Kirándulás Tacnába, piacozás, evés-ivás, de megírom azt is mi volt az inkák kedvelt itala:)

  Hogy átmegyünk újra Peruba, Tacna városába az nem volt kérdés, csupán az, hogy mikor. Tacna az Arica városában élő chileieknek amolyan menekülőútvonal: itt tudnak elmenekülni a drága chilei árak elől:))) Úgy jár át mindenki hét végén a határon mintha kötelező lenne:) Igazság szerint ahhoz tudnám hasolítani, mint amikor a 8o-as években Csehszlovákiába vitték ki buszokkal a magyarokat bevásárolni Prágába és mindenki kilószám hozta haza az edzőcipőt, ruhát, kristálycsillárt és kolbászokat rúdszámra:)))) Aki az én korosztályom tuti emlékszik minderre:)
  Na itt ugyanez megy csak nagyban. A távolság ugyanis itt nem távolság, hiszen a perui határ Aricától nem egészen 1o km-re van és a határtól Tacna városa max 2o perc autóval. Ráadásul elképesztően hatékony a határforgalom, rendszerint a két határ átlépése együttesen sem vesz több időt igénybe 15 percnél. Mi hetente ugyan nem megyünk, de havonta egyszer tuti átesz a penész minket is az olcsó és fantasztikus gasztronómiával bíró Peruba. Ugyanis a chileiek nem csupán bevásárolni járnak át, hanem enni is:)
 Ezúttal pechünkre vagy 3 órát kellett várnunk a határon 4o fokban, a tűző napon. Valamiért nem engedték át a buszokat(máig sem tudjuk miért). Elvittek a határig, ott kitettek, átléptük a chilei határt és vártunk, vártunk, vártunk, várattak!:)
(Üdvözöljük Peruban tábla a határon:a gyerekek is szemmel láthatóan unatkoztak:)

  Végül már annyira elegünk volt, hogy úgy döntöttünk hazamegyünk és majd holnap kirándulunk Peruba. Viszont vissza Arica városába sem volt egyetlen szabad hely sem, sem taxiban, sem buszon. Két lehetőségünk maradt: várni, vagy gyalog hazaindulni Aricába(Tacna vagy 3o km még a határtól, úgyhogy az eleve számításba se jött). Arra viszont valahogy nem vágytunk, hogy 35 fokban, 1o km-t gyalogoljunk az országúton a sivatagon át, gyilkos napsütésben, úgyhogy maradt a várakozás. Végül csak elindultak a buszok és sok órás késéssel érkeztünk meg Tacnába, iszonyú szomjasan és teljesen kitikkadva. 
Hogy lássátok hova is igyekeztünk ennyire bőszen, íme pár kép a városról:)

Részletesebben erről a városról ebben a bejegyzésemben írtam.
Ahova ezúttal is érkeztünk, az Tacna városának nemzetközi terminálja(az utolsó kép a nemzetközi terminállal szemközti, belföldi terminálon készült: innen indulnak a belföldi buszjáratok Peru belseje felé):

  Mielőtt taxiba vágtuk volna magunkat, kimentünk a terminál kerítéséhez, ugyanis ott mindig találunk tunát áruló parasztnéniket:) A tuna-ról írtam már nektek sokszor: ez egy kaktusznak a termése. Írtam azt is, hogy ez egy gyilkos gyümölcs, elképesztő önvédelmi rendszerrel ellátva:)) Millónyi hajszálvékony(sokszor láthatatlan) tüske borítja a bőrét. Egyszer próbálkoztam a megtisztításával, soha többet:) Gumikesztyűben kíséreltem meg a támadást, de a tuna kíméletlenül legyőzött és ehhez elég volt neki néhány másodperc:))) A végeredmény az lett, hogy a felét pucoltam meg, de a tenyerem és az ujjaim hetekig kegyetlenül szúrtak utána. Soha többet nem nyúltam hozzá, viszont imádom, mert valami isteni finom:) Ezért csak akkor eszünk ha átmegyünk Peruba. Ugyanis itt Chilében tisztítatlanul árulják csak. Tacnában viszont sorban ülnek az utcán a parasztnénik, nagy kosarakkal és helyben pucolják neked, ráadásul puszta kézzel!!! Az ő munkában megfáradt, megkérgesedett kezükkel még a tuna sem boldogul. Pár mozdulattal, másodpercek alatt hántják le a héját, boszorkányos ügyességgel, úgy, hogy közben a gyümölcs húsát egyetlen ujjal sem érintik. A héjáról emelheted le a szó szerint steril gyümölcshúst. Ezúttal pirosat ettünk(több féle színváltozat van, itt Tacnában pirosat, zöldet és sárgát is árulnak), egymás után rögtön hármat tömtünk magunkba:). Fantasztikusan finom, lédús kicsit a görög, kicsit a sárgadinnyére emlékeztet, valami isteni:)))))))

  Fél óra alatt beértünk a városközpontba és amint kiszálltunk a taxiból a peruiak ismét elcsábítottak valamivel:) Nagyon profik ebben és mindíg azt árulják, amire épp az ember leginkább vágyik: most a 4o fokban behűtött görögdinnyét, magót és epret dugtak az orrunk alá:)))

  Miután a szomjunkat elvertük a lédús, hideg gyümölccsel, ketten kétfele indultunk. Én fotózni a piacra, a párom bevásárolni. Mióta itt élek mániákus piacjáró lettem. Nem tudok ráunni a fergeteges kínálatra, a színekre, az illatokra. Most is az első dolgom volt berobogni Tacna központi piacára. Gyertek be velem, érdemes:)
  Amikor beléptem a csarnokba a legelső ami a szemebe ötlött az az aji kínálat volt:) Az aji egy elsősorban Peruban termelt paprika fajta és elképesztő belőle a szín, íz, méret és formaválaszték. Nagyon jellegzetes az íze, én itt úgy rászoktam, hogy számomra nem háztartás a háztartás aji paprika krém nélkül:) 

  Nem tudom azt tudjátok-e, hogy többek közt a paprika is(ahogyan a burgonya, kukorica, paradicsom, zöldbab, a tökfélék gyakorlatilag összes fajtája is), Dél-Amerikából származik?
Amiről mi úgy gondoljuk, hogy egy igazi hungarikum, az bizony egy Dél-Amerikából származó növény és csak a XVIII. század végén kezdték el termeszteni előbb Spanyolországban, később pedig Magyarországon. 
  Kolumbusz orvosa, Diego Alvarez Chancha hozta Európába, 1494-ben, aki Kulumbusz második útján gyűjtötte be és írta le az első paprikákat. Az akkori paprikák nagyon hasonlítottak a mai díszpaprika típusokra. Kezdetben szinte kizárólag dísznövényként termesztették színes bogyójáért, így évszázadokon át csak a főúri kastélyok kertjeit díszítette. Ráadásul azt terjesztették róla, hogy mérgező, így csak nagyon lassan hódított tért a kontinensen, pedig az indiánok évezredek óta termesztették és fogyasztották, sőt szárították, őrölték és különféle paprika porokat is használtak. Az inka birodalomban is alapvető étkezési és fűszernövény volt.
  Csak a 18. században vált általánosan ismertté és először Spanyolország után, Magyarországon, Kalocsa környékén kezdték el termeszteni. Eleinte olcsó, borspótló fűszerként ismerték és gyökeresen átalakította a magyar konyhát. Ennek ellenére nagyobb mennyiségben, eladásra csak az 185o-es években kezdték termeszteni Magyarországon. A ma termesztett fűszer és étkezési paprikák messze kerültek a vadpaprikától, de az eredeti vetőmag, mint a nemesítés alapanyaga a kereskedelemben ma is kapható.
  Mi otthon csak étkezési célra fogyasztjuk a paprikát, vagy piros paprika őrleményként és pasztaként csak az Erős Pista és az Édes Anna létezik. A több ezer éves paprikakultúrával bíró Peruban valami elképesztő a paprika porok, paszták, krémek és őrlemények kínálata.

A „paprikapaszta-kultúra” a perui konyha egyik fontos alappillére. Az ají (Capsicum baccatum) vastag húsú, gyümölcsös ízű csípős paprika. A peruiak leggyakrabban ilyen ajífélékből készítik ízesítőpasztáikat, köztük a pasta de ají amarillót (sárga), a pasta de ají rocotót (ez piros), vagy a pasta de ají pancát (mélyvörös), de ezeken kívül még rengeteg féle van.

  Az alappaszta készülhet többféleképpen. Peruban hagyományosan vízben vagy cukros-ecetes vízben főzik meg a kimagozott, kierezett (húsos fajta) paprikát. Lecsöpögtetik, bőrét lehúzzák, majd mixerben kevés só és jó fajta ecet hozzáadásával pikáns, homogén krémmé keverik. Ezek az alap paprikakrémek, de ezek turbósított változatait is elképesztő kavalkádban árulják a piacokon kimérve is. Szoktak hagymás, fokhagymás, fehérborsos krémet készíteni mindeféle színben és erősségi fokban. Ezeket a krémeket használják aztán a levesek, pörköltek, szószok, főzelékek ízesítésére.

  Mindezeken túl még őrölt, szárított paprikákat és a legkülönfélébb színű és erősségi fokú paprika porokat is árulnak. Szoktam nézegetni a fűszeseknél vásárolgató perui néniket, amikor vesznek 3-4 féle paprika port és pasztát, de igazán attól vagyok elképedve, hogy ők pontosan tudják, hogy a vagy százféléből, melyik milyen ételhez való és melyiknek milyen íze van:)))

  De nézzünk körül mit találtam még a piacon:) A papayák itt valami extrém méretűre nőnek - érthető okokból, hisz ennek a gyümölcsnek is az őshazája Közép és Dél-Amerika vidéke.

  Ez a carambola, magyarul csillaggyümölcs. Jó sokára szántam rá magam, hogy megkóstoljam, de nagyon kellemes meglepetés volt. Azon túl, hogy finom, enyhén savanykás ízével kiváló szomjoltó. Most is vettem kettőt miközben a piacon bóklásztam :) Úgy ahogy van, egészben kell megenni, héjastul.

  És akkor ömlesztve a gyümölcskínálat: a 3. képen az a csikos gömbszerű cucc középen, az itteni nevén pepino dulce, magyarul tojásdinnye. Ízre a sárgadinnyére emlékeztet, de keményebb a húsa.

  A következő gyümölcs  itteni nevén chirimoya, magyarul gyömbéralma(krémalma). Ez is Dél-Amerikában(főleg Peru és Ecuador környékén), őshonos fafajta, az indiánok több ezer éve ismerik, termesztik és fogyasztják.
  Az Andok lejtőin nő 1000-2000 méteres magasságban, de ma már mindenhol termesztik meleg égövön, hegyvidéken(síkságon nem érzi jól magát, igazi hegyvidéki fa). A kifejlett fák maximum 30 termést hoznak egy évben. A gyümölcs szív alakú, a héja vékony, nyomásra érzékeny. Általában féléretten szedik le és néhány napi érlelés után fogyasztható. Ketté kell vágni és kikanalazni a héjából. A húsa fehér, lágy, édes és ha meg kellene fogalmazni talán van benne egy leheletnyi mangó, banán és talán kis ananász íz:)

  Az avokádó ma már Magyarországon is teljesen hétköznapi gyümölcs, de azt meg kell mondjam, hogy ízre, méretre és minden másban sincs köszönőviszonyban sem azzal az avokádóval amit itt árulnak. Aki evett már avokádót itt, Dél-Amerikában, az tudja, hogy miről beszélek.
 Ennek a gyümölcsnek is az őshazája Közép és Dél-Amerika és ez meg is látszik rajta. Én mielőtt idejöttem, csak Magyarországon kóstoltam és abszolút nem nyerte meg a tetszésemet, így nem fogadtam kitörő örömmel azt, hogy itt mindenki avokádót, avokádóval eszik. A chileiek próbáltak rávenni, hogy kóstoljam meg, mert itt teljesen más mint Pesten, nem hittem nekik és kifejezett ellenszenvvel méregettem reggelenként a randa zöld masszát az asztalon:)
Végül csak rávettem magam, hogy egyik reggel(mivel nem volt más), a kenyeremre kenjem a ledarált, nagy fej vöröshagymával, kis citromlével, olívaolajjal, sóval felturbózott krémet. Azonnal és visszavonhatatlan avokádó-fan lett belőlem:) Azóta is úgy esszük szinte két naponta a krémet - salátát mintha kötelező lenne:)

Láttatok már ekkora tököt?:))

  Hogy miért ennyire gyönyörű és extrém méretű? Igen! ez is Dél-Amerikából származik:) Az összes tökféle(patisszon, cukkini stb), őshazája a mai Peru és Ecuador területe, ahol a vad növény, a mai napig őshonos(egyedüli kivétel a lopótök, mely ázsiai eredetű). Az indiánok nagyon régóta fogyasztják, az első magvak, melyeket ültetésre használtak, i.e. 6ooo-ből származnak, de komolyabban a növény nemesítésével i.e 2oo-1oo körül kezdtek foglalkozni. Rengeteg változatát köszönhetjük a perui MOCHE kultúra indiánjainak, akik ebben az időben kezdtek neki a növény nemesítésének és nagybani termesztésének. Ennek egyenes következménye, hogy itt Dél-Amerikában sokkal több mindenre használják a tököt, mint nálunk. Sok évezredes tradíciója van a fogyasztásának, így vagy úgy, szinte minden ételbe belekerül:) Itt nem csak töklámpást faragnak belőle vagy megsütik, hanem az alapélelmiszerek egyike. Szinte minden levesbe, pörköltbe, főzelékbe, raguba tesznek tök darabokat. Szép színt ad az ételnek és jóízű(húslevesbe pl bele lehet vágni nagy sütőtök darabokat - Isteni). Levesek, főzelékek, besűrítésére is tökéletesen alkalmas és mondanom sem kell, hogy ezerszer egészségesebb mint a rántás vagy habarás. A sütőtök a szuperételek egyike. Milliónyi vitamint, béta karotint és antioxidánst tartalmaz, úgyhogy együk bátrabban! Tegyünk a levesekbe nagyobb kockára vágott tök darabokat, csak javít mindennek az ízén!

  Az alábbi fotón a chilei húslevest(cazuela), láthatjátok.... természetesen a nagy tök darabok ott figyelnek ebben is:))

  Újabb egzotikumhoz érkeztünk és ezt még én se láttam eddig. Ez a lucuma, amely a perui Andokban őshonos. A fogyasztására már az i.e 8. évezredben is találtak bizonyítékot. Tömeges termesztését és használatát ennek a gyümölcsnek is a Moche kultúrához köthetjük(i.sz 2oo-7oo között). Az ő idejükben ennek a gyümölcsnek a fogyasztása, a mindennapok részévé vált.
  A lucuma-ra jelenleg óriási a kereslet, hiszen elengedhetetlen összetevője a csokoládé, a fagylalt készítésének, sütemények, krémek alapanyaga - édes, karamelles-picit fahéjas íze van. Mára Peru gyümölcseinek zászlóshajójává nőtte ki magát. Természetesen legnagyobb mennyiségben Peruban termelik, de Chilében és Costa rica-n is. Sok helyen próbálták a fát meghonosítani, de sajnos sikertelenül. Csak azon a területen érzi jól magát, ahol őshonos.

    Peruban nem lehet a piacon nem összefutni a rengeteg féle kukoricával, köztük a számunkra legegzotikusabbal, a lila kukoricával. A ma létező, több mint 35 féle kukorica nagy többségét Perunak köszönhetjük. A kukorica fogyasztása az Andok népeinél annyira ősi időkre nyúlik vissza, hogy mire elkezdték kutatni az eredetét(vagyis az ősnövényt, amiből anno elkezdték nemesíteni), már nem találták meg. Valószínűleg több mint 1o.ooo éve kezdték el termeszteni majd később nemesíteni az indiánok. Sajnos Magyarországon nagyjából csak a takarmány és az étkezési kukoricát ismerjük, de Peruban tobzódhatunk a különböző méretű, színű és ízű kukoricák között. Jellemzően éttermekben is sokszor kukoricatálat kínálnak sajttal és szósszal étkezések előtt. Az alábbi képet Cuzcoban készítettem, ott kaptuk ezt elő-előételként:) Számoljátok meg, hány féle kukorica volt a tálon és érdemes a szemeket is megnézni. Némelyik 2cm-nél is nagyobb és az ízük is különböző, de mindegyik nagyon finom:)

  Ennek megfelelően millió módon készítik is el a kukoricát. Néha csak párolják, máskor megpirítják, ízesítik, sózzák stb. Ezt a tál pirított kukoricát szintén Peruban, Vila Vila falucskában kaptuk. Az utolsó szemig elfogyott:)))

  A legtöbb ételhez köretként, vagy a saláta részeként is tálalják, de sokszor egész egyszerűen megszórják az ételt pirított kukoricával. Ezt a tányér finomságot(bundázott tengeri herkentyűk), szintén így kaptuk:

  A kukorica az inkák tipikus étele is volt, az áldozatnak szánt gyermekeket, mielőtt feláldozták volna, egy évig kukoricával etették, mert szent ételnek tekintették. Az inka birodalomban amolyan nemzeti ital volt, a lila kukoricából főzött ital, a chicha morada. Kutatások kimutatták, hogy már jóval az inkák előtt is készítették és itták a mai Peru területén. A mai napig Peru nemzeti itala, az utcán is árulják kimérve, de egy valamirevaló étterem szinte kizárt, hogy ne tartson a kínálatában chicha morada-t:) Meg kell mondjam nagyon finom és ha hozzátesszük, hogy ráadásként iszonyú egészséges is, akkor azt kell mondjam, ezek a peruiak tudnak valamit:)

  Az ital elkészítése sem egy ördöngősség. Itt nem írom le a receptjét, hisz Magyarországon úgysem kapható lila kukorica, de ha valaki kéri, annak szívesen elküldöm:) Van benne a kukoricán túl: ananász, alma, sok lime és kis fahéj:) Jól behűtve, sokszor jégkásaként árulják, kívánni sem lehet kellemesebb italt a forróságban:) Ezt Cuzco városában tették elénk:)

  Peruban is dívik az, ami itt Chilében is, hogy a piacokon, zöldségesnél kilószám árulják az előre megtisztított és feldarabolt zöldségeket zacsikban többféle leveshez és salátához. 
Az egyszeri háziasszonynak nem kell szenvednie a pucolással, készen, frissen megveheti amire szüksége van. Pesten is kapunk "leveszöldség" címszóval tisztított zöldségeket, de itt sokféle leveshez és salátához, frissen árulják. Egy ilyen zacsi jelenleg kb 200-250 pesos áron fut(1oo-125Ft), ami egyértelműen arra ösztönöz, hogy ne állj neki sárgarépát puceválni, hanem vedd meg készen. Kényelmes, gyors és mindig friss. Árulnak készre főtt zöldséget(répa, brokkoli, karfiol vegyesen vagy zöldborsó, kukorica, krumpli, de ebből is van rengeteg féle), de fokhagymát is megtisztítva. Fokhagymát például én csak ilyen zacsikban veszek, mint a 2. képen is látszik. Egy zacsi 75Ft-ba kerül:)

  Miután több órát bóklásztam a piacon, úgy döntöttünk megebédelünk. Ez némi vitát váltott ki, ugyanis a barátom már gyilkos hangulatba került éhségtől és minden mindegy alapon, az első helyre beült volna enni. Ehhez hozzá kell tennem, hogy Peruba mindig jól felkészülve megyünk. Ez azt jelenti, hogy előtte kb egy hetet éhezünk:)))) Na jó ez így túlzás, de tény, hogy kb 24 órával előtte ettünk utoljára és tényleg nagyon éhesek voltunk:)
  Én viszont eldöntöttem, hogy tengeri herkentyűt tengeri herkentyűvel kívánok enni, így az első pár helyen erőteljesen megráztam a fejem. Aztán végre szembejött velünk az a kínálat amiről álmodtam már két napja:) Szó szerint szembejött velünk, ugyanis azt tudni kell, hogy Peruban az utcán fogják a népet az éttermekbe. Szinte minden sarkon elédugrik egy fiú, étlapokat dugdos az orrod elé és megpróbál becsábítani valahova:) Amikor megláttuk a tenger gyümölcseivel tűzdelt kínálatot, követtük a fiút, aki becipelt az étterembe és csak akkor hagyott magunkra, mikor már "biztonságban" bent ültünk az egyik asztalnál és nem állt szándékunkban megszökni:)))
  Előételnek az örök kedvenc ceviche(ejtsd: szevicse), került az asztalunkra. Ha átugrunk Tacnába az előételem atombiztosan mindig ez, annyira finom:) Aki még nem ismeri ezt az ételt, annak röviden: ez a perui gasztronómia amolyan zászlóshajója. Mára már az egész világon ismert és Dél-Amerika napi szinten fogyasztott csemegéjévé vált. Sokan ha elsőre meghallják, hogy ez nyers hal, illetve sok más tengeri herkentyű, de nyersen, megijednek és köszönik nem kérnek belőle. Pedig a ceviche nem követi a japán konyha hagyományait, hisz az apróra vágott halat, több féle citrom levében pácolják, mely reakcióba lép a hússal és szó szerint kimarja, szinte megfőzi azt. A halkupac alatt főtt hagyományos és édesburgonya szeletek rejtőznek, mellette pedig több féle kukorica. Íme az én porcióm:

  Pillantsunk be a ceviche készítés boszorkánykonyhájába(szó szerint belopakodtam én is a konyhába:))) Az első képen, a citromlében és fűszerekben pácolódó hal:))))

  És a főétel, hogy további szívfájdalmakat okozzak:) Chicharrón de pulpo, vagyis polip chicharrón:) A chicharrón(ejtsd csicsárrón), szót talán töpörtyűnek lehetne lefordítani és Peru egyik legjellegzetesebb étele a ceviche után(ha a sült tengerimalacot kihagyjuk a sorból:). Minden fellelhető alapanyagból készítik: borjú, csirke, sertés, hal, tengeri herkentyűk stb.
  A készítésének az alapelve az, hogy a hozzávaló húst egy speciális páclében áztatják jó sokáig(hogy mit tartalmaz a páclé, attól függ miből készítik a chicharrónt), és azután bundában kisütik. A köret hozzá viszont többé-kevéssé egységes szokott lenni: sült krumpli, pirított kukorica, valamint rendszerint hagymából, paradicsomból és paradicsompaprikából álló saláta. Leírhatatlanul finom. Én ezt a tálat tömtem magamba:)))

  Egy barátom, aki járt Peruban és megkóstolta a csirkehúsból készült chicharrónt, azonnal úgy beleszeretett, hogy megpróbálta előállítani Magyarországon is. Minden erőfeszítése ellenére nem hasonlított a perui változatra, mivel vannak alapanyagok, melyek nem beszerezhetőek, maximum helyettesíthetőek, úgy pedig a végeredmény nem ugyanaz.
  A párom egy jól bevált étel mellett tette le a voksát: Lomo saltado. Na ez viszont előállítható Magyarországon is, mivel minden hozzávaló megvan hozzá, ráadásul az elkészítése is pofonegyszerű. Ezen a lapon pontosan leírtam a készítését, még videót is találtok hozzá:)
Mindig írom, így most is: ha valaki nekiáll és elkészíti, fotózza végig a folyamatot és küldje el nekem a képeket a véleményével együtt(supergrl21@hotmail.com). Fel fogom tenni a blogra:)
Mit mondjak? Nem maradtunk éhen:)))

  A párom minden tiltakozásom ellenére Inca kola-t rendelt az ebédhez, de én maradtam az ásványvíznél. Az Inca Kola valami rettenetes lötty, amit a peruiak imádnak, sőt fontos része a perui nemzeti öntudatnak is. Ha meg kellene fogalmazni az ízét, akkor azt kell mondjam, hogy folyékony, gejl édes rágógumi íze van, a legrosszabb fajtából. Biztos emlékeztek a régi rágógumikra, amelyek nagy golyóbisok voltak és különböző színben árulták őket. No pontosan ugyanolyan az íze, csak édesebb és szénsavas:)))

  Az 1935-ben megálmodott üdítőital messze került az eredeti ízétől, még a gyártó szerint is:) Az eredeti ízét ugyanis az indián vasfűből nyerték, de ez már jórészt a múlté. Miután a peruiak rettenetesen büszkék rá(csak ők tudják miért), megpróbálták elterjeszteni az egész világon, főként Európában, de a történet csúfos kudarcba fúlt. Szakértők szerint az üdítő rettenetes "mű" színe és pontosan ugyanolyan mű íze elől, hanyatt-homlok menekültek a leendő fogyasztók:)
  Úgyhogy Európában most is csak eldugva, főként latin boltokban, vagy dél-amerikai termékeket árusító üzletekben bukkanhatunk csak rá. Dél-Amerikában néhány országban forgalmazzák, de az Inca kola nemzetközi diadalútja csupán egy megvalósulatlan álma maradt a peruiaknak. A Peruba érkező egyszeri turisták persze mindenképp megkóstolják Peru nemzeti italát, hisz kötelező programpont, de nem hiszem, hogy álmatlan éjszakákat okoz nekik, hogy otthon nem ihatnak:)

   Miután megebédeltünk és én érthető okokból szó szerint mozdulni sem tudtam, a jól bevált stratégiámhoz folyamodtam: befeküdtem a fodrászom székébe hajat festetni:) Az jó két óra, azalatt kényelmesen emészthetek:)))
  Amikor így átugrunk Peruba, mindig összekötjük a kellemest a hasznossal: finomakat eszünk, bevásárolunk és mindent elintézünk, amit amúgy is meg kellene csinálnunk(fodrász, kozmetikus, ha kell fogászat vagy más orvosi vizsgálat stb). Mert Peru bizony kategóriákkal olcsóbb mint Chile. 
  Miután kisziszesztáztam magam, a fodrász kényelmes székében fekve, tovább bóklásztunk a városban. Ezekre a friss kenyeret árusító asszonyokra út közben bukkantam. A nagy fém bödönökben igazi, friss tehéntejet árultak, valamint házi sajtot is:)

  Peruban és Chilében is valamiért imádják az indiánok a gyümölcszselatint csak úgy magában. Szerintem valami rettenetes, de például nálunk Arcában a menühöz szinte kizárólag ez a desszert, Peruban nem különben. Itt még külön zacskókban is árulták, tejes, gyümölcsízű üdítők társaságában. Mivel a dél-amerikaiak édesszájúak, minden rettenetes édes, úgyhogy én már csak maradok a valódi gyülmölcslénél, a gyümölcszselatint pedig csak a gyümölcstortán tudom elképzelni:)

  A fentiekhez hasonló, viszont valóban NAGYON finom dolog a jégfagyi, amit ugyanilyen zacsikban árulnak nálunk Chilében is és Peruban is, rendszerint utcán, hűtőládából :)

  Lefagyasztott, fagyiszerű cucc van bennük. Mindenféle gyümölcsből készültet árulnak(darált, valódi gyümölcsből, hozzáadva cukrot, és vizet vagy tejet), de csokisat is. A csokis meg a kókuszos isteni, de a banános se rossz:) A fogyasztása egészen eredeti:) Kirágod a zacsi egyik sarkát és kiszopogatod belőle a cuccot:)))) Imádom:) A forróságban a legjobb hűsítő, sőt nekünk rendszerint ez az ebéd utáni desszertünk is, bár valószínűleg egy HACCP ellenőr az EU-ból sikítórászt kapna tőle ha látná és menten megsemmisítésre küldené a fagyikat hűtőládástul, a nénikét meg aki árulja a sarkon, feljelentené és jól megbüntetné:))) Szerencsére itt Dél-Amerikában ilyesmivel nem foglalkozik senki, elképesztő módon, mégsem mérgeződik meg soha senki, bármit is vásárol az utcán. 

  Ezeket a tortákat a piacon nektek fotóztam:))) Ugye szépek?:)

   Késő este, mikor már jártányi erőnk sem maradt, a szokásos helyünkön fejeztük be a napot, a piacon. Ezúttal a gyümölcsléárusokat kerestük fel. Ahányszor tacnába megyünk, mindig így fejezzük be a napot: egy liter valódi gyümölcslével. Peruban minden piacon egy egész sort foglalnak el a gyümölcsléárusok és a világ legegészségesebb dolgát árulják: frissen kifacsart gyümölcsök levét. Az árust gyümölcs hegyek veszik körül és te válogathatod ki, melyiket szeretnéd leturmixolni. Ihatsz egyféle gyümölcsből, de vegyesgyümölcslevet is készítenek abszolút kívánság szerint:) Kívánság szerint higítják tejjel és/vagy jégkásával. Isteni finom, ki nem hagynánk ha Tacnában járunk. Íme a mi gyümölcsléárusunk pultja:))

  Az utolsó képen ez a ritka ronda rücskös izé ez a noni:) Most ebből rendeltem, tejjel és jéggel kevert turmixot, mert ilyet még sosem ittam, csak azt tudtam róla, hogy nagyon egészséges.
Ezeket a valódi gyümölcsturmixokat Peruban mindig barna cukorral édesítik. Az első fotón az elkészült itókám látható, a másodikon a hölgy épp a barna cukrot szórja a készülő noni turmixomba. Ezt gyűrtem magamba, sőt mikor befutott a barátom, az övének a felét is én ittam meg(ő mangó-narancsot kért:))

  Jó későn értünk a határra, este tíz is elmúlt. Szerencsére nem ismétlődött meg újra az a cirkusz ami reggel volt, de így is kicsit ácsorogtunk, míg mindent átvizsgáltak. A Peruból érkező összes autót a folyamatosan szolgálatban levő vagy tíz labrador vizsgálja át, kábítószert keresve, ők nem pihenhetnek még szegények:)

  Este 11-re értünk haza, halálosan fáradtan(reggel 7-től este 11-ig szinte folyamatosan talpaltunk), izomlázunk volt, sőt másnap dolgoznom kellett menni, de nem....nem panaszkodtam...:)