Kirándulás Iquique-be

  Ez a kirándulás úgy kezdődött, hogy a párom megelégelte, hogy(itteni léptékben) rengeteg pénzt fizetünk havonta a kábel tv-ért és közölte, hogy ez így nem mehet tovább, hogy havi 2o.ooo pesot(1o.ooo,-Ft) kidobunk az ablakon! Veszünk dekódert:) Ez egy készülék amivel lehalásszuk ingyen a kábeltv-s adásokat. Azonnal benne voltam, mert nagyon jó ötletnek tűnt, hogy az irreálisan magas chilei kábeltv-t lopjuk és ne fizessük:) Így először elkirándult Tacnába(a perui oldalon levő határvárosba), hogy megérdeklődje az árakat, megnéztük Aricában is és végül úgy döntöttünk, hogy a vámszabad-terület  Iquique-ben vesszük meg.

 Elvileg egyedül kellett volna mennie a páromnak, de azonnal két jegyet vett. Tudta, hogy imádok utazni, és az út napja a születésnapom dátuma is volt, így ezzel a kirándulással lepett meg:)

  Iquique a hozzánk legközelebb eső város, de ezt ne Magyarországi léptékben képzeljük:) Az Atacama sivatag ahol élek nem egy túl sűrűn lakott vidék. Iquique kb 4,5 órányi autóútra van tőlünk. A busz sehol nem áll meg, csak Aricában és Iquique-ben, mivel a két város között nincs semmilyen lakott település, csak a sivatag.

  Az utazást Chilében lényegesen kellemesebbé teszi, hogy a chilei buszközlekedés rendkivül magas szinvonalu. Magyarország első osztályu turistabuszai, de az összes Európai ország buszhálózata is simán elbujhat ezek mellett a buszok mellett..

  Az ülések majdnem vízszintesre lehajthatóak, az előző ülés hátán lehajtható lábszártámasz van, amit ha lehajtasz, a lábaidat kényelmesen ráfektetheted. Így mintegy fekve utazhatsz.

Filmek itt is mennek, de hang nélkül. Ha hallgatni akarod, bedugod a fülhallgatódat(pl a mobilodét vagy mp3 lejátszódét), a fejed felett levő konzolba és akkor hallgathatod. De így megoldják azt, hogy aki aludni akar az alhasson, aki csupán csendben pihenni, az is megtehesse.

   Egyik magyar haverom írta aki itt vendégeskedett nálam: "...a buszok patyolattiszták, a wc-k sterilek(minden van: wc papir, kéztörlő, folyékony szappan, viz stb),...az ülések teljesen hátrahajthatóak, a lábadat lábszártámaszra fekteted. A hely még nekem is elég volt(ő amúgy 184 centi), pedig Prágába menet nem is ült mellettem senki, mégsem tudtam aludni. Ezt az éjszakát, a világvégi chilei buszon, kényelmesen végigaludtam..."

  Hajnalban érkeztünk Arica busztermináljára, ahol azon nyomban megittunk két hatalmas adag tejeskávét. A terminál középső részében sok-sok szék és vendéglátóhely van, melyek éjjel-nappal nyitva vannak, valamint több helyen tv, hogy az utasok elüthessék a várakozás unalmas óráit:

  Az elindulásunk után azonnal elaludtunk és csak 9 körül ébredtünk, amikor hozták a reggelit. Ebben mások a chileiek mint a magyarok. Senki nem viszi fel a fél hűtőszekrényt a buszra mint az átlag magyar ember:))). Soha nem találkozhatsz itt olyannal a távolsági buszjáratokon(az itt átlag 1o...de akár 26-36 órát is jelent), hogy hűtőtáskát vigyen föl valaki az utastérbe, de senkinek nem fordul meg a fejében az sem, hogy mondjuk hazait csomagoljon és előszedje az elemózsiáját(pár fasírt, sült csirke, kovászos uborka, fél vekni kenyér stb formájában:)))). Érdekes ez amúgy, hogyha egy magyar ember felül egy távolsági buszjáratra, akkor függetlenül attól, hogy másfél órája reggelizett otthon, előszedi a hazait és falatozni kezd. Az sem jut eszébe amikor ételt csomagol, hogy esetleg a sült oldalas, vagy a fasírt szaga a szomszédját meg a körülötte ülőket zavarhatja. A buszokon itt amúgy adnak ételt. Ok nem sokat, de reggelire tuti kapsz egy szendvicset és egy hűtött dobozos üdítőt, ebédre olyan forró egytálételt amilyet a repülőkön szoktak, vacsorára szintén szendvicset. Szóval éhen halni senki nem fog. Amúgy az út ára 5.ooo peso (25ooFt), volt. Összehasonlításképpen a távolság akkora kb mintha Budapestről Berlinbe utaznánk.

  Amikor felébredtünk, már mélyen az Atacama sivatag szívében jártunk. Senki ne gondolja, hogy az Atacama egy unalmas homoktenger, mert egyáltalán nem az. Csupa hegy, völgy, félelmetes szakadékok és teljesen elképesztő, hihetetlen formák és színek jellemzik.

 

 

 

 

 

  Az Atacama szinte teljesen lakatlan, jórészt csak az óceánpartja mentén vannak városok(Arica, Iquique, Antofagasta). A sivatag mélyén nagyon kevés, picike település van csak 1-1 az Andok vizét elvezető nagyobb patak mentén. Nemcsak emberek nem lakják ezt a holdbéli tájat, de növények és állatok sem. Csak a legszélein(az Andokhoz vagy az óceánhoz közeli területen), lehet megfigyelni kaktuszokat, illetve egy egészen speciális, endemikus(a földön csak itt, Észak-Chilében előforduló), fa fajtát, a TAMARUGO-t. Ez a fa egészen elképesztő körülmények közt, gyakorlatilag eső nélkül képes életben maradni a sivatagban, sőt hihetetlen magasságúra megnőhet, elérheti akár a 25 métert is. 

  Mindezt annak köszönheti, hogy ez a fa teljesen egyedi, az itteni viszonyokhoz leginkább megfelelő, nagyon érdekes gyökérzetet fejlesztett ki. Tudnunk kell, hogy éjjel, az Atacama sivatag óceán felőli szélére hatalmas, átláthatatlan fehér, vastag ködréteg borul és ez a köd az, ami egyrészt biztosítja ennek a fának a szükséges nedvességet. A Tamarugo kétféle gyökérzetet fejlesztett ki magának. Az egyik fajta vékony, szálgyökérzet, közvetlenül a felszín alatt található és a talajon kicsapódó reggeli köd vizét gyűjti össze, a másik fajta gyökérzet, vastag és egészen hihetetlen mélységekbe nyúlik le a föld mélyébe, talajközi kis megbúvó vízrétegeket keresve. Nem egy fának több mint 13 méter(!!!) mélyre leér a gyökérzete(kb mint egy 6 emeletes lakóház magassága). Ezt a fát az indiánok és később a spanyolok is ültették a sivatagban, mert széles körben hasznosítható volt. Munka csak annyi volt vele, hogy egyszer el kellett ültetni. Magától nő és marad életben a sivatagban. A gyümölcse is, a fája is hasznosítható. Iquique felé egészen hatalmas területeket borít be ez az egyetlen növény ami képes túlélni a sivatag kegyetlen klímáját.

  Én életemben egyszer láttam ezt a tejfehér ködöt, amiről fentebb írtam. egyik éjjel autóztunk át az Atacamán és telihold volt. Egy nagyon magas szerpentinen haladtunk és ahogy lenéztem a hold által teljesen megvilágított szakadékba, elképedve láttam, hogy a szakadékot úgy a feléig vastag réteg fehér köd borítja. Eleinte meg voltam róla győződve, hogy az fehér homok. De ismerem ezt az utat és tudtam, hogy nincs ilyen szakadék itt. De annyira szilárdnak tűnt az egész, hogy úgy éreztem nyugodtan ráléphetek, elbírna:) Nos ez a vastag ködréteg minden éjjel leereszkedik a sivatag völgyeibe. A létrejöttének magyarázata igen egyszerű. Nappal az itt állandóan erősen tűző nap felmelegíti a tengert. Éjjel pedig amikor a sivatagban hirtelen nagyon lehűl a levegő, ez a meleg víz mintegy gőzölög a hidegben és ez képez minden reggel egy vastag, átláthatatlan, nehéz ködréteget.

   Az emberek meg nem volnának uralkodó faj a földön, ha nem találtak volna ki egy hatékony módszert, az ebben a vastag ködrétegben gazdagon megbúvó víz kinyerésére. Hatalmas hálókat feszítenek ki a sivatagban, melyek alján egy hengerbe gyűlik a víz, melyet egy csőrendszer vezet a vízgyűjtő tartályba, vagy a sivatagban virágzó kertekbe. Ugyanis akkora mennyiségű vizet képesek megkötni ezek a hálók, hogy egész kerteket, ültetvényeket, családokat tudnak életben tartani. Átlagban egy 1 nm-es háló, naponta kb 5-1o liter vizet képes összegyűjteni. A víz természetesen kristálytiszta és azonnal felhasználható.

  Az Atacama sivatag, bár egy hasznavehetetlen területnek néz ki egy átlag halandó számára, mégis emiatt az óriási és lakatlan terület részeiért tört ki egy több évig tartó háború az 18oo-as évek végén Chile és Bolívia közt, amibe később Peru is belekeveredett Bolívia oldalán. A háborút Chile nyerte és így megszerezte Bolívia sivatagi részét, valamint Dél-Peru sivatagából is lecsípett magának egy területet. Nem véletlenül esett egymásnak a 3 ország. Az Atacama sivatag számtalan ásványi kincset rejt magában. Ez a háború konkrétan a salétrom miatt tört ki. A salétrombányászat óriási üzlet volt a régi időkben és ma újra az. Viszont volt egy idő, amikor csődbe került a salétrombányászat méghozzá egy német találmány miatt, amely vegyi úton állította elő a salétromot, amely amúgy a puskapor alapanyaga, de használják még műtrágyában, robbanószerkezetekben, cserépzománcként és tartósítószerként is. 193o után amikor a németek feltalálták az olcsón előállítható szintetikus salétromot, elég hamar és gyakorlatilag szinte egy időben bezárták az Atacama sivatagban található salétrombányákat. A dolgozók és családjaik mindenüket hátrahagyva elköltöztek. Így alakultak ki az Atacama sivatag szellemvárosai.

 

  A Humberstone és Santa Laura szellemvárosokat Chile 196o-ban nemzeti műemlékké nyilvánította, 2oo5-ben pedig az UNESCO világörökség része lett.

  Egészen elképesztő dolgokat lehet itt látni. Például a színház meglepően épen maradt épületét, úszómedencét, érintetlen szobabelsőket...épp csak az emberek hiányoznak...

 

 

 

    Amikor először indultunk útnak ezen az úton, nagyon sokan figyelmeztettek, hogy szellemváros mellett halad el az út és vigyázzunk arra, hogy alkonyat után már ne álljunk meg ott, de még csak ne is lassítsunk. Én mindannyiszor rákérdeztem, hogy miért ne? A következő magyarázatokat kaptam: 

- félelmetes dolgokat látni arra

- kísértetjárta hely

- szörnyű hangokat hallani a föld alól, megmagyarázhatatlan dolgok történnek szavahihető emberek szerint is

Én ezeket kapásból annak a  számlájára írtam, hogy szinte minden szellemvárostól félnek az emberek, de őszintén megmondom éjjel tényleg valami egészen baljóslatú hely ez...a sötétben elősejlő házak és terek mellett az ember egyetlen dologra vágyik csupán: rátaposni a gázra..:)))))

Nem sok képet találtam a bányák régi életéből, még a működésük idején, de azért egyet csatolok...hogy azt is el tudjuk képzelni milyen lehetett az élet itt amikor még teljes üzemben működtek a bányák:

Az Atacama sivatagban a mai napig is működnek óriási bányák, a párom például Chile legnagyobb rézbányájában topográfus, Antofagasta-nál. Ami tuti biztos, hogy a bányák dolgozói nem éheznek:) A párom mesélte, hogy a bánya étkezdéjét úgy képzeljem el mint a kánaán földjét:))) Minden étkezésre luxusszállodákat kenterbe verő forró ételkínálatból ehetik tele magukat a dolgozók és mindenből annyit ehetnek amennyi beléjük fér. A párom ráadásul édesszájú és bizony hegyekben állnak a sütik-torták-édességek is. Csak kávéból vagy 1o félét kérhetnek. Rendes kerek pocakot eresztett mióta pár hónapja a bányában dolgozik:)))) Szóval első kézből tudom: a chilei bányászok nagyon jól vannak tartva. Lehet ezért is volt olyan nehéz felhozni őket a föld alól a bányamentés során:)))))

  A bányák jelenlétének egyenes következménye, hogy érdekes dolgokkal szaladhat össze az ember amikor a sivatagon kel át:

A bányában dolgozó markoló és a "kistestvére", amivel mi átlagemberek a hagyományos építkezéseken összekadhatunk naponta. Mintha a gyereke lenne a hatalmas monstrumnak:))

  Miután megérkeztünk Iquique-be az első dolgunk volt valamit gyorsan a hasunkba tömni. Nekem a completo-ra esett a választásom. Azt ugyanis akárhányszor, a nap bármely órájában hajlandó vagyok enni:)))) A completo a chilei hot-dog. Szerencsére egyáltalán nem hasonlít az elődjére. Itt a nagy darabokra vágott forró virslin túl, apróra vágott paradicsomot, avokádókrémet és majonézt tesznek rá, valamint aji-t(kissé csípős chili szószt). Közép és Dél-Chilében hordós káposztát is, de itt északon azt nem mert egész egyszerűen itt nincs. Mi több káposzta se sok van:) Íme a tízóraink, némi forró habos kávéval kiegészítve. Hogy az árat is tudjátok: egy completo plusz egy cola 119o peso, kb 5oo Ft volt.

No és akkor egy kis Iquique történet:)

  A város területe már több mint 7ooo éve lakott. Ezt annak fényében érdemes szemlélni, hogy a nagy semmi közepén fekszik:)) Itt ugyanaz a helyzet mint nálunk, Aricában. Semmi nincs, csak az óceán és a sivatag. Iquique-ben még folyók(izé..inkább csermelyeknek lehet nevezni őket:)), sincsenek mint itt nálunk Aricában.

 1835-ben Charles Darwin is járt itt a Beagle fedélzetén tett nagy utazása során és úgy írja le a települést, mint amely nagy hiányt szenved a mindennapi léthez szükséges vízben és tűzifában. Ezeket nagy távolságokból kell beszerezni. Salétrombányáját Darwin is meglátogatta.

Az 1868-ban és 1877-ben történt, Aricát elpusztító két óriási földrengés ezt a várost is sújtotta, de fő iparágainak a bányászatnak és a guanó feldolgozásnak köszönhetően, hamar talpraállt és dinamikusan fejlődött. Mára Észak-Chile egyik nagyon fontos kikötőjévé és központjává nőtte ki magát. Vámszabadterület és adómentes szektor. Ennek megfelelően térdig gázolsz benne a plázákban és szórakozóhelyeken, valamint kaszinókban és raktárakban. Sokan azt mondják róla, hogy gyönyörű város, de ők tuti csak turistaként jártak ott és nem tették ki a lábukat a strandról, valamint a történelmi belvárosból:) Többször voltam már itt (persze én nem turistaként, hanem bevásárlás céljából) és mindannyiszor ugyanaz volt a benyomásom: te jó ég! Ennyire szemetes, koszos, lepukkant várost csak egyet láttam Chilében: Calama-t. Csóró Calama a bolíviai határhoz legközelebb eső város(anno bolíviáé volt), ez meg is látszik rajta. Iquique-nek legalább óceánpartja van. Calama-nak az sincs:)

  Iquique óceánpartja viszont tényleg gyönyörű. Egymást érik a szebbnél szebb, fehér homokos  strandok:

    Sétálóutcája, a Baquedano és az egész történelmi városrész egy külön bejegyzést érdemel, annyira gazdag történelmi emlékekben és nem utolsósorban gyönyörű. Tervbe vettem már egy bejegyzést Iquique-ről, amiben kizárólag a város történelmi emlékeit, nevezetességeit és a környékén levő természeti csodákat mutatom be. Akad belőlük bőven. De amíg ez nem történik meg, addig is vessünk egy pillantást a Baquedanora...érdemes:

  Mivel most is csak egyetlen napra jöttünk és az utazás hosszú, így csak dél körül értünk a városba, ezért bevettük magunkat abba a plázába, ahova minden aricai jár vásárolni, afféle búcsújáró helye ez a mi városunk lakóinak.
  Persze azért mert az egyik legrégebbi pláza és a legnagyobb is. Hogy mekkora nekem eddig nem volt fogalmam róla, csak most fogtam fel, amikor körbe-körbe rohangáltuk az egészet dekóderért. Én amúgy rühellem a plázákat, mi több az összeset nagy ívben elkerülöm, de ezuttal a saját érdekünkben nem tehettünk mást: fel-alá rohangáltunk benne, mert bizony elég nagy különbségeket találni az árakban. Szerintem amúgy semmiben sem különbözik a világ bármely más plázájától, talán csak abban, hogy valami irdatlan nagy. Meg abban is, hogy a legtöbb részlegnek egyáltalán nincs teteje. Ugye a sivatagban vagyunk ahol sem hideg, sem eső nincs, így sok esetben felesleges dolognak tartják tetőszerkezetek építését ilyen helyeken:) Amikor bementem az első nagy térbe azt gondoltam ez a Zofri. De aztán kiderült tévedtem: vagy 5-6 ugyanekkora részlege van. Mindenesetre két napig izomlázam volt mikor hazajöttünk:)

Egy retro gyerekjáték:)

Itt nem azokat a valutákat váltják mint amiket mi Pesten megszoktunk:)

   Ahogy később még mászkáltunk a városban a párom barátjával, egyre inkább arra gondoltam, amikor a lepukkant városzrészeket láttam meg a rettenetes sok szemetet mindenhol, hogy valószínűleg az átlag turista az ide tuti nem jut el és azt gondolja Iquique a Baquedanóból és a strandból áll. Sajnos nem. Azért is furcsa ez, mert Chilében a szemétszállítás ingyenes. Hetente háromszor viszik el mindenhonnan a  szemetet és az sem gond, ha bármikor lomtalanítasz vagy éppen felújítasz. Ha öt zsák sittet kiteszel, vagy egy használhatatlan szekrényt, ágyat, azt is szó nélkül elviszik. Persze...a chileiek is szemetelnek, de nálunk Aricában egész éjjel dolgoznak a takarítók és reggelre megint rend lesz a városban. Olyan szeméttel telerakott lepukkant hatalmas udvarokat, meg szemetes utcákat sehol nem láttam még Chilében mint itt. Persze ennek oka lehet az óriási forgalmú kikötő is, ami magával hoz egy csomó negatívumot is:(

  A hazafele tartó buszunkról majdnem lemaradtunk, öt perccel indulás előtt estünk be a buszterminálra. Néhány búcsúzóul a hegyekből készült foto Iquque városáról és egy éjszakai városkép:

Ezen a sivatagi szerpentinen érkeztünk és hagytuk el a várost:

  A hazaúton fedeztem fel milyen okosan használják Chilében a nap energiáját. Már máskor is felfigyeltem amikor éjjel keltünk át a sivatagon, hogy a veszélyes kanyarokban, szerpentineken, a hagyományos figyelmeztető táblákon túl, kandeláberek világítják meg erős fehér fénnyel az utak veszélyes szakaszait. Emlékszem még gondolkodtam is, hogy mi pénzbe kerülhetett több száz kilométer elektromos vezetéket kiépíteni a lakatlan sivatagba. De nem így van. Ezek a kandeláberek napelemmel működnek:))) Semmi vezeték sehol, csak a kandeláberek közepén egy napelem. Ez összegyűjti a sivatagban egész nap tűző nap energiáját és éjjel megvilágítja az utat a sivatagon átkelő autósoknak.

  Arra gondoltam 1-2 ilyen kandeláber nem ártana a szellemvárosok mellé sem:))))