DAKAR RALLY Arica-ban:)

  Nos ismét megérkezett hozzánk a vándorcirkusz tegnap:) Idén legalább nem ért váratlanul, tudtam, hogy jön  a mezőny, így nem lepődtem meg, amikor dübörgésre, dudálásra, sikítozásra és őrült zenebonára ébredtem síppal-dobbal-nádi hegedűvel(na jó, lehet a nádi hegedű kimaradt a szórásból:). Mindenesetre a chileiek a maguk megszokott őrült módján vették tudomásul, hogy megérkezett a DAKAR RALLY hozzánk: mindenki kiözönlött Arica bevezető főútjára, ahol végighaladt a mezőny és ami mellett én is lakom.

Ahogy elnéztem őket reggel, kihajolva az ablakon, csodáltam a  kitartásukat, mert tudtam a legtöbben még este is itt lesznek fényképezőgépekkel, DAKAR és chilei zászlókkal, dobokkal, kereplőkkel meg még a jó ég tudja mivel felfegyverkezve. De persze nem kellett csalódnom a chileiek talpraesettségében. Mikor délben folytattam a mezőny bámulását az ablakból, láttam hogy sokan már stabilizálták és komfortosították támaszpontjukat: megjelentek az út szélén a kis asztalok, hűtőtáskák, nyugágyak, székek, plédek, sokan hoztak a közelből meleg kaját maguknak és ott falatoztak az út szélén:)))

  Természetesen a mezőny érkezése a számomra a pihenés megszűnésével járt, hisz ki tud aludni amikor alatta hatalmas monstrumok dübörögnek el, ráadásul mindegyik autó vad dudálással köszönti az üdvözlésükre összegyűlt tömeget. A tömeg pedig chilei tömegnek megfelelő ovációval, sikítozással és ordítással köszönti a versenyzőket:) A gond az volt, hogy nemcsak a versenyzők dudáltak, hanem az összes chilei autós is csatlakozott az őrülethez, így az összes arra haladó autó is vadul végigdudálta az utat, mintegy besegítve a dakarosoknak:)

  Mivel a mezőny késő délutánra fogyatkozott meg szemmel láthatóan, JAckie barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy 5 óra körül kimegyünk a táborozóhelyükre. Sebtiben meg is beszéltük az ex nagybátyámmal, hogy kivisz minket. Kivételesen (az esemény horderejére tekintettel), a JAckie is pontosan futott be hozzám és vártuk az autónkat. No hiába vártuk. Meghánytuk vetettük a teendőket és persze úgy döntöttünk, hogy "si o si" (igen vagy igen - itt így mondják), megyünk a Dakarra. Megfontoltuk a lehetőségeket. A taxisoknak tavaly már elment az eszük és egy fuvarért a DAKAR-ra(csak oda) 1o.ooo pesot is elkértek, vagyis oda-vissza 2o.ooo pesot(kb 1o.oooFt-ot), kellett volna kifizetnünk. Erre nem vágytunk, ezért lementünk az utcára collectivót fogni. Persze a DAKAR-ra semmilyen collectivó nem jár, hisz a városon kívül, csaknem az aricai reptér mellett táboroznak, de a collectívó sofőr rugalmas fajta. Így amikor megláttunk egy autót utas nélkül, leintettük és megkérdeztük kivinne-e a DAKAR-ra. Végül is oda-vissza 8.ooo pesobol megúsztuk az ügyet 2o.ooo helyett.

  Amint megérkeztünk azonnal feltűnt, hogy most nem költöztek ki sokan a bekeritett táboron kívülre mint tavaly, amikoris körbe-körbe mászkáltunk a sivatagban és nyugodtan fotózhattuk az autókat. Mondhatni elkeseredtem, hisz tudtam: csak a Dakar bejáratánál, távolról fotózhatok. Oda is mentünk, persze a tömeg hatalmas volt

De jöttek a versenyzők és a kiszolgálószemélyzet:)

  Talán a képekből is levehető, hogy a legtöbb fotót, nem a tömegből lőttem el:) Nem én lennék ha nem próbálkoznék ugye. Sebtiben, a rendőrsorfalnak fittyet hányva odaloptuk magunkat a kapuhoz és közvetlen közelről fotóztuk a versenyzőket a többi fotós közt elvegyülve. Szerencsére ez sokáig nem is tűnt föl senkinek:) Aztán persze kiebrudaltak minket onnan:) Persze mindent megpróbáltunk. Beszéltem több szervezővel is. Mondtam, hogy van bent egy magyar csapat és én magyar vagyok... Erre vigyorogva mondták, igen, tényleg bent van egy magyar csapat is, de ha be akarok menni a tábor területére, meghívót kell kérnem tőlük, mert szinte minden csapat ad a helyi honfitársaknak. Mondom: ok, de hogy kérjek meghívót ha nem tudok beszélni velük? Erre nem tudott semmi okosat mondani, csak azt, hogyha látom, hogy behajtanak, kiáltsak nekik. Próbálkoztunk mással is:)))) Rózsaszín chipes műanyag karszalaggal lehetett bemenni a tábor területére, ezeket chipleolvasóval ki és belépéskor ellenőrizték, hogy érvényes-e még. Gondoltunk valakit csak le lehet fizetni:)))))) Nem lehetett:( Az egyik srácon volt vagy öt ilyen karszalag, de az Istennek nem akart megválni egytől:)

  A rendőrök természetesen nagy létszámban képviseltették magukat, de persze azon túl, hogy a kordonokon belül próbálták tartani a tömeget, egyéb dolguk nem akadt. Én viszont lelkesen lefényképeztem őket is, mert pl ha a városban akarom fotózni őket azért szólnak, de itt mindent szabadott, még pózolt is nekünk a lovasrendőr:) Ők amúgy egész Aricában járőröznek minden nap az óceán partján végig. Persze lekaptam egy zöld-fehér chilei rendőrautót is:)

 

  Természetesen a tömeg minden egyes versenyzőt lelkes tapssal üdvözölt, de amikor a chilei versenyzők feltűntek, kitört az össznépi őrület. Olyan őrjöngést még a világ nem látott:)

Lobogott a több méteres chilei zászló a katonák kezében, akik szerintem laktanyástul kivonultak a Dakar-ra annyian voltak és vagy ezer ember bömbölte: CHI-CHI-CHI!!! LE-LE-LE!!! VI-VA CHI-LE!!!!!

 Érkeztek folyamatosan az újabb és újabb versenyzők és autócsodák:

É

  Az egyik Dakar-os óriási tetszést aratott. Itt, a hatalmas autó-monstrumok között felült egy lehetetlenül picike motorra és azon furikázott ki-be a táborból. A közönség minden alkalommal hangos óvációval, nevetéssel és tapssal jutalmazta:)))))

  No és a magyarok. Mindenki rájuk kíváncsi, természetesen én is többek közt miattuk mentem ki a DAKAR-ra, hogy láthassam őket, esetleg beszélhessek velük. Bizony nem jött össze, pedig kétszer is láttam a fiúkat:))) Az egész ottlétünk alatt vércseszemekkel lestem a magyar autót, hátha meglátom. Fotókon láttam, tudtam, hogy milyen autót kell keresnem, így nem volt nehéz feladatom. Sajnos abszolút nem volt belátható a kapun belüli tér, a kapun kívül pedig a beérkező autók a semmiből, egy kanyar mögül érkeztek elénk. Így mikor megláttam a magyar autót, szinte alig 1o méterre volt tőlem. Mit csinál ilyenkor egy magyar ember(vagy egy dilis magyar nő?:)), teli torokból ordítottam, hogy MA-GYA-ROK!!!!! MA-GYA-ROK!!! Nem hallottak:( Ordítottam tovább ahogy a torkomon kifért, mindhiába. Elkeseredetten néztem a JAckie-ra, ő meg vigasztalt: nem baj! Hátha még kijönnek...az összes ki-be mászkál. Így várakozó álláspontra helyezkedtünk és néztük fotóztuk tovább a mezőnyt. Körülöttünk persze tömérdek chilei állt és az egyik megkérdezte: melyik csapat autójának kiabált? Mondom a magyarokénak és én is magyar vagyok! Mondta, hogy rendben ők is figyelni fogják nem jön -e. Pár óra múlva valóban ő vette észre és hozzám szólt: nem annak az autónak kiabált ott? És újra ott voltak a fiúk, mi több alig 3 méternyire hajtottak el tőlem Én teli torokból ordítottam, sőt néhány chilei is csatlakozott hozzám, hogy segítsenek, bár ők inkább májárák-ot kiáltottak magyarok helyett:) Kínomban már odaszóltam a posztoló rendőrnek, hogy engedjen már oda!!! Magyar vagyok!!! Az pedig a magyar autó!!!! De szerintem már túl sokat állt a tűző napon mert nem jutott el az agyáig a dolog és tolt vissza a kordon mögé. A Jackie: megszólalt: hagyd Ági! Nem hallanak...

  Erre dühömben és elkeseredésemben teli torokból utánuk ordítottam(s mivel folyamatosan spanyolul beszélgettünk, ezúttal spanyolul:

SORDOOOOOOOOOSSSSS!!!!(SÜKETEK!!!:) Jackie-ból és a körülöttünk álló chileiekből egyszerre tört ki a röhögés. Mint megjegyezték ez olyan hangos volt, hogy talán meghallották, de érteni biztosan nem értették:)))
  De még ezután jött a java. Mivel a fényképezőgép nálam volt és én azzal voltam elfoglalva, hogy valahogy felhívjam magamra a magyarok figyelmét - ugráltam, ordítottam, épp csak cigánykereket nem hánytam, a vége az lett, hogy egyetlen képet sem készítettem a magyar autóról. Mikor eltűntek a szemem elől akkor döbbentem erre rá és néhány szép spanyol káromkodást ordítottam a zaftosabb fajtából és szinte toporzékoltam dühömben:)) A Jackie aki nem értette az egészet ennyit mondott: Ági! Hát nem hallottak, nem sikerült...mit lehet tenni? Én meg: JACKIE!!!!! LE SE FOTÓZTAM ŐKET!!!! Végig azzal voltam elfoglalva, hogy ordítsak!!!

Erre a JAckie-ből is a chileiekből is egyszerre tört ki a röhögés:))))

Aztán az egyik pasi megszólalt: figyeljen ide! Ismerjük az autót! Ha legközelebb kijön, mi ordítunk, mert sokkal erősebb a hangunk mint a magáé, maga meg fotózza őket:)))

Így sebtiben kialakítottam egy chileiekből álló kórust, akik szépen begyakorolták hogyan kell ordítani azt, hogy magyarok-magyarok és ezúttal felkészülten vártuk a magyar autót, de többet nem jött ki:(
  Mikor meséltem az egészet az egyik magyar barátomnak, azon túl, hogy szinte sírt a röhögéstől azt mondta: Ági!!! Az elején elrontottad!!! Nem azt kellett volna kiabálnod, hogy MAGYAROK!!! MAGYAROK!!! Azt ezek a fiúk azóta hallják mióta elindultak otthonról!:) Miért nem valami zaftosabbat kiabáltál?!?! Pl  K....A Anyád!!!! Mondom: TE MEGŐRÜLTÉL? Miért kiabálnám szegény fiúknak ezt? Erre ő: Mert erre tuti felfigyeltek volna!!!:)))) Lehet igaza van?:)))))))))))

  Az alábbi képet ennek megfelelően nem én készítettem a magyar fiúkról és az autóról, de nem lenne teljes a beszámoló, ha ők ne kapnának helyet ezen a lapon:) HAJRÁ FIÚK!!!:)

  Sok mindent megtanultam ezen a DAKAR-on. Pl, hogy minden csapat be tudja hívni a tábor területére azokat a honfitársaikat akik ilyen messzire szakadtak a hazájuktól. A másik, hogy az induló magyarokkal jóval hamarabb fel kell venni a kapcsolatot és megbeszélni velük ezt. 
  Ahogy kezdett lemenni a nap és úgy döntöttünk hazaindulunk, vetettünk még egy pillantást a DAKAR SHOP kínálatára is:)

  A mezőny ma indult tovább Peru irányába. Szerintem elképesztő, hogy ki merik vinni idén a DAKAR mezőnyét Peruba is(én tuti nem merném:), de reméljük nem lesz semmi gond:)))

  Jövőre őszintén remélem már a tábor belsejéből küldhetem a következő évi futamról a beszámolót!:)