Hajókirándulás a Csendes óceánon - fókák, tengeri madarak, pingvinek

  Mikor legutóbb kint jártunk az aricai kikötőben el akartunk menni újra fókelesre Jackie barátnőmmel, mert ő még sosem volt. Nézegettük a kirándulóhajókat, de mind nagyon nagy volt. Ez azért rossz, mert saját tapasztalatból tudom, hogy a nagy hajók nem tudnak közel menni a fókákhoz egyszerűen a hajó mérete és kisebb mozgékonysága miatt. Végül rákérdeztünk, hogy nem lehetne-e valami egészen kis csónakkal menni? Például egy olyannal - azzal ráböktünk egy pici motoros hajócskára. A matróz legnagyobb meglepetésünkre közölte, hogy azzal sokkal messzebb is elmehetünk, menjünk be beszélni annak az étteremnek a tulajdonosával amely előtt horgonyoz. Megfogadtuk a tanácsát és előkerítettük a Jose nevű férfit. Kiderült ő viszi kirándulni a turistákat, de nem szimplán fókalesre, hanem egy egész napos kirándulásra az óceánra, amely során nemcsak fókákat, hanem némi szerencsével delfineket, tengeri vidrákat, pingvineket és más madarakat is láthatunk.

  Azonnal lerohantuk kérdésekkel. Végül kiderült, a hajó kb 9-1o embert szállíthat, két fő a személyzet, vagyis maximum 7-8 ember bérelheti ki. Mondtuk hogy szuper, holnap menjünk. Erre közölte, hogy így drága lesz, mert jelenleg nincs más jelentkező és akkor kettőnknek kell kibérelni az egész hajót. 6o.ooo peso volt az egész hajó bérleti díja, ami itt sok pénz, de ha azt vesszük, hogy 3o.oooFt-nak megfelelő összegért(15.oooFt/fő), egy napra kibérelünk egy kis hajót személyzettel, akkor nem is olyan sok. Így megegyeztünk és megbeszéltük, hogy másnap reggel 8-kor indulunk.

  8-kor meg is jelentünk útra készen, azaz felfegyverkezve több tonna napolajjal, távcsővel és valamennyi fényképezőgéppel amit elő tudtunk keríteni(sajnos egyik se volt túl jó gép).
Itt az útvonal amit követtünk a kirándulás során, azt is mutatja hol mit láthatunk(hol élnek a pingvinek, a fókák, hol vadásznak a delfinek):

  Megjelent a  "matróz" akinek azon túl, hogy több füle volt mint foga, más baja is volt. A kora reggeli időpont ellenére már egyáltalán nem volt "szomjas".  A magához vett többféle alkoholtartalmú stimuláns hatására valami egzotikus nyelven beszélt, de tuti nem spanyolul, mert a Jackie barátnőm sem értette mit mond, pedig neki az anyanyelve a spanyol:))
Már attól is berúgtunk ha csak a közelében voltunk:))

  Kissé aggódtam, hogy mi lesz ha a "kapitányunk" is hasonló állapotban kerül elő, de a félelmeim alaptalannak bizonyultak. A hajóskapitány szigorú józansággal dolgozott és próbálta valahogy kordában tartani ledérebb életszemléletű matrózát:)

 

  Persze mikor megérkezett ő is azonnal konstatálta matróza állapotát és halkan odavetette a foga között: "Megmondtam ha még egyszer berúgsz, levágom a tökeidet...":)

  Amúgy ez azért volt csak furcsa, mert Chilében nagyon szigorúan veszik azt a szabályt, amit én is maximálisan magaménak vallok: az alkohol és az óceán két olyan dolog, amit nagyon veszélyes összevegyíteni. Például itt tilos alkoholt az utcán fogyasztani. Persze...mondhatnánk: Magyarországon is! A különbség az, hogy itt ezt a szabályt be is tartatják. Simán és kérdés nélkül beviszik a rendőrök azt az embert, aki kezében egy dobozos sörrel kimerészkedik az utcára. Arica teljes partszakaszán is TILOS alkoholos tartalmú italt árusítani, még a part menti vendéglőkben is. A strandokon a hűtőtáskákat a rendőrök rajtaütésszerűen ellenőrzik(nincs-e benne sör) és a parti őrök az óceánon túl a strandolókat is figyelik és ha ittas társaság érkezik, azonnal elzavarják őket a strand területéről. A Csendes óceán nem a Dagály strandja. Itt a partközelben is nagyon komoly veszélybe sodródhat még egy profi úszó is a veszélyes áramlatok és az óriási hullámok miatt. Így alkohol tekintetében vasszigor van a partokon. Matrózunkat láthatólag mindez egyáltalán nem zavarta:)

  Hamar kifutottunk a kikötőből, indult a Chinchorro expedíció és nem volt más előttünk, csak az óceán...

 

  Jackie barátnőm bolíviai és életében először itt látott tengert, mi több most szállt először bárminemű vízen úszó alkalmatosságra, ráadásul úszni sem tud, így én meg voltam győződve arról, hogy amint kiérünk a védett kikötőből a nyílt óceánra és megkapjuk az első hatalmas hullámokat, megijed és szánalmas szárazföldi patkány módjára fog viselkedni, de nem így történt. Nemhogy nem félt, azonnal kimászott a hajó orrába és nem zavartatva magát a folyamatos hullámvasúttól, egyfolytában kiáltozott: CSODÁLATOS!!!! FANTASZTIKUS!!! GYÖNYÖRŰ!!:) Egyet kellett értenem vele...

 

   Sokáig hajóztunk merőlegesen el a parttól a nyílt óceán felé, a társaságot csak a rengeteg medúza jelentette. Majd dél felé indultunk a parttól távol, de párhuzamosan azzal és lassan srégen közeledtünk a parti hegység felé. Ahogy megközelítettük a partot feltűntek a madarak. Először a kormoránokat(magyar neve: kárókatona), láttuk meg. Belőlük rengeteg él Aricában és Arica környékén és elég sok bajt okoznak, révén Arica kín-keserves napi öntözéssel életben tartott pálmáit használják pihenő és hálóhelyül. Hogy letörik a pálmák leveleit még nem lenne baj, de a madárürüléktől a pálmák lassan, de biztosan haldokolnak. Így a part mentén elég sok toronymagas botot láthatunk: pálmákat, amelyek már elpusztultak és csak a csontvázuk maradt. Az önkormányzat egyszer felvetette az ötletet, hogy a többezres madárállományt esetleg ritkítani kéne, de óriási tiltakozást váltott ki a lakosság körében akik azt mondták, hogy a kormoránok csak a nagyon nagy pálmákat teszik tönkre....tessék az elpusztultak helyére mindig újakat ültetni!:) A helyiek szeretik a kormoránokat, mert a legszelídebb madarak, szinte csak akkor totyognak odébb ha majdnem rájuk lépünk. Úgyhogy továbbra is több-ezer kormorán fészkel Arica szerencsétlen pálmáin:)

Természetesen a legtöbb a Közönséges Kormoránból van:

  Ez a faj amúgy döbbenetesen alkalmazkodóképes. Megtalálható az egész kontinensen. Megél az édes és sós víz környékén is, bár az édesvizet előnyben részesíti(Arica ideális élőhely a számára, lévén két folyó holtága is itt van pár km-re). Megtalálható hidegben-melegben és döbbenetes módon egészen elképesztő magasságban is(például itt Chilében, a Laguna Cotacotani partján, 4800 méter magasan!!!). 

  Általában halevő, de kis rákokat is elfogyaszt. Fákon fészkel, 3-4 tojást rak egyszerre.

  Ekkora alkalmazkodóképesség mellé kellett ennek a madárnak valami rosszat is kapnia a természettől, ez pedig az, hogy a tollruhája bizony nem vízálló. Ezért láthatunk a part közelében ágakon, sziklákon kitárt szárnyakkal, a napon és a szélben szárítkozó kormoránokat, jellegzetes testtartásban:

  A másik fajt Aricában nem figyelhetjük meg, csak messzebb a várostól. Ez a Guanay Kormorán, melyet a helyiek "ave Humboldt"-nak(Humboldt madár), is neveznek, mivel az élőhelye ez a hideg, antarktiszi áramlat, mely Chile és Peru partja mentén fut.  Ez a faj nagyobbrészt Peruban fészkel(Chilében csak pár szigeten), Észak-Chilében márciustól decemberig figyelhető meg nagyobb számban. Mivel már csak Peruban és Chilében él(Argentínában volt egy kisebb populáció, mely már kipusztult), jelenleg "veszélyeztetett" státuszban van, de ez hamar tovább romolhat, mert bár most már Peruban is védett, de ott óriási a túlhalászat és az egyik alapvető tápláléka, a szardellapopuláció az összeomlás szélére sodródott. Így a megmaradt madarakat a fészkelőhelyeinek környékén az élelemhiány fenyegeti.

  Ahogy hajóztunk tovább sok pelikánnal találkoztunk, akiket már régi ismerősként üdvözölhettünk. A legtöbb a Közönséges és a Perui vagy más néven Chilei pelikánból él itt. Ők tömegével élnek a kikötők környékén(itt Aricában is hatalmas tömött sorokban üldögélnek). Kitűnően megélnek az emberektől lejmolt halakból(sokan etetik őket, pedig  bizony ez nem veszélytelen mutatvány, mert amint meglátnak egy halaszacskót valakinek a kezében, szó szerint rávetik magukat és ezek a madarak nem kicsik). Kiegyenesedve felérnek az ember mellkasáig és a csőrük sem veszélytelen:)

  A Perui pelikán elterjedési területe, kizárólag a dél-amerikai kontinens perui és chilei partvidéke, valamint a kontinenshez közel eső szigetek. A Humboldt áramlat mentén él csak.

Jellemzője, hogy igen nagy méretű, több mint két méter szárnyfesztávolságú, az egyik legnagyobb pelikánfaj a földön. Tápláléka elsősorban halak, melyekért lemerül a víz alá is. Rendkívül társas madár, nagy csapatokban él és sziklás szigeteken költ. Túl sok természetes ellensége nincs a kifejlett madaraknak, tekintélyes tömegük miatt. 1-1 fiatalabb példányt elkaphatnak a fókák, de ez is elvétve fordul elő. A számukat csak El niño és a La niña jelenség szabályozza(a későbbiekben kitérek arra mi is ez). Ez a hatalmas madár az emberrel is igen közeli kapcsolatot ápol, egyáltalán nem fél tőle. Épp a napokban mutattak a chilei tévében egy halászt, aki minden reggel kievezett a csónakján halászni és egy pelikán rendszeresen elkísérte. Előbb úszva a vízben, később már egyszerűen beült a csónakba minden reggel és a halászat végéig ottmaradt. Persze a halász eteti is, de a pelikán is rendszeresen halászik a csónakból. Ez az eset egyáltalán nem egyedi és érdekes, hogy bár a halászok például a fókákra mint versenytársakra tekintenek, addig a pelikánokat(bár hatalmas halpusztítók), barátságos nyugalommal szemlélik.

  De térjünk vissza a kirándulásunkra. Ahogy hajóztunk a kontinens partvonala mentén, szólt a fogatlan matrózunk, hogy hamarosan a delfinek közé érünk. Meresztettük a szemünket, de sokáig nem láttunk semmit, aztán hirtelen felbukkantak. Hatalmas körben úsztak körbe-körbe, majd néhány állat beúszott a kör közepébe és lakmározott az összeterelt halakból, így váltva egymást folyamatosan. A hajónk szigorúan a kör külső gyűrűjén maradt, hiába kiabáltunk, hogy menjünk a delfinek közé. A hajóskapitány azt mondta, hogy a hajók propellerjei sok állatot megsértettek, sőt megöltek, akik a vadászat hevében nem annyira figyelnek, így ezt megtiltották. Meg kellett elégednünk azzal, hogy messzebbről próbáltunk fotókat ellőni és be kellett érnünk azzal a néhány példánnyal, aki odaúszott a kis hajónkhoz, hogy az orrhullámainkon lovagoljon.

  Amikor én naivan rákérdeztem, hogy ezek milyen fajta delfinek, a kapitányunk azonnal rávágta, hogy Humboldt delfinek! Belelkesültem, hogy valami igazán egzotikus delfineket láttunk, de már megtanultam, hogy a chileiektől kapott információkat fenntartásokkal kell kezelni, így itthon utánaolvastam a dolgoknak. Humboldt delfint még nem irt le a tudomány, amiket láttunk, azok közönséges delfinek voltak. Persze ettől még hatalmas élmény volt látni és fényképezni őket :)))))

  Miután elhagytuk a delfineket, akik folytatták reggelijüket, a part felé fordultunk. Csodálkoztam mert ott csak meredek sziklafalakat láttam, de a folyamatos tülkölésből rájöttem: megérkeztünk a fókákhoz:

  Róluk már írtam több bejegyzésemben, annyira részesei az itteni életnek. Még éjjel is(pedig én nagyon messze lakom a kikötőtől), hallani a tülkölésüket város-szerte. Ha a pontos fajukat kell megnevezni, ők Dél-Amerikai oroszlánfókák. Nevüket a fejüket, nyakukat és mellkasukat borító szőrmebundáról kapták:

 

  Elterjedési területükről egyszerűbb egy térképet mellékelni. A dél-amerikai kontinens elég jelentős része._

 

  A dél-amerikai oroszlánfókát egészen 1960-ig kíméletlenül vadászták, de ekkor az egész kontinensen, egyszerre betiltották a vadászatát. A vadászati módszereket talán mindenki ismeri. Az egyik legkíméletlenebb volt. Amikor a bébifókák megszülettek és pelyhesek lettek, de úszni még nem tudtak, az emberek partra szálltak és botokkal szétverték a védekezésre és menekülésre képtelen kis állatokat. A bébifóka szőrmére nagy volt a kereslet, a felnőtteket a zsírjukért és húsukért vadászták, amíg aztán sikerült az állományt a kihalás szélére juttatni. Most már a hathatós intézkedések következtében az egyik legstabilabb létszámú fókafaj a földön. Még nem érte el ugyan az állomány az eredeti létszámát, de a Patagóniai partokon Chilében lassan, de folyamatosan növekszik a létszámuk. Természetes ellensége kizárólag az Orca, vagy más néven kardszárnyú delfin. De ők is inkább a beteg, gyenge egyedeket támadják meg a nyílt óceánon, így természetes módon, egészségesen tartják az állományt.

  Itt Chilében már megszokták a halászok, hogy együtt kell élni ezekkel az állatokkal, ráadásul az idegenforgalomból, a Chile egész partvidékén elterjedt fókalesekből jelentős pluszjövedelemre tettek szert. Így a fókákra már nem mint versenytársakra, hanem mint kiegészítő jövedelemforrásra tekintenek, melyeket óvni, védeni kell. Peruban sajnos nincs így. Minden évben napvilágra kerülnek olyan esetek, amikor halászok mészárolnak le egész fókakolóniákat a perui partok mentén. Pedig nem a fókákat kellene lemészárolni, hanem a halászatot korlátozni. A perui népességre jellemző, hogy még annyi előrelátás sincs bennük, hogy a méreten aluli növendékhalakat visszadobják. A párcentis apróhalat is zsákmánynak tekintik. Ellenőrzés pedig szinte semmilyen nincs. Sajnos Peruban rengeteg halfaj kolóniája már az összeomlás szélére sodródott a tenger kíméletlen kizsákmányolása miatt, ennek következtében a ragadozóik száma is folyamatosan csökken(tengeri madarak, fókák stb).

  Itt Chilében szerencsére tömegével élnek és igen jó dolguk van. Aricában, még a kardszárnyú delfinek  támadásaitól sem kell tartaniuk, mert ők délebbre élnek. Elképesztő méretű kolóniákban élnek a sziklás partvidék mentén. Gyakorlatilag az egész part hemzsegett a fókáktól, bármerre is hajóztunk. 

 Nyugodalmas életüknek egyetlen nehézségét szerintem az jelenti, hogy vadászat után hogyan másszanak vissza kedvenc napozósziklájukra. Sokáig figyeltük őket és az óriási hullámverés, valamint a sziklák magassága miatt sokan 2o-3o percig is próbálkoztak mire sikerült visszapakolniuk a több mint 1oo kilós hátsójukat a sziklákra:

  A táj sem volt mindennapi ahol keresztülhajóztunk. Ahol nem voltak fókák, a napozásra alkalmatlan, megmászhatatlan szirtek miatt, ott a tájban és a meseszép sziklaképződményekben gyönyörködhettünk.

 

  Persze láttunk pingvineket is, sok él itt, de annyira messziről, hogy értékelhető képeket nem tudtunk készíteni róluk, főleg azokkal a gyenge fényképezőgépekkel amikkel mentünk. Itt nálunk a Humboldt pingvin él. Veszélyeztetett, sebezhető faj, melynek 2/3-a Chilében, a fennmaradó állomány pedig Peru Csendes óceáni partvidékén és szigetein él. Kb 12ooo példányra becsülik az összlétszámát és ez a szám évről évre csökken. Nagyon sok példány halászhálóba gabalyodva pusztul el, de a zsákmányállatainak nagymértékű halászata is oka a csökkenő létszámuknak. A sziklás partokon illetve azok közelében él és fészkel. Egy életre választ párt magának.

 

 

   Az az állat amit beígértek de sajnos nem láttunk a Déli vidra volt. Chilében Aricától egészen a Tűzföldig, valamint Peru déli részein él. A helyiek tengeri macskának nevezik. A sziklás tengerparti részeket lakja és elképesztő biztonsággal úszik az óriási hullámverés közepette a sziklák közt. Veszélyeztetett állat, folyamatosan csökkenő egyedszámmal. Természetesen védett, de rengeteg elpusztul a nem standard(feketén kihelyezett), tarisznyarák csapdákban, a kóbor kutyák is sok állatot megölnek és bár egyre ritkábban, de előfordul, hogy orvvadászok végeznek velük. Fő táplálékát a rákok és halak képezik, melyeket sokszor a hátán fekve a vízben fogyaszt el.

  Ahogy a nap délutánba hajlott kezdtünk rájönni, hogy a matrózunk valamiféle rejtett alkoholforrással rendelkezik a hajón, ugyanis az út során egyre részegebb lett. Ha így visszagondolok, túl sokszor láttam levonulni a wc-be...:)))) Néha azon csodálkoztam, hogy 1-1 nagyobb hullám után miért nem borul a tengerbe. Miután ő hasznavehetetlen volt a hajóskapitánnyal úgy döntöttünk, hogy mivel vidrára nem bukkantunk, elvisz minket egy zárt, hullámmentes öbölbe, ahol megebédelünk és fürödhetünk, kajakozhatunk ha kedvünk tartja.

  Lehorgonyoztunk, a hajóskapitány pedig elővarázsolt a hűtőtáskából egy kis üveg bort, üdítőket és megterített a fedélzeten. Ebédre cheviche-t kaptunk. Ezt az ételt már többször említettem a blogon több helyen, például itt is olvashattok róla: a lap alján keressétek.

Mindenesetre illett a környezethez:)) 

  Vagy 9 méter mély vízben voltunk és én persze akartam kajakozni, de nem hittem volna, hogy a Jackiet(aki ugye nem tud úszni), rá tudom venni arra, hogy 9 méter mély vízben ugrándozzon egy billegő, bizonytalan kajakban, mindössze egy kis fejpárnaszerű mentőmellényben. De egyáltalán nem zavartatta magát és kijelentette, hogy naná, hogy ő is jön:D

  Csodáltam a bátorságát. Emlékszem arra az időre gyerekkoromból amikor nem tudtam úszni, hogy mennyire féltem a mély víztől és engem egy ilyen óceán közepi kajakozásra tuti csörlővel nem szedtek volna ki a hajóból, de a Jackie-t nem ilyen fából faragták. Rettenetesen élvezte:)

  Mikor már csak ahhoz maradt erőnk, hogy lerogyjunk a fedélzeten és döntsük magunkba az ásványvizet, a hajóskapitány felszedte a horgonyt és hazafele vette az irányt. Hogy a hazaút se legyen unalmas, elvitt minket a tengeri madarak vadászhelyére, így a délutáni nap fényében több ezer halászó madárban gyönyörködhettünk. Volt itt pelikán, többfajta kormorán, sirály és sok más madár is:

  Óriási élmény volt a Csendes óceánon hajózni, úgy hogy egy saját hajónk volt:) Rengeteg állatot láttunk, védett, ritka madarakat. Senki ne hagyja ki ezt a programot, aki véletlenül Aricába téved...