Ennek az utazásnak a történetét, mely Chile legextrémebb déli részére vezetett(Magellán-Antarktisz régió - Punta Arenas városa), ebben a bejegyzésben meséltem el:
http://chile-beautiful.blogspot.cl/2017/05/az-orok-szelek-fagy-es-kiirtott.html
Úgyhogy aki az előzőt nem olvasta, jobb ha itt kezdi:)
Itt állomásoztam egy hétig....sokkal délebbre már nemigen lehet menni a föld nevű bolygón:)
A Magellán szoros partján, Punta Arenasban töltött 3. napomon jutottam el arra a túrára, melyről épp 9 esztendeje álmodoztam: a föld 8. csodájához, a "Nagy Dél-Amerikai Hármas"(vagyis: Machu picchu, Iguazu vízesés és a Chilei Torres del Paine Nemzeti park), általam még nem látott, utolsó tagjához, a Torres del Paine parkhoz.
Valóságos tudományos vesszőfutást végeztünk az utazási irodában, végignéztük a létező összes időjárást előrejelző oldalt, hogy az itt eltöltött 6 napomból vajon melyik lehet az a nap, amikor nagyobb az esély arra, hogy napsütéses idő lesz:) Tudtam, hogy életem legszebb fotóit lőhetem majd ezen a túrán és mindannyian tudjuk, hogy esőben is gyönyörű ami gyönyörű, nade esőben vagy borult égnél fotózni a világ 8. csodáját?! Na erre nem vágytam:) A földnek ezzel a részével az a baj, hogy ritkán van jó idő. Ehhez egyszerűen túl délen van. Sokkal gyakoribb, hogy 150km/h-s szél tépi le a fejed, aztán hóesés, majd jégeső tarkítja a napodat mint holmi barátságos napsütés. 9 éve vágytam ide és az egész napos túra volt az egyetlen esélyem, hogy megnézzem a parkot, így szinte a sírba vittem az utazási iroda alkalmazottait, akik arról próbáltak meggyőzni, hogy tökmindegy mit mutat az előrejelzés Punta Arenasra: itt lehet hogy zuhog a hó, de a Parkban meg verőfényes napsütés van, mert annak saját mikroklímája van :)
4:30 és 5.15 között ígérte az utazási iroda a kocsit, de ez nagyon körülbelüli időpont, hisz egy minibusznyi utast kell begyűjteniük, mert mindenkiért a szállására mennek. Viszont Punta Arenasban tapasztaltam először az utazási irodának azt a kellemes szokását, hogy tiz perccel azelőtt felhivtak, hogy a szállásomra értek volna, így pontosan tudtam mikor számítsak az autóra. Bereggeliztem, ittam még egy utolsó forró kávét és percre pontosan megérkezett értem a kisbusz. Vaksötét volt és azt tudtuk, hogy az első célpontunk Puerto Natales városa lesz, ami vagy 250 km távolságra fekszik Punta Arenas-tól, így 3 órás szunyókálásra számíthattunk(de én még a vaksötétben is a felhőket stíröltem:)
Annak aki ide látogat, bázisként mindenképpen Punta Arenas-t javaslom. Egyrészt sokkal nagyobb Puerto Natales-nél, másrészt az itteni látnivalók nagyobbik része innen közelíthető meg kényelmesebben mint a 3 órányira fekvő kisvárosból. Ez alól az egyetlen kivétel a Torres del Paine park, de egyszer az ember elvisel 3 óra autózást pluszban, viszont minden nap sok lenne a jóból. Puerto Natales összlakossága alig éri el a 17ezres létszámot, a 123ezres Punta Arenasban és környékén sokkal több a látnivaló.
Pirkadt mikor megérkeztünk és a városka bejáratánál varázslatos napkelte és a település külön bejáratú házi szörnye, a milodon életnagyságú szobra fogadott:)):
A város legfőbb nevezetessége, hogy a világ 8. csodájának megválasztott Torres del Paine Nemzeti park "kapuja", valamint, hogy itt találták meg a város házi ősállatkáját, a Milodont:)
A házi szörny felfedezése érdekes történet úgyhogy elmesélem: a három barlangból álló barlangrendszert egy német kereskedő-tengerész, Hermann Eberhard fedezte fel 1895-ben, s benne megtalálta egy hatalmas növényevő állat maradványait, köztük egy kiváló állapotban fennmaradt kb 1nm-es bőrdarabot. 1896-ban egy svéd felfedező-geográfus is látta a maradványokat és Buenos Airesben bemutatta. A tudományos szenzáció egy sor ásatást és feltárást eredményezett a következő években. A bőrt olyan elképesztően jól konzervált állapotban találták, hogy sokan úgy vélték, hogy nem egy kihalt, hanem ma is élő, csak még nem felfedezett állat maradványaira leltek és a The Sun brit újság égisze alatt expedíciót indítottak a hatalmas növényevő felkutatására - persze eredménytelenül. Ma már tudjuk, hogy a 2,5 méteres és kb 3 tonnás állat a késő pleisztocén korban(nagyjából 10.000 évvel ezelőtt, az első emberek megjelenésével kb egyidejűleg), kihalt. Első utunk mindjárt a város határától 24 km-re fekvő milodon barlangjába vezetett:))
350 méter hosszú ösvény vezetett az ősállat ősbarlangjához, én pedig kihasználtam az alkalmat, hogy az általam teljesen ismeretlen növénytakarót is fotózzam...
Meg kell mondjam a milodon igazi ősállathoz méltó helyet választott magának a megpuszláshoz:) Igazán kőkori volt a környezet is. A hatalmas barlangok a jégkorszak végén alakultak ki, előbb a gleccserek morzsolták a sziklák falait, majd amikor beindult a felmelegedés, akkor az itt kialakult óriási tó(itt mindig nagyon erős szél miatt), hatalmas hullámai, vájták, mélyítették a barlangokat. Nem csupán a milodont találták meg itt, hanem emberi tevékenység és lakhely maradványait is...
Tájékoztató táblákon mutatták be a barlangok kialakulásának a folyamatát, valamint azt, hogyan éltek a mintegy 11000 esztendővel ezelőtt(a kőkorszakban), itt élő emberek. Valószínűleg a milodonra nem vadásztak, inkább a guanacok és az akkoriban itt élő vadlovak lehettek a főbb zsákmányállataik, de mivel ebben az időben itt még olyan hatalmas ragadozók is éltek mint a kardfogú tigris és a mai jaguárral rokonságban álló, vagy 170 kg-os patagóniai pantera, igencsak oda kellett figyelniük arra, hogy nehogy valamelyik nagymacska őket is csupán ebédnek tekintse. Punta Arenasban van egy park, ahol ezeket az itt élt ősállatokat meg is jelenítették, a fotók ott készültek:
Egyéb, kevéssé veszélyes állattal is osztoztak a korabeli emberek ezen a déli élőhelyen, úgymint a macrauchenia(jelentése: nagy nyak) és a hippidon salidasi, Dél-Amerika endemikus őslova, melynek a kihalását nagyban összefüggésbe hozzák azzal, hogy a korabeli emberek, egyik fontos zsákmányállata volt:
Magának a milodonnak az eltűnését is összefüggésbe hozzák az emberi tevékenységgel, de éppígy okozhatta az ebben az időben rendkívül aktív vulkanikus tevékenység és az általános felmelegedés, mely megváltoztatta a növénytakarót, s ezzel kipusztulhattak a milodon táplálékául szolgáló növények. Ami a legvaszínűbb, hogy a 3 ok együttes hatása okozta ennek az állatnak a végleges eltűnését a földről
Körbejártuk ezt a lenyűgöző kőkori barlangot, mely szegény milodonunk végső nyughelyéül szolgált...
Folytattuk tovább az utunkat immár a "világ 8. csodájában", a Torres del paine parkban.
A park megismerésére két lehetőség is van: vagy megszállsz az elképesztően drága szállások egyikén(egy sokágyas szobában egy db ágy onnan indul, hogy 80 USD/éj) és végigjárod a park klasszikus W-túráját. Ez annyit jelent, hogy 3 napon át, 20-23 km-t gyalogolsz olyan helyszíneken, melyek csodásak, de fiatalokon(de legalábbis edzett embereken kivül), másnak nem javasolhatóak. Ebben az esetben a parkra elmegy alsó hangon 5 napod(a megérkezés napján már késő elindulni és az utolsó nap végeztével detto). Vagyis kifizettél kb 500 USD(4 éjszaka+kaja) és elment minimum 4-5 napod.. Vagy választod amit én is választottam: ez is 20 km gyaloglással jár+nem jutsz fel a hegység emblematikus "tornyaihoz", de cserébe egyetlen nap alatt "végzel" a parkkal. A fontosabb látnivalókat mind látod(sőt többet is).
Én e mellett döntöttem, mert az itt eltöltött 6 napomon más terveim is voltak nem csak a park(mindenekelőtt látni akartam a Tűzföldet, el akartam menni Fuerte Bulnes-ba, az első telepesek végvárába, a Magellán Nemzeti Parkba és magát Punta Arenas-t is meg akartam nézni egy városnézés keretében. Így mindenre jutott időm.
Kora reggel már a Nemzeti parkban, a Lago Porteño mellett haladtunk..:
Az időjárás miatt felesleges volt aggódnom: odafenn nagyon kegyesek voltak hozzánk: nem csupán a Torres del Paine parkban volt ragyogó napsütés és ingujjas jó idő, hanem a Punta Arenasban töltött 6 napomon végig. A helyiek szerint ilyen még nyáron is ritkán fordul elő, hogy folyamatos napsütés legyen egy hétig, és most az ősz közepén jártunk. Amikor megérkeztünk az első megállónkhoz, a Toro(bika) tó és Szürke gleccser kilátóponthoz, 10 körül, már ragyogó napsütés fogadott minket...no és persze káprázatos látvány...
A következő megállónk a Szürke gleccsernél volt. Itt egy hosszú sétát tettünk, s a bejáratnál azonnal figyelmeztető tábla fogadott minket, mely sajnos az elmebetegeket nem akadályozza meg abban, hogy rendszeres időközönként felgyújtsák a parkot. A tiltott helyeken használt gázgyújtók és az eldobott cigaretta csikkek okoznak rendszeresen óriási tűzvészeket a parkban, letarolva a védett növény és állatvilágot, helyrehozhatatlan károkat okozva. Ennek szomorú mementói az egész parkban látható kiégett és kiszáradt farönkök. A fotókon majd láthatjátok. Az elkövetők minden esetben külföldiek és itt válik érthetővé a Chilében amúgy nem általános "megkülönböztetés". Vagyis a külföldieknek a belépője a parkba több mint a háromszorosába kerül mint a chileieknek.
Az első tragikus esetet egy japán turista okozta egy még égő, elhajított cigarettacsikkel, mely 14000 hektáron pusztító erdőtüzet okozott 1985-ben. 20 évvel később egy cseh turista gázégője gyújtotta fel a parkot és pusztított el 11000 hektárt az őshonos erdőkből. Maga a turista úgy elrettent a pusztítástól amit véghezvitt, hogy évekig pénzt gyűjtött és visszajárt fákat telepíteni a parkba. Maga a cseh kormány pedig 120.000 facsemete vásárlásával támogatta az okozott károk enyhítését. 2011-ben egy izraeli turista gyújtotta fel a saját szemetét tiltott helyen és okozta a legpusztítóbb erdőtüzet a parkban:17.000 hektár pusztult el, köztük őshonos erdők és rengeteg állat. Sem a turista, sem Izrael állam nem nyújtott semmiféle segítséget a hatalmas károk enyhítésében.
"Kérjük tartsa tiszteletben a Torres Del Paine park szabályait:
- TILOS a tűzgyújtás.
- Csak a kijelölt ösvényeken sétáljon, ne hagyja el azokat.
- Kizárólag az engedélyezett helyeken táborozzon
- Ne etesse a vadállatokat.
- Hordja magával a szemetét."
Az utunk egy "asszonyvallató" hídon kezdődött, melynek teherbirása max 6 fő és úgy ingadozik és rugózik alattad, hogy az ütő is megáll benned:)
A látványt végig fotóztam, úgyhogy a képeken keresztül egy kicsit ti is velem tarthattok ezen a kiránduláson:)
Ha már itt járunk, érdemes kicsit többet megtudnunk erről a nemzeti parkról, mely Patagónia jelképévé nőtte ki magát, sőt egész Dél-Amerika sarkalatos pontjává, hisz aki a dél-amerikai kalandozásai során nem jut el ide, az bizony a kontinens 3 csodájának egyikéről lemaradt....
A parkot 1959-ben alapították és ma már több mint 242.000 hektárt foglal magában. A nemzeti park, Chile másik 4 nemzeti parkjával, három nemzeti tartalék parkjával és egyéb védett területeivel együtt 6.728.000 hektárt fed le, ezzel elmondható, hogy az ország magellán-antarktisz-i régiójának 51%-a védelem alatt áll. A park elnevezése " kék tornyok".
Az elnevezést hamar megértjük - elég egyetlen pillantást vetni a Paine hegység gleccserek által különleges formájúra csiszolt meredélyeire, melyek napsütésben ragyogó kék színben pompáznak(majd a lentebbi képeken látni fogjátok).
Chile nemzeti parkját 2013-ban "a föld 8. csodájának" választották és nem véletlenül.
Mi a nap folyamán gyakorlatilag körbeautóztuk a Paine hegységet és valamennyi oldaláról megcsodálhattuk. Amikor először megpillantottuk a ragyogó kék tornyokat, csak leesett állal bámulni tudtuk. Erről a parkról csak szuperlatívuszokban szoktak beszélni és az embernek tényleg olyan érzése támad, hogy annyi elképesztő szépséget zsúfoltak itt össze egy relatív kis helyen, hogy az már-már felülmúlhatatlan.
A park legyakrabban és tömegesen látható lakói a guanaco-k, az Andok vadon élő tevefaja. Az indiánok több ezer évvel ezelőtt belőlük tenyésztették ki a lámát - a nekik fontos tulajdonságokra fektetve a hangsúlyt: vagyis a teherbírásra és a vastag bundára. Az "eredeti változatot" most megnézhetitek fotókon. Ezek az állatok valamilyen szinten természettől ütődöttek - másik rokonukkal, az északabbra élő vikunyákkal egyetemben. Egyáltalán nem félnek az embertől, simán megengedik, hogy 3-4 méterre megközelítsd és fotózd őket. Talán a földön a legstabilabb populációja ennek az állatnak itt, ebben a nemzeti parkban és a Tűzföld nemzeti parkjában él(itt nem kell osztozniuk a haszonállatokkal a legelőkön).
Mára a Tűzföldön - ragadozó híjján(ott nem élnek pumák), olyan mértékben elszaporodtak, hogy korlátozott számban, az év meghatározott szakában vadászhatóak is.
Már délutánba hajlott az idő, mikor még mindig róttuk a nemzeti park varázslatos útjait. A többség a sok túrázás és friss levegő után vagy aludt, vagy kómás állapotban ült a kocsiban. Ahogy néztem békésen ki az ablakból, egyszer csak megpillantottam egy állatot. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek és súlyos percekbe tellett mire egyáltalán felocsúdtam és hang jött ki a torkomon. Egy puma volt:)
Persze....puma él Chilében, tudtam, de soha nem láttam. Sok ős-chilei barátom van, akik kifejezetten gyakran kirándulnak az Andokban és 60 év alatt sem láttak egyetlen pumát sem. Mindannyian ugyanazt mondják: igen...vannak pumák...de sose látod őket..kerülik az embert...nagy mázli kell hozzá hogy akár egyet is megpillants. Én ezt elfogadtam és 9 év alatt megszoktam a gondolatot, hogy ezt a ragadozót sose fogom látni a szabadban. Nos ilyen előzmények után, képzeljétek el a reakciómat, amikor tőlem mintegy tiz méterre megláttam egy békésen gyalogló pumát a hegyoldalon. Leesett állal, elakadt lélegzettel bámultam egészen addig, mig a haladó kocsi a sziklák közt, el nem tüntette a szemem elől a csodát:) Ekkor ordítottam fel teljes hangerővel, hogy PUMA!!! P U M A!! ÁLLJ MEG!!!!. A sofőr a kocsi elejéből visszaszólt(miköben nyomta a gázt ezerrel ), hogy milyen füstöt látok és hol:)))) Ugyanis a puma-t a kocsi keltette zajban UMO-nak(füst), értette:) Ekkor azonban már felocsúdott a többi utas is...megpillantván egy futó pillanatra az eltűnő állatot, valamennyien teli torokból ordítottak, hogy NEM FÜST, HANEM PUMA ÁLLJ MÁR MEG!! :)
Mivel mire a sofőr(meg ugye én is:)) felébredtünk, már messze elhagytuk az állatot a kanyargós utakon, s mire eljutottunk odáig, hogy a sofőr megálljon, felfogja hogy mit is akarunk és visszatolasson, beletellet sok-sok percbe A puma ugyan egyáltalán nem sietett, de már messze járt mire visszatolattunk. Ezt az egyetlen értékelhető képet tudtam lőni róla és még erre is büszke vagyok:)
A következő megállónk a Laguna Amarga-nál volt, mely egyik híres kilátópontja a parknak és tiszta időben ez a látvány fogadja az utazót:
Nekünk azonban nem volt ekkora mázlink, befelhősödött az ég mire odaértünk, így "csak" ennyit láttunk:
Ahogy kezdett lemenni a nap, úgy értünk a túránk végére. Az utolsó állomásunk a Sarmiento tónál volt. A fotók a tavat és a környékét örökítették meg. A park kijáratát is az egész utunkat végigkísérő guanacok őrizték...
Nagyon hosszú, 4 órás út várt ránk hazafelé, éjfél után estem be a szállásom ajtaján. Tudtam, hogy ez a nap nehéz lesz és fárasztó, így a másnapomat eleve úgy terveztem, hogy csak 10-kor kelljen elindulnom és nem hajnali 5-kor mint eddig. Ha velem tartotok, akkor megnézhetitek Punta Arenas városát, ahol ezt a hetet töltöttem, ellátogatunk a Magellán Nemzeti Parkba és Fuerte Bulnes-be az első telepesek végvárába, ahol nem a telepesek szellemeivel, hanem a pumákkal kellett megküdenünk :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése