Menekülés Punóból

  A Titicaca tavi kirándulásunk nem egészen úgy végződött ahogyan elterveztük. A két napos hajókirándulásról hazaérve az volt a terv, hogy visszamegyünk  a hostalba, ott alszunk még egy napot es kora délután elmegyünk még egy fél napos túrára a tó környékére ahol pre-inca építményeket tekinthetünk meg az i.sz XI. századból, csodálatos panorámával a tóra.

  Már akkor sejthettük volna, hogy problémák lesznek, amikor befutott a hajónk Puno kikötőjébe. Ugyanis az idegenvezetőnk közölte, hogy nem jön értünk a busz a kikötőbe és nem visz haza a szállásra(ahogy az program szerint lett volna), mert leállt a közlekedés az egész városban egy tüntetés miatt. Nem gondoltunk semmi rosszra, csupán káromkodtunk, mert annyi hegymászás után 4e méter magasan kinézett egy újabb hegymászás, ráadásul többórás, hiszen az idegenvezető úgy tervezte, hogy mind a 30 turistát egymás után kiséri haza a hostaljába, vagyis valamennyi turista kénytelen végiggyalogolni ötször az egész várost és végiglátogatni mindenki szállását. A Punoban lefelé nemigen lehet menni, hisz a város egy dombon terül el. Az idegenvezetőnk, aki helyi volt, így tökéletesen alkalmazkodott a ritka levegőhöz, a maga futólépésében elndult hegynek föl, a turisták levegő után kapkodva, bőröndökkel probáltak a nyomában maradni.

  Mi hamar feladtuk. Miután semmi nem járt az egész városban(sem autók, sem taxik, sem buszok), fogtunk egy triciklit. A perui közlekedési eszközök eme gyöngyszeméről csatolok képeket is:) 

  A jó erőben levő triciklista elé beül 1 vagy 2 ember és úgy működik mint egy taxi. Megmondtuk a címet és el is vitt minket majdnem a hostalunk bejáratáig.
  Azért becsatolom még egy tipikus belvárosi közlekedési eszköz képét. Mototaxinak hívják és  szerintem nagyon jópofa:))))

  Farkaséhesek voltunk, de a tüntetés miatt minden zárva volt. Boltok, áruházak még a netcafek is. Végül találtunk egy pici étkezdét a hostalunkkal szemben, ami ugyan szintén zárva volt, de becsusszantunk egy félig nyitvafelejtett ajtón és megtámadtuk a konyhásnénit:) Mondta, hogy nincs semmi ételük, és amúgy is zárva vannak. Erre én meg mondtam, hogy mi meg két turista vagyunk, akik épp éhen akarnak halni:) Ráadásul nem vagyunk válogatósak, akármit megeszünk csak készítsen nekünk valamit...

  Elmosolyodott es annyit mondott: rendben, főz nekünk valamit, de várni kell. Az Isten áldja meg érte:) Na olyan kétfogásos ebédet ettünk, hogy menten megnyugodott a gyomrunk és az egész kettőnknek üditőkkel együtt 8 soulba kerult(560Ft).

  Ekkor még nem ijedtünk meg túlzottan az egész tüntetősdi miatt, sőt a hostalunkban a tulajdonos hölgy mondta, hogy semmi gond, holnap reggel 6-kor kinyit újra minden es visszaáll a rend a városban. Sajnos nem így lett.

  Mikor másnap felébredtünk, az volt a terv, hogy a 2-kor induló befizetett kirándulás előtt sétálunk egyet a városban, vásárolunk dolgokat, megreggelizünk, később megebédelünk, vagyis egy nyugis városnézést terveztünk. Terveink nagy része azonnal dugába dőlt, hisz mikor felébredtünk, még tartott a város blokádja(a várost teljes egészében eltorlaszolták,  mind a ki, mind a bevezető utakat. Reggelre a hajókikötőt is lezárták). Gyakorlatilag az egész város állt, minden megbénult. Csak az utcán lézengett 1-2 triciklista és utcai árus üdítőkkel. Még ekkor sem ijedtünk meg. Meg voltunk róla győződve, hogy 2-kor értünk jön a busz a szállásunkra és megyünk kirándulni. Elindultunk sétálni a kikötő környékére, de egyfolytában tüntetőkbe botlottunk. Nem is akármilyen tüntetőkbe: nagyon sötétbőrűek voltak és egyáltalán nem viselkedtek civilizált emberek módjára.  A pesti barátom annyira megrémült tőlük, hogy meg a keresztutcákban is csak  kb 30 méter távolságra merte megközelíteni a menetet:)))

  Később kiderült miért voltak ennyire "sötétek" a tüntetők: ajmara őslakosok voltak.

Mindenesetre ekkor már nekünk is kezdett valami derengeni: hogy pl elképzelhető, hogy mégsem jön értünk a busz és visz el kirándulni, mivel SEMMI nem közlekedik a városban, akkor a turistabuszok miért tennék. A sétát azért nem halasztottuk el és ha a bevásárlás mint programpont a boltok zárvatartása miatt el is maradt, de picit sétáltunk a városban, igy képet kaphattok Punóról is. Na nem egy nagy élmény, de döntsétek el magatok:)
  Több helyen láthatjátok a felhasogatott úttesteket és az utakat boritó betondarabokat is...a tüntetés nyomait.
  A birkáktól a városközpontban ne legyetek rosszul:) Peruban bármely lábasjószágot behajtják a városközpontba, a kiépített főtérre legelni:) Nem először látom ugyanis...:)

   Később lesétáltunk a kikötőhöz és madarak fotózásával ütöttük agyon az időt:

  Egyre idegesebbek lettünk, amikor bármerre indultunk tüntetőkbe botlottunk. HAjókkal ás buszokkal érkeztek egyre többen a városba. Vonultak teli torokból ordítva, botokkal hadonászva. Minden volt a külsejük, csak bizalomgerjesztő nem. Még a kikötőből is gyorsan elhúztuk a csíkot, mert ott is gyülekeztek meg üvöltöztek.

  Úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a hostalba és megkérdezzük mégis mi lesz itt, elmehetünk-e kirándulni. A hostal tulajdonosa azonnal mondta, hogy kizárt. Minden le van zárva és az egész város áll. Megkértük hivja föl a buszterminált, de az összes számuk foglalt volt. Ekkor már kezdtünk idegesek lenni, révén este akartunk hazaindulni Chilébe.
   Kijelentkeztünk a hostalból és úgy döntöttünk, hogy elgyalogolunk a buszterminálhoz és mi magunk megkérdezzük, hogy utazhatunk-e. Nem tünt hihetőnek, hogy egy egész várost képes egy falka ajmara indián leállítani. De képesek voltak. A terminál zárva volt, senkit nem találtunk. Visszamásztunk a hostalba és tökéletesen kimerülve visszaroskadtunk a szobánkba. Ekkor már tényleg idegesek voltunk. Ha másnap nem indulunk el, már nem értünk volna vissza Chilébe péntekig, amikor nekem dolgoznom kellett volna.
  Az étel is gondot kezdett okozni. MINDEN zárva volt...az élelmiszerboltok, éttermek, minden, hisz semmit nem tudtak eljuttatni közlekedés híjján a városba. Élelmiszert sem. Érthetetlen volt, hogy ezek az emberek képesek a saját országuk népét is éheztetni, csak hogy elérjenek valamit.
  Sikerült kaját kunyerálnunk ugyanabban a kis lezárt étkezdében(így legalább egy ebédet tudtunk enni ha már a reggeli meg a vacsora elmaradt)és lefeküdtünk, remélve, hogy másnap szebb napra ébredünk. Nem ébredtünk szebb napra, hanem egy félelmetes éjszakára. Tüntetők óriási tömegei vonultak el a hostalunk ablakai előtt, fél téglákkal, dorongokkal és puskákkal felfegyverkezve, teli torokból ordítva egész éjszaka. Az éjszaka azzal telt, hogy reszkettem a takaró alatt és minden pillanatban attól rettegtem, hogy ránktörik az ajtót.
Másnapra az egész város össze volt hajigálva féltéglákkal, meg betondarabokkal, az éjszakai "csata" nyomait viselte a város...
Igazság szerint azt nem is értettem kikkel harcolnak, mert a tüntetés első pillanatától kezdve eltűnt a rendőrség az utakról, eszükben sem volt a csőcselék haragjának kitenni magukat, az ittrekedt turistákat valamint a városlakókat "bátran" magukra hagyták...

Mikor felkeltünk, kimerészkedtünk a hostalból valami ennivalót keresni, mert úgy vettük észre, hogy nappal békésebbek a tüntetők és éjjel vadulnak meg teljesen. a kajakeresés egyre nehezebb feladatnak bizonyult...körbe-körbe jártuk a belvárost hátha találunk valamit, de csak a suttyó ajmarákat találtuk mindenütt. Ők bezzeg remekül berendezkedtek! Lajtoskocsin hozatták maguknak a meleg ételt, ott ültek az utcán és gyakorlatilag reggeltől estig tömték magukat....ebben a pillanatban már erősen elgondolkodtam azon, hogyha én lennék Peru elnöke, simán közéjük lövetnék...még csak lelkiismeretfurdalásom sem lenne. Kezdtem megérteni a diktátorokat:)  Bicskanyitogató volt elnézni, hogy mig mi éhezünk ezek(akik miatt mi konkrétan éhezünk), egész nap kinn ülnek az utcákon és féldisznókat, forró levest esznek. Ők marha jól érezték magukat. Az abszolút nem zavarta őket, hogy több ezer turista ragadt Punoban, akik nem tudtak hazaindulni - többek közt európába. Rengeteg embernek veszett oda a kifizetett repülőjegye konkrétan a bolygó tulsó felére! Rengeteg embernek borult a teljes programja, veszett oda a kifizetett szállása, kirándulása. Sokan évekig spóroltak egy ilyen útra és minden tervük a dugába dőlt. Arról nem beszélve, hogy nem volt mit enni...

A szállásadónk számítógépéről írtam az ex sógornőmnek(ő echte chilei) egy e-mailt Chilébe, hogy egy tüntetésbe keveredtünk és nem tudom mikor jutunk vissza Chilébe. Teljes elképedésemre visszaírt, hogy te jó ég!!!!! NAGYON vigyázzatok magatokra, mert Peruban a tüntetések életveszélyesek!!! Nem hittem el. Én úgy gondoltam, hogy mi itt csak turisták vagyunk. Bármi ellen is tüntetnek ezek az emberek, minket miért bántanának?! Hisz semmi közünk az egészhez, nem mi okoztuk és a világ országaiban azért az esetek többségében nem állnak neki tüntető emberek turistákat gyilkolni. Mint kiderült tévedtem...

  Délután a véletlen folytán összefutottunk egy nagyon sötét alakkal, ekkor fordult meg először a fejünkben a szökés gondolata. Ő ugyanis úgy döntött, - miután lerítt rólunk, hogy turisták vagyunk és bizonnyal minden vágyunk, hogy lelépjünk innen - hogy megpróbál jól lenyúlni minket. Megkérdezte ki akarunk-e jutni a városból. Ordítva válaszoltam, hogy PERSZE!!!! Erre ő: rendben kivisszük magukat hajnali 5 kor a legközelebbi városba, de 50 soulba kerül fejenként! Mondtam, hogy a pénzzel nincs gond, de SEMMIT nem fizetünk, amíg ki nem értünk a városból! Győzködött, hogy előre kell fizetni és benne aztán tényleg megbízhatok(kb úgy nézett ki mint egy körözött, sorozatgyilkos és ránézésre szigorított életfogytot adtam volna neki), másképp nem visznek. Én megmondtam felejtse el. Ekkor azt mondta megkérdi a főnökét és visszajön...soha többet nem láttuk...

  Aztán megjelent a hostalban az utazásszervezőnk, aki rendkívüli tisztességgel elnézést kért, hogy nem tudtak kirándulni vinni minket és azután érdeklődött, hogyha vége a sztrájknak, jönnénk e aznap kirándulni(ingyen vittek volna, hiába vis major helyzet volt az elmaradt kirándulás). Mondtuk, hogy köszönjük, de ha egyáltalán el is indul másnap a közlekedés, mi csak egyetlen dolgot szeretnénk: kijutni a városból. Elgondolkodva ránk nézett, aztán megkérdezte: melyik városba szeretnénk menni? Mondtuk, hogy a chilei határra, Tacnaba. Gondolkodott, aztán annyit mondott:
- Kijuttathatjuk önöket a városból és elvisszük Juliaca-ba ami pár órányira van Punotol, de mivel a tüntetés csak Punot érinti, ott minden működik, onnan busszal oda mennek ahova csak akarnak. Közvetlen járat nincs ugyan Tacnaba, de átszállással eljuthatnak oda is.
Azt mondta hajnali ötre tudnának értünk jönni és 50 soulba kerül fejenként.
  Mind az összeg, mind az indulási időpont ismerős volt, ezért óvatosan annyit mondtam: érdekel minket a dolog, de fizetni csak utólag fizetünk, ha kijutottunk a városból.

  Meglepetésemre a fiú annyit mondott:ez természetes. Egyre rosszabb a helyzet a városban, már élelmiszerhiány van, semmi garancia nincs arra, hogy ki tudnak minket juttatni. A tervük amúgy az volt, hogy busszal átvisznek a blokádon(mertem remélni, hogy azért nem kell szögesdrótokon csúszkálnunk:) és kb 2 óra alatt Juliacában leszünk. De semmi sem úgy történt, mint ahogy eltervezték.


  Kissé idegesen a ránk váró szökés miatt, lenn várakoztunk már hajnali 4.45-kor a hostal halljában. Mikrobusz helyett egy hapsi jött értünk és közölte, hogy gyalog megyünk. Kissé meglepődtünk...a város marha nagy...és mi a központban voltunk....hogy képezeli ez a hülye?? Mindenesetre elindult futólépésben és közölte kövessük. A korai időpont ellenére nyüzsögtek körülöttünk a sötét alakok ordítozva,szinte kizárólag férfiak...mondhatni be voltunk sz...va és a pasi nem várt...lihegve próbáltunk bőröndökkel a nyomában maradni. Aztán otthagyott minket a vonuló tüntetők közt, a főtértől egy saroknyira, hogy várjunk...ekkor már rendesen megijedtünk. Végül újra megjelent, egy csomó turistával a sarkában és közölte: futólépésben a kikötőbe!!!!
  Namost a központban voltunk és hiába vezet jórészt lefele az ut a kikötőbe, közel 4e méteren bőröndökkel rohanni nem egyszerű. Ráadásul az a hülye egyszerűen keresztülvezetett a főtéren millió tüntető között!!! Alig volt egyértelmű: itt egy csomó gringó, aki szökni akar!!! Többen elkezdtek követni. Mi végül beültünk egy taxiba és úgy vitettük magunkat a kikötőig. Amikor odaértünk a csoportunk még nem volt ott, de ott volt jópár gépfegyveres, egyenruhás férfi. Megnyugodtunk(mivel azt ezek után sejtettük, hogy hajóval akarnak kivinni minket), hogy itt vannak a kormányerők - gondoltuk ők majd jól megvédenek a tüntetőktől és két lépésnyire húzódtunk hozzájuk...furcsán méregettek minket, de mi nem gyanítottunk semmit...
  Aztán megérkezett a szökésvezetőnk a többi turistával. Meglepetésünkre messze elkerülte a "fegyveres kormányerőket" és minket is elrángatott onnan. Legnagyobb elképedésünkre
ránkmordult: NEM LÁTJÁK, HOGY GÉPFEGYVERES TÜNTETŐK ÁLLJÁK EL A KIKÖTŐT??? aki megpróbál átjutni lelövik...le akarják lövetni magukat?!
Na mondom: hurrá...
  Kérdeztem: akkor nem megyünk sehova? Azt mondta dehogynem...megpróbálunk másutt kijutni és ezzel valamennyiünket újra futásra szólított fel és elkezdtünk rohanni keresztül a városon. El kell mondanom: szó szerint halálfélelmem volt: körülöttünk több ezer iszonyú sötét kinézetű, kövekkel és furkósbotokkal, puskákkal felfegyverkezett előember(másként nem tudom jellemezni őket...ezek nem emberek voltak hanem csupán csőcselék és olyan messze voltak a civilizációtól, mint kb a kromanyoni ősember), a szervező hapsi cuccok nélkül, futott elöl, mögötte vagy negyven fehér turista hatalmas bőröndökkel és hátizsákokkal. Az utolsók közt voltunk és minden pillanatban attól rettegtem, hogyha lemaradunk, azonnal nekünkesnek az indiánok. A cuccaimat a Józsi vitte és én semmi másra nem birtam gondolni, csak arra, hogy kibirjam a következő lépést és ne essek össze, mert tudtam, hogy akkor végem. Valamennyien tátott szájjal, hörögve próbáltunk oxigénhez jutni a ritka levegőben, szakadt rólunk a viz és csak azt láttuk, hogy többszáz tüntető gyülekezik és elindulnak a nyomunkban...eleinte lassan, de fenyegetően közeledtek. Ekkor már nem kellett noszogatnia a szervező hapsinak, mert az életünkért rohantunk! Egy idő után véget ért a nádas és megláttunk egy vékony, de nagyon hosszú mólót és a végén kikötve egy picike motoros hajócskát. Sejtettük, hogy ránk vár, hisz nem a mólóhoz, hanem alatta, a sziklákhoz kötötték ki. Rohantunk végig a mólón és láttuk: annyira picike a hajó, hogy kizárt, hogy ennyien ráférjünk! Ezért megkettőztük az erőfeszitéseinket, nehogy az utolsók közt legyünk és még felférjünk. Leugráltunk a mólóról a sziklákra, a bőröndjeinket felhajitottuk a kishajó tetejére és megpróbáltunk bemászni a hajóba: nem volt egyszerű: dugig tele volt, úgy álltunk egymás mellett mint a heringek. A tüntetők ordítva, botokat lengetve, ekkor már a móló közepén jártak. Köztük és a hajónk közt két lemaradt fiatal japán turista volt. Az egész hajó teli tüdőből ordított nekik legalább 5 nyelven, hogy ROHANJATOK!!!!! MENEKÜLJETEK!!! GYORSAN!!!!
  Azt hittem nem hiszek a fülemnek, mikor visszaordítottak: hova megy a hajó?!?!
ATYAURISTEN?!?!?! HÁT NEM MINDEGY mikor ötszáz előember üldöz a furkósbotjával?!?!?! Calcuttába B.MEG!!!! Nem tudtuk bevárni őket...a nyakunkon voltak a tüntetők, meglökték a hajót és kifutottunk. A japánokkal nem tudom mi történt miután körbevette a csőcselék...

  Szerencsére a tüntetők nem tudtak utánunkúszni, de a következő félelme az összes embernek az volt: elsüllyedünk - a hajócska olyan szinten túl volt terhelve, hogy a hajó pereme és a viz szintje között volt vagy 2 centi. a nyomdokvizünk kb a derekunkig ért...
  Szerencsére a kis hajó kitartott és homlokegyenest téptünk el a város irányából. Mondhatni kikészült emberek töltötték meg. Az a két lány, aki rajtam kivül ott volt, velem együtt a könnyeivel küszködött, a hajón jött ki rajtunk az átélt rettegés...a pasik könnyebben viselték, de valószinű nekik nem voltak olyan félelmeik, mint nekünk nőknek...hogy pl mielőtt kinyirnak minket, még ötszáz előember végigmegy rajtunk....
  Ezeket a képeket a kishajón készitettem - ekkor kerültem olyan állapotba, hogy egyáltalán eszembejutott a fotózás. Sok lehetőségem nem volt: mozdulni sem tudtunk, annyira nem volt hely: ahol álltam, onnan készitettem a két képet:

  Persze senki nem tudott semmit arról, hogy hova megyünk - megkérdezni sem tudtuk, mivel senki nem tudott megmozdulni a hajón, igy várakoztunk....reméltük, hogy nem sokáig megyünk hajóval, hisz egy nagyobb hullám ha átcsap, azonnal és menthetetlenül elsüllyedünk...Ezt gondolom a szervező hapsi is sejtette, igy elég hamar kikötüttünk az egyik uro szigeten és mindannyiunkat kiszállítottak - itt már látszik hogy meg volt pakolva a hajó teteje is cuccokkal:

  Végre itt információhoz jutottunk: először is aki még nem fizetett(mint mi), attól begyűjtötték a pénzt, aztán megkérdezték ki hova akar menni. Két lehetőség volt: vagy a perui Juliaca városa(amit ugye már nem érint a tüntetés, igy onnan bárhova el lehetett jutni Peruban busszal), vagy Bolivia. Aszerint, hogy ki hova akart menni, szétosztották minket egy másik itt horgonyzó kishajó és a mienk közt, aztán mindenkit betereltek a sajátjába. Ekkor már le is tudtunk ülni, mert végre volt hely a hajón. Több órát utaztunk a tavon és végül kikötöttünk a szárazföldön, de egy nevesincs kis faluban, Juliaca közelében. Páran felugrottak a fiúk közül a hajó tetejére és bajtársiasan segítettek mindenkinek leszedni a cuccát.
Kimerült menekülők a mólón:

  Egyértelmű volt hova kell mennünk: a tó fövenyén, két mikrobusz várakozott ránk. Itt is mindenki segített mindenkinek: több fiú felmászott a mikrók tetejére és szedték föl - helyezték el és rögzítették mindenki a bőröndjeit:

 

  Itt azért már elmondható, hogy mindenki megkönnyebbült... kijutottunk a városból és  biztonságban voltunk:)))

  Aztán megérkeztünk a legocsmányabb és leglepukkantabb perui városba, amit valaha láttam, Juliacába:) A szöktetők itt is mindent leszerveztek. Két menetrendszerinti járat késett miattunk: az egyik Arequipába, a másik Limába ment, a fővárosba. Kis várakozás után, fölpakoltak minket az Arequipába induló buszra, hisz mi Tacnába mentünk, onnan pedig már csak 6 órás út Tacna városa és a chilei határ.
Várakozás a buszra Juliacaban:

 

  Utólag Józsi barátommal átbeszéltük, hogy bár voltak a szervezésnek igen gyenge pontjai: pl miért kellett minket keresztülfuttatni a főtéren a legtöbb tüntető között?!?!?! Miért nem a kis utcákon mentünk, ahol senki sincs?!?! Hisz annyira egyértelmű volt, hogy szökni akarunk, hogy szinte felhívás volt a tüntető csőcseléknek keringőre, akiknek egyetlen céljuk volt: senki nem mozdulhasson Punobol, LEGFŐKÉPP a turisták ne, hisz velük tudják a leginkább sakkban tartani a perui kormányt, akik természetesen kerülni szerették volna a nemzetközi botrányt.
  Összességében viszont - igaz szó szerinti vesszőfutással - de kijuttatak minket a városból, méghozzá utolsóként. Mi voltunk az utolsó turisták, akiknek sikerült megszökniük, mert utánunk már senki nem jutott ki. Később megtudtuk: a tüntetés még vagy két hétig tartott, Punoban szinte éheztek az emberek, a tüntetők csaknem 3 hétig terrorizálták a városlakókat, épületeket gyújtottak fel, romboltak le, fosztogattak, törtek-zúztak a városban....mindez - mint utóbb kiderült - valami erőmű épitése ellen történt. Ha konkrétan azért csinálták volna mindezt, mert fél Peru éhezik, még akkor sem értettem volna meg sem az erőszakot, sem a módot ahogy hangot adtak nem tetszésüknek. A tüntetés szomorú mérlegét a mélyen hallgató perui sajtó(ez tipikus Peruban - semmiről nem számolnak be ami elriaszthatja a turistákat az országtól) egy rövidke cikkéből tudtam meg: 6 embert meggyilkoltak és vagy száz embert kórházba juttattak. Arról természetesen mélyen hallgattak, hogy ebből hány volt a turista...

  Utólag, itt mondok köszönetet mindenkinek aki segédkezett a szökésünkben. Persze - természetesen pénzért tették, de a saját biztonságukat is kockáztatták értünk. Arról is gondoskodtak, hogy az idővesztesége mindenkinek a legminimálisabb legyen: Lefizettek két menetrendszerinti buszt, hogy bevárjanak minket, igy azonnal továbbindulhatott mindenki, ahova akart.
40 soult fizettünk végül mindössze fejenként az egész akcióért, ami kb 2800Ft-nak megfelelő összeg. Ha tizszer ennyibe kerül, az is bőven megérte volna.