chupe de camarones alapanyaga persze a garnélarák, de ezen kívül temérdek zöldség van benne, sőt egészben beleütött tojás is. Leírhatatlanul finom(aki meg akarja próbálni elkészíteni, az ezen a címen elolvashatja az abszolút részletes magyar nyelvű receptjét), és Mo-n beszerezhetőek a hozzávalók. Ezekből csak a garnéla drága, a többi(sárgarépa, zöldborsó, kukorica, krumpli stb), nem az. Nézzétek meg magatok és döntsétek el érdemes-e kipróbálni:)

  Másodikra is volt több féle variáció amit kipróbálhattunk, de végül én is és a Laci is alpaka steak-et kértünk...khmm...isteni volt ez is, de a sztékem fele a Laci tányérján landolt...az előételként elfogyasztott kukorica és sajt, valamint a rendkívül laktató leves leterített mielőtt a második fogáshoz értem:))) Pedig meg kell hagyni, valami isteni finom volt ez is:

  A Lenke sült tavi halat kért és ez sem nézett ki rosszul mi több finom is volt:

  De mindezen túl úgy fogyaszthattuk vacsoránkat, hogy Cusco teljes panorámája mintegy a lábaink előtt hevert:) Elindultunk a buszállomásra és most fordult elő másodszor, hogy nem aggódtam a busz minősége miatt, amíg Lenkééket kalauzoltam Chilén, Perun és Bolívián keresztül. Először Chilében tudtam, hogy AKÁRMELYIK buszra veszek jegyet az kényelmes lesz, másrészt Peruban tudtam, hogy SEMMELYIK társasággal nem szabad utazni, csak 3-al(Cruz del Sur, Exclusiva, Flores). Peru többi busztársasága kritikán aluli és elviselhetetlen: büdös, mocskos, fél napos késésekkel közlekedik és megőrülsz az út alatt, mert egész úton árusok ordítanak hangszórókkal a füledbe, próbálva rádsózni a portékáikat. Ezúttal azonban a Flores buszára vettem fekvőhelyes jegyet, így olyan lelki békével érkeztem a terminálra, amit ritkán engedhet meg magának Peruban az ember:) A Lenkééknek ezúttal egyetlen szavuk sem volt a kényelemre:)

  Ezekben a hatalmas, pihe-puha fekvős ülésekben olyan békésen végighortyogtuk a csaknem 9 órás utat, hogy megérkezés előtt csak fél órával bírtunk felébredni, akkor is csak a reggelire:) Mellesleg meleg vacsorát is kaptunk, amit az előtte elfogyasztott többfogásos bőségtál után nem is bírtunk megenni:). Cuscóból Arequipa városába érkeztünk 9 órás buszozás után, de a csatlakozásra a chilei határra csupán 4o percet kellett várni. Már csak 6 órát kellett buszoznunk a sivatagon át(szintén Flores busszal), hogy a chilei határra érjünk. Bár visszatértünk Chilébe, Aricába, még nem fejeztük be a Peruval való ismerkedést. Várt ránk még egy nap Peruban, amikor Ilo városába látogattunk el. Legközelebb ennek a történetét mesélem majd el:)