Az argentín kiruccanás ötlete szó szerint a semmiből jött. Az egyik magyar barátném a "közelben" (mármint chilei léptékkel mérve a közelben:), vagyis busszal kb 9 órányi távolságra lakik tőlem, ezért elég gyakran utazom Calama városába. Láttam, hogy tőlük, az argentín Salta-ba több társaság is indít buszokat. Mikor legutóbb arra jártam rákérdeztem mennyi a buszjegy és milyen hosszú az út. Azt mondták, hogy kb 20e Ft a buszjegy(csak oda) és nagyjából 8 órát vesz igénybe az út. Megörültem: ez a szomszédban van!:) Meg is beszéltem velük, hogy ha legközelebb jövök látogatóba, akkor egy nagy közös kiruccanásra indulunk Argentínába valamennyien. Sajnos nekik most nem jött össze(piszkos anyagiak), így aztán elsírtam a bánatomat az ex sóginőmnek, aki permanens útitársam a kontinensen és azt válaszolta amit vártam tőle: nem tudnak veled menni? Ne búsulj! Majd megyek én! Volt olyan meggondolatlan, hogy rám bízta az út szervezését:) Eredetileg egy 2 max 3 napos kiruccanást terveztünk(konkrétan városnézést), de ahogy elkezdtem utánaolvasni a látnivalóknak Salta környékén, a 2-3 napból se perc alatt 9-10 lett..
Őszintén meglepett a dolog. 2 évvel ezelőtt egy 1 hónapos út során végigjártuk Argentína "klasszikus" látnivalóit, sőt a nem klasszikusakból is párat. Nem tűnt hihetőnek, hogy van itt még egy csomó minden, ahova senki nem jut el, max a helyiek, pár hátizsákos és a környező országok lakói. Salta egyszerűen kiesik a tipikus turistaútvonalból, mely főleg Argentína Atlanti partvidékét érinti(Buenos Aires-Valdés félsziget-Perito moreno gleccser- Iguazu vízesés- El Calafate). Argentína hatalmas és az ország nyugati része(legfőképp az Andok vonulatának környéke), egyszerűen nagyon messze van mindentől. Pl Buenos Airestől Salta csaknem 1500 km.
Nincs az a turista aki megtenne egy ilyen utat pláne ha fogalma sincs arról, hogy mit láthat.
Éjjel indult Calama városába a buszunk és szerencsére cama-s vagyis fekvőüléses buszra kaptunk jegyet, így kényelemben végighortyogtuk az utat és az éjszakát. Halkan jegyzem meg, hogy az "elmaradott" Dél-Amerikában nem szivatják az utazókat kényelmetlen, "alig van helyem" buszokkal, mint Európában. Még a semi-cama-s, fél fekvős részen, mely a legalacsonyabb fokozat, is így utazol:
A cama-s, vagyis fekvős részen pedig már tényleg mindenki tud aludni annyira kényelmesek az ülések:
Hajnalban értünk a városba és kb 3 óránk volt a csatlakozásig Salta-ba. A térkép, hogy el tudjátok helyezni merre is jártunk(Arica-ból indultunk, ez Chile legészakibb városa, ahol lakom, Calamaban kellett átszállnunk és a végállomás - Salta városa Argentínában):
Ott fagyoskodtunk volna 3 órát az állomáson, de a calamai barátnőm egy angyal és nem hagyta. Értünk jöttek a párjával hajnali 5-kor autóval és igazi magyaros, szalonnás tojásrántottás reggelit és forró teát varázsoltak nekünk, majd a buszunk indulása előtt visszafuvaroztak minket a pályaudvarra. Mire jók a magyar barátok itt a világ végén?!:)) Felültünk a buszra és arra készültünk, hogy egy laza 8 órás buszozás után kb délután 4-re Saltaba érünk. Nem így lett. Kb 6 óra buszozás után csak a Chilét Argentínával összekötő "Paso de Jama" elnevezésű utat jártuk meg, mely egyrészt arról nevezetes, hogy összeköti Argentínát és Chilét, valamint arról, hogy (mivel keresztülhalad az Andokon), átlag 4200-4500 méteres magasságban halad, de sokszor jócskán fölötte(maximális magassága 4800 méter), így annak aki nem bírja az oxigénhiányt, nem igazán javasolt az utazás. Hogy el tudjátok képzelni milyen az Andok az Atacama sivatag régiójában, íme néhány kép: holdbéli tájon haladtunk keresztül...
Ezen a tájon nincs semmi. Nincs állat, nincs madár, nincs bogár, sőt emberi település sincs,. csak néhány elvetemült turista, akiket buszokkal hoznak Salta városából megnézni a nagy sómezőt.
Délután 4 helyett majdnem este 9-kor értünk Salta-ba így nem sokat láttunk a városból. Amikor megérkeztünk a város központi busztermináljára, minimum arra számítottam, hogy van pár utazási iroda, vagy legalább egy tourinform, ami mindig megtalálható egy ilyen fontos pontján a városnak. Tévedtem: semmi nem volt és senki nem tudott semmilyen felvilágosítást adni arról, hogy melyek a város látnivalói és hogyan tudunk eljutni oda. Szerencsémre hetekig tanulmányoztam a net spanyol nyelvű oldalait, így képben voltam, de arra azért nem számítottam, hogy vasárnap még a belvárosban található pár utazási iroda is zárva lesz. Oké messze vagyunk minden turistahelytől....nade ennyire? Salta mégiscsak egy csaknem 600 ezres nagyváros...
Bookingon foglaltam szállást, okosan, pár saroknyira a busztermináltól és a városközponttól egyaránt. Így nem kellett taxit fizetnünk, hanem térkép alapján elsétáltunk a szállásunkig. A pici hostal két saroknyira volt a belvárostól, 3-ra a teleferico-tól(libegő) és 5 saroknyira a buszpályaudvartól. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Negatívumként annyit tudok felhozni, hogy az ágyak nem túl kényelmesek, mivel szivacsbetétesek(vagyis ráfekszel és úgy maradsz:). Viszont a tulaj és a mindenes, idősebb hölgy(Irma), lenyűgözően kedvesek. Elvileg reggel 8-tól volt reggeli, de Irma néni bármikor felkelt és varázsolt nekünk reggelit hajnali 4.30-kor is. A reggeli az átlag argentin hostal-os ellátáshoz képest jó és bőséges volt: kenyér, croissant, vaj, több fajta lekvár, joghurt mindenféle müzlivel, valami isteni gyümölcssaláta és forró tej, kávé, tea korlátlan menyiségben. Egy kétágyas, osztott fürdős szobát foglaltunk, ami a másodikon volt, de mikor elsírtuk, hogy fáradtak vagyunk és minden hócipőnk tele van, a főnök kinyitott nekünk egy két ágyas, privát fürdős szobát a földszinten és nem fizettette ki velünk a felárat.
2500Ft-ot fizettünk fejenként a szállásért.
Vacsorázóhelyet kérdeztünk a főnöktől, aki az alig 2 saroknyira található "Rey de Bife"(a bifsztek királya:), nevezetű helyet ajánlotta.
Nem vártam semmi jót. Egy hónapig utazgattunk(2016-ban), Argentína turisták járta helyszínein és elképesztő árakon, elképesztően pocsék kajákat raktak elénk. Minden sótlan volt, de még ha éppen ehető is volt, egy jó étvágyű embernek, a kb 5000Ft-os átlagáru egytálétel, maximum arra volt elég, hogy ne haljon éhen.
Az argentín szték, melyekről csodákat mesélnek a tv csatornák, miniatűr méretű volt és méregdrága. Több városban is megpróbáltuk - hiába. A discovery által agyonreklámozott hatalmas sztékeknek nyomát sem láttuk, csak nyamvadt max 10 dekás, félig elégett szeleteket tettek elénk, horror áron. Íme egy kis szemléltető az előző utunkról:
Ezt a sztéket Puerto Madryn városában varázsolták elénk. Felhívnám a figyelmet, hogy a szték "elbújt" egyetlen szelet gépsonka alatt és kb negyed ujjnyi vastag volt...
Ezt a sztéket El Calafate városában tették elénk egy kifejezetten nivós étteremben, szemrebbenés nélkül. Nem elég, hogy szénné égették, de még nézzétek a méretét!! Kb akkora mint egy szelet párizsi...
Nos ilyen előzmények után Saltában sem számítottam semmi jóra: eldöntöttem magamban, hogy a viziló méretű sztékeket kizárólag a Discovery stábjának kínálják, a hétköznapi turista meg dögöljön éhen:) Mikor letelepedtünk, rögtön az után érdeklődtünk, hogy az étlapon szereplő szték hány dekás. Amikor a pincér rávágta, hogy 40 deka, egyszerűen nem hittük el:) Mikor pedig kihozta, csak hápogni tudtunk! Az egy dolog, hogy jól nézett ki, de még professzionálisan is készítették el!!! " a punto" kértük, ami annyit jelent: ne legyen véres, de agyonsütött-rágós sem. Én alapjáraton nem eszem vörös húsokat, de egy igazi argentín szték kedvéért úgy éreztem ideiglenesen felfüggeszthetem ezt a fajta diétát:) És bőven megérte! Életemben nem ettem még ilyen finom húst! Tökéletesen volt elkészítve és fergeteges íze volt! Étkezés előtt mindig kihoztak egy kis tányérban zellerzölddel, fokhagymával és pici olívaolajjal dúsított majonézt és chili paprikakrémet.kenyérrel, hogy míg vársz a kajára nehogy éhenhalj:)
A majonéz annyira bejött, hogy azt mindig bevágtam még a hús előtt, a pincér nem győzte hozni az utánpótlást:)
Nem csak azért érdemes egy országban turisták által nem ismert helyre látogatni, mert pl természeti csodákat láthatsz, hanem azért is, mert bepillantást nyerhetsz az ország valódi, romlatlan gasztronómiájába, nem abba amit már sikeresen lezüllesztett a tömegturizmus....
Másnap reggel korán felkeltünk és elindultunk kicsit felfedezni a belvárost, valamint utazási irodát keresni, mert az egyik úti célunkat, a nagy sómezőket tömegközlekedéssel nem tudtuk elérni, csak befizetett kirándulással. Fotózkodtunk a Saltában elhunyt költő, Manuel José. Castilla szobránál, majd megtámadtuk a telefericot, hogy felülről is vethessünk egy pillantást a városra, amit nagyon zöldnek találtunk, sok parkkal. Ahogy lassan felemelt minket a libegő a város fölé, úgy kezdtük megérteni, hogy miért emlegetik úgy az argentínok Salta városát, hogy "Salta la linda", vagyis Salta, a gyönyörű. A város felülről mesésen szép: hófehér, vörös cseréptetős házak erdeje, s köztük rengeteg zöld fa lombkoronája. Ráadásul a város erdőkkel borított hegyek karéjában fekszik, melyek csúcsa körül fehér felhőpamacsok gomolyognak....tényleg gyönyörű:)
városlakóknak egy kis folyóval, sok szubtrópusi erdővel, rengeteg madárral és ez a terület a városi elit lakóhelye is, kb mint Pesten a rózsadomb. Egy kellemes délutánt töltöttünk el itt és megkóstoltunk egy igazi argentín szendvicset:) Finom volt:))
Argentín tartózkodásunk során az ország két tartományát(Salta és Jujuy) jártuk kissé körül, mely során három szurdokvölgyet is érintettünk. Itt egy térkép az ország észak-nyugati csücskében elterülő két megyéről, melyen az általunk meglátogatott falvak és városok is szerepelnek(itt jártunk:Salta, Purmamarca, Humahuaca, San Antonio de los cobres, Cachi és Cafayate):
Másnap reggel 7-kor jött értünk az utazási iroda kisbusza és indultunk a nagy sómezőkre. Azt gondoltam a kirándulás annyiból áll majd, hogy odamegyünk, fotózunk és eljövünk. Szerencsére nem igy volt. Az út gyakorlatilag folyamatosan követte a "tren a las nubes"-" vasút a fellegekben" útvonalát, csak a föld magasságából. A "tren a las nubes"-ről azt kell tudni, hogy Salta turistaattrakciójaként adják elő, egészen horribilis pénzeket kérve az egyre szűkülő útért amit a vonat megtesz. Ugyanis a vonatsín nem Salta tulajdona, a tren a las nubes viszont igen. Így a síneket senki nem tartja karban és a "vonat a fellegekben" jelenleg 45 km-es szakaszon jár, kb 30e Ft-nak megfelelő argentin pesoért. Na mi ezt nem vállaltuk be.
Így választottuk a "nagy sómező" kirándulást, mely a tren a las nubes útvonalát is jórészt tartalmazta. Végigmentünk az Andok teljes keresztmetszetén csaknem a chilei határig. Indultunk a szubtrópusi erdők szintjéről, keresztülhaladtunk az elő-andoki hegyláncokon és törésvonalakon, majd eljutottunk a magashegyi pampák és sómezők szintjére(gyűjtőnevén: puna), mely már 3800-4400 méteres magasságban fekszik.
A zöldből hamarosan átértünk a kaktuszok földjére. Soha életemben, sehol nem láttam annyi kaktuszt mint ezen az úton. Az biztos ha engem mostantól valaki megkérdez Argentínáról, az első ami eszembe jut az a kaktusz lesz:) Hihetetlen formában, színekben és mennyiségben nőnek:)
Pár pillanat a csodálatos tájról melyen keresztülhaladtunk, sok-sok fotószünettel tarkítva. Még egy békésen kérődző argentín sztékkel is összefutottunk:))
Egy apró faluban volt a következő megállónk, mely ugyan csak egy egészségügyi megálló volt, de pont akkor futottunk be, amikor elkezdték nyírni a lámákat. Soha életemben nem láttam még lámanyírást, úgyhogy kihasználtam a lehetőséget. Egy tuti: a lámák nem szeretik a nyírást, sőt semmilyen formában nem szeretik ha buzerálják őket. Életük nagy részét azzal töltik, hogy magasról, végtelenül fennsőbbséges tekintettel néznek le a világra...
Egy ilyen magasabbrendű élőlény a legkevésbé sem veszi jó néven, hogy holmi emberek leteperjék és mint valami birkát, megnyírják. Bár az eljárás semmiféle fájdalommal nem jár, a láma rúg - harap - köpköd és minimum 3 megtermett férfi, valamint több kilónyi kötél kell ahhoz, hogy az oldalára fektessék:)
Ráadásul egy már megnyírt páciens is aktívan zavarta a folyamatot, a férfiak nyakába szuszogva, sőt az egyiknek a seggébe harapva. Végül ártalmatlanították és száműzték a szomszéd rekeszbe:)
Amikor megnyírták szerencsétlen lámákat, már egyáltalán nem néztek ki fennsőbbségesnek, sőt egészen szerencsétlen, ágrólszakadt lett a külsejük:))
Utunkat hihetetlen tájon és kaktuszok valóságos erdejében folytattuk:
San Antonio de los cobres városkában volt a következő megállónk, ahol zuhogó eső és sarkvidéki jeges szél fogadott minket, így senki nem akart várost nézni. Igazság szerint nincs is nagyon mit nézni rajta, hisz csak egy bányaváros nagy magasságban, a semmi közepén, kiváltképp pocsék időjárással. Egyedüli nevezetessége, hogy innen indul a "vasút a fellegekbe" és innen megközelíthető a vasút híres viaduktja, a La polvorilla. A zuhogó eső és sarki szél miatt ez nekünk most kimaradt:
Elindultunk lefelé az Andokból, mely út során, többször imádkoztam:). Ezt a szakaszt az argentínok "Cuesta de Lipan"(vagyis: Lipan lejtője), néven emlegetik és tulajdonképpen a "Paso de Jama" elnevezésű út (mely ugye a Chilét és Argentínát köti össze), egyenes folytatása Salta felé. A Különlegessége, hogy a 4170 méteres magasságból, ijesztően rövid úton visz le 2190 méteres magasságig, ami Purmamarca falu szintje. Egy kis ízelítő. ezt a "csigautat" amúgy háromszor is megjártuk. Mind a három alkalom egy élmény, s egyúttal egy rémálom volt:)
A Chabe többet alszik mint én, így rákiáltottam, hogy kirohanok fotózni és megnézem a busz indulását, azzal magamra kapkodtam a ruháimat és elkezdtem fejetlenül rohangáltam körbe-körbe a faluban:))) Ahogy megnéztem a buszok indulását, azt is láttam, hogy ha a 10.25-kor induló busszal nem indulunk tovább, akkor aznap már semmiképpen nem jutunk fel a Szivárvány hegyre, mivel a dzsipek csak 2 és fél 3 között indulnak fel a hegyekbe.
A másfél órás loholásnak az eredményét itt láthatjátok...szerintem megérte - annak ellenére, hogy ezt a loholást nem tengerszinten, hanem 2300 méteren adtam elő :D Nem nagy magasság, de ha futsz, ráadásul másfél órát, akkor bizony megérzed az oxigénhiányt is:) Íme: Purmamarca(a falu) és a 7 színű hegy. Előbb messziről, majd közelről:)
Találtam egy videót a neten, mely drónnal lett felvéve és a Lipan lejtőjét, valamint Purmamarca-t mutatja meg...érdemes pár percet rászánni és megnézni, mert ilyet nem minden nap láthat az ember...:)
Hogy miről nevezetes még Purmamarca? Leginkább arról, hogy megérkezve a faluba, egyúttal megérkeztünk Argentína egyik világörökségi helyszínéhez is. A Humahuaca szurdokvölgyet (Quebrada de Humahuaca), ugyanis 2003-ban az UNESCO világörökséggé nyilvánította, csodálatos színes hegyei(nem Purmamarca az egyetlen, majd látni fogjátok), és kulturális emlékhelyei miatt, melyek közül több is sokkal messzebbre nyúlik vissza időben a spanyolok megérkezésénél. Bár a világörökségi címek odaítélésénél rendszerint parázs viták szoktak kialakulni, az argentín Humahuaca szurdokvölgyet egyhangú szavazással választotta meg a bizottság.
Hogy el tudjátok helyezni Argentína térképén, merre is jártunk, íme egy kis segítség:
Itt láthatjuk a völgy térképét(mi a Purmamarca és a Humahuaca közti szakaszt jártuk be), a két kisebb képen pedig a tartomány(Jujuy), és sárgával jelölve a megye, Argentína térképén(a hatalmas ország észak-nyugati csücskében jártunk). Nekünk sajnos csak Purmamarcaban és Humahuaca-ban volt alkalmunk egy kis időt eltölteni, pedig a két település között is vannak érdekes és fontos helyek amik most sajnos idő hiányában kimaradtak. Pl Tilcara. Mely egy prekolumbián erődítményről és kaktuszparkjáról is nevezetes. Képtelenség volt azonban az utunkba minden látnivalót belezsúfolni, annyira sok van belőle a környéken, minket pedig "nyomás alatt tartott" a Karácsony, hisz december14.-én indultunk és Chabe barinőmnek Aricában volt jelenése 24.-én, nekem meg Calamában a keresztlányoméknál.
Hogy valami elképzelésünk legyen ezekről a hasadékokról, vagy völgyekről(Quebrada), melyeket az Andokban sok helyen és országban megtalálunk(főleg Argentínában, Bolíviában és Chilében), a következőket érdemes tudni róluk: az Andok "fiatal" hegység és mint szinte valamennyi hegység a földön "felgyűrődéssel" jött - és jön létre - a mai napig. A Csendes óceáni lemez Chile partjai előtt torlódik alá a Dél-amerikai kontinensnek, ezért Chile a föld leginkább földrengésekkel sújtotta országa. 1-1 méretesebb(8-as fölötti) földrengés szó szerint méterekkel odébb pakol egy-egy várost a föld térképén. El tudjuk hát képzelni, hogy ezek a szinte állandó lemeztektonikai mozgások mit műveltek és művelnek az évmilliók során. Az Andok szurdokvölgyei is így jöttek létre. Hogy miért a millió szín? Ezeken a területeken valaha hol tenger hullámzott, vagy épp évmilliós szárazföldek húzódtak, mind 1-1 eltérő színű réteget hozva létre a föld felszínén. A hegység létrejötte során, a sok-sok különböző színű földréteg összegyűrődött. A következmény: színes, sokszor egyenesen szivárványszínű hegyek tömkelege, mely a Humahuaca szurdokvölgyet is elképesztően látványossá teszi. Ahogy haladt a busz a völgyben, szó szerint szinte lépésről lépésre más és más színű és formájú hegyek tűntek elénk! A kb 3 órás út (Purmamarca és Humahuaca között), kb azzal telt, hogy percenkñnt felki´ltottunk:
-Úristen!!!! Nézd!!!
-Atryaisten de gyönyörű! Nézd! stb:)
természetesen a fényképezőgép megállíthatatlanul kattogott a kezünkben. Próbálok szelektálni, hogy ha lehet ne 1500 képet tegyek fel(pedig annyit szeretnék, hogy ti is láthassátok amit mi láttunk), szóval próbálom csak a legszebbeket megosztani, de tartok tőle még így is rengeteg lesz:)
Ezek a furcsa falunevek is némi magyarázatra szorulnak(Humahuaca, Purmamarca, Cachi stb). Nem hajaznak a spanyolra és nem is azok. Valamennyi az indián elnevezése a településeknek. A Purmamarca pl ajmara nyelven "a szúz föld falvát" jelenti, Humahuaca pedig
egy a régmúlt időben itt élt indián törzs nevét viseli(omaguaca indiánok). Érdekes, hogy megmaradtak a falvak ősi elnevezései...legalább ennyi...ha már az itt élő embereket sikeresen kiirtottuk...
Mikor megérkeztünk Humahuaca-ba még volt időnk picit körülnézni a faluban, fotózni és persze enni is valamit. Humahuaca-nak jelenleg kb 10.000 lakosa van és még a spanyolok előtti időkben is stratégiai fontosságú település volt, s fontosságát a spanyolok betörése után is megőrizte. Pár fotó a belvárosról(izé...belfaluról:)
-Señor! Ez itt nem a Forma 1 és maga sem vezet úgy mint Michael Schumacher!
- Csak nem fél?
- Nem félek, megettem már a kenyerem javát. De szívesen megnézném még ebben az életben a 14 színű hegyet, valamint nem fizetjük ki a fuvardíjat csak ha biztonságben visszavisz minket a faluba.
Ez hatott: azonnal lelassultunk és az útviszonyoknak megfelelő tempóban haladtunk tovább.
A kilátóhoz vezető út sem volt mindennapi:
Amikor pedig felértünk, egész egyszerűen elállt a szavunk! 11. éve utazgatok Dél-.Amerikában és elképesztő helyeken jártam. Nem gondoltam, hogy engem még valami meg tud lepni. No az El Hornocal meglepett! Mi több, leesett állal bámultunk erre a természeti csodára, mely szerintem semmilyen útikönyvben nem szerepel. Csupán fotókból nem fogjátok visszakapni azt az érzést amit mi átéltünk, csaknem 4500 méteres magasságban, mikor hirtelen elénk tornyosult az El Hornocal(4.761m), a maga fantasztikus színeivel.
Amikor lejöttünk az El Hornocalról, egy jó ideig meg voltunk róla győződve, hogy ezen az űton nem fogunk látni többé semmit ami ezt a látványt überelhetné....tévedtünk: El Cafayate kenterbe verte a Hornocalt. De arról a kirándulásról egy következő bejegyzésben számolok be:)
Egy biztos: ha arra adod a fejed, hogy körbejárod Argentínát, ezt a részt ki ne hagyd! Egészen elfogadható áron vannak belföldi repülők Buenos Aires-Salta útvonalon - érdemes erre rááldozni egy kis pénzt, mert olyasmit láthatsz, amit az Argentínába látogató turisták 99%-a nem lát...
Koszonjuk az erdekes beszamolot, es a gyonyoru fotokat !
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett:)
Törlés