A gleccser, amit egyszer mindenkinek látnia kell...

  A délelőtti órákban érkeztünk meg Rio Gallegosból El Calafate-be. Hogy merre is jártunk íme egy térkép(Buenos Airesből Puerto Madryn-ba tartottunk, a Valdés félszigethez, ahol megnéztük a szelid vadállatokat - az előző poszt erről szólt - majd onnan Rio Gallegosba mentünk, ahonnan egy átszállással elérhettük El Calafatet). A megérkezés pillanatai:

  Azonnal megrohamoztuk a tourinform irodát. Jól dolgoztak, pontos térképet kaptunk mindenről: mit-hol találunk a városban, még azt is megmondták, hogy az amúgy méregdrága szállások között merre találunk még megfizethetőt. Némi keresgélés után találtuk is egyet ami elfogadható volt. Lecuccoltunk és elindultunk pénzt váltani, tourokat befizetni. A perito moreno gleccser mint programpont természetesen fix volt, de nekünk a repülőnk vissza Buenos Airesbe innen a 4. napon indult, vagyis még volt egy plusz teljes szabadnapunk. A gleccserhez mikrobusszal és taxival is el lehet jutni, mi a mikrobuszos megoldást választottuk és nem bántuk meg. Rengeteg mindent megtudtunk a gleccserről és a városka történetéről és nem utolsó sorban a hajózás után forró kávét is kaptunk:)
  Viszont szerettünk volna nézni a másik napra egy túrát és erre három lehetőségünk volt. El lehetett menni csillagászati áron El Chaltén-be(mellesleg oda simán tömegközlekedéssel is eljuthattunk volna ha nagyon akarunk), még csillagászatibb áron egy hajóútra, ahol láthattunk volna még gleccsereket(ezen volt több ismerősöm és egyöntetű volt a vélemény, hogy nem éri meg - nincs köszönőviszonyban sem a pénz amit kérnek érte és az élmény+a perito moreno sokkal szebb, azt meg ugyis megnézzük). A harmadik lehetőségünk az volt, hogy elmegyünk egy holdjáró-szerű járművel a hegyekbe, ahol különböző érdekes természeti képződményeket láthatunk, megismerjük a világvégi természet titkait és csodálatos panorámáját láthatjuk az Argentino tónak és El Calafate-nek. Ezt választottuk:)
  Meg kellett ünnepelni a megérkezésünket, ezért úgy döntöttünk elmegyünk ebédelni. Aztán erről hamar leszoktunk, mert elképesztően pofátlan árakat kérnek egyetlen tál ételért.
Az átlagár 160-200pesoig terjed, ennyi szerepel az étlapon(már ez is sokkoló: 3200-4000Ft), de mire megkapod a számlát, rápakolják az étkezés előtt kihozott majonézt és kenyeret, szervizdijat stb, mire végzel, üdítő nélkül fizettél több mint 4000-5000Ft-ot egyetlen tál ételért. Talán még Svájcban sem kerül ennyibe...:)
Arról nem is beszélve, hogy ne képzeljetek valami gasztrocsodákat - nem sok különleges vagy extra finom ételt ettem Argentínában. Az átlagos argentin étlap 90%-át a következő ételek teszik ki:
- pizza(különböző feltétekkel)
- szték(különböző feltétekkel)
- milanesa(papírvékonyra klopfolt és prézlivel megsütött marhahús - különböző feltétekkel)
- néhány olasz tésztaétel(lasagna, ravioli stb)
- ha nívósabb hely, akkor néha van húsleves is :)))

Ennyi. Körbeutaztuk az egész országot, ez volt az egyenkínálat mindenhol(1-2 más étellel kiegészülve persze). A fővárosban természetesen sokkal jobb a helyzet: vannak különböző éttermek(kínai, olasz, thai stb), de vidéken ez a kínálat. A mindenki által agyondicsért 6-8 centi vastag és lapostányér méretű sztékeket pedig nem tudom hol osztják, mi bárhol ettünk, egy kis darabkát kaptunk(elegáns helyen is) és mivel egy hónapig voltunk az országban nem hinném, hogy sorozatban rossz helyeken ettünk, vagy pechünk volt.
  Ezúttal milanesát választottunk, de volt aki a szokásos miniatűr sztéket. Az én milanesam gombás-ruccolás feltéttel volt. Ami jó volt rajta egyedül az a grillezett paradicsom.

  A pizza és a tészták létjogosultsága érthető a millió olasz bevándorló miatt. Gyakori még a "matambre" tojással és zöldségekkel töltött hústekercs(ezt buszokon is osztják étkezéskor)
Ebből egy NAGYON finomat Montevideoban ettem, íme:

  Az óceán mentén akad tengeri herkentyűs-halas étel, van még locro, de ez nem argentin étel, hiszen készitik Peruban, Boliviában, Ecuadorban sőt kb fél Dél-Amerikában. A neve is kecsua eredetű, vagyis inkább az Andok északi régióiból ered. Ez amolyan vegyesfelvágott pörkölt. Nagyjából bármit beleraknak malacfültől disznó vagy marhahúsig, szalonnán át zöldségeket(sok kukoricát, babot, tököt ). A végeredmény kinézetre kicsit olyan mint egy hányadék de izre elmegy.

  Természetesen kipróbáltuk az argentin empanada-t is:) Az empanada-t a spanyolok terjesztették el a kontinensen. Ezek sütőben vagy olajban megsütött tészta batyuk, hússal, zöldséggel, sajttal stb töltve. De az évszázadok alatt országonként különböző empanada-k alakultak ki. Ettem már chileit, peruit, boliviait, naná hogy nem hagytam ki az Argentint sem:))) Kipróbáltuk a marhahúsost és a csirkehúsost:) A marhahúsos jobb volt:)

A Mate teát természetesen literszám issza mindenki, rengetegen utaznak a hónuk alatt forró vizes termoszt szorongatva, kezükben a kis bögréjükkel és a hozzá járó szívókával. Bár hozzáteszem az uruguayiak ebben lepipálják őket, mert ők meg egyenesen betegei a mate-nak:))
  A borok jók, nívósak, finomak, sörből a Quilmes a "nemzeti" és imádja mindenki, de ha jó sört akarsz inni, menj Németországba mert ez nem az:)))
  Összességében nem voltam hasraesve az argentin gasztronómiától. 8 éve élek a szomszédos Chilében(na itt se túl jó a kaja!!:)), ahol az átlagember hetente minimum egyszer grillez. Túl sok kitűnő, emlékezetes(és hatalmas:) sztéket ettem ahhoz, hogy egy argentin minisztéktől hasraessek.
De mindezen túl én nagyon szeretem például a leveseket(lehet bármilyen). Na az szinte sehol nem volt az étlapon, max húsleves.
Salátákat sem szokás az ételekhez adni - simán kihozzák a sült krumplit sült hússal, sőt sztékeket és eszükbe nem jut mellé adni egy kis felapritott paradicsomot, uborkát, jégsalátát, netán savanyúságot, hogy legalább egy kicsit ellensúlyozzák a sok zsírt amit megeszel. Ha salátát akarsz enni akkor azt külön meg kell rendelned(és fizetned:), és jó ha egy féle akad az étlapon.
  Ennyit a gasztronómiáról - nemzetközi szinten sem jegyzik sehol, egyedül a sztéket. A nagy szomszéd Brazíliát és brazil konyhát annál inkább. Amikor Brazíliába látogattunk olyan ételsorokat ettünk végig, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána:)

  Természetesen ha már El Calafate-ben voltunk, megismerkedtünk egy kicsit a városkával is. A gleccsertúránál részletesen megismertük a történetét. Rám például a meglepetés erejével hatott, hogy El Calafate-ről és a Perito moreno gleccserről kb 2000-ig az emberek azt sem tudták, hogy a világon van. Nekem valahogy úgy tűnt sokkal régebb óta álmodozom erről a gleccserről:))))
Nos ekkor a vezetésnek Argentínában felötlött, hogy ezzel a gleccserrel hatalmas lökést adhatnának a turizmusnak: repülőteret építettek és megépítették az országutat El Calafate-ig, ami ekkoriban csak egy kb 5oo lakosú világ végi falucska volt. 
  A Perito moreno gleccser természetesen nem az egyedüli Patagóniában, mégcsak nem is a legszebb.
Van vagy 50 nagy méretű gleccser(kisebb még több) és a 80%-uk a szomszédos Chilében. Viszont az egyetlen olyan, ami szárazföldön, tömegközlekedéssel megközelíthető. A busz szó szerint a gleccser lábáig visz. A többi gleccser nagy részét(pl Chilében) hajóval, csillagászati összegekért lehet megközelíteni, arról nem is beszélve, hogy a hajóig egyáltalán eljutni is csak több átszállással, nagyon drágán lehet. A 4-5 napos hajóutak pedig onnan indulnak hogy 300e Ft. Az emberiség többségének esélye sincs eljutni a gleccserekhez csak nagyon súlyos összegekért, kivéve a Perito moreno-t.
Megteheted, hogy vásárolsz egy belföldi repjegyet Buenos Airesből(nagyon olcsón ki lehet fogni, mi 26e Ft-ért vettük az El Calafate - B.A jegyet), pár óra alatt lerepülsz El Calafate-be és kb 14e Ft-nak megfelelő pesoért az egész napodat a gleccsernél töltheted. Vagy úgy teszel ahogy mi is: útba ejted a Valdés félszigetet(sokszorosan megéri-erről irtam az előző bejegyzésben!!!), és lecsorogsz a fekvőágyas busszal El Calafate-be, ahogy mi is tettük.
2000 óta(mióta megépítették az országutat és a repteret) a városka a legelképesztőbb népesség-novekedést produkálta Argentínában: a lakosságának a létszáma 500-ról több mint 20.000-re nőtt és a szám folyamatosan növekszik.
Néhány fotó az Argentino tó partjáról:)

  Van a városban egy kis park, azt érdemes felkeresni. Az ezen a tájon megfordult nagy utazóknak állít emléket. Így a Beagle fedélzetén felfedező utat tett Charles Darwinnak és Fritz Roy-nak. A látogatóközpontban pedig folyamatosan videót vetítenek a patagóniai jégmezőről és gleccsrekről.

  Úgy döntöttünk ellátogatunk a Laguna Nimez-hez. A neten csodálatos fotók vannak, töméntelen flamingóról és egyéb madárról, úgyhogy nagy reményekkel vágtunk neki a sétának, de súlyosan csalódnunk kellett: szabad szemmel pár kacsát láttunk a tóban, meg még pár madarat úgy jó húsz méterről:) Egyik barátom extra zoomos gépe kellett hozzá, hogy láthassuk azokat a madarakat, melyekkel volt szerencsénk találkozni, mert szabad szemmel bizony nem sokat láttunk belőlük:) Szóval ha valaki meg akarja látogatni a lagúnát, az számítson rá, hogy legombolnak róla 3000Ft belépti díjat, de csak akkor lát valamit, ha visz magával egy jó erős távcsövet:)
De lássuk mely madarakat láthattuk:

Ő egy szárcsa féle(fulica armillata), mely Dél-Amerika déli felén él, vizes élőhelyek, lagúnák lakója:

Loica común - ő egy a verébfélék családjába tartozó énekesmadár.Kizárólag Argentína és Chile déli(patagóniai) részén él, ráadásul el Calafate városának szimbóluma úgyhogy itt mindenképp szerepelnie kell:))

Ő szerintem Chimango(karakara), Dél-Amerika jellegzetes ragadozó madara, a sólyomfélék családjába tartozik(Argentína, Brazília, Chile, Uruguay és Paraguay területein él).

Nekem ők tetszettek a legjobban, mert ők elég nagyok voltak ahhoz, hogy szabad szemmel is jól lehessen látni:))) Fajtájukat tekintve Magellán ludak. Chilében, Argentínában és a Túzföldön élnek. A füves, lápos, mocsaras területeket, tavak szélét kedvelik. 5-7 tojást raknak. A pici, pelyhes fiókák fészakhagyók - amint kikelnek a tojásból, követik a  szüleiket.

A Morgan verébsármány: egész Dél-Amerikában él a Tűzföldet kivéve. Ezt az apró madárkát az őslakos tehuelches indiánok különösen kedvelték és a legendáikban is megjelent. E szerint ő volt az a hős madárka, aki mikor megtudta, hogy meg akarja ölni egy gonosz óriás a még gyermek ELAL-t, a tehuelches indiánok nagy hősét, akkor ő eldalolta ezt az összes állatnak, akik segédkeztek az elrejtésében. Az óriás nem tudta elhallgattatni a kis madarat, pedig meg is sebesítette. Azóta piros a verébsármány mellénykéjén a toll, így hirdetve büszkén, hogy ő volt az, aki az élete kockáztatásával is segített megvédeni Elal-t:)

  Láthattunk dél-amerikai sárszalonkát is, valamint még pár kép magáról a parkról, hogy lássátok hol is jártunk:

  A másnapi programunk "extrem trekkingnek" volt meghirdetve, így én azonnal az után érdeklődtem, hogy hegymászás lesz-e? Mert akkor oda tuti nem megyek:) Mondták, hogy nem dehogy csak egy kis séta lesz, nem attól extrém hanem az útvonaltól. Innentől megnyugodtam, hogy nem akarnak sziklát mászatni velem és nem tettem fel több kérdést. Utóbb megbántam :))) Amikor megmutatták milyen holdjárókkal megyünk El Calafate "erkélyeire", akkor pedig azt gondoltam, hogy ez tuti csak ilyen turistacsalogató húzás, hogy jobbnak tűnjön a program:) Kiderült tévedtem. Már fölfele is szívtam a fogam, de szerencsére a hátam mögé nem láttam és be voltunk szijazva az ülésekbe, úgyhogy nem lehetett ugrálni. Íme a járgányunk:)

Út közben egy lejjebbi farmon tenyésztett lovak vágtájában gyönyörködhettünk a hegytetőn:

  Mikor felértünk El Calafate hegyére (Huyliche), kb 1200méteres magasságba, csodálatos panoráma tárult a szemünk elé: Az Argentino tavat láthattuk a magasból, melybe többek között a Perito Moreno gelccser is torkollik:

  Eldöntöttem, hogy már megérte eljönni erre a tourra:)) Amúgy ide a hegyekbe csak akkor lehet feljönni amikor nincs hó. Ha leesik(itt délen elég korán szokott), onnantól a hegytetőre az egyetlen út a sífelvonó, lefele pedig a síléc:)

 
  Elindultunk a hegyek belseje felé. Külön élmény volt, hogy tényleg egyszerre a világ végén és a tetején is éreztük magunkat: órákig mentünk és senki de senki nem volt ott rajtunk kívűl. A következő megálló a sziklák labirintusánál volt. Ezek a hatalmas sziklák a Kréta korból származnak, mintegy 85 millió évvel ezelőttről. Megcsodálhattuk a jég, víz és szél formálta különleges alakú hatalmas görgeteg köveket...

  Az "extrém trekking" elnevezést egészen addig nem értettem, amíg el nem indultunk lefelé:)
Nézzétek a trekker mögött azt a dőlésszögű lejtőt. Azt nem értettem, hogy a sokszor közel merőleges utakon hogy nem hengebucskáztunk lefelé...:)

  A meredélyeken szinte végig szorosan összeszorítottam a szememet és néven nem nevezett egyéb testrészeimet is:)))

  Félúton megálltunk a "sombreroknál" . Ezek mexikói sombrero formájú, különleges fém képződmények a sziklákon, melyeknek kialakulására eddig pontos magyarázattal nem szolgált a tudomány. Ehhez hasonlót a földön mindössze négy helyen találtak. Állítólag egy geológus csapat fog részletes  kutatásokat végezni a területen a közeljövőben.

  A további út sem volt kevésbé meredek:)

  Délután, mikor hazaértünk, betértünk egy meleg ebédért(meg kellett ünnepelni a napot:)) Ez egy sima paradicsomos csirke volt - egész jó(bár annyit messze nem ért mint amennyit fizettünk érte:)))

  Aznap, mikor a gleccserhez indultunk, már nagyon elegünk volt az argentin reggelikből. Az egyik lány a csapatból gluténérzékeny volt és előző reggel(miután már sokkot kapott a karamellkrém, lekvár, cukroskifli combótól), szólt hogy nem kaphatna-e valamit ezeken a gejl édes cuccokon kivül? A recepcios kedvesen omlettet készitett neki. Nos reggel mikor lementem, mondtam a recepciós lánynak, hogy az éjjel valamennyien heveny gluténmérgezést kaptunk és nekünk is készitsen omlettet:) Így elutazásunk előtti napon végre király reggelink volt:))) 
  A kisbusz a gleccserhez szinte percre pontosan megérkezett a szállásunk elé és máris elindultunk a tó partján alig egy órányira fekvő gleccserhez - az egész napunkat ott tölthettük.
  Az út alatt elmesélte az idegenvezető El Calafate történetét, valamint rengeteg mindent megtudtunk általában a patagóniai gleccserekről és külön a Perito morenoról is. 
E szerint, bár szinte az összes gleccser visszahúzódóban van és olvad a globális felmelegedés miatt, a Perito moreno azon kevesek egyike, amely nem. Az okát nem tudják, mi több a gleccser kindulópontját sem ismerik, mivel a vastag jégtakaró alatt feltérképezhetetlen a talaj. Eljutni oda gyalogosan a lehetetlen küldetés kategóriába tartozik, leszállni a jégmezőre nem lehet. Ennek megfelelően Chile és Argentina határát sem tudják pontosan megállapítani ezen a területen. Ilyen is van a XXI. században:) Ez volt az első pillantás, melyet a gleccserre vethettünk:

   Ahogy haladtunk a nemzeti park bejárata felé, pontos magyarázatot kaptunk arról is miért borítják a tópartot fák csontvázai. A helyzet a következő: a Perito moreno gleccser az Argentino tóba torkollik és az egyik fele igen közel esik a to átellenben fekvő partjával. Mivel a gleccser folyamatosan nő, időnként(pár évenként kb), akkorára dagad, hogy egész egyszerűen átér a túlpartig, ott feltorlódik és szó szerint kettéválasztja a tavat. Ennek a következménye, hogy a tó egyik fele lefolyás nélkül marad. A gleccser 60-70 méter magas a felszinen(a víz alatt meg vagy 100 méter), nagyon hosszú ideig képes megtartani az egyik felén folyamatosan emelkedő vízet, pedig azon a részen sokszor 30(!!!) méterrel is megnő a vízszint, így óriási terület a szárazföldből víz alá kerül a tó egyik felén. Az ott élő fák, bokrok közül sok elpusztul. Egy idő után azonban már a jégtorlasz sem tud ellenállni a roppant víztömeg nyomásának és a víz szintje alatt egy lassan mélyülő barlang kezd kialakulni, majd a gát végül átszakad. Ez éppen előttünk történt, március 10.-én, mi április 12.-én voltunk ott:). Akik épp jó pillanatban vannak ott, azok ezt láthatják(2013-as áttörés)

  Volt lehetőség hajókázásra is a gleccser előtt. Mikor az idegenvezető kérdezte ki szeretene menni az egész busz menten rábólintott:) Ismét áldottam az égieket, hogy messze szezonon kívül voltunk: nagyon kevés ember volt mindenhol. Aki erre jár ne a hajókázáson spóroljon, mert felejthetetlen élmény és nem is drága(5eFt). Teljesen más a gleccsert a partról nézni(úgy is gyönyörű, de a vizben előtte hajókázni...na az sem utolsó :)) Következzenek a hajóból készített fotók...

   Miután véget ért a hajókázás, elvittek a látogató központhoz, ahonnan kisbuszokkal lehetett a kiránduló ösvényekhez jutni. A parton, a gleccserrel szemközt több km hosszú fém ösvényeket építettek a hegyoldalba és szinte minden pontjáról más és más szögből láthatsz rá a gleccserre és a környező hegyekre. A növényzetet majdnem teljesen érintetlenül hagyták - a lépcsők-közlekedőfolyosók fémlábakon állnak.
Lélegzetelállító volt az őszbe fordult bíborvörös - zöld erdő és mögötte a kékesfehér, vakító gleccser látványa...

  

  Hozzá kell tennem az időjárással is iszonyú mázlink volt, vakító napsütés, ragyogó kék ég, rajzolni sem lehetett volna szebbet: ritkán van ennyire gyönyörű idő a gleccsernél. Mi sem mutatja jobban, mint hogy az El Calafate-n töltött 4 napból csak ezen az egy napon volt napsütés. Vagy borús volt, vagy esett, vagy fújt, nagy ritkán fordult elő hogy pár percre kisütött a nap. Úgy látszik az égiek szerettek minket, meseszép fotókat készíthettünk:))
Feledhetetlen élmény-látvány volt, aki Argentínába látogat, annak egyszerűen vétek kihagyni. Repülőjegyet mi pl El Calafate-ből Buenos Airesig 1325 pesoért(26e Ft) vettünk, ami igazán nem sok - a busz többe került volna.
  Mikor elindultunk El Calafate-ből, a reptéren lefotóztam a táblát...rendesen délen jártunk:)) A felszállás pillanatai - alattunk az Argentino tó:

  Ha tovább utaztok velem, legközelebb az Iguazu vízeséshez látogatunk:))