Az El Tatio gejzírek avagy hogyan főzzünk keménytojást hévforrásokban?:)

  A túránk az el Tatio gejzírekhez már rosszul indult. 5-re jöttek értünk a hostalba és miután felvettünk két turistát, elindult a mikrobusz az utolsót is megkeresni. Egy órát bolyongtunk San Pedro külterületein, a sofőr és az utazási iroda alkalmazottja már nagyon sűrűn káromkodott és hosszas tekergés után csak úgy sikerült az emberkét megtalálni, hogy megkérték vegye már a fáradtságot és menjen ki legalább az útra, hisz a sötétben ő látja a világító autót. Később kiderült, hogy emberünk  nem hostalban, hanem valami magánháznál szállt meg, ezért nem találtuk:)

  Amikor a szakállas kis hapsi felszállt még nem gondoltam semmi rosszra, de ez a véleményem hamar megváltozott. Sajnos éppen mögötte ültem, ő pedig az első pillanattól kezdve boldogította a túravezetőt. Hamar kiderült, hogy guatemalai és bejárta az összes guatemalai vulkánt. Teljesen vulkánfüggő volt és gyakorlatilag megállás nélkül beszélt. Azt hiszem sose láttam még ilyen embert aki vég nélkül képes beszélni, a nap 24 órájában. Az egész társaság hajnali ötkor semmi másra nem vágyott csupán végigaludni azt a másfél órát amíg feljutunk a gejzírekhez, de ez az ember senkit nem hagyott.
  Na őt nehéz volt elviselni, de a túravezetőnk sem volt százas, az is biztos:) Mindenkit meglepett azzal, hogy elindulás után kb tíz perccel leállította a mikrobuszt és eltűnt egy szó nélkül a bozótosban:) Aztán ismét megjelent, pár liter lobogó kávét töltött magának és megkávézott. A Lenke szólalt meg először: gyerekek! Ez az ember halál másnapos! A Laci folytatta: Ági! Valami nagy meccs volt tegnap. Láttam, hogy egész San Pedro a kocsmákban és a teraszokon nézte a tv-t és ordított:) Na egy rangadó egy chileinek bőséges okot ad a lerészegedésre, így meg sem lepett a fiú állapota:) De nézzétek meg magatok:) Tuti nem volt százas....és józan sem teljesen:)))) A szakállas úriember a kép jobb oldalán az akinek be nem állt a szája....és sajnos vele sem utoljára találkoztunk:)

  Rövid összefoglaló arról, hogy végülis merre jártunk, "kissé érdekes" állapotú túravezetőnkkel: 
Az El Tatio gejzírmező a föld déli féltekéjének legnagyobb gejzírmezeje és a földön is a 3. legnagyobb. Több mint 8o aktív gejzírt találunk itt, de az átlagmagasságuk nem túl nagy. Viszont a látvány így is szédületes.
Óvatosan lehet csak ezen a  tájon mozogni, mert a talajt a gejzírek körül egy vékony, szilárdnak tetsző réteg borítja, de ha rálépsz, beszakadhat a lábad alatt és bokáig süllyedsz a fortyogó, tűzforró iszapban. A gejzíreket éppen ezért kövekkel rakják körbe, azon belül senkinek nem szabad lépnie.
  Amikor az El Tatio gejzíreknél vagyunk, gyakorlatilag egy hatalmas vulkán kráterében tartózkodunk. Alattunk(persze jó mélyen),fortyog a láva, s ez a láva melegíti a földben megbúvó ereket, vízforrásokat. A kráter földje tele van kristályos só alkotta kémény - és kúpszerű képződményekkel, víz viszont nincs a környéken, leszámítva a föld alól előtörő hévforrásokat. Furcsa módon ezen a pokolbéli tájon valósággal nyüzsögnek az élőlények. A gejzírmező vizét elvezető sekély csatornákban hőtűrő baktériumok és algák telepei tenyésznek, vörösre, zöldre festve élőhelyüket. Alig pár méterre a gejzírektől, ahol a víz már nem forró, csak kellemes meleg, egy különleges békafaj él. A kifejlett egyedek hajlamosak a kannibalizmusra, s ha kell, felfalják szomszédjukat, ilyenkor aztán békacombbal a szájukban mászkálnak:) De nagyobb állatokat is látni errefelé. Vikunyákba úton-útfélen belebotlottunk. A rengeteg andoki sirály is ott boldogított minket:)

 Az Andok másik tevefaját, a guanacót azonban nem sikerült megpillantanunk és sajnos nanduval sem találkoztunk:(
  Az állatok kitűnően érzik itt magukat, pedig ebben a magasságban furcsa dolgok is történnek:) 
Itt már 85 ºC-on forr a víz például. Ezzel a magassági mizériával meggyűlt a bajuk a Lenkééknek is. Direkt az útra vásároltak egy kis vízmelegítőt, hogy tudjunk kávézni reggelenként. Szóltak nekem Punoban(Peru, kb 4ooo méteres magasság), hogy elromlott  a vadiúj vízmelegítőjük. Kérdeztem mi történt és mondták, hogy felforralja a vizet, de forrás után nem kapcsol ki magától. Kb 1 héttel később megérkeztünk Aricába(újra tengerszintre), és láss csodát, a vízmelegítő újra tökéletesen működött:) A Lenke jött rá a titok nyitjára:) Hisz 4ooo méteres magasságban ahol Puno környékén laktunk napokig, bizony sokkal hamarabb felforr a víz mint 1oo fok. Ezért a készülék még nem érezte elég "forrónak" a vizet:)) Szóval a Pesten vásárolt készülék nem volt magasság-kompatibilis:)))))
De lássunk néhány képet arról mit is láthatunk ha feljutunk erre a szinte nem evilági tájra:

 

 

 

  Érdemes megnézni egy rövid videót arról mit is láthatunk ezen a túrán, mert bizony nem csupán a gejzíreket. Ellátogatunk a Putana folyóhoz, a kaktuszok völgyébe és egy kis faluba is bemegyünk, ahol megkóstolhatjuk a lámahúsos rablóhusit:)

  Az El Tatio gejzír túra már önmagában nagy erőpróba mindenkinek. Másfél óra alatt hajtanak fel velünk 44oo méter magasra, így gyakorlatilag esély sincs az akklimatizálódásra. Ráadásul odafenn még a kénes kigőzölgés is akadályozza az amúgy is nehézkes légzést. 
  Engem is eléggé megviselt a ritka levegő amint felértünk, de azt is tudtam, hogy elég egy coca tea és minden bajom elmúlik. Teljes elképedésemre, a túravezető kikapta a kezemből a 3 teafiltert, és helyette vagy 4-5 evőkanál sót lapátolt egy pohárba és felöntötte lobogó forró vízzel. Amikor a kezembe nyomta én tudtam, hogy ezt nem fogom meginni és azt is tudtam, hogy ez nem tehet jót, hisz gyerekkoromban ezt itatta velem a doki ha hánytatni akart:)) De mindenki nekem esett, hogy de igenis igyam meg, mert a túravezető csak jobban tudja. Én marha megittam, nos az enyhe szédülést ami a panaszom volt, azonnal a feledés homályába taszította az irtózatos hányinger és rosszullét ami rámtört a remek itóka nyomán. Olyan rosszul lettem, hogy a túravezetőt ha lett volna hozzá erőm, valószínű körberugdostam volna a gejzírmezőn:)))
  A kocsiban maradtam én is és a túravezető is(ő az előző napi vedelés miatt). A turistákat elhajtotta gejzíreket nézni és kijelölt egy találkozási pontot. Mi odahajtottunk és csendes pihenőt tartottunk. Később arra ébredtem, hogy az egész csoport ott gyűlésezik a kocsi körül és mivel a kocsi ablakai sötétítettek voltak nem láttak be, így azt gondolták nincs bent senki. A túravezető mélyen aludt. Nem voltam szívbajos és addig rángattam amíg végre nehezen, de magához tért. Beengedte a kockásra fagyott szegény turistákat, majd közölte velük, hogyha én nem maradok a kocsiban és nem ébresztem fel, valószínűleg az egész csoport délutánig ott álldogálhatott volna a gejzírmezőn:)

  Kaptunk reggelit is mikor felértünk a gejzírekhez. Sok túravezető errefelé nem bajlódik azzal, hogy a turistáknak szánt tojásokat még a faluban megfőzze, vagy termoszban hozza fel a tejet:) Belehajítják a tojásokat 1-1 tűzforró medencébe és 3 percen belül elkészülnek a keménytojások és forró lesz a tej is a kávéhoz:)))

  A gejzíreknél, akik vállalják a vízből való kijövetel után a kockára fagyás kockázatát, megfürödhetnek a termálvizes medencében:)

  Amikor elhajtottunk a gejzírektől, a Putana folyó mentén haladtunk sokáig. A gyönyörű folyó, rengeteg védett madár élőhelye.

  Később megérkeztünk egy picike faluba lámahúsos empanadast(húsos-hagymás-zöldséges keverékkel töltött tésztabatyu), és rablóhúst enni. A rablóhúst választottuk és pont olyan finom volt, mint tavaly is:)) Viszont a turisták hegyekben álltak itt is és a gejzíreknél is. Most értettem meg igazán miért jobb San Pedroba télen jönni, de legalábbis nem főszezonban. Amikor tavaly itt voltunk, a mienk volt az egyetlen mikrobusz ami megállt ebben a faluban és maga San Pedro is teljesen üres és csendes volt....sehol senki. Most mindenhol nyüzsögtek a turisták. Inkább megéri a pokoli hideg a gejzíreknél(tavaly -16 fok volt:), mint ez a tumultus. Most turisták, lámák, falusi nénik és rablóhúsok cikáztak a szemeink előtt:))

   Valamivel később megérkeztünk az óriáskaktuszok(Cactus gigantes) völgyébe. Ez még mindig fönn van az Altiplanon, nagy magasságban(42oo-44oom). Ezek a kaktuszok nagyon ritkák és csak ebben a magasságban élnek meg. Évenként csupán 1 cm-t növekednek:

   A következő képet, egy itt dolgozó túravezető készítette. Ez az óriáskaktusz több mint 6 méter magas. Ha elkezdünk számolni...ezek a kaktuszok max 1cm-t nőnek egy év alatt, akkor ez a példány, több mint 6oo éves:) Képzeljük el mi mindent tudna elmesélni ha beszélni tudna...már akkor itt állt, mikor az első konkvisztádorok megérkeztek...:)

HAzafele még megálltunk egy falucskában megcsodálni az 5oo éves harangtornyát:

Hosszú volt a túra és fárasztó volt a nap, így hamar kidőltünk a sorból. Másnap reggel újra hajnalban kellett kelni, hisz az Altiplano(az Andok magasfennsíkja), lagúnáit indultunk el felfedezni.