2015. július 30., csütörtök

Néhány nap Peru fővárosában...nos Lima olyan amilyen, de látnivaló azért akad:)

  Amikor decemberben Magyarországra látogattam, nem a chilei fővárosból repültem haza, hanem Lima mellett döntöttem, mivel a Lima-Madrid repjegyek rendszerint jóval olcsóbbak mint a Santiagoból induló európai járatok. Mivel Limában még sose jártam(Perunak csak a Limától délre fekvő vidékeit utaztam be sokszor), ezért úgy döntöttem, hogy a repülőm indulása előtt és a visszautam során is plusz egy-két napot szánok a perui fővárosra és környékére. Ennek a pár napnak a története ez a bejegyzés.
  Sokan azt mondják Limára sok egy nap is, én ezzel nem értek egyet. Igaz, hogy ronda, de három nap is kevés rá, még úgy is, hogy az ember egyfolytában várost néz. Vannak itt fantasztikus ősi emlékhelyek, remek múzeumok, de a történelmi belváros is megér egy misét.
  Így aztán busszal érkeztem Limába és mire keresztülverekedtük magunkat a városon déli irányból, már elegem is lett belőle:) Lepukkant, szemetes, mocskos, pont olyan mint az összes perui város, de ez ráadásnak még végeláthatatlan és bejárhatatlan is. Lima és a region metropolitana több mint 8,5 millió lakost számlál...szóval képzeljünk el egy ötször akkora várost mint Budapest, de ráadásul sokkal nagyobb kiterjedésűt, hisz Limában lényegesen kevesebb van sokemeletes épületekből. Igazából toronyházakat csak a luxusnegyedben(Miraflores), láttam. Sok helyen ahol a busszal keresztülhajtottunk, még nappal sem merném az utcára tenni a lábamat nemhogy éjjel, úgyhogy stratégiai pontként a Plaza Norte óriás buszpályaudvar környékét szemeltem ki magamnak, ott kerestem szállást is.
  Reggel érkeztem a perui fővárosba és azonnal továbbindultam Caral ősi városába. Éjjel értem haza és másnap az egész napomat Limának szenteltem. Úgy döntöttem először a Plaza Norte környékét fedezem fel és reggeli sétára indultam. Elsődleges célom valami utazási iroda volt, hogy befizessek egy városnéző tourra, mivel azt hamar leszűrtem, hogy Lima-ban a taxik egyáltalán nem esnek a "még megfizethető" kategóriába(a tarifák 2-5eFt körül mozognak/út), és sokkal olcsóbban jövök ki ha befizetek egy buszos körutazásra, mintha magam veszem a nyakamba a fővárost.
  Reggeli "látkép" a szállásom ablakából. Dél-amerikai sajátosság és ez alól Lima sem kivétel, hogy az elektromos vezetékek látképe a városban olyannak hat, mintha kígyók tömegszerencsétlenségét látnád egy véres baleset után:)




  Úgy tűnik a perui főváros lakói nem preferálják az egyszerű otthoni reggelit, az ilyen reggeliző-bódékban(amiből vagy húsz volt a környéken), tolongtak az emberek, hogy megvegyék a reggeli szendvicsüket. Amit mindenhol árultak az a "pan con chicharrón" volt(főtt, majd megsütött disznóbőrös-hús cupákokból szeletek+sült édesburgonya karikák+apróra vágott lila hagyma):





  Én kihagytam a szendvicseket és egy hölgytől vettem négy tunát(kaktuszgyümölcs), azt kebeleztem be reggelire:)




  Első körben keresni akartam egy internet kávézót, hogy megynyugtassam a családomat(akik azóta nem tudtak rólam semmit amióta eindultam Chiléből, vagyis 3. napja), de ez egyáltalán nem bizonyult egyszerű menetnek. Bementem a Plaza Norte buszállomásra, mert logikusan úgy gondoltam hogyha valahol van internetezési lehetőség akkor egy ekkora terminálon tuti. Hát nincs. Hozzáteszem nevetségesen kevés a városban az internet kávézó, ahol meg találsz egyet az olyan szinten tömve van, hogy menten klausztrofóbiát kapsz. A számítógépek centikre vannak egymástól, hogy azon is helyet spóroljanak, az egymásnak háttal ülők között annyi hely nincs, hogy elmenj közöttük és az embereket nagyon alacsony, műanyag, sámliszerű székekre ültetik kar és háttámla nélkül, csak hogy minél több embert be tudjanak zsúfolni minél kisebb helyre. Erre még rátesz egy lapáttal, hogy rengeteg a játszó gyerek, akik ha jönnek akkor sokan jönnek és ott púposkodnak öten egyetlen gép körül ami azzal jár, hogy a lábadra állnak, rádkönyökölnek, rugdossák a székedet, kiverik a szemedet, beleülnek az öldebe és közben gőzerővel visítanak ahogy nézik a játékot. Végül sikerült a piacon internetezési lehetőséget találnom de amikor nyolcadszor rúgtak bokán és párszor a szememet is kiverték, gyorsan mindenkit megnyugtattam hogy jól vagyok és kimenekültem:) Nincs bajom a gyerekekkel de ami sok az sok:) Előtte kikerestem hol találok a környéken valami utazási irodát, taxiba vágtam magam és elmentem befizetni a városnéző tourt. Sajnos mivel a program több mint 5 órás, már lemaradtam róla, de vigaszképpen elmentem piacozni:)
  Ha külföldön vagyok, alap program a piaclátogatás. Sőt rendszerint nem a központi piacra szoktam menni, mert az amolyan "kirakat" turistáknak(mint pl nálunk is a Nagy csarnok), hanem valamelyik központtól távolabbi piacot keresek fel, ami igazi betekintést nyújt az emberek hétköznapjaiba. Most is így tettem:)
  Belépve a piacra egy úriember pultjába ütköztem, akinek bár több füle volt mint foga, de mint minden perui, lenyűgözően kedves volt és rögtön az után érdeklődött, hogy honnan jöttem, mit keresek itt és hogy tetszik-e az országuk:) Mikor látta, hogy sokáig nézegetem  a sárkánygyümölcsöt (amit ugyan már láttam nálunk Chilében is, de sose kóstoltam), azonnal megtisztított késsel egyet és a gyümölcs héján, mint egy tálcán átnyújtotta nekem. Ez már csak abból a szempontból is kedves gesztus volt, mivel a kaktuszgyümölcsök közül a sárkánygyümölcs a legdrágább, bár fogalmam sincs miért, de még Limában is borsos áron mérik.






  Naná, hogy megettem és nagyon megdicsértem. Finom is volt, de én a sima tunát(kaktuszgyümi) sokkal jobban szeretem és az olcsó is: 5o Ft-ért kettőt is adnak Tacnában. Ezt a sárkánygyümölcsöt(más néven pithaya), Magyarországon is lehet kapni aranyárban(1oooFt/db), előre bocsátom, hogy annyit nem ér meg:))
Buritipálma gyümölcsöt viszont itt láttam először:



  Ez a pálma a trópusi Dél-Amerikában, az Amazonas medence térségében őshonos, de ma már termesztik is. A termését nyersen(savanykásan édes ízű) is fogyasztják, de üdítőitalt, bort is készítenek ill. olajat sajtolnak belőle. A pálma törzsének beléből kenyeret sütnek, a levelei és a szára pedig fontos építőanyag.

A következő képen a noni gyümölcs(azt tuti ismeritek), alatta lucuma látható:




  A lucuma Peruban, Ecuadorban és Chilében őshonos és az indiánok már több ezer éve termesztik. Az íze kicsit a mangóéra emlékeztet és gyönyörű aranysárga színe van. Turmixok, csokoládé, sütemények kiváló ízesítője és egészséges édesítőszer mivoltával is kivívta magának a népszerűséget. Amennyire én tudom Európába csak por formában jut el, de érdemes barátkozni vele. Rendkívül egészséges, csökkenti a triglicerid és koleszterin szintet, kiváló szénhidrát-, vitamin-, rost és ásványianyag forrás. Nagy koncentrációban tartalmaz béta karotint, így az immunrendszert is erősíti. A helyiek imádják, itt a lucuma fagyi sokkal népszerűbb mint pl a vanília vagy a csokoládé:)
De nézzünk csak körül a piacon:)










  Ez pedig perui földicseresznye:) Határozottan az egreshez hasonlít az íze, szeretem és ha Peruban járok szoktam venni.



  A piac nem lenne piac ha valami finomságot nem árulnának. Természetesen mint mindenhol a perui utcákon, itt is árultak főtt kukoricát, nagy szelet házi fresco sajttal(imádom:) és fürj-tojásokat, amit paprikaszósszal szoktak kínálni. Ez is érdekes Peruban: szinte minden sarkon árulnak fürj tojást és lekesen eszik a helyiek csak úgy magában:) Chilében sehol nem láttam ilyet:)




  Késő délutánra járt(5 óra volt kb), a hasam delet harangozott(mivel csak reggel ettem kaktuszgyümölcsöt), úgy döntöttem visszavonulok a szállásom környékére és az ottani nagy piacon ebédelek. Ekkor döntöttem el, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy taxival közlekedem Limában. Ezen a napon közel 2oe Ft-nyi solt költöttem taxira és már nagyon elegem volt belőle:)
  A nagy buszterminállal szemben levő piacon tobzódtak a kajaárusok, csak a táblákat és az árakat kell nézni(mennyi a menü és milyen ételek közül lehet választani). végül egy 12 sol-os(12ooFt) menüt választottam, mert az örök szerelmem is benne volt az előételek sorában, a ceviche(több féle citromban pácolt, fehér húsú tengeri hal nyersen, sok lila hagymával, főtt sima és édesburgonyával-salátával, kukoricával), így arra azonnal lecsaptam, másodiknak sült halat kértem yuca gyökérrel, rizzsel és babbal. Ilyet még nem ettem, gondoltam kipróbálom:) A menü árában a gyümölcslé is benne volt.
Amikor kihozták  a ceviche-t megrémültem: a fehér húsú tengeri halfilé nem fehér volt, hanem rózsaszín, ráadásul a hal ízre nem pácoltnak hanem inkább főttnek tűnt. Ehetetlen volt, azonnal visszaküldtem. 7 éve járom Perut, ceviche-t kb mindenhol eszem, de ilyet még sehol nem raktak elém. Ráadásul még csak nem is egy lepukkant világvégi piacon rendeltem, hanem az ország fővárosában, egy meglehetősen rendezett, kulturált helyen.
Így nézett ki amit elém raktak:



  Ez nem ceviche volt, hanem egy rémálom. egy normális, magára valamit is adó ceviche minimum így néz ki(ezt pl Tacna-ban ettem):



  Mivel amit elém tettek ehetetlen volt, féltem a következő fogástól de szerencsére kellemesen csalódtam: a sült hal is finom volt, a yuca gyökér és a bab is. Nem maradtam éhes:)



    Amikor hazafele utaztam Budapestről és újra Limában landoltam, akkor tudtam elmenni a következő limai programomra, a jó előre befizetett városnézésre. Ami lehangoló volt, hogy a városnéző tour a Mirafloresből(Lima luxusnegyede), indult, az pedig veszekedett messze volt onnan ahol én megszálltam(mely épelméjű turista akar megszállni egy éjszakára a Rózsadombon?:) Viszont a taxi oda-vissza 1oe Ft lett volna, így közlekedési eszköz után néztem. Az ember ha egy idegen fővárosba kerül, akkor a leglogikusabb, hogy ha megvan az uticél, megnézi neten merre is van hozzá a legközelebbi metrómegálló. Ugyanígy a villamoshálózatot is könnyű használni bárhol a világon. Na most ugye Limában egyik sincs:) Illetve egyetlen metróvonal van(az is a föld fölött jár:), amely észak-déli irányban szeli át a várost.
  A limai közlekedés gerincét a kis mikrok teszik ki, melyeken a nagy tömegek utaznak, mert az a legolcsóbb. Na most én ezt eleve kilőttem, mert én abba be nem szállok, nincs az a pénz. Rendszerint olyan szinten teletömik emberekkel, hogy egyetlen négyzetcenti szabad légtér nem marad, elég egy abszolut nem súlyos baleset: mondjuk az oldalára dől a mikro. A halálozás azonnali és 1oo%-os(mindenki megfullad mielőtt sikerülne kitörni a kis ablakokat). A perui közlekedési morálról nem érdemes beszélni, ugyanis nem létezik. Megy mindenki mint állat, dudál mint egy őrült és lehetőleg mindent elkövet annak érdekében, hogy a másikat akadályozza az előrejutásban. Ennek megfelelően a baleseti statisztika riasztó és sajnos nem csupán a fővárosban. Szóval mikro kilőve. Egyedüli lehetőségem a Metropolitano buszhálózat használata volt. Ez egy gyorsjáratú buszhálózat, mely a főváros nagy sugárútjain közlekedik, többségében külön sávban. Nagyjából metrószerűen hálózza be a várost és a stratégiai pontokra simán el lehet jutni vele. A buszok a sugárutak közepén állnak meg és a megállóhoz vagy zebrán, vagy felüljárókon lehet lejutni. Belépni a beszállósávba ugyanolyan kapukon keresztül lehet mint nálunk régen a metróba, csak itt kártyaleolvasó rendszer működik.
  A megálló szemben volt a szállásommal és azonnal nekiestem a járókelőknek, hogy melyik busszal tudok innen eljutni a Mirafloresba. Mindenki gondolkodás nélkül rávágta, hogy mikroval. Stratégiát váltottam: átkeltem a zebrán a metropolitano buszok megállójába és az egyik befele haladó embert kérdeztem meg, aki rögtön mondta, hogy melyik buszra kell felszállnom. A belépés kissé körülményes volt, mivel kellett volna venni hozzá egy kártyát és azt feltölteni, de én két napért feleslegesnek tartottam és a limaiak természetesen mindig készségesen segítettek: rátöltöttem a kártyájukra egy menet árát és ők lehúzták nekem az átjárón:) A buszok ajtajai padlószinten vannak, igy nincsenek lépcsők sem. A tömeg rendszeres, de nem volt elviselhetetlen egyik alkalommal sem, az emberek viselkedése pedig nagyon kellemes csalódás volt. Férfiakat szinte nem láttam ülni, csak időseket. Ha megürült egy hely valahol, a férfiak körülnéztek melyik a legidősebb legmegpakoltabb hölgy és odahivták, leültették. Elképesztő volt az udvariasság és odafigyelés - nagyon meglepődtem. Arra gondoltam milyen jó lenne ha Pesten is ilyenek lennének az emberek a tömegközlekedési eszközökön...
Nagyon hosszú volt az út és a felénél kb engem is leültettek az egyik felszabaduló ülésre, úgyhogy kényelemben érkeztem meg Lima luxusnegyedébe, a Mirafloresba. Megmutattam a felírt címet, azonnal mondták hol szálljak le és merre induljak. Simán megtaláltam az irodát ahonnan indult a tour. Az oda-visszaút összesen 5 sol volt(5ooFt), a taxi 1o.oooFt lett volna. Nagyon nem mindegy. Ezután már csak ezt a buszhálózatot használtam ha bárhova el akartam jutni a városban.
  A városnéző program nem volt olcsó, de azt kell mondjam megérte az árát. Amikor megérkezett a minibusz, kiderült hogy az idegenvezetővel együtt összesen öten megyünk várost nézni:) Örültem neki, hisz így nem 2o emberhez kellett alkalmazkodni. A kiindulópont persze a Szerelem Parkja volt(szerintem az összes városnéző program innen indul:)











  Nos mielőtt továbbindulnánk a Lima városnézésre ismerkedjünk meg kicsit a várossal és a történetével: Lima nagyjából az ország közepén, a Csendes óceán partján, a Rimac folyó völgyében fekszik és az Andok vonulata szegélyezi. Bár az egyenlítőhöz relatív közel fekszik, a klímája mégsem mondható trópusinak. A part mentén futó Humboldt áramlat az Antarktisz felől szállítja a hideg vizet, s ez hűti a levegőt. Rendszerint a február hónap a legmelegebb de 8o%-os a páratartalom(ami már elég kellemetlen), télen rendesen hideg van(8-9 fok), és bár eső itt nemigen szokott esni, borús az ég és órákon át szitál a helyiek által garuának nevezett köd. Vagyis szomorú, szürke, nyirkos, ritka kellemetlen az időjárás, fűtés meg mint olyan nem létezik. Szóval nem egy élmény télen Limában lenni, így aki egész éves napsütést meg csodás időjárást akar az semmiképpen ne ide költözzön, mert a nyár fullasztóan meleg, a tél meg ocsmány:).
  A főváros területe már ősidők óta lakott volt, találtak itt már i.e 45oo-ból állandó településre utaló nyomokat. Az első jelentős kultúra amely megjelent a területen, az a Lima kultúra volt(kb i.sz. 1oo.tól). Jellemzői: fejlett kerámia és textilkultúra és egészen monumentális épületeket hoztak létre egy speciális(tégla és sár), építkezési technológiával(ennek a kultúrának egyik megmaradt emlékhelyét mi is megnéztük a városnéző touron, úgyhogy látni fogjátok). A települések egy központi térrel rendelkeztek, s e körül helyezkedtek el a lakónegyedek.
  Ugyan ehhez az időszakhoz köthető Peru egyik legfontosabb spirituális kegyhelyének, Pachacamac-nak a megalapítása. i.sz 2oo körül kezdték építeni és kb i.sz 6oo-ig épültek fel az ún "öreg piramisok" melyek értelemszerűen mára megviselt állapotban maradtak fenn. 



  Az egymást váltó birodalmak mind-mind építettek hozzá, így a wari(Huari) birodalom mikor integrálta a területet(i.sz 6oo-9oo), újabb piramisokat emelt, melyeket a régészek színes templomoknak neveznek. Amikor az inka Birodalom terjeszkedése elérte ezt a helyet, a kegyhely már önálló városállamként működött több mint ezer esztendeje.  
Pachacamac szó szerinti fordításban: " a föld lelke, mely élteti a világot"  ez a "Teremtő Isten" temploma volt, pl a földnek az istene(többek közt a földrengéseké is). Ha az ember utánaolvas ennek a kultikus helynek, óhatatlan a hasonlatosság az ókori Delphoi jósdával. Itt is jóslásokat végeztek az uralkodóknak és itt is a kegyhely a mindenkori hatalomtól függetlenül működhetett. Az inkák is érezték és feltétel nélkül elfogadták ennek a helynek a szentségét. Semmit nem pusztítottak el, épp ellenkezőleg: további templomokat építettek hozzá, az itteni papságot is nyugodtan hagyták tovább dolgozni, sőt az inka utalkodók is nem egyszer fordultak a jósdához tanácsért, útmutatásért.



  A jósda végét természetesen a spanyol hódítás jelentette: az itteni papok tudomást szereztek arról mit műveltek a spanyolok a cuzcói szent templomokkal(kirabolták, elhordták az aranyat belőlük majd elpusztították), ezért a főpapság elrendelte, hogy a mamaconas-okat(templomi szüzek), el kell menekíteni, valamint az aranykincseket egy biztonságos helyen elrejteni. Az aranyat azóta sem találták meg és ha valaha mégis meg fogják, az csak a véletlennek köszönhető, hisz a spanyolok az ott maradt papságot megölték, így mindazok akik tudtak a kincsek hollétéről meghaltak.
A szent hely létére a pontot a spanyol telepesek tették fel, akik a kegyhelyet ingyenes kőbányának tekintették és a piramisok köveit elhordták az udvarházaik építéséhez.
Azóta pedig az itt meglehetősen rendszeres földrengések, a csapadék(köd formájában) és a sós óceáni levegő rombolja tovább az amúgy is romos épületeket. Állagmegóvás címén valós munkát nemigen látni, de igazság szerint annyi pénz nincs ami meg tudná akadályozni a főként vályogból épült falak romlását.

  Amikor megérkeztünk Huaca Pucllana-ba a Lima kultúra egyik emlékhelyére kezdtem élvezni az idegenvezetőtől kapott fülhallgatós kütyüt:) Kaptunk ugyanis a fülünkre egy gumival felerősíthető fülhallgatót és a nyakunkba egy tápegységet. Bármerre kujtorogtunk kb 3o méteres hatótávolságban, a fülhallgatóban hallottuk az idegenvezetőt. Mivel én folyton elmászkáltam fényképezni, nagy hasznát vettem :). A történelmi belvárosban akkora volt a tömeg, hogy egyetlen pillanat alatt szem elől tévesztettem az idegenvezetőt és esélyem sem lett volna megtalálni a kavargó tömegben e nélkül a kis szerkezet nélkül. Mindig tudtam merre kell mennem, mert ha elindultam valamerre és halkult a fülemben az idegenvezető hangja, tudtam hogy az ellenkező irányban kell indulnom, hogy megtaláljam. Így hiába szaladgáltam a fényképezőgépemmel szanaszét, később minden gond nélkül megtaláltam a csoportot:)

Nos akkor Huaca Pucllana:) A Lima kultúra(i.sz 1oo-7oo) egyik városa és szent helye volt. A lelőhelyet régóta ismerték(nem lehetett nem ismerni, akkora piramisokból állt:), de már az előző birodalmak is elvégezték a maguk pusztító munkáját(Wari birodalom stb),de természetesen a legnagyobbat az újkori ember végezte mint mindig. A kisebb piramisokat elgyalulták, az alapanyagokat elhasználták házak, utak építéséhez. Csak 1981-ben jutott eszébe a peruiaknak hogy esetleg a megmaradt maroknyi területet meg kéne menteni a teljes pusztulástól. így mára az egykoron több mint 6 hektáron elterülő városból megmaradt a központi nagy piramis(25 méter magas), és a körülötte levő néhány udvar és tér. Ennyit láthatunk ma. A hatalmas építmények falai egy csak erre a kultúrára jellemző technológiával épültek, vályogtéglákból, agyagból, kavicsokból. Az egymáshoz illesztett téglák olyan benyomást keltenek mintha könyveket látnánk sorakozni a polcokon, az építkezési stílust is a könytár/könyvesbolt szóból alakították ki. 






  Kik is voltak ezek az emberek akik i.sz 1oo-tól kezdődően ekkora építkezésekbe fogtak?
Nos érdemes csak abba belegondolnunk, hogy ebben az időben mi még ősmagyarként a sztyeppéken hajkurásztuk a vadlovakat valahol keleten, ezek az emberek pedig a dél-amerikai kontinensen városokat építettek, rengeteg féle növényt termesztettek(kukorica, bab, tök, édesburgonya, mogyoró stb), és olyan csatornarendszereket építettek, melyek közül nem egy ma is használatban van. A nemesség udvarházait kertek vették körül, az épületek belsejét döngölt vakolattal látták el és a vörös és fehér színek árnyalataival díszítették. 
A völgy teljes lakosságának a számát nehéz megítélni(kb 2oo.ooo körül lehetett), de a monumentális épületekhez, udvarházakhoz terekhez temérdek munkaerőre, építészekre, kőművesekre, segítőkre, fuvarozókra, festőkre, dekoratőrökre, asztalosokra, technikusokra és természetesen rengeteg anyagi eszközre volt szükség. 
Ez pedig azt jelenti, hogy egy stabil alapokon álló, gazdag civilizáció alakult itt ki nemesi réteggel és köznéppel.
  A halászat természetesen a mezőgazdaságon kívül a második legfontosabb tevékenysége volt ezeknek az embereknek. Ami nagyon érdekes, hogy a szokásos zsákmányon túl, melyet ebben az időben általában a halászok képesek voltak elejteni, rendszeresen elejtettek olyan halfajokat is, melyek 2oo méteres vagy annál mélyebb vízekben élnek. Rejtély a tudományos világ számára, hogy hogyan és milyen módszerrel tudták ezeket a halakat kifogni abban az időben amikor csak a felszíni, illetve ahhoz közeli vizek halászatához rendelkeztek az emberek eszközökkel...:)
Kereskedelmi tevékenységet is folytattak, a hegyekben élő emberekkel, így olyan növényeket, gyümölcsöket is beszereztek, melyekhez amúgy nem tudtak volna hozzájutni.
  Mindezen túl, fejlett volt a kosárfonásuk, nagyon szép, színes textileket szőttek, a fazekasaik pedig gyönyörű kerámiákat készítettek:





  Az mindenesetre bátran kijelenthető, hogy Limát nem Pizzaroék alapították 1535-ben hanem egy közel 2ooo esztendővel ezelőtt élt civilizáció valamikor i.sz 1oo környékén:)
  A Lima civilizáció végét valamikor a 8. században valószínűleg több ok együttes hatása okozhatta: egyrészt természeti katasztrófák(El niño jelenség), másrészt, más, erősebb civilizációk térhódítása(Wari Birodalom). Ami biztos, hogy ettől az időtől kezdve a nagy "állami" építkezések véget értek és más civilizációk(Tiwanaku, NASCA civilizáció), hatásai érvényesültek.

A lima kultúra emlékhelye után folytatódott a városnéző körutazásunk.
Az első épület amit sajnos csak érintettünk, az a Lima Művészeti Múzeum épülete volt. Idő híjján nem tudtunk bemenni, de ehhez a múzeumhoz bizony egy nap is kevés lett volna. Az 1961-ben megnyílt múzeum 45oo m2-en mutatja be a perui civilizációk emlékeit több mint 3ooo esztendőre visszamenően egészen napjainkig. Ami késik viszont nem múlik, amikor legközelebb utazom Pestre, okvetlen megtámadom a múzeumot:)) És nem csupán ezt. Sajnos a Larco múzeumra sem maradt időm, úgyhogy van még miért Limába visszamenni.



  A következő fotón az ún "Rimac Ház"-at láthatjuk mely az 1919 és 1924 környékén zajló építkezési boom idején épült és egy lengyel építész tervezte igazi kevert stílusban: a francia akadémizmus mellett a gyarmati építészet stílusjegyeit is magán hordozza az épület. Nevét onnan kapta, hogy annak idején a Rimac biztosítótársaság megbízásából építették, de emlegetik Roosevelt ház-ként is, mivel a Roosevelt sugárúton helyezkedik el.
Mi ugyan csak nappal álltunk meg lefotózni, pedig éjjel még szebb:) Jelenleg a fővárosi önkormányzat tulajdonában van.






 Az Igazságügyi Palota épülete(1929-1939):



  Aztán tettünk egy sétát a történelmi belvárosban, mely zsúfolva van szép gyarmati stílusú épületekkel:





Courret ház: Eugenio Courret(1841-19o?) francia fotográfus egykori stúdiójának az épülete:

  Megérkeztünk Lima főterére. Az irdatlan meretű négyzet alakú tér közepén a szokásos szökőkút: minden főtér kb ilyen Peru összes városában, csak mivel ez a főváros, ennek megfelelően embertelen méretű kell legyen, mert azt úgy illik:)
Itt kapott helyet a Püspöki palota, a Városháza, az Elnöki palota és természetesen Lima katedrálisa is...






  A katedrálisban helyezték el Francisco Pizzaro földi maradványait, a sírjával szemben, egy kis dobozba spanyolországi szülővárosának(Trujillo), a földjét tették. A konkvisztádor sírjának elhelyezésétől érthető módon a peruiak nincsenek túságosan elragadtatva...




  Ha már úgyis ott ténferegtünk a főtéren bekukkantottam Lima egyik legrégebbi(1oo esztendős), bárjába is - a Bar Cordano-nak igazi békebeli hangulata van:)




  A legutolsó látnivaló volt az egyik amit a leginkább vártam. A Szent Ferenc Kolostor katakombái. A kolostor Lima városával egyetemben az évszázadok folyamán több földrengést szenvedett el, ezért folyamatosan mindent újra kellett építeni. Így ezt a templomot is. A kolsotor épületei alatt(és körülötte), lévő katakombákba temették az embereket a gyarmati időkben(kb az 18oo-as évek elejéig). A nemesség tagjait a kolsotor padlózata alá és falaiba, a köznépet meg az egyre bővülő katakombák hálózatában helyezték el. 




 Az elképesztően gyönyörű fa mennyezethez Costa Ricából hajókon hozatták a fát.



  A katakombák hatalmas rendszere jórészt ma is feltáratlan és nem is nagyon tervezik a további munkálatokat, mert a falak a sorozatos földrengések miatt meggyengültek, életveszélyes a feltáratlan területeken tartózkodni is, nemhogy ásni. Amint beléptünk a kolsotor épületébe menten megtiltották a fényképezést, videózást, amit nem egészen értettem. Oké hogy a vaku árthat pl a festményeknek...de ha vaku nélkül fényképezed elhunyt emberek maradványait, azzal nem hinném hogy sokat árthatsz szegényeknek, úgyhogy a figyelemeztetés egyik fülemen be a másikon ki.
  A régészek vagy 25o.ooo csontot tártak fel, kb 25.ooo ember maradványait és rendezték hátborzongató mintákba. A kolostorban ma is él néhány tucat szerzetes és amikor beszélgettem az egyik teremőrrel, felhívta a figyelmemet, hogy lent a katakombákban, rendszeresen járnak szellemek és fotókon sokszor látszanak is. Több se kellett nekem fotóztam agyba főbe de fél szellem nem sok, annyit sem sikerült megörökítenem:)






  A katakombák látogatása nem épp felemelő élmény, klausztrofóbiások és félősek inkább ne menjenek le:))))
Valamikor este 6 felé végeztünk a belvárosban én már rutinosan lerakattam magam egy metropolitano megálló közelében és szépen busszal visszacsorogtam a buszpályaudvarhoz. 
Ez a napom a full rohanásról szólt: 8-kor szállt le a repülőgépem Limában(11 óra repülés), mire kicsekkoltam és kikeveredtem a reptérről, annyi időm maradt, hogy bekapjak valamit, megvegyem estére a buszjegyemet Trujillo városába, bedobjam a csomagmegőrzőbe a csomagjaimat és rohanjak a városnézésre. Így amikor kb fél 7 körül visszaérkeztem a buszpályaudvar környékére, el kellett rohannom tiszta váltóruháért, törölközőért a csomagjaimhoz és elszáguldani lezuhanyozni az egész napos városnézés után 4o fokban. Este 9-ig, a buszom indulása előtt arra maradt időm, hogy egyek valamit. Mivel reggel ettem utoljára pár kaktuszgyümölcsöt, szó szerint kopogott a szemem az éhségtől, így gyorsan berobbantam a piacra valamit enni. Igazság szerint ezúttal az volt a terv, hogy valami nívós éttermet keresek és extra finom perui sajátosságot eszem, de ez nem jött össze, mert olyan éhes voltam, hogy eszemben sem volt nekiállni éttermet keresni meg időm sem maradt rá. Végül nem bántam meg a dolgot, mert ráakadtam az egyik kedvenc perui ételemre, a tallarin saltado-ra:) Ez tulajdonképpen wok-ban pirított fűszeres zöldségek és husi, tésztával összekeverve. Készítik mindenféle húsból én ezúttal csirkéset kértem:)



  Vagyis repültem 11 órát Madridból Limába, a reptérről mentem az egész napos városnézésre, este buszra szálltam, kb 8 órát utaztam Trujillo városába, odaértem reggelre és indultam ott az egész napos városnézésre:) Amikor ott végeztem estére a városnézéssel, újra buszra szálltam és visszautaztam Limába(8 óra buszozás), reggelre odaértem, 4 óra várakozás következett a pályaudvaron a következő buszra, ami 22 óra alatt elvitt Limából a chilei határra. Mindezt szállás és normális pihenés nélkül:) Ezt csinálja valaki utánam 46 évesen:)))) Mire hazaértem a pesti vakációmból fáradtabb voltam mint valaha :D A legszörnyűbb az egészben az utolsó 4 órás várakozás volt a pályaudvaron a buszra. Olyan rettenet fáradt voltam, hogy lerogytam egy székbe, magamhoz öleltem a bőröndjeimet és úgy elaludtam rajtuk az óriási zsivajban, hogy indulás előtt fél órával ébredtem csak fel:) Mindebből következik, hogy a következő bejegyzés az a Trujillo városába tett kirándulásomról fog szólni:)

  Limáról összességében nem túl jó benyomást szereztem ezalatt a pár nap alatt. Esküszöm minden erőmmel valami kedveset, valami szerethetőt próbáltam felfedezni a perui fővárosban de nem sikerült:)) Túl nagy, túl sok a szemét, túlságosan ronda, túlságosan kaotikus, túl sok a kétes alak és még sorolhatnám. Még a belváros is ronda(kivéve a történelmi belváros nem túl nagy részét), de ha kicsit kijjebb mész bármelyik irányba már a nyomornegyedekben találod magadat, melyek kúsznak fel a hegyoldalakon és tényleg reménytelen összképet árasztanak. Hozzáteszem a többi perui város is ugyanilyen szemetes, de pl Arequipába (Peru második legnagyobb városa) vagy Cuscoba, bármikor szívesen megyek. Egszerűen rendezettebbek, kisebbek, szebbek és átláthatóbbak mint Lima.

  Amúgy a Limába érkezésem pillanatában már megszereztem az első benyomásaimat a fővárosról. Bizony Isten rengetegszer repültem már mindenfele a világban, nagyon szokszor transzatlanti járatokon is, de amit Limába érkezve a repülőn láttam, na olyat soha, sehol, semmilyen pontján a világnak. Mintegy előrevetítette mi vár rám Limában... Amikor reggel felébredtünk és felálltunk hogy leszálljunk a gépről, egyszerűen nem hittem a szememnek: a repülőgépen TÉRDIG állt a szemét! A közlekedőfolyosón úgy tudtunk csak haladni, hogy a lábunkkal betoltuk az ülések közé a szemét hegyeket. A kis bőrőndömet a fejem fölé kellett emelni mert húzni nem tudtam a szeméttől.  Nem azért mert a repülőn nem szedték a sztyuardeszek vagy hússzor össze a szemetet, hanem a szépséges perui lelkület miatt. Aki ha elcsócsál egy chipset, vagy megiszik egy üdítőt, a zacskót és a műanyag poharat a legnagyobb természetességgel elhajítja. Ahogy az utcán ugyanúgy a repülőn is. Lehangoló :(
  Ettől függetlenül biztos hogy nem utoljára jártam Limában, ha legközelebb hazautazom Pestre valószínűleg újra innen indulok és újra eltöltök majd pár napot a fővárosban és környékén mert látnivaló az viszont bőven van. Limában még vár rám a Művészeti és a Larco múzeum, az Andok irányában pedig Huancayo városa. Ezek tuti, aztán majd még meglátom:)



5 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm:)) Örülök, hogy tetszett:)))

      Törlés
  2. Nagyon érdekes volt a beszámoló, esküszöm, kedvem támadt elutazni Limába :). Ami a szemetelést illeti, ez valami spanyol hagyomány lehet, mert a Mallorca-Valencia átkelő hajó is ugyanígy néz ki estére, térdig érő szeméttel.

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Határátkelőn találtam elérhetőségedet, írtam is már mailt, még azt a címet használod? lenne pár kérdésem Chilével kapcsolatban . Üdv Barbi

    VálaszTörlés