Kirándulás a Machu Picchu-ra - az inkák Szent hegyén ég és föld között...

  Perui barangolásaink korántsem értek még véget. A Puno városában elfogyasztott esti tengerimalac-vacsi után azonnal indultunk Puno busztermináljára, hiszen indultunk tovább Cusco városába, megrohamozni a Machu picchut. A kedvenc megbízható busztársaságom nem indított buszt, úgyhogy valamelyik névtelen céggel kellett beérnünk(ezekből millió van Peruban). Ez egy veszélyes vállalkozás, több okból is. HA névtelen társaság olcsó jegyével mész:
- bármikor lerobbanhat a busz és olyan mint mentesítőjárat nem létezik - mehetsz stoppal.
- bárki ha eleget fizet a sofőrnek, teljesen máshova viszi a busz mint ahova eredetileg indult. Persze elvisz az úti célodhoz is, de nem egyszer 8-12 órás késéssel. Egyszer Arequipába indultunk és Juliaca városában ébredtünk fel 8 órával később a Titicaca tó partján, mert valaki lefizette a sofőrt:)))
- vagy nincs wc a buszon, vagy ha van, használhatatlan és olyan büdös mint egy pöcegödör
- felengedik a buszra(persze csúszópénz fejében), az "erőszakos árusokat". Azért hívom így őket, mert mindenféle ócska csodaport árulnak mindenféle nyavalyákra, de mindezt ordítva, mikrofonon. Igazán kellemesen utazhatsz ha órákon át ordítanak a füledbe hangszórón és fél percenként a kezedbe nyomnak valami zacskót, melynek tartalma csodákat tesz a tyúkszemmel, csúzzal vagy a nőgyógyászati gombával. Számomra elképesztő, hogy a peruiak meg is veszik ezeket a szarokat.
- mivel a jegyek ezekre a társaságokra nagyon olcsóak, ezért ezeket a buszokat használják a paraszt nénik és bácsik. Ennek folyománya egyrészt, hogy a busz minden bokornál megáll(egy 2o órás buszúton ez igen kellemes), ráadásul minden alkalommal ki kell szedni a busz rakteréből a tűzifa, zsákos krumpli-kukorica állagú kézipoggyászukat, másrészt egész egyszerűen büdös van, mert bőven akad útitárs, akinek a tisztálkodása hagy némi kívánnivalót maga után:)

   Nos én ezt megelőzendő úgy gondolkodtam, hogy mivel rá vagyunk kényszerítve, hogy ezekkel az olcsó buszokkal menjünk, megveszem a dupla áron kínált jegyet, a földszinti fekvőhelyes részre. Ott úgy gondoltam mentesülhetünk egy csomó kellemetlenségtől, amit az olcsó jegy jelent. A fekvőrész azt jelenti, hogy egy hatalmas fotelszerű ülésben pihenhetsz, amit szinte teljesen hátra lehet döntetni, lábszártámaszos stb. Na körbekérdeztem pár társaságot, hogy hol van cama-s rész a buszon. Az egyik cégnél mondta a hölgy, hogy igen, az ő buszukon az alsó rész cama-s(vagyis fekvőhelyes). Na mondom szuper!!! Már majdnem megvettem a jegyeket, amikor eszembe jutott, hogy Peruban vagyunk és rákérdeztem: 
- ugye van wc a buszon?? 
- nem nincs. Minek az??
- hölgyem! Ez egy 8 órás éjszakai út! Mi van ha valakinek wc-re kell mennie? 
- kibírja. Nem olyan hosszú az a 8 óra. Annyit mindenkinek ki kell bírni!

pffff. Innen már óvatosabb voltam és mindenhol azzal kezdtem, hogy van-e wc a buszon:) Végül találtam egy társaságot, fekvős ülésekkel, wc-vel mindennel. Megmutattak egy fotót, hogy ilyen ülések lesznek a buszon, teljesen hasra voltunk esve, gyönyörű, pihe-puha ágyikók voltak a képen, szépen elképzeltük milyen jót fogunk aludni a fárasztó nap után, a 8 órás úton és reggel felfrissülve érünk Cuscoba.
  A busz be is állt, amikor felszálltunk, nem akartunk hinni a szemünknek: nemhogy a foton látott pihe-puha ágyikószerű ülések nem voltak a fekvősnek meghirdetett részben, hanem sima kemény műbőr ülések, alig hátrahajthatóak és mindemellett olyan hideg volt a buszon, mint az utcán. Ugyanis nem volt fűtés. Ez 4-8 fokban nem annyira kellemes. Azonnal leszálltam és visszaszaladtam a csajhoz akitől vettem a jegyet, de ő a felháborodásomra csak a vállát vonogatta és közölte, hogy nekik ilyen buszuk van és kész. A duplaárat persze eszében se volt visszafizetni. Persze mennünk kellett mert indult a busz. Ez mondjuk jó perui módszer az utasok átvágására. A buszra csak indulás előtt 3 perccel engedik fel az utasokat. Ha reklamálni akarsz, már nem marad rá időd.
  A 8 óra Cuscóig azzal telt, hogy megfagytunk. Én még a fényképezőgépem tokjába is beledugtam a lábaimat és a táskámban talált második nadrágot is magamra húztam, de nem sokat segített. Fütyült be a réseken az északi sarki szél, 8 órán át dideregtünk, pihenésről szó sem lehetett.
  Mikor végre megérkeztünk Cuscoba, megkönnyebbülten szálltunk végre le a nyomorult buszról és menten körbevettek minket az utazási irodák szervezői. Cuscoban nagyüzemben fogják a turistákat az utaztatók. Ott vannak az összes reptéren, a buszállomásokon, vasútállomásokon és vadásznak a turistákra. Nem kell megijedni tőlük, a többség nagyon rendesen és korrekten dolgozik. Célszerű két árat megkérdezni tőlük: a hostalban mennyi egy fő/éjszaka az ár és mennyiért visznek legolcsóbban a machura. E két ár alapján már tudhatod, hogy korrekt-e a cég. Kiválasztottuk az egyiket, rögtön taxiba ültettek és elmentünk a hostalba. Meg kell mondjam ronda hostalban még nem szálltam meg Cuscoban(gyönyörűen felfejlesztette a várost a turizmus), most is egy nagyon szépbe hoztak minket, a történelmi városrészben 5 percre Cusco főterétől. Nézzünk körül hol töltöttünk el két éjszakát:

  Vita persze itt is volt. 3o sol-t mondott a szállásra az utazásszervező, de a hostalban ez felkúszott 35-re és amikor a Lenkét meg a Lacit elszállásolták egy nagyon szép szobában én következtem. Na itt kezdődtek a viták. Ugyanis én ugye egyedül voltam, tehát egy egy ágyas szoba kellett volna ami ugye nem volt. A kétágyas szobát viszont duplaáron akarták adni, mert hogy ők azon veszítenek ha csak egy embernek adják ki. Másfél órát veszekedtem velük. Egyrészt közöltem, hogy a fél hostal kong az ürességtől, vagyis nem veszem el a helyet senkitől, másrészt rendben van hogy feláras az egy ágyas szoba, nade nem duplaáras:)) 7o solt(kb 6oooFt-ot), egész egyszerűen nem voltam hajlandó kifizetni. Végül hosszas vita után(melyben megpróbálták az elhatározásomat aláaknázni azzal, hogy plazma tv van a szobában:)) Nem sok sikerrel, mert közöltem velük, hogy felőlem kivihetik, mert nem tv-t jöttem nézni Cuscoba:)), megegyeztünk egy lényegesen barátibb árban és végre én is szobához, forró zuhanyhoz és ágyhoz jutottam. Természetesen azonnal lefürödtünk és eldőltünk mint a hullák, hogy kipihenjük a "kellemes" buszutat. Leszerveztem a Machu-picchu túrát is(melynek évről évre úgy emelkednek az árai mint a gomba). Hajnali kettőre kellett lent lennünk útra készen, akkorra jöttek értünk.

  A Machu-picchu megközelítésének négy alapvető módja van és egyik sem egyszerű:)
- inka túra keretében, 9 napos gyalogtúrával Cusco-ból
- mikrobusszal+egy picike szakaszon vonattal
- helikopterrel:)))
- vonattal
És persze létezik ezek keveredése is: pl egy ideig vonattal, aztán gyalog, egy ideig mikrobusszal aztán gyalog stb)

Voltam már mikrobusszal és vonattal, úgyhogy erről a két lehetőségről tudok írni részletesen.

Mikrobusz: 
   Ez úgy néz ki, hogy taxiba raknak, elvitetnek egy mikrobuszhoz, amivel egy rövid szakaszon betonúton, de azután szó szerint életveszélyes, úttalan utakon zötykölődsz jó esetben 8-9 órát, rossz esetben 11 és felet. Namost arról, hogy a mikrobuszos út milyen életveszélyes, arról itt olvashattok részletes leírást.
Mikrobusszal estére érünk a vonatállomáshoz ahonnan vonattal visznek Machu picchu puebloba, ahol megszállunk és másnap kora reggel megyünk föl a hegyre. A visszaút detto ugyanez: Vonat - mikrobusz - taxi.
Előnyei:
- álomszép, szinte mesebeli táj
- legalább 8 órát lehetsz a machun
- a legolcsóbb variáció
Hátrányai:
- iszonyú kényelmetlen, nagyon fárasztó
- ÉLETVESZÉLYES
- plusz egy nap veszteséggel jár

Vonatút:
  Ez a következőképpen néz ki: éjjel kettőkor taxival a hostaltól a mikrobuszig, amivel kb 2,5 órát megyünk vagy kevesebbet, attól függően melyik vonatállomásról indulunk(EGYIK SEM Cuscoban van). Azután vonat, amivel legalább 2,5 órát megyünk Macchu picchu pueblóig.
Előnyei:
- szép a vonatút, csodálatos képeket lehet lőni az ablakból ha épp úgy süt a nap:)
- gyorsan megközelíthető a machu, kb 5 óra alatt
- relatíve kényelmes
- biztonságos
- reggeltől zárásig fenn lehetünk a hegyen
- kb 24 óra alatt megjárható a machu picchu, nem veszítünk napot
Hátrányai:
- drágább

 Én mindenkinek a vonatutat javaslom, hacsak nem kalandos kedvű, hogy a 9 napos gyalogtúrát válassza, vagy milliomos és helikopterrel megy, vagy megunta az életét és a mikrobuszos utat választja:)

  Mi is most vonattal mentünk. Egyrészt nem volt kidobni való egy napunk, másrészt épségben akartunk hazaérni:)
Meg is jelent pontban hajnali kettőkor az utazásszervezőnk, egy taxival, amivel elrobogtunk a mikrobuszunkig. Ott nem több mint 1o percet vártunk míg mindenki befutott és máris indultunk a másik városban levő vasútállomásra. A mikrobuszban a sötétben nem sokat láttunk és mivel hulla fáradtak voltunk, dülöngéltünk jobbra-balra az úton:) Amikor megérkeztünk Ollantaytambo-ba a vasútállomásra, hosszú sor várt minket. Mindenki a vasútállomás belsejébe akart bejutni. Engedték is be elég gyorsan a népet, mellettünk a perui nénik buzgón árusítottak minden földi jót: szendvicseket, forró teát, kávét, alpaka holmikat, indián szőtteseket és természetesen botokat:) Sehol nem láttam még ekkora kínálatot: volt rugós bot, kis bot, nagy bot, duplabot, 3 végű bot, győzz válogatni:) Bizony nem véletlen a botbiznisz a machu felé vezető utak mentén. Az inkák akármennyire is apró termetűek voltak, valamiért bazi magas lépcsőket építettek:) Sok közülük fél méter magas. Ha te adott esetben pl nőből vagy és apró termetű(mint én), gyakran a mellkasodig kell felhúznod a lábad, hogy fellépj egy-egy lépcsőfokra. Jól jön ilyenkor a magasabb férfiak segítő keze(alulról és fölülről is:) és bizony a bot is:)
  A havas csúcsok látványa Ollantaytambobol, hajnalban:

  Szerencsénkre a vonat kis késéssel indult, de ez épp elég volt ahhoz, hogy kivilágosodjon és fotózhassunk, plusz gyönyörködjünk a tájban. Volt miben:

 

 

  A vonatok amúgy nagyon kulturáltak és szerintem ritka kényelmetlenek:) kettős ülések vannak, de kettéválasztva, előttük kisasztal. vagyis szó szerint úgy kell beküzdened magad ha az ablak mellé kaptál ülőhelyet:) Viszont cserébe tiszta, szép és panorámaablakos felül is. Minden kocsiban büfé működik és az árus meglehetősen erőszakosan próbálja rádsózni a portékáját. Amint felszálltunk és elhelyezkedtünk, azonnal végigkérdezett mindenkit, hogy nem kíván-e valaki valamit vásárolni és ezt még legalább ötször megtette, hiába mondtam már legelőször is, hogy köszönöm nem kérek semmit:) Úgy gondolta, hogy tíz perc alatt megéheztem vagy tán megszomjaztam:)

  Kb félúton megjelent egy árus és az próbált meg mindent ránksózni: machus pólóktól elkezdve, machu emblémás sapkán át, mindenféle földi jót, csillagászati áron:)

 

   Szerencsére hamarosan megérkeztünk Machu picchu puebloba(vagy ahogy sokan ismerik: Aquas calientes - Forró vizek). Ez nem nagy település, a Machu picchu lábainál fekszik. Innen lehet megközelíteni a szent hegyet, akár gyalog is, de aki nem akar mászni, az a szinte tiz percenként járó buszokkal.
  Meg kell mondjam ezeknek az utaknak(amire mi is befizettünk), a szervezése igazán profi. Ha az ember belegondol, hogy naponta többezer embert szerveznek össze Cusco szerte az utazásszervezők, úgy hogy minden klappoljon, az összes csatlakozás, a megfelelő nyelvű idegenvezető, hogy mindenki megtalálja a csoportját...
  Értünk ugye taxival jöttek és vittek a mikrobuszhoz(ahogy másokat is Cusco több pontjáról), a mikrobusz elvitt a vonatállomásra ahol az előre megkapott jegyünkkel szálltunk be. Amikor befutottunk Machu picchu puebloba, egy kislány várt felemelt táblával, amire rá volt írva a nevem, ő vezetett el és tett fel soron kívül a buszra minket ami felvitt a machura. A bejáratnál szintén már várt minket az idegenvezetőnk a csoportjával, a magasba emelt sötétkék zászlóval, ami a megbeszélt jel volt. Hatalmasakat nevettem, ugyanis mindenhol valahogy sikerült helyesen felírniuk a táblákra a számukra vadidegen és nehezen leírható ÁGNES nevet helyesen, de a totál spanyol Ponce vezetéknevemet egyiküknek sem sikerült:)))) A legmókásabb az volt, amikor az egyik kislány táblájára az volt írva, hogy Ágnes Once, ami annyit jelent Ágnes tizenegy:)))))
Szóval befutottunk Machu picchu puebloba:)

  Innen a busz már pár perc alatt felvisz a hegyre, a bejárathoz. Most csak pár képet csatolok(nem az enyémek előre szólok, az én gépem bemondta az unalmast amint felértünk:) Aki sok képet akar látni az itt megteheti. Előre szólok, hogy igen igen igen! Valóban ezt láthatja aki idejön!!!:)

  Meg kell mondjam viszont, hogy a kirendelt idegenvezetőnk leszerepelt. Mivel én már kétszer végigmentem a Machu-picchu klasszikus túráján, tökéletesen tisztában voltam vele, hogy merre kell mennünk és nem csak én, rajtam kívül voltak mások is, akik már végigjárták ezt az utat amely során részletesen bemutatják nekünk az inka város valamennyi látnivalóját. Ez a hapsi azonnal teljesen más irányba ment, mint amerre kellett volna, mégpedig fölfele. Mikor megkérdeztem hova megyünk, közölte hogy jaj nagyon szép onnan a kilátás, megéri felmászni:) A kilátás tényleg szép volt, de a következő meglepetés akkor ért, amikor elkezdte sorolni a ún "Szent kerület" nevezetességeit, de a magasból! Jó 2o méterrel voltunk a Machu picchu legfontosabb része felett és onnan mutogatott lefele! Hogy ti is tisztában legyetek vele, a MAchu Picchu elrendezése hierarchikus volt, mint maga az inka társadalom egésze. Külön területen volt a Szent kerület, ahol a királyi rezidencia és a templomok voltak, ezt hívják felső városrésznek is. Külön területen élt a nemesség a nyugati és déli oldalon pedig a parasztok és kézművesek házai, a raktárak, a műhelyek, a temető és a földművelésre használt teraszok voltak. No a mi túránkkal szépen kikerültük a legfontosabb részt, a Szent kerületet. 2o méter magasból elmutogatta nekünk, hogy azt ott lent a Kondor temploma, az ott a Naptemlom, az ott a Király rezidenciája stb. Később tudtam meg az okát, amikor már többen is reklamáltunk, hogy miért megyünk ilyen eszement útvonalon, ráadásul úgy, hogy a legfontosabb részt kihagyjuk, akkor szólta el magát, hogy hát nagyon sok csoport van a hegyen és várni kellett volna az indulással akár 1 órát is és hát ugye neki az idő pénz. Ebben az sem zavarta, hogy a csoport 9o%-a életében először és valószínűleg utoljára járt ezen a helyen:( Teljesen lehetetlen útvonalon vezetett minket és olyan lépcsőkön, olyan meredélyek fölött, hogy sokszor a sirógörcs kerülgetett, mert ugye tériszonyos vagyok. Képezeljétek el, hogy elsétáltok egy fal széléhez - alattatok vagy 2o méteres mélység és úgy gondolod, hogy majd valami más úton mentek tovább. De nem! A plato szintje alatt amin állsz ugyanis van egy lépcső, ami kb fél méter széles...egyik oldalán a fal,  a másik oldalán a 2o méteres mélység. Megközelítettem úgy két méterre a szélét a platónak, lekukucskáltam és megláttam a lépcső szélét. Na közöltem, hogy oda én le nem mászom, nincs az az Isten:) A Laci is tériszonyos, úgyhogy ő is megrettenve nézegetett lefelé:) Végül óvatosan tapogatózva, több turista lemászott a lépcsőre(néhányan a seggükön csúsztak le lépcsőről lépcsőre:), és óvatosan elindultak. Mit volt mit tenni, mi is nekiindultunk a Lacival. Szép baleset voltunk mi ketten azt mondhatom!:) A Laci próbált rám vigyázni és közölte velem, hogy Ági! Nem szabad lenézni!!! Az a legfontosabb!!! Namost mivel én épp abban a pillanatban arccal a falnak simulva, tíz körömmel kapaszkodtam a falba és ahhoz hogy lenézzek, el kellett volna engednem a falat, megfordulnom a tengelyem körül és szembenéznem a meredéllyel, ez a veszély nem fenyegetett. Megnyugtattam, hogy csak abban az esetben fordulok meg és nézek le ha idejön egy begőzölt terrorista és géppisztollyal noszogat:) 
Konkrétan nem ezen a lépcsőn másztunk le(nem voltam olyan állapotban, hogy fotózzak:), de egy ugyanilyet képzeljetek el körülbelül...se korlát se semmi...csak a fal meg a mélység...

   Az idegenvezetőt ha lett volna hozzá erőm és nem remegett volna úgy a lábam valószínűleg megölöm. Így megúszta, de a végére eléggé összekaptam vele. Ugyanis erre senki nem visz turistákat, mert életveszélyes! Ráadásul azért mert neki az idő pénz, kikerülte velünk a Machu legfontosabb részét, a szent kerületet...
  Azért ti nem maradtok le semmiről, mert én már szerencsére többször is láttam a főbb látnivalókat, amiből párat meg is mutatok itt nektek.

  De előbb egy kis Machu picchu történet:
A város építésének a célja a mai napig ismeretlen. Csupán feltételezések vannak, abból is jó sok:)
- Az egyik hipotézis szerint a Machu picchu volt Vilcabamba, vagyis a spanyolok betörését követően az inka nemesség utolsó menedékhelye. Ez Hiram Bingham hipotézise volt, aki a Machu picchut felfedezte. Ő Vilcabamba után kutatott éveken át és a Machu picchut találta meg:) Ennek következményeként élete végéig ragaszkodott ahhoz, hogy a Mchu picchu Vilcabamba. Ez hipotézis azonban romba dőlt, amikor egy már rég megtalált inka romváros felé fordult újra az érdeklődés. Az Espiritu Pampa, szintén Cusco közelében fekszik és miután összehasonlították a romokat a spanyol levelekkel, amelyben a spanyolok pontosan leírták hogyan, hol találták meg Vilcabambát, mit találtak ott pontosan, ez pedig megegyezett a romokkal, biztosnak látszik, hogy az a romváros Vilcabamba.
- Másik feltételezés, hogy a Machu picchu volt a "kiválasztott asszonyok háza", akiket ide menekítettek a spanyolok betörésekor, hogy ezen a helyen átvészelhessék a  háborút és túléljék azt. Ezt a hipotézist arra alapozták, hogy a város temetőjében jóval több női csontvázat találtak mint férfit.
- Ismét más hipotézis szerint Manko inka(a spanyolok által trónra emelt báburalkodó) rejtekhelye volt, miután a hódítók ellen fordult ő is és menekülnie kellett.
- Az az elképzelés amit jelen pillanatban a legelképzelhetőbbnek tartanak a régészek, az az, hogy a Machu picchu egy a csillagok megfigyelésére, áldozatok és szertartások bemutatására létrehozott szent hely volt, amelyet nem véletlenül építettek éppen ide. Az inkák számára a Napon kívül a természet éppoly isteninek számított és a természeti szépséget is éppolyan Szentnek tartották mint a napot. Talán ezért a helyválasztás: a Machu picchu elképesztően gyönyörű természeti környezetben található, szó szerint az ég és a föld találkozásánál. A rengeteg, kút, oltár, templom is mind ezt az elképzelést támaszthatja alá.
A várost Pacsakutek Inka Yupanki király (1438-1471) parancsára építették 1450 körül, és az sem zárható ki, hogy az uralkodó itt töltötte a nyarakat, mivel birodalma fővárosában, Cuscóban melegebb volt a klíma. E szerint Machu Picchu királyi és udvari nyaralóhely lehetett, ettől a funkciótól pedig elválaszthatatlanok a vallási szertartások és a csillagászati megfigyelések.
Hogy a valóságban mi volt és miért építették azt csak valamelyik elhunyt inka uralkodó mondhatná el, de erre sajnos már nincs módja - így maradnak az utókornak a feltételezések.
  A Machu-picchu, az inka építőművészet remeke. SEMMI nem látszik a városból lentről. Csak akkor pillantod meg a várost amikor felérsz a hegyre. Klasszikus inka stílusban épült, hajszálpontosan faragott kövekből, mindenféle kötőanyag nélkül. Tudjuk micsoda építészek voltak az inkák, azt is tudjuk, hogy ezek az épületek több száz földrengés után is sértetlenül állnak a helyükön. A kövek közé nemhogy egy kés hegyét, de egy fűszálat sem lehet bedugni....nézzük meg ezeket a mesterien megfaragott és illesztett köveket:

 Tudjuk, hogy a Machu Picchut az inkák építették, de honnan került ide az a tömérdek munkás? Bizony az Inka Birodalomban is mindenkinek adót kellett fizetnie. Ezt az éves adót sokféle módon leróhatták az emberek. Élelmiszerrel, állatokkal, termékekkel, de nem csupán így. Aki nem tudta beszolgáltatni a rárótt adót, vagy egyszerűen úgy döntött, az közmunkákon "ledolgozhatta"az adóját. Ezek az emberek fizetést nem kaptak a munkájukért természetesen csak teljes ellátást. Így épült ki az Inka Birodalom hatalmas úthálózata, középületei, templomai, palotái és így épült fel a Machu Picchu is.

  A Machu picchut tuladonképpen két részre lehet osztani. A városi részre és a mezőgazdasági területre. A több mint 2ooo méteres magasságban kezdődő mezőgazdasági teraszokat, kövekből épített falak támasztották meg és az aljuk speciálisan volt kialakítva: egy nagyobb sziklaréteg, felette kisebb sziklákból egy réteg, majd egy réteg kavics. Ezek fölé került egy vízelvezető agyagréteg és végül a termőföld. A termőföldet ezekre a teraszokra az emberek cipelték fel a termékeny folyóvölgyből, elképesztő munkával változtatták mezőgazdasági területté a sziklás, meredek hegyoldalt. Ezeken a teraszokon burgonyát, kukoricát, édesburgonyát termesztettek többek közt és egy sor gyógynövényt is. Állattenyésztéssel is foglalkoztak, lámát, alpakát tenyésztettek. A mezőgazdasági és városi rész kőfallal volt elválasztva. Vessünk egy pillantást a mezőgazdasági teraszokra. Ezen a fotón amely abból a szögből mutatja a Machu-picchut, amelyből nem gyakran látjuk, világosan látszik a városi és a mezőgazdasági rész éles elkülönülése. A fotot a Machu picchu jellegzetes, minden fotón szereplő csúcsának a tetejéről készítették:

 A kép bal oldalán, a mezőgazdasági terület alsó szélén a teraszok mellet néhány épületet figyelhetünk meg egymás alatt, ezek a feltételezések szerint élelmiszerraktárak és a földművelők lakhelyei lehettek.

  A városi rész is szektorokra osztható. A legfontosabb az ún "Szent kerület" avagy a felső városrész. Itt volt a király rezidenciája és a legfontosabb templomok. Az alsó városrész középpontja a Főtér volt, az ünnepségek és vásárok színtere. A Lakónegyedben a nagy teret övező teraszokon álltak az előkelőek lakóházai és hivatalai.

  Mazsolázzunk egy kicsit a Machu picchu kínálatából. Ezekre a részletekre a leírások rendszerint nem térnek ki, így remélem kicsit hiánypótló is lesz ez a rész. 
  Mindenképpen a Naptemplommal kezdeném a leírást, ami a Szent kerületben található. Az inkák számára a legfőbb szentség a nap volt. Naphívők voltak, ezért a Naptemplom minden városnak az egyik legszentebb helye volt. Tudnunk kell, hogy az inkák idejében csak a papok és a főinkák léphettek be a templomokba. A köznép számára a köztereken tartották a szertartásokat.
  A Naptemplomot, megerősített, dupla zárszerkezetű ajtó védte(fennmaradtak a maradványai), maga az épület pedig egy sziklaplatóra épült, mely alatt egy barlang található. A feltételezések szerint ez egy mauzóleum volt és a fülkékben pihentek a múmiák. A Naptemplom, az épület félköríves kialakítása folytán még nagy magasságból is azonnal könnyen elkülöníthető a Machu picchu amúgy szögletes épületegyütteséből.

  A másik templom amit bemutatnék(rengeteg van a Machun, fél évig írhatnám ezt a bejegyzést ha az összeset bemutatnám:), a Kondor temploma. Az inkák számára(de nem csupán az inkák számára, hanem szinte az összes andoki indián népcsoport számára), a kondorkeselyű szent állat volt. Ez nem is csoda, hisz elképesztő a megjelenése, de legelképesztőbb a mérete. Láttam már élőben nem is egyszer az Andokban és csak arra voltam képes, hogy leesett állal bámuljam.
Az földön láthatjuk a faragott hatalmas kő a madár testét, a madár szárnyait, pedig a mögötte kifaragott sziklák alkotják: még képzelőerő sem kell hozzá, látni fogjátok :) A madár feje fölött az a két félköríves kő a madár nagy fehér gallérját jelképezi:

 

  A három ablakos templom fehér andezitből épült és nagyon finom kidolgozású. Az épület keleti oldalán három trapéz alakú nyílás van, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a hegyláncra. Az épület funkcióját nem ismerjük; elképzelhető, hogy a király ideiglenes rezidenciája lehetett.

 

  A Szent térnek nevezett tisztásról 60 lépcsőfok vezet fel a fellegvár legmagasabb és legszentebb pontjához, az Intihuatana-hoz, ahhoz a helyhez ahová a téli napforduló napján ünnepélyes szertatás kíséretében szimbolikusan kipányvázták a Napot, hogy biztosítsák az égitest visszatérését. A hegycsúcson álló gránitsziklát egyetlen tömbből faragták ki és oltárrá alakították. Az oltár talapzatán egy 36 cm magas, keskeny oszlopféleség áll, amelyet napóraként használtak: árnyéka segítségével határozták meg az évszakokat, a hónapokat és az órákat. Az első képen a piramisszerű dombot láthatjuk, melynek a tetején található a Szent kő:

  Hosszan lehetne folytatni a Machu picchu nevezetességeinek felsorolását, de a száraz tények helyett mesélek pár érdekességet:

Bingham(a machu picchu felfedezője), amikor egy indián földműves megmutatta neki a hegygerincen fekvő, akkor még növényekkel teljesen benőtt várost, ezt írta róla:

"… A folyó mintha menekülne a jeges fennsíkról, utat vájva magának a gigantikus gránitsziklák között. Az ösvényről felülmúlhatatlan szépségű táj tárult a szemünk elé… Szépsége oly sokszínű, s varázslatos volt, hogy a föld egyetlen más természeti szépségéhez nem hasonlítható. Havas csúcsok, melyek a felhők fölé emelkednek, szivárványszínű gránitsziklák, gigantikus szakadékok, melyek sok ezer méter mélységben szakadnak a habzó-zuhogó, dübörgő folyó medrébe, ugyanakkor a legcsodálatosabb színekben játszó orchideák, buján zöldellő fák és bokrok, a pompázatos növényvilág elhaló harmóniája, s az őserdő misztikus boszorkánykonyhája. Valóban szentélynek való hely!"

  Az inka uralkodók és közvetlen hozzátartozóik magukat a Nap fiainak és leányainak tartották. A királyi család tagjait többszörös vérségi kapcsolat fűzte össze, hiszen az uralkodó rendszerint a nővérét vette feleségül (további feleségei a rangsorban hátrább álltak), s gyermekeik is egymás között házasodtak. A hatalmat nem minden esetben a legidősebb fiú örökölte, hanem az, akit az uralkodó, még életében, erre kijelölt. A minden élet és hatalom forrásának tartott Napot, s persze földi képviselőjét, a királyt nagy tisztelet övezte. A napkultusz részeként templomokat emeltek, ahol hatalmas mennyiségű aranyat halmoztak fel. Ennek a 9o%-át a spanyolok vitték el, a maradékot csak azért nem, mert nem bukkantak rá. Az inkákat az arany színe a Nap sárga korongjára emlékeztette. Uralkodóikat szinte istenekként tisztelték. Az egyszerű nép és a király között azonban – talán emiatt is – közvetítőkre volt szükség, ők voltak a napszüzek – kecsua nyelven: acllas. Az Inka Birodalomban az alattvalók minden lépését szigorú szabályok és előírások határozták meg. A lopást és a házasságtörést például halállal büntették. A házasság itt mintegy állampolgári kötelességnek számított. Ha a férfi 25, a nő pedig 18 éves koráig nem talált magának társat, maga az állam gondoskodott számára feleségről vagy férjről. Egy hivatalnok, akit apopanacának neveztek, rendszeresen felkereste a falvakat, ahol szépség, tisztaság és különböző készségek alapján kiválasztott 8-1o éves kislányokat. Ők lettek a napszüzek. Négy évig valamelyik kolostorban nevelkedtek, és főzni, varrni, szőni és fonni tanultak. Ezek a lányok ugyanúgy készültek későbbi hivatásukra, mint a vesztaszüzek az ókori Rómában. Nem mindegyikük lett végül napszűz. Némelyiküket, az arra érdemes hivatalnokhoz vagy katonához adták feleségül, vagy a meghódított népek vezetőinek ajándékozták. Állítólag(egy félig inka-félig spanyol származású férfi leveleiből kiderült), ha egy napszüzet erőszak ért, akkor nem csupán őt, de a teljes családját, sőt még a szomszédait is kivégezték és azon a helyen ahol történt, nem lakhatott többé senki, de még állatot sem lehetett odaengedni.

  Az inkáknál bizony létezett az emberáldozat is, de nem sokszor gyakorolták, csak az év 1-1 napján. Ilyenkor nem csupán felnőtteket, de bizony gyermekeket is áldoztak. Ezt azért ne úgy képzeljük el, hogy megfogtak egy rettegő gyereket és nekiálltak kivégezni.  Ezeket a gyermekeket kiválasztották, évekig gyönyörű ruhákban járatták őket, kukoricát kaptak enni(ez akkoriban drága és szent ételnek számított, hogy kedves legyen az istenek szemében). A kivégzésre rendszerint hegyen, nagy magasságban került sor. Mire ezek a kisgyerekek az egész napos gyaloglás után iszonyú fáradtan megérkeztek, akkor kábítószerrel vagy alkoholos itallal elbódították őket, így rendszerint elaludtak és feltételezhetően ezután végezték ki őket.

  Még egy érdekesség az inka civilizációból: a khipu v. quipu, azaz az inka csomó(madzag)-írás. Az inkák birodalma 1200-tól kezdődően a spanyolok betöréséig a világ legnagyobb, legjobban szervezett birodalma volt. A közigazgatás alapja a faluközösség volt, melyekben a lakosságot tizedekre osztották. Ez azt jelentette, hogy minden tíz ember fölött egy vezető állt, akit tizedesnek neveztek. Így építkezett a szervezet 50, 100, 500 és 1000 fős csoportokból. Abban minden kutató egyetért, hogy egy ilyen fejlett, jól megkonstruált társadalmi - és gazdasági szervezetet képtelenség lett volna fenntartani és irányítani valamilyen írásrendszer nélkül. Sokan ezért feltételezik, hogy a khipu valójában egy komplex írásrendszer volt.
   A khipu színükben, hosszúságukban és vastagságukban eltérő méretű zsinórokra kötött, különböző nagyságú és formájú csomókból áll. Mindössze 5-600 db maradt fönt belőlük, mivel legnagyobb részüket a spanyol hódítók elégették(mit nem égettek fel és pusztítottak el ezek a civilizált európaiak?!?). Megfejteni a mai napig nem tudták.
  Amiben egyetértés mutatkozik a különböző vélemények között, hogy a csomók alakjának és  színének, sőt a zsinórok vastagságának és hosszának is külön-külön jelentése van. Egyes feltételezések szerint léteznek korabeli spanyol fordítások, de ezekből eddig egyetlen egyet sem találtak.

  Még két kép a végére. A Machun bizony élnek állatok is:) Az egyik közülük a viszkacsa, amely egy rágcsáló(a nyuszi dél-amerikai megfelelője:), a másik a láma, amit az indiánok tartanak itt, természetesen mint turistalátványosságot:)

  A Machu Picchu is bizony veszélyben van, mint szinte minden, amihez a civilizált ember hozzáfér. Érdekes módon nem a millió turista miatt, mint gondolnánk, hanem az esők miatt. Ne felejtsük el, hogy az inkák idejében a mezőgazdasági teraszokon aktív haszonnövény-termesztés folyt. Most a jobb átláthatóság kedvéért fűvel ültettek be mindent. Nagyon szép, csak épp a víz tizedét sem képes felszívni és megkötni mint a haszonnövények, melyek termesztésére szánták őket. Ugyanígy, az inka időkben minden épület fedett volt, tökéletesen vízhatlan nádtetővel. Most az esős évszakban minden épület kívül-belül ázik. Ki tudja meddig gyönyörködhetünk még a Szent város szinte tökéletesen megmaradt romjaiban?

  Több óra elteltével szántuk rá magunkat, hogy lejövünk a hegyről és a maradék időt Machu picchu puebloban töltjük. Pár kép innen is, ebből a nyugalmas, kisvárosból, melynek csendjét csak a turisták verik fel:) A végén még kaptok egy fotót a perui meztelenkutyáról is, amit "inka kutya"-ként is szoktak emlegetni, de az elnevezés téves. A fajta legalább 2ooo esztendővel korábbi mint az inka civilizáció. Talán a legősibb kutyafajta a földön, ugyanis már i.e 75o-től ábrázolták a perui kerámiákon ezt a fajtát.

 

  Én persze nem én vagyok, ha be nem galoppozom azonnal a helyi piacra:))) Ott készítettem a következő felvételeket:)

 

  Az utolsó előtti fotón, carambolát, azaz csillaggyümölcsöt láthattok. Teljes egészében fogyasztható, nagyon kellemes, kicsit savanykás ízű és kiváló szomjoltó! 4 db mindjárt a hasamban landolt:) Az utolsó képen pedig zacskókban coca levelet árultak, úgyhogy feltölthettem kiapadóban levő készleteimet:)

  Amikor besötétedett úgy éreztük illő megünnepelni ezt a napot és a Laci a szokásos üveg sörével köszöntötte, hogy eljutott ide, Lenke pedig az imádott száraz fehérborával ünnepelhetett, mert itt az is volt:)

  Ekkorra már rendesen korgott a gyomrunk és úgy döntöttünk ennünk kéne valamit. Eszembe sem volt a Lenkééket valamelyik méregdrága, turistáknak való, görög salátával, rántott hússal, steak-el meg krumplipürével megtöltött étterembe vinni:) Nem csak mert drága, hanem mert bizonnyal nem görög salátát ennének a Machu picchun:) Bementem az egyik boltba és megkérdeztem az eladónőt, hogyha megéhezik hol szokott valami meleget enni? Azt mondta: menjenek csak fel a piac második emeletére! Csak néztem, mert voltam bent a piacon és én ott nem láttam második emeltetet, de kiderült, hogy eldugva, a piacon kívül egy kis lépcső fölvezet valóban az emeletre, ahol kizárólag a szakácsnénik dolgoztak. Így nézett ki:

  Minden egyes pult mögött egy szakácsnéni dolgozik. Mellette táblán ki van függesztve, hogy milyen ételeket főzött aznap. Leülsz a pult elé és máris kanalazhatod a levesed:))) Mi kinéztünk egy fogatlan idős nénit, nem azért mert tetszett a kínálat(egyik ételt sem ismertem-hisz Peru hatalmas és területenként változó a kínálat), hanem mert aranyos volt a néni:)) Kértünk két tányér levest, gondoltuk mi bajunk lehet??:))) Peruban nemigen lehet rosszat enni. Mindent helyben pucolt, teljesen friss hozzávalókból készítenek, nem kell félned sosem attól, hogy valami nem friss vagy pláne másnapos!

  Elénk varázsolt két tányérral az aznap főzött leveséből. Belekanalaztam és majdnem felkiáltottam. Isteni volt! Amikor hullafáradtan beestünk ide abban reménykedtünk, hogy valami meleget tömhetünk a hasunkba...de ez a leves több volt pusztán éhségcsillapítónál. Az alapját a főtt káposzta képzete, de volt benne egy tetemes mennyiségű bárányhús és egészben főtt krumpli is.

Annyira ízlett, hogy hazaérkezésünk után még hetekig nyomoztam utána, hogy mi lehet ennek a levesnek a neve, de nem sikerült a nyomára bukkannom:( SEMMIT nem tudtam már utána enni. Főétel szóba sem jöhetett annyira laktató volt.

   A Lenkéék bevállaltak még egy tányér főételt ketten. A két levesért és az egy főételért fizettünk 12 solt, ami kb 9oo Ft-nak felel meg....vicc:)

  Amikor közelgett a vonatindulás ideje, magabiztosan vezettem a Lenkééket a vasútállomásra, de elfelejtettem, hogy azon a részen sincs közvilágítás. A Lenkéék egész egyszerűen nem akarták elhinni, hogy a turistáknak a bezárt piacon, ládák és egyéb eszközök közt botorkálva kell eljutniuk, vaksötétben a vasútállomásra, hiába bizonygattam, hogy így van:) Végül előbb egy járókelő, majd egy rendőr mutatta nekünk egy elemlámpával az utat, belevilágítva a sötétségbe:) Ők már okosabbak voltak, eleve elemlámpával jöttek:) Hajnali fél 4-re értünk Cuscoba, hullafáradtan. A vonaton le-lebicsakló fejjel ültünk, de a kényelmetlen üléseken csak nyekleni-nyaklani lehetett, aludni nem. Körülbelül hajnali 4 volt mire zuhanyzás után ágyba kerültünk. Pihenésből nem sok jutott, ugyanis 7-kor kelnünk kellett:( Indultunk a következő kirándulásokra...ezek azonban olyannyira feledhetetlenek voltak, hogy hamar elfeledkeztünk a fáradtságról:) Sőt!!! Itt még én is életemben először jártam! A következő bejegyzés, erről a túráról szól majd:)