3 nap Aricában - avagy mit láthat aki ide látogat?:)

  Ezúttal egy magyar világutazó keresett meg a facebook-os blogomon keresztül, akinek történetesen Arica-n keresztül vitt az útja, hogy fussunk össze amikor átutazóban itt lesz és esetleg jó tanácsokkal egyebekkel segítsem, mivel innen egyenesen San Pedro de Atacama-ba utazik tovább, ahova én ugye már milliószor vittem turistákat. Végül is az "átutazásából" nem egy nap lett, hanem három és szerintem nem bánta meg ezt a döntését:) Amúgy az utóbbi időkben akik megkeresnek azzal, hogy kalauzoljam végig őket Chilén, Perun vagy épp Bolívián, azoknak fontos kitétele a kívánságlistán, hogy az én városom - Arica, mindenképp szerepeljen a programban:) Sokan egyenesen ide akarnak érkezni és innen is akarnak hazaindulni:) Úgy látom jó nagy hírverést sikerült csinálnom ennek a városnak, lassan Arica nagyobb hírnévnek örvend Magyarországon mint pl Santiago:)) Ez a bejegyzés arról a két napról szól amit Márkkal töltöttem, de egy kicsit többről is. Nevezetesen arról, hogy mi mindent láthat aki veszi a fáradtságot és Chilébe, Arica-ba is ellátogat mondjuk a Machu picchu után:)

  A Márk nem egy elveszett ember és remekül elboldogult eddig is a kontinensen, vagyis neki olyan nagy segítségre nem volt szüksége, de azt nagyon jól tudta, hogy egy helyi ezerszer többet tud egy adott városról mint egy turista, még akkor is ha az minden föllelhető irodalmat elolvasott az adott helyről. Így ha helyi kíséri végig a városon garantáltan többet láthat - olcsóbban,  mintha csak az olvasott ismereteire hagyatkozna.

  Neten beszélgettünk előző nap, hogy másnap mikor és hol találkozzunk. Mondtam, hogy találkozzunk a sétálóutcában, a Mc Donalds teraszán. Ott le lehet ülni, ráadásul el sem tévesztheti, mert ez az egyetlen Mc Dondalds a városban, ez sem tudom hogy tud megélni mert szinte mindig üres:)) 
  Nagyot nevettem amikor azt kérdezte, hogy küldjön-e magáról fotót, hogy felismerjük egymást:))) Azon meg ő nevetett amikor visszakérdeztem: szerinted szükség van fotóra ha egy olyan városban jársz, ahol oly ritka a fehér ember mint a fehér holló?:))) Arica ugyanis hiába  a szinte csak európaiak által lakott Chilében van, régen perui város volt, perui lakossággal, ennek következtében itt a lakosság nagy többsége alacsony, sötétebb bőrű indián. Ráadásul fél Peru átjár ide dolgozni a határon, úgyhogy igen nagy volt az esélye, hogy azonnal kiszúrom a teraszon a Márkot még akkor is ha soha életemben nem láttam őt:)
  Így is történt és minden további kérdezősködés nélkül azonnal kicipeltem a kikötőbe, hogy onnan indítsuk a napi programunkat:) Tudta persze hogy van egy kikötő de sejtelme sem volt arról merre kell elindulni, hogy megtalálja:) Az első meglepetés akkor érte amikor kis híjján belebotlott néhány irdatlan méretű pelikánba, akik a kikötőben tanyáznak. Mindenhol ott vannak: üldögélnek a korlátokon, a bámészkodó emberek közt, tökéletes nyugalomban napoznak vagy épp alszanak az emberek által használt gyalogutakon és kb akkor lépnek csak odébb ha történetesen felrúgod őket. Ez utóbbi azonban nem javasolt, ugyanis csípni is tudnak:)
  A chilei pelikánok nagyon barátságos madarak és közeli, jó viszonyt ápolnak az emberrel, sőt nem egyszer hallani róla, hogy 1-1 példány közeli barátságot alakít ki valamelyik halásszal.
A Márkot is lefotóztam a társaságukban:)

  Az egyszeri turisták, akik nincsenek tisztában ezeknek az irdatlan méretű madaraknak a természetével(ez a legnagyobb testű pelikánfaj a földön - chilei vagy perui pelikán a hivatalos nevük, a szárnyfesztávolságuk 2,5 méter és felegyenesedve bizony az ember mellkasáig felérnek), természetesen lenyűgözve sétálgatnak köztük és hamar kitalálják, hogy micsoda fotókat lehetne lőni ha hoznak nekik halat. Szépen elképzelik, hogy a pelikánok majd illedelmesen odatotyognak és egyesével elveszik a felkínált halakat és hogy milyen jól mutat majd ez a fotókon:) Nos be is mennek a halpiacra és kijönnek egy zacskóval, benne egy csomó apró hal. Amint azonban előszedik az első szelet halat, a pelikánok rájönnek, hogy az ő kajájukat rejti a szatyor, azonnal felszállnak mind a kb 5oo-an, akik a kikötőben tanyáznak és kollektív támadást intéznek a szatyor ellen. Természetesen eszükben sincs az adott turistát bántani, de mivel az ő kezében van a zacskó, így ő is beleesik a szórásba és a kialakult közelharcba:) Így a párja videón vagy fotón kb azt tudja csak megörökíteni, hogy asszony ezerrel elhajítja a zacskót a halakkal és csapkodva, visítva menekül, a helyiek kaján örömére:)))

  A pelikánok természetesen nem egyedül garázdálkodnak a kikötőnkben, a másik sokkal hangosabb és erőszakosabb bagázs a fókáké. Ők hivatalosan déli oroszlánfókák és bár az egész chilei partszakasz tömve van velük, egy népes család közülük évtizedek óta beköltözött Arica kikötőjébe és ott tengeti napjait. Egyáltalán nincs rossz dolguk, napoznak, játszanak és időnként ádáz csatákat vívnak egymással és a pelikánokkal a halpiac maradékáért, amit a halászok dobnak nekik a kikötő vízébe:)
  Amikor leértünk a Márkkal, az egyik halász megjelent nagy vödrökkel a parton, a fókák értelemszerűen úgy gondolták, hogy ebédidő van és az egész bagázs odaúszott ahol a halász állt és vad közelharcot vívtak egymással a minél jobb pozíció elfoglalása érdekében:)

  Miután megállapították, hogy vaklárma volt és ezúttal nem kaját hoztak nekik,. hamar lecsillapodtak a kedélyek és az egész bagázs elvonult a kedvenc napozószikláira:)

  Néhány pillanatkép a kikötő életéből(figylejétek az első képen a cicákat...hogy várják a jussukat a zsákmányból:):

   A kikötő után természetesen bementünk a halpiacra is körülnézni, majd colectivoba(iránytaxi) pattantunk és Arica óriáspiacáig, az Agroig meg sem álltunk. Erről a giga-piacról már írtam nektek egy részletes fotós beszámolót itt, úgyhogy most csak pár fotót teszek fel ízelítőül miket láthat aki erre téved:) Mindenesetre rengeteg igazi egzotikumot:))


  Ezt itt a Chirimoya(gyömbéralma vagy krémalma) - amennyire én tudom Európában csak Spanyolországban kapható sajnos, mert nagyon nehezen meghonosítható fa, a gyümölcse pedig sérülékeny, nem viseli el a hosszas szállítást. Nagyon finom, édes, lédús kicsit banános-mangós íze van:

Avokádó persze van Magyarországon is csak nem ömlesztve és nem ilyen méretű mint az őshazájában. Na az ízéről pedig már nem is beszélek:)

Passion fruit - golgotagyümölcs

Csillaggyümölcs:

Papaya hátul, a kép előterében pedig az a csíkos az itteni nevén pepino dulce, magyarul tojásdinnye a neve

Arica egyik oázisában(Azapa völgy), nemzetközi hírű olajbogyót termesztenek vagy 5oo éve, ennek következményeként tonnaszám árulják a savanyított olajbogyót:) Ezzel vigasztalódom, hiszen itt csak 2-3 féle savanyúság van.

Tuna, vagyis kaktuszgyümölcs....imádom:)))

  És még mennyi minden más!:) Arica óriáspiaca akkora, hogy simán eltéved aki nem ismeri. Órákat lehet benne eltölteni és észre sem veszed hogy elrepült az idő, annyi látnivaló van:)

  Itt még nem ért véget a napunk. Visszamentünk a városközpontba harapni valami gyorsat, mert azt javasoltam menjünk el a Tenger múzeumába a belvárosba. Őszintén szólva hogy ott mire bukkanunk nem tudtam én sem pontosan, mert sose jártam még itt. Valahogy mindig akkor sikerült erre keverednem mikor zárva volt:) Persze olvastam róla, hogy ezt a gyűjteményt, amely azóta is folyamatosan bővül, egy bizonyos Don Nicolas Hrepic ajándékozta a városnak és jelenleg több mint 13oo faj látható, nem csupán a Csendes óceán, de a világ tengereiből is.
Amikor beléptünk mindjárt egy kagylóruhás hölgy fogadott minket:)

  Valamint egy idősebb úr, akiről én azt hitem valami műkedvelő, mivel végigkísért az egész kiállításon és az érdekesebb leletekről beszámolót is tartott:) Mikor utánaástam a múzeum viselt dolgainak jöttem rá, hogy aki végigkalauzolt minket az bizony nem volt más, mint maga a gyűjtemény alapítója, Don Nicolas Hrepic:)

A múzeum bejárata:

Nézzünk körül kicsit mi mindent láthattunk itt:)

  Engem lenyűgözött a múzeum gazdagsága, ráadásul én magam is őrült kagylóhéjgyűjtő vagyok, így remekül éreztem magam:) A hagyományos kagylóhéjakon túl találtunk itt fosszíliákat is....
Mégpedig a földtörténet legrégebbi, már élőlényekkel rendelkező korából(Kambrium:542millió évvel ezelőtt): trilobitát, vagyis háromkaréjú ősrákot:) A trilobitáknak közel 17ezer faja ismert, találunk közöttük ragadozókat, dögevőket, sőt planktonevőket is.

  A fosszíliák közül találtunk még egy érdekességet, egy megalodon-nak, vagyis az őskori óriáscápának a fogát láthattuk. Pontosabban a fogának a legfelső csücskét:)))
A Carcharodon megalodon valószínűleg a valaha létezett legnagyobb ragadozó hal volt. Mintegy 16 millió évvel ezelőtt jelent meg és 1,6 millió évvel ezelőtt pusztult ki.
Hosszát a fennmaradt leletek alapján 15-2o méteresre becsülik.

Hogy elképzelhessük egy szemléltető rajzot is láthattunk: az ember, a nagy fehér cápa és a megalodon méreteit hasonlítja össze:

Ez valami gyönyörűséges, nem?:)

   A napunk lassan véget ért, így én azt javasoltam, hogy pihenés előtt látogassuk meg Arica legfrenetikusabb fagyizóját, a DiMango-t:)
  Ehhez pár szót elöljáróban: én nem szeretem az édességet. Nem tud senki kísértésbe hozni egy rigó jancsival(na azzal esetleg igen, ennyi év után:), vagy egy dobos tortával. Egy fagyival pláne nem. Szóval amikor megérkeztem Arica-ba és elhívtak fagyizni, meglehetősen unott képpel és egykedvűen ültem be a sétálóutcában a DiMango teraszára:). Amint viszont kihozták a fagyi-kelyhemet, azonnal DiMango-Fan vált belőlem:)) Azóta szó szerint küzdelmet kell vívnom magammal, hogy be ne üljek fagyizni hetente, mert az súlyos kalóriákkal jár....Íme az én fagyi-kelyhem:))

És a Márké:)

  A napunk viszont véget ért, így elbúcsúztunk másnapig.

Másnapra én egy Arica-közeli, méltán világhírűnek tekinthető múzeumot javasoltam meglátogatásra, ugyanis itt őrzik a föld legrégebbi múmiáit. Bizony a híres Tutanhamon itt labdába sem rúghat a maga 3500 esztendejével. Az itteni múmiák a föld legidősebb múmiái és bizony 10.000 évesek! És nem csupán ebben a világelsők! A földön sok helyen mumifikáltak halottakat, de ez a tisztesség szinte mindig a társadalom felső vezetőit illette meg, minden kultúrában. A Chinchorro múmiák viszont arról adnak tanúbizonyságot, hogy korra, nemre való tekintet nélkül, valamennyi halottjukkal ugyanolyan gondossággal bántak ezek az emberek. Találtak nagyon sok női, férfi, fiatal, idős múmiát, nagyon sok gyereket, de még elvetélt magzatot is, melyet ilyen módon tartósítottak és temettek el! Ráadásul az is kimutatható, hogy a gyerekeknél még alaposabb és gondosabb munkát végeztek. Tiszteletreméltó és megható, ahogyan ezek a kőkorszakban élő emberek gondoskodtak a halottaikról... 

Előbb egy pár fotó a múzeum kertjéről, mert az is megér egy misét:)

  Következő programként én meglepetésprogit ígértem Márknak, de mivel olvasta a blogomat, kiderült, hogy nagyon is számított erre a kirándulásra:) Ebben az oázisban ugyanis van egy Kolibripark is:) Teljesen véletlenül fedeztük fel az eldugott kertet, még évekkel ezelőtt és azóta igazi turistalátványossággá nőtte ki magát. A kert egy hölgyé, aki a saját örömére a hatalmas területet színpompás virágokkal, fákkal ültetett be. A töméntelen virág pedig odavonzotta az itt amúgy is őshonos kolibriket. Ahogy egyre többen jöttek megcsodálni a parkot, az apró madarak lassanként megszokták az embereket és elég egy ideig csendben várni, előbb-utóbb megjelennek:)
  Előbb nézzetek meg erről az elvarázsolt mesebirodalomról néhány képet:)

  A csodálatos virágok persze a Márkot is lenyűgözték, ő is vadul fényképezett:)

  A virágokon túl találhatunk más érdekes dolgokat is a kertben:))

  Bár rengeteg kolibrit láttunk, ezeket a madarakat lehetetlen küldetés fotózni:) Nem elég hogy csupán pár centisek, de olyan gyorsan mozognak, hogy mire lenyomod az exponálógombot, már heted hét határon túl van a madár és te ismét csak a szép zöld erdőről készítettél egy jól sikerült képet:) Amikor egyáltalán esélyed van, hogy lefotózd, az az a pillanat amikor valamelyik madár leül pihenni. Sok próbálkozás után sikerült egy olyan képet lőnöm amelyiken felismerhető egy kolibri:))) A két nagy banánlevél között keressétek:))))

  A szabadon betelepült kolibrik mellett a tulajdonos hölgy tart még pár állatot a turisták nagy örömére. Mindjárt kezdetnek két fensőbbséges tekintetű lámát, rengeteg baromfit, kecskét, bárányt, lovat, teknősöket stb.

  A haszonállatok mellett időnként megjelennek betelepülők is...ezzel az iguánával is a parkban akadtunk össze. Egy dolog biztos: egyáltalán nem félt tőlünk, nyugodtan fotózhattuk, eszébe sem jutott elmenekülni:))

  A kolibripark az évek alatt óriási fejlődésen ment keresztül. Amikor mi felfedeztük, vagy 5 éve, még senki nem ismerte, az itt közlekedő taxisok se hallottak róla soha és senki nem is vállalta a fuvart. Ma már az Aricába látogató turisták zöme tudomást szerez róla valahogy és el is jön. A taxisoknak pedig külön bevételi lehetőséggé vált és valamennyien profi módon hordják a turistákat, a földúton megközelíthető, eldugott parkhoz:) Idén a tulajdonos egy kis vendéglőt is nyitott a bejáratnál. Ez igazán jó ötlet, mivel mire bejárod a parkot, minimum iszonyú szomjas leszel, s mivel a park messze van a várostól, sőt semmiféle vendéglátóhely sincs kilométeres körzetben, így szinte garantált, hogy aki idejön, mikor végez egy üdítőre tuti betér. Mi is lerogytunk és a Márk egy hűs, frissen turmixolt, 1oo%-os gyümölcslevet ivott, én meg tejeskávét:)
  A hölgy mivel engem már sokszor látott turistákkal, kezembe nyomta a névjegykártyáját és felajánlotta ha legközelebb megyünk, maradjunk nála ebédre, bármilyen echte chilei kaját megfőz a turistáknak kívánság szerint:))) Üzleti érzékből jeles:))

  Kisétáltunk az országútig, fogtunk egy városközi iránytaxit Aricaba(itt ilyen is van és fix, korrekt tarifával üzemel. pl az Arica - Azapa völgy távolságot(kb14km), fejenként  45oFt-ért teszi meg).
Mivel a hasunk delet harangozott úgy döntöttünk, hogy mielőtt kimegyünk Arica egyik varázslatos sziklás tengerpartjához, a playa Corazones-hoz, ennünk kell valamit. A Márk egy menüt akart kipróbálni, így betértünk Arica millió kis vendéglője közül az egyikbe és én egy chilei húslevest ettem, a Márk meg sült halat salátával:) Az ilyen egytálételeket rendszerint 15oo pesoért(kb 75oFt), árulják.
  A chilei húslevest(cazuela-t), imádom. Nagy darab tökök vannak belefőzve, egész krumpli és karika kukoricák is, ráadásul jól megszórják az egészet friss koranderrel:)

  Következő úti-célunk néhány kilométerre helyezkedik el a város határától és a városlakóknak afféle hét végi kirándulóhelye ez a néhány km hosszúságú óceánparti rész, pusztán a szépsége miatt. Itt fürödni nem lehet - illetve csak egy kis medencében, viszont annál többet lehet sétálni és gyönyörködni, egyszerűen mert szép. Én nem is beszélek többet, beszéljenek helyettem a képek. A Márkkal amikor besétáltunk a sziklák közé és egyik sziklás öböl után a másik még szebb jött, pár percig állt aztán annyit mondott: És  ti ide csak úgy kijöhettek ide amikor épp eszetekbe jut...mázlisták...:)

 

  Miután kisétáltuk magunkat, azt javasoltam a Márknak, hogy el ne menjen Aricából, amíg meg nem kóstolta Chile, de legalábbis Arica legfinomabb tengeri herkentyűs empanada-ját. Az empanada minden bizonnyal portugál találmány, bár hasonló ételeket leírtak nagyon régen már Olaszországban is. Eredetileg valószínűleg úgy alakulhatott ki ez az étel, hogy a régi időkben amikor még sem non-stop üzletek, sem hűtőszekrény nem létezett és a népsűrűség is lényegesen alacsonyabb volt, az utazóknak valamilyen módon naponta friss ételhez kellett jutniuk(és mondjuk mégsem lőhettek le maguknak naponta egy vaddisznót:), ezért idővel rájöttek, hogy ez a sok hagymával, fűszerrel elkészített darált hús, egy tésztabatyuban jól átsütve bizony még a melegben is napokig friss marad.
  Mindenesetre a portugáloknak köszönhetően elterjedt egész Dél-Amerikában és közel 5oo esztendő alatt minden nemzet elvett, hozzáadott az eredeti recepthez és a saját igényeihez, ízléséhez alakította ezt az ételt is. Így alakultak ki a régiók, nemzetek, saját empanada-i. A Chileiek kettőt is a sajátjuknak mondhatnak. Az egyik jellemző chilei empanadaban (amit mellesleg szinte az egész kontinensen is úgy árulnak, hogy "empanada chilena"(vagyis chilei empanada), a hagymán és darált húson kívül találunk még kemény tojást kettévágva és olajbogyót, sőt néha mazsolát is. A másik jellemzően chilei empanada-t az empanda-k többségétől eltérően nem kemencében sütik, hanem forró olajban, a belsejében pedig egy hagymás-tengeri kerkentyűs tölteléket találunk.
  Ezt rendszerint tengerparti városokban árulják Chilében frissen és Aricában kétség kívül a legfinomabbat egy bácsinál találjuk, akinek a tavernája szó szerint a Playa corazones szomszédságában van. Mivel a Playa Corazones több km-re van a város határától ez a tavernás simán éhen-halhatna, mert ki az a hülye aki 5-6 km-t autózik Aricából hogy ehessen egy ilyen töltött batyut, mikor Arica tömve van jobbnál jobb tavernákkal? Ennek a bácsinak viszont mégsem kopik fel az álla még télen sem, amikor alig van forgalom itt. Az aricaiak ugyanis tisztában vannak vele, hogy itt kapni messze a legfinomabb empanada mariscos-t(tengeri herkentyűs empanada) és bizony nagyon sokan képesek több km-t autózni 4-5 tengeri herkentyűs sült tészta batyuért ha kényeztetni akarják a családjukat:)

  Aznapra az utolsó programpontunk a panoráma megtekintése lett volna a Morro-nak(Arica hegye) a tetejéről, de ez több okból is elmaradt. Először is másnap a terveink szerint Márk Arica főattrakciójára ment volna, vagyis egy egész napos kirándulásra az Andokba, a föld egyik legmagasabban fekvő tavához, a Chungara tóhoz(4520m). Mivel azonban sajnos előszezon volt, nem tudott az utazási iroda elegendő jelentkezőt összeszedni, így nem indítottak túrát aznap. Hogy viszont ti le ne maradjatok erről a csodás kirándulásról, mely során nem csupán magát a tavat láthatjuk, hanem keresztülautózunk az UNESCO Bioszféra Rezervátum, Lauca Nemzeti Parkon is és több falut is felkeresünk, itt láthatjátok az egyik részletes, fotós beszámolómat erről a kirándulásról:)
  Sajnos Márk így a plusz napon a Morro tetejét mászta csak meg, méghozzá gyalogszerrel:) 
De nem mászott hiába, hisz ezt láthatta:

 

 

 

 

 

 

 Ez a bejegyzés többek közt azért született, hogy megismerhessétek mit tartogat ez a kisváros a sivatag mélyén azon vakmerő turista számára, ski ilyen messzire merészkedik:))

Túléltem a 8,2-es földrengést Chilében...videóval:))

Amikor 5 évvel ezelőtt Chilébe költöztem, természetesen tudtam róla, hogy Chile a föld leginkább földrengésekkel sújtotta országa. A Csendes óceáni tűzkör a legveszélyesebb területe a bolygónak, Chile pedig szó szerint a szeizmikus halálzónában fekszik. Az ország teljes hosszán végigfut egy óriási törésvonal, ami biztosítja azt, hogy ebben az országban NAPONTA akár 7-2o földmozgást is regisztrálnak.
  Ennek ellenére Chiléről azt is ki lehet jelenteni, hogy a föld egyik legfelkészültebb országa is egyben. Itt természetesek a földrengések, az emberek ezzel a tudattal együtt élnek és bármilyen hihetetlen, ehhez is hozzá lehet szokni. Már nem a nagy rengésekhez, mert ahhoz senki nem tud és a legfakírabb chilei is frászt kap minden nagyobb rengésnél, hisz sosem tudjuk előre, mekkora erősségű lesz, mennyi ideig tart és kibírja-e az épület, vagy mosthalunkmegmind:) De a tudatot meg lehet szokni, hogy bármikor jöhet a következő, s egy idő után hozzáedződsz ehhez.
  Mielőtt kijöttem, mondták a chileiek, hogy jaj hát nem kell annyira félni...na hát nem is féltem:))) Főleg, hogy az első fél évben nem is történt semmi:) De aztán megkaptam az első kóstolót abból, hogy mit is jelent mindezt átélni és hova is költöztem én. Elsőnek mindjárt egy abszolút nem kicsi, 6,5-ös rengés formájában. Este épp lefekvéshez készülődtünk, amikor meghallottam. Először nem a rengés jön, hanem egy semmihez nem fogható, elképesztően félelmetes, föld alatti morajlás. Az ember valami ilyesféle hangot képzel el a pokolban: A hang egy expresszvonat sebességével közeledik, a föld alól jön és szó szerint megfagy az ereidben a vér. Amikor először meghallottam annyira megrémültem, hogy csak annyit tudtam kinyögni...Istenem...MI EZ!? De amint a morajlás alád ér, elkezdődik. Rendszerint előbb enyhén meghimbál, elkezd remegni a ház, majd "belehúz" a föld és kezdődik a tánc. Az áram persze szinte azonnal elment és vaksötétben, valamint vakrémületben kapaszkodtunk ki mibe tudott. Amikor véget ért, annyira halálra voltam rémülve, hogy egész testemben reszkettem és a reszketéstől szinte járni sem tudtam:) Úgy cipeltek le a házból. Az emberek természtes reakciója ilyenkor az, hogy az utcára menekülnek, bár én már az első rengés után megkérdeztem: MINEK rohanunk le? Hisz már vége van, a háznak semmi baja, minek gyűlésezünk az utcán az éjszaka közepén?! Erre senki semmiféle épkézláb magyarázatot nem adott, ezért én azóta ha rengünk, szépen maradok a lakásban és nem növelem a fejveszetten szaladgálók táborát:) Ha a földszinten laksz és ki tudsz szaladni rengéskor, annak van értelme, de az ötödikről ahol én lakom, hova rohanjak? Mire leérek, véget ér a rengés:))) 
  Hogy milyen érzés nagyjából ezt átélni, arról mellékelek egy videót. Ezt egy élő adásban vették föl, 6,2-es erősségű volt, vagyis kisebb annál amit én először "kaptam" itt, de azért átadja milyen érzés is ha táncra kel alattad a bolygó:)

  Megmondom őszintén ez után az első rengés után kezdtem el komolyan venni azt, hogy hova kerültem és kezdtem figyelmet fordítani arra, hogy mire is készüljek. Ekkor jutott először az eszembe a tsunami is, hisz egy tengerparti városban lakom, ráadásul az óceánnal szemben, körpanorámával a végtelen kékségre ami gyönyörű, de ezután már kissé félelmet keltő élménnyé is vált:) Innentől kezdtem "figyelni" a környezetemet és lassan felfedeztem az itt bevezetett óvintézkedéseket: Chile minden tengerparti városában az utak fel vannak festve nyilakkal. Ezek azt az útvonalat jelzik, hogy merre induljanak tsunami esetén az emberek, melyik irányban tudnak leghamarabb biztonságos magasságba menekülni. Ezek így néznek ki és szó szerint behálózzák a várost:

  Azt is mindenki tudja aki itt lakik, hogy hol húzódik a "biztonsági zóna", vagyis az a terület amit "emberi számítás szerint" már nem érhet el a tsunami. Ez az "emberi számítás" azért elég "ex has", ugyanis Aricában legutóbb 1868-ban volt tsunami és mivel akkoriban érthető módon nem készítettek pontos feljegyzéseket, ráadásul a 15ooo lakosú városban szinte mindenki meghalt, csupán egy maréknyi túlélője volt az akkori rengésnek és özönvíznek, nem tudja senki, hogy pontosan milyen magasságig öntötte el a várost a víz.
  A ház ahol én lakom, a biztonsági zóna határán fekszik, épp azon az úton, amely a határvonalat jelöli. Így nagyobb rengéskor nekünk el kell hagynunk a házat és biztonságos magasságba húzódni. Ezt évente el is játszatják Chile összes tengerparti városában a lakossággal. Évente egyszer próba tsunami-riadót rendeznek. Ez amolyan össznépi társasjáték errefelé, mindenkinek kötelező részt vennie benne, minden munkahely bezár, az összes bolt, éjjel-nappali, minden, fővesztés és súlyos pénzbírság terhe mellett:) Az emberek otthonról, a munkahelyeikről, a gyerekek az iskolákból, óvodákból, szépen a tanáraik kíséretében kisorjáznak és a kijelölt útvonalakon felvonulnak a biztonsági zónába:)
Én ezt egészen addig túlzásnak tartottam, amíg el nem jött az óriási földrengés éjszakája és nem láttam azt, hogy mennyire fegyelmezettek a helyiek és mennyire tudják, hogy pontosan mit kell tenniük. Beléjük nevelik pici koruk óta és ennek megfelelően, mindenféle várakozás, meg tsunami riadó nélkül is tudják a dolgukat.

  A dolog úgy indult, hogy már kb március közepétől megsűrűsödtek a földrengések nálunk. Ez egészen addig nem volt furcsa, amíg ezek a rengések nem léptek túl egy bizonyos szintet. Itt természetesek a földrengések, ezért nem "akadunk fenn" rajtuk, de átlagban fél évenként egyszer van nagyobb(6 fok fölötti), rengés. Ennél kisebbek gyakrabban(kb két hetente), olyanok, amelyeket megérzünk, mert himbilimbizünk egyet az ágyunkban, vagy megrázkódik alattunk a ház. Március közepén viszont megbolondult a föld alattunk. Az első két hétben nem annyira vettük fel, de utána már egyáltalán nem volt olyan jó móka, mert sorban egymás után jöttek a nagyobb rengések is(több 6-os, illetve a fölötti és egy 6,7-es is). Ezt már korántsem élveztük annyira és meglehetősen idegesítő volt az egész. 
  Megmondom őszintén a szeizmológusok szerintem a meteorológusoknál is egy sokkal rosszabb emberfajta. Nagyjából annyit tudnak a földrengésekről mint én. Ugyanis amikor itt kilószám kaptuk a rengéseket, esténként a televízióban, rendkívül okos értekezleteket tartottak és elmondták, hogy ez a sok rengés Iquique - Arica környékén vagy nagyon jó dolog, mert kisebb volumenű rengésekkel levezeti a föld a feszültséget, vagy nagyon rossz dolog, mert egy óriási rengés előjelei lehetnek. No én erre tök egyedül is rájöttem mindenféle szeizmológusi végzettség nélkül:)) Hogy el tudjátok képzelni mi volt itt, bemásolom nektek a chilei szeizmológiai intézet által rögzített rengéseket március 22.-éről reggel 1o és 13 óra között. Ezek a rengések 3 óra alatt(!!!) történtek. Ebből a kis listából lemérhetitek mi ment itt egy hónapon keresztül: 3 óra alatt tíz rengés!

201403/22 12:52:30 101 km al NO de Iquique 4.5 fok
2014/03/22 12:09:45 87 km al O de Alto Hospicio3.6 fok
2014/03/22 11:37:46 94 km al NO de Iquique 4.1 fok
2014/03/22 11:22:12 86 km al NO de Iquique 3.2 fok
2014/03/22 11:15:39 86 km al NO de Iquique 4.4 fok
2014/03/22 10:44:14 84 km al NO de Iquique 4.5 fok
2014/03/22 10:29:59 101 km al NO de Iquique 5.2 fok
2014/03/22 10:22:47 100 km al NO de Iquique 4.4 fok
2014/03/22 10:14:59 88 km al NO de Iquique 5.2 fok
2014/03/22 09:59:54 135 km al O de Iquique 5.8 fok

  Azt is tudnotok kell, hogy Aricát itt évek óta riogatják a szeizmológusok azzal, hogy el fog jönni ide a NAGY RENGÉS... Vagyis egy óriási földrengés tsunamival. No nem azért riogatták ezzel a városunkat mert annyira okosak, hanem egész egyszerűen itt északon annyira régen volt megarengés(8 fok feletti), hogy statisztikailag már ideje volt egynek jönnie:)
  Persze amikor kezdtük kilószám kapni a földlökéseket akkor ismét előjött a tv-ben a megarengés-hisztéria, hogy juj most aztán majd biztos jön a hatalmas földrengés meg gigászi tsunami:))
  Megmondom őszintén engem a tv-ből ömlő találgatások meg nagyföldrengés-hisztéria jobban megviselt mint a napi vagy 4o-5o földlökés:)
   Ettől függetlenül éltük az életünket, dolgoztunk. A párom a bányában Antofagasta-n(ő topográfus. két hétig földet mér a bányában, utána két hetes pihenőidejét tölti otthon). Elutazott, egyedül voltam otthon a kutyánkkal és a cicánkkal. Sem nem aggódtunk, sem nem idegeskedtünk, legalábbis én nem. A párom azért naponta megkérdezte hány nagyobb rengést kaptunk(Antofagasta nagyon messze van tőlünk, vagy 15 óra busszal), úgyhogy ők az itteni földlökéseket egyáltalán nem, vagy épp csak alig érezték).

  A nagy földrengés éjszakája is úgy indult mint a többi. Este tíz körül járt az idő, én már lefeküdtem, tv-t néztem, macsek mellettem hentergett az ágyon, kutya az ágy alatt. Aztán egyszercsak meghallottam a föld alatti morajlást. Annyival erősebb volt és hangosabb, hogy szó szerint megfagyott az ereimben a vér, mert azonnal tudtam, hogy valami égszakadás-földindulás lesz itt, mert az ezerszerese volt annak amit eddig hallottam a 6-os fölötti rengéseknél. Mintha a pokol kelt volna életre a házunk alatt. Azonnal felugrottam, pedig ekkor még csak remegett a föld. A macska egyetlen vetődéssel vagy 6 métereset ugrott és eltűnt, kutya kirepült az ágy alól és halálraváltan, kitágult szemekkel bámult rám. Én vissza rá, szerintem pont ugyanolyan halálraváltan:) Felugrottam és elindultam kifele a szobából a folyosóra, de nem jutottam messze, a föld alatti pokoli morajlás fülsiketítővé erősödött és a szó szoros értelmében elkezdett ugrálni a ház alattam. Menni már nem tudtam semerre, mivel a két lábammal ki kellett támasztanom magamat a folyosón és a két kezemmel a beépített szekrényeket markoltam, különben elzúgtam volna azonnal. Később tudtam meg, hogy amikor már nem tudsz járni, illetve megállni a lábadon, az azt jelenti, hogy a rengés meghaladta a Richter skála szerinti 8 fokot...
  A föld morajlásához és rázkódásához a ház "szolgáltatta" a további fülsiketítő zajokat: recsegett-ropogott az épület, mindehhez hozzájárultak kiegészítésként a lakáson belüli robajok: az ajtók ki-be csapódtak, mindenhonnan kiborult minden és óriási csattanásokkal ért földet. Így borult fel a gáztűzhelyünk és repültek ki a nyitva felejtett felső konyhaszekrényből a tányéraink és poharaink, zuhant le a fürdőszobapolcról minden, természetesen ripityára törve..
  Az áram talán 2o másodpercig bírta aztán kialudt. Vaksötét lett. Az iszonyatos robajokon túl is hallottam a ház előtti oszlopokon, hogyan pattannak el fülsiketítő csattanással, sisteregve a felsővezetékek.
  Ha azt mondom, hogy páni rettegést éreztem, azzal nem igazán tudom leírni mit éltem át. Tök egyedül voltam a lakásban és halál biztos voltam abban, hogy ezt egyetlen épület sem tudja épségben átvészelni, így arra készültem, hogy "mostfogokmeghalni", mert összedől alattam a ház mint egy kártyavár, én pedig az ötödiken lakom ugye:)
  Semmire nem voltam képes csak azt ismételgettem: Istenem legyen vége, Istenem legyen vége:) És nem volt vége. 3 percen át tartott és ez életem leghosszabb 3 perce volt. Úgy a második perc után, amikor úgy gondoltam, hogy ennél rosszabb már nem lehet, még egy váratlan húzással felerősödött a rengés, szinte elképzelhetetlen erősségre...
Amikor vége lett, körülbelül fél percbe tellett mire el bírtam engedni a falat és felegyenesedni. Úgy reszkettek a lábaim, hogy járni alig bírtam. Automatikusan elindultam az ajtó felé, addigra már a szomszédság kint volt és két szomszédom is tőlem kérdezte: HÁNYAS LEHETETT?
Én azonnal válaszoltam: 8-as fölötti!!!
  Nem véletlenül kérdeztek engem, ugyanis szinte hajszálpontosan meg tudom mondani a rengés után, hogy körülbelül hány fokos volt. Eddig is a nagyobb, 6-os fölötti rengéseknél én mondtam a szomszédoknak, azonnal a rengés után, hogy nyugi, ez csak 6,5 körüli volt, nyugi ez csak ekkora volt:) Nem tudom honnan, de majdnem tizedfokra pontosan el szoktam találni a rengés nagyságát, így most is engem kérdeztek az emberek:))
  Azt kell mondjam, hogy ezután a rengés után döbbentem rá arra, hogy bizony vannak dolgok amiben a férfiak sokkal jobbak nálunk nőknél. Például bátrabbak és kevéssé hajlamosak hisztériára:). Az összes szomszéd ajtaja nyitva volt, a lépcsőházunk nyitott(nincsenek falak, csak lépcsők és korlátok), ezért az egész házból hallottam a beszélgetéseket és elég egyhangúak voltak:
  A nők sikoltoztak, zokogtak, mellettük csak a férfiak halál nyugodt hangját lehetett hallani ahogy nyugtatni próbálták a családjukat: NYUGALOM! VÉGE VAN! SEMMI BAJ NINCS! NYUGALOM!!! És a kiabálást, ahogy mindenki próbálta szervezni a családját. A part mellett lakunk, értelemszerűen el kell menekülni ekkora rengés után, hisz akármikor megérkezhet a tsunami. Így a következő amit hallottam: Hozd a gyerekeket én viszem a bőröndöt és készítem az autót! Elzártam a gázt! Nyugalom, csak a gyerekeket hozzad! Az a bizonyos "bőrönd vagy hátizsák" az ami itt nekünk is van: menekülőcsomag tsunami esetére. Ebben van:

- ruhák
- ásványviz
- polifoam
- vastag pléd
- elemlámpa(áram híjján a vaksötétben az első számú segítség)
- kekszek(könnyű, nem sok helyet foglal mégis kaja)
- elemmel működő rádió(amikor nincs áram, csak innen tudhatod meg nagy rengés után, hogy hol osztanak vizet, élelmet, hova érkezett már meg a segítség stb)
- készpénz
- és az olyan elvetemültteknek mint én is vagyok: a fényképezőgépük beizzítva :D

  Meg kell mondjam a chileiek elképesztően jól vizsgáztak. Itt az emberekbe gyerekkoruktól belenevelik, hogy nagy rengésekkor mit kell tenniük és ennek megfelelően cselekedtek: kb 5 perccel a rengés után már teljesen kiürült a ház és néma csend lett. Én maradtam itthon egyedül:) Már rég eldöntöttem, hogy ha jön az a bizonyos "nagy rengés", nem megyek innen sehova. Ne gondoljátok, hogy az agyamra mentek a rengések és már nem tudok józanul gondolkodni, vagy épp öngyilkos hajlamaim vannak:) Réges rég felmértem a helyzetemet és a környéket: a parttól jó egy kilométerre van a házunk(ezt a fotót az ablakomból lőttem - ebből láthatjátok mennyire van tőlünk a part - oké nem túl messze:), és az ötödik emeleten lakom. 

  Egy nagy rengés után leghamarabb kb 3-4 perccel indulhatsz útnak(fel kell öltözni, összeszedned magad és az én esetemben a kutyát és macskát is meg kell találnom. 
A macskát reggelig kerestem és csak akkor bírtam megtalálni mikor kivilágosodott. Szegény páni rémületében beugrott az előszobaszekrénybe, de ez nem volt elég, bepréselte magát egy résen keresztül az egyik üres bőröndbe amit ott talált. Talán úgy gondolta, hogy a bőröndben nem reng a föld:)). Mivel itt szinte minden épület földszintes én pedig az ötödiken lakom, eleve jóval magasabban vagyok mint a környezetem.
  Mivel nagyon lassan emelkedik a föld a házunk mögött, mire olyan magasságba gyalogolnék, ahol magasabban lennék mint az ötödik emelet ahol élek, az legalább 4o-5o percbe tellne. Egy tisztességes tsunami akár rengés után már tiz perccel partot ér, de legkésőbb 2o-3o perccel rengés után lecsap. Nekem autóm nincs, de ha lenne sem lenne túl nagy segitség, hisz ilyenkor mindenki kocsiba ül és max az első 5oo-1ooo métert tudják autóval megtenni, utána ott kell hagyni a kocsit a dugó miatt ugyis és gyalog kell tovább menekülni. Úgyhogy én szépen maradtam a fenekemen szinte teljesen egyedül az egész parton és lakótelepen:)
Mivel Aricában nincsenek szirénák(illetve csak pár helyen), kb 4-5 perccel a rengés után jelentek meg a rendőrautók és hangosbemondón figyelmeztették a lakosságot. A szöveg kb ez volt: TSUNAMI RIADÓ! TSUNAMI RIADÓ!! Mindenki azonnal hagyja el a házát és a kijelölt útvonalakon, húzódjon biztonságos magasságba! Járták fel-alá a partot és ezt ismételték vég nélkül. Mit mondjak? Különösebben nem nyugtatott meg:))))
  Mellesleg mire megérkeztek a rendőrautók, addigra a lakosság nagyobbik része már hetedhét határon túl volt és javában gyalogolt merőlegesen el a parttól:) Másnap az egyik illetékes meg is dicsérte az embereket, mondván, hogy mire ők a veszélyeztett zónába értek, kb 5 perccel a rengés után, addigra már az emberek döntő többsége hosszú, tömött sorokban gyalogolt el a parttól. Ez azért is figyelemreméltó, mert itt nálunk csak 1-2 helyen van sziréna, a város nagyobbik részében nincs. Vagyis mindenki magától cselekedett, nem vártak semmilyen figyelmeztetésre.
  Ahogy teljesen egyedül néztem ki a vaksötétbe borult városra, eléggé félelmetes látványt nyújtott kb 1o perccel a rengés után. Már gyakorlatilag minden mozgás megszűnt, csak a ház melletti főútvonalon húzott el nagy ritkán 1-1 autó, egy kis sávban megvilágítva maga előtt a sötétséget. Arra gondoltam ha jön is tsunami én ugyan tuti nem fogom látni, mert az orromig nem láttam olyan sötét volt:))) Aztán amikor eltelt kb 2o perc, én már biztos voltam benne, hogy nem jön ide semmiféle tsunami, így elindultam újra megkeresni a macskát, de eredménytelenül. A kutyám aki annyira halálra rémült, hogy folyamatosan csak sírt és nyüszített olyan páni rémületben, hogy rám is a frászt hozta(sokszor hallottam, hogy az állatok eéőre megérzik a vészt és kutyám pánikrohama a lelki szemeim előtt, gigászi tsunamik képzetét keltette:))), csak úgy érezte magát relativ biztonságban ha befészkelte magát a két lábam közé. Amig álltam ez nem is volt baj, de amikor elkezdtem a vaksötétben gyalogolni és zseblámpát keresni, háromszor estem hasra a saját kutyámban, aki a lábaim közé gabalyodott:)) A harmadik esés után besokalltam, feladtam, előkerítettem a mobilomat és bevonultam az ágyamba. Ekkor már 3o perc telt el a rengés után és úgy döntöttem hogy ennyi idővel a földrengés után már bármilyen tisztességes, józanul gondolkodó tsunami partot ért volna, ha pedig nem tette, akkor nem is lesz és lefeküdtem pihenni. Alvásról persze szó sem volt. Az első fél órában nem szólt a telefonom és a vonalas telefon sem működött. Aztán kb egy órával a rengés után esett be egymás után minden ismerősöm hívása. Chiléből vagy tizen hivtak, hívtak az USA-ból, Angliából, gyakorlatilag mindenki tárcsázott aki tudta a számomat:) Mindenkit megnyugtattam, hogy semmi bajom és mindenkinek a lelkére kötöttem, hogy írjon a tesómnak meg az anyukámnak a facebookon, hogy jól vagyok és nem történt bajom, ugyanis tudtam, hogyha reggel felkelnek és meghallgatják a híreket, tuti vezető helyen lesz a híradásokban ez a földrengés, mert azt már ekkor tudtam, hogy óriási volt és azt is tudtam, hogyha nem értesítem a családomat, páni rémületbe esnek, teljes joggal. 
  A párom a bányából nem tudott telefonálni, valószínűleg a vonalak túlterheltsége miatt, viszont halálra rémült, mert a chilei televíziók megszakították az adásukat és bemondták, hogy 8,2-es földrengés volt Aricában. Ők is érezték a rengést, igaz csak a "szelét" mert nagyon messze voltak az epicentrumtól, így ott csak a Richter skála szerinti 3-as fokozatú nagyon enyhe földmozgás volt, bár tsunami riadót Chile szinte teljes partszakaszára kiadtak.
 Ekkor még kb senki nem tudott semmit, hogy mi is történt tulajdonképpen, hisz a károkat senki nem tudta felmérni, a kapcsolat is jórészt megszakadt az ország északi régiójával. Így nem lehetett tudni mekkora a kár, hányan haltak meg, hány épület dőlt össze stb.
  Azért a chileiek javára legyen írva, hogy bár a párom turnusa korántsem ért véget, a földrengés után egy órával(!!!) már mindenkinek a kezébe nyomták a buszjegyét, aki az érintett régióban lakott, hogy mielőbb a családjukkal lehessenek a dolgozók. Két órával a rengés után már a buszon ült és végül onnan sikerült engem elérnie. Ekkorra már tudta, hogy jól vagyok, mert miután ő nem tudott elérni körbetelefonálta fél Chilét, hogy hivjanak engem és tudják meg jól vagyok-e:) Igy legalább öten hivtak a párom megbízásából egymás után:)
  Mikor elhallgattak a telefonok arra figyeltem fel, hogy bevilágítanak az ötödik emeleti hálószobámba: felpattantam és láttam, hogy a rendőrség járőrözik a lezárt zónában: lépésben haladnak, közben pedig nagyon erős fényszórókkal vizsgálják meg az összes házat és lépcsőházat. Két okból is: egyrészt, hogy mindenki elhagyta-e az épületeket, valamint azért is, hogy nehogy valami gátlástalan alak beosonjon lopni valamelyik lakásba(hisz biztosan tudta mindenki, hogy senki nincs a házakban és lakásokban(csak egy hülye Magyarországról:))). Mondanom sem kell senkinek nem jutott eszébe lopni menni a tsunami által fenyegetett zónába:)). Egész éjjel járőröztek, legalább 15 percenként itt jártak a házunknál.
  Amúgy nem csak én gondolkodtam ennyire józanul, mert láttam, hogy többi ház legfelső emeletén is a lakásokban kósza zseblámpa-fények vannak, másutt gyertya ég. Úgy látszik többen is úgy gondolták, hogy mi az ötödiken annyira magasan vagyunk, hogy ide nem érhet fel semmilyen özönvíz.
  Alig vártam, hogy kicsit kivilágosodjon és körülnézhessek. Aggódtam a parton lakókért és persze aggódtam hány épület nem bírta ki a rengést és dőlt össze. 6 körül, mikor pirkadni kezdett, felkeltem és körülnéztem(mivel az ötödiken lakom és itt az összes épület max 1-2 emeletes, rálátok a város jó részére). Nem akartam hinni a szememnek: a város pont ugyanolyan volt mint előző este mikor lefeküdtem! Semmiféle kárt nem láttam, mindegyik épület állt, még dirib-darabokat se láttam letörve heverve sehol:) Amit egyedül fel bírtam fedezni, az a sok leszakadt felsővezeték volt. Alig volt hihető, hogy egy ekkora földrengés után ennyire nem látszik semmi a városon(oké az áramszünetet leszámítva:). A következő meglepetés akkor ért, mikor láttam hogy az áramszolgáltatótól vagy 3 autóval vannak kint és már szerelik vissza a leszakadt felsővezetékeket...mindezt hajnali hatkor...gyorsan dolgoznak szó se róla:)

  Híreket persze nem tudtam hallgatni, így lementem a kutyával sétálni hátha megtudok valamit. Sikerült is: a lakótelep kisboltja előtt a tulajdonos bekapcsolta és kihangosította az autója rádióját - ott ült a fél lakótelep és hallgatta a híreket:) Megtudtuk, hogy Aricában semmi komolyabb kár nem keletkezett(csak az egész városban nincs áram, valamint egyes szektorokban víz) és hogy 8,2-es erősségű volt a rengés. Fél órával később befutott a párom is. Ő azonnal mondta, hogy én pihenjek le(hisz tudta, hogy nem aludtam semmit az éjjel), ő meg összekészíti amire szükségünk lehet. Teljes elképedésemre délutánra visszajött az áram. Tényleg elképedtem mert láttam mennyi felsővezeték szakadt le, hihetetlennek tűnt, hogy mindent helyreállítottak fél nap alatt...
Azonnal írtam a  facebook-ra, hogy megnyugtassak mindenkit:
  Ekkor tudtam meg azt is, hogy  a földrengésben sajnos hat ember vesztette életét, de a többségük egyszerűen az ijedtségbe halt bele(infarktust kaptak). Azt is megtudtuk, hogy a hozzánk legközelebb eső városban(Iquique), sokkal rosszabb a helyzet mint Aricában, bár ott kisebb volt a rengés(7,8-as), de ott sok régi épület összedőlt és egy kisebb tsunami is partot ért, ami ahhoz pont elég volt, hogy felforgassa a város kikötőjét...jöjjenek a képek vegyesen az érintett városokból:

                            

                           

  Ezeket a fotokat egy aricai barátom tette közzé a facebookon: így nézett ki az irodája reggel mikor bement dolgozni(körülbelül úgy ahogy a mi lakásunk:)))

  Emberek kóbor kutyákat mentenek Iquique városában bevásárlókocsikkal, a tsunamival fenyegetett területről...

Iquiqueben így nézett ki  a rengés után a kedvenc beásárlóközpontunk:

  Közben megérkezett az este és ismét megmozdult a föld, ráadásul szinte ugyanakkor este, mikor az előző napi nagy rengés is volt. Ezúttal korántsem ijedtem meg annyira, egyrészt mert nem voltam egyedül, másrészt a rengés is összehasonlíthatatlanul kisebb volt mint az előző napi és rövidebb ideig is tartott. A párom viszont azonnal mondta, hogy induljunk mert ez óriási rengés volt. Én meg elkezdtem hahotázni, hogy EZ ÓRIÁSI?:)))) Lettél volna itt a tegnapinál!!!:) De csak nem hagyott békén, ráadásul telefonokat kaptunk, hogy egy még nagyobb földrengés várható, így végül elkezdtünk szedelődzködni. Most jöttem rá, hogy ő mennyire körültekintő volt: amikor reggel hazajött, előkészítette és feltöltötte a menekülőcsomagunkat, előkészítette a cica műanyag szállítódobozát(rakott bele a kutyának és a macskának is zacskókban kaját), és kikészített 1-1 székre mindkettőnknek 1-1 rend ruhát(cipőtől kezdve alsóneműig mindent). Az ágy mellé volt készítve két zseblámpa, így nem az volt mint tegnap, amikor én ott bóklásztam a vaksötét lakásban és mindent felforgattam a zseblámpáért:) Mert az áram természetesen megint elment. Átöltöztünk és riasztottuk a párom húgát, hogy jöjjön értünk kocsival addig a magasságig ameddig jöhet(a mi szektorunk tsunamiveszély miatt ekkor már le volt zárva: innen csak kifele engedték a forgalmat, befelé senkit). Úgyhogy bedobozoltuk a macskát, és kutyástul elindultunk felfele a találkozási pontig. Ekkor már egy árva lélek sem volt az utcán, már mindenki rég elmenekült, csak egy rendőrautóval találkoztunk, akik látták, hogy épp elhagyjuk a zónát, így nem szóltak ránk:)

Bemásolom a bejegyzést amit másnap írtam az ismerőseimnek:

"Tegnap este 7,6-os földrengés volt. Persze újabb tsunami riadóval. Végül a sógornőm házában kötöttünk ki, akinek a háza a tsunami-mentes körzetben van. Ez az újabb földrengés már végképp betett a közszolgáltatásoknak: nálunk áram nem volt egész nap, a város nagyobbik részében pedig víz. Így afféle össznépi társasjátékot űznek az emberek(a szükség nagy úr): a sórornőméknél víz nincs, úgyhogy ők főzni meg fürödni jönnek át hozzánk, nálunk meg áram nincs, úgyhogy mi meg netezni, híreket hallgatni, meg biztonságban lenni a tsunamitól járunk át hozzájuk:))) Mára valami igazi világvégét jósolnak ide(az USA Földrengéstani intézete pl meg van erről győződve) és a chilei szeizmológusok is nagyon rebesgetik, hogy valami akkora rengés várható, amekkorát még a világ nem látott:( És hogy ez a kb 1 hónapja tartó földrengés-sorozat mindennek csak az előjele volt. Remélem mindenki téved, de azért mi ma is sóginőéknél alszunk...
:(("

  Így sógornőméknél gyülekeztünk sötétedéskor ezen a napon is. Miután tele volt a média azzal, hogy ma este valami iszonyatos földindulás lesz itt gigászi tsunamival, a kevéssé cizellált lelkületű férfitagjai a családnak úgy ültek asztalhoz, hogy no akkor költsük el az "utolsó vacsoránkat"...:)))

  A második rengésről és az épp városunkban vendégeskedő chilei elnökasszony evakuálásáról így számolt be a magyar média:
http://www.maszol.ro/index.php/kulfold/27278-ujabb-eros-foldrenges-utan-cunamiriadot-rendeltek-el-chileben

A chileiek nem lennének chileiek ha már a földrengés másnapján nem pakolták volna tele a facebookot különböző vicces fotókkal:)))

A következő kép felirata: " Gyere csak gyere....és velem kezdj te rohadék földrengés!!!"

  Nagyon jellemző módon a következő napokon megmozdult az egész ország, hogy az északi régió segítségére siessen. Ez itt abszolút tipikus. Bármelyik régiót földrengés sújtja azonnal megmozdul az ország többi része és rohan segíteni. 2o1o-ben az ország közepét sújtotta egy hatalmas, 8,8-as földrengés és tsunami, akkoriban itt Aricában mindenki gyűjtött a földrengés sújtotta terület lakóinak. A munkahelyünkön is gyűjtöttek pénzt és az utcákon is szinte minden sarkon felállított standokba botlottunk, ahol élelmiszereket gyűjtöttek piacok és nagyobb boltok mellett.
  A lakásunkba heteken át bekopogtak a kisiskolások, akik szintén tartós élelmet kértek tőlünk a földrengés károsultjainak(úgyhogy lementünk a piacra és bevásároltunk a leginkább ajánlott tartós élelmiszerekből, hogy a gyerekek újabb és újabb rohama ne érjen minket felkészületlenül:)). Végül Aricából mikrókból összeállt konvoj vitte le a segítséget az ország közepébe. Ennek megfelelően amikor most mi kerültünk bajba, az ország közepe hatalmas gyűjtésbe kezdett. Iquique városában több nappal a földrengés után sem volt víz, ezért az ország többi részében a városok főterein gyűjtötték ezeket a hatalmas ásványvizes palackokat az észak-chilei városokba és falvakba.
Ezt a két fehér demizsont egy 85 éves bácsika hozta, akinek nem volt pénze az ásványvizet megvenni. Annyi van ráírva: 

"csapvíz....az északi testvéreimnek"

Az északi testvérek nevében köszönjük szépen:)

  Elképesztő, hogy Chile ennyire " könnyedén" viseli az ekkora rengéseket, de ez nem jelenti azt, hogy anyagi károk nem keletkeznek: súlyos ezrek váltak földönfutóvá. A házuk ugyan nem omlott rájuk, de lakhatatlanná vált. A mai napig sokan sátortáborokban laknak és itt bizony beköszöntött a tél. Aricában egészen kellemesen vagyunk még éjjel is, de tőlünk kicsivel is délebbre, éjjel már nagyon hideg van és ezek az emberek - családok és gyermekek, sátrakban laknak...

Ha emlékeztek, 2010 elején Haitin egy 7,0-ás rengés gyakorlatilag elpusztította az országot. több mint 250.000,- halálos áldozatot követelve.

A Richter skálán egy 4,5 méretű földrengés kipattanásakor nagyjából akkora energia szabadul fel, mint a nagaszaki méretű atombomba robbanásakor.
Egy fok a richter skálán pedig 32x-es szorzót jelent. Vagyis egy 7-es erősségű rengésnek(amekkora Haitin volt),  a 8-as rengés a 32(!!!)-szerese. Itt a 8,2-es rengésben mindössze hat ember veszítette életét, jórészt az ijedtségtől. Óriási a különbség...sokszor szoktam mondani, hogy aki meg akarja tapasztalni, hogy milyen egy földrengés és túl is akarja élni, az jöjjön Chilébe:)

Aricában, a 8,2-es rengésről nem készült videofelvétel illetve csak olyan ami értékelhetetlen, mert azonnal elment az áram az egész városban és vaksötét volt. Iquique-ben viszont, tőlünk 2oo km-re, ahol 7,8-as erősségű volt, felvették egy bevásárlóköpontban, igaz nem végig, mert 1 perc 45 mp után hirtelen még inkább felerősödött a rengés és a video készítője is menekülőre fogta a dolgokat:) A 7,8-as rengésnek, a 13-szorosa a 8,2-es ami nálunk Aricában volt. Szóval amit itt a videón láttok, azt szorozzátok meg 13-al és képzeljétek el milyen volt az amit mi voltunk kénytelenek átélni...