Ezúttal egy magyar világutazó keresett meg a facebook-os blogomon keresztül, akinek történetesen Arica-n keresztül vitt az útja, hogy fussunk össze amikor átutazóban itt lesz és esetleg jó tanácsokkal egyebekkel segítsem, mivel innen egyenesen San Pedro de Atacama-ba utazik tovább, ahova én ugye már milliószor vittem turistákat. Végül is az "átutazásából" nem egy nap lett, hanem három és szerintem nem bánta meg ezt a döntését:) Amúgy az utóbbi időkben akik megkeresnek azzal, hogy kalauzoljam végig őket Chilén, Perun vagy épp Bolívián, azoknak fontos kitétele a kívánságlistán, hogy az én városom - Arica, mindenképp szerepeljen a programban:) Sokan egyenesen ide akarnak érkezni és innen is akarnak hazaindulni:) Úgy látom jó nagy hírverést sikerült csinálnom ennek a városnak, lassan Arica nagyobb hírnévnek örvend Magyarországon mint pl Santiago:)) Ez a bejegyzés arról a két napról szól amit Márkkal töltöttem, de egy kicsit többről is. Nevezetesen arról, hogy mi mindent láthat aki veszi a fáradtságot és Chilébe, Arica-ba is ellátogat mondjuk a Machu picchu után:)
A Márk nem egy elveszett ember és remekül elboldogult eddig is a kontinensen, vagyis neki olyan nagy segítségre nem volt szüksége, de azt nagyon jól tudta, hogy egy helyi ezerszer többet tud egy adott városról mint egy turista, még akkor is ha az minden föllelhető irodalmat elolvasott az adott helyről. Így ha helyi kíséri végig a városon garantáltan többet láthat - olcsóbban, mintha csak az olvasott ismereteire hagyatkozna.
Neten beszélgettünk előző nap, hogy másnap mikor és hol találkozzunk. Mondtam, hogy találkozzunk a sétálóutcában, a Mc Donalds teraszán. Ott le lehet ülni, ráadásul el sem tévesztheti, mert ez az egyetlen Mc Dondalds a városban, ez sem tudom hogy tud megélni mert szinte mindig üres:))
Nagyot nevettem amikor azt kérdezte, hogy küldjön-e magáról fotót, hogy felismerjük egymást:))) Azon meg ő nevetett amikor visszakérdeztem: szerinted szükség van fotóra ha egy olyan városban jársz, ahol oly ritka a fehér ember mint a fehér holló?:))) Arica ugyanis hiába a szinte csak európaiak által lakott Chilében van, régen perui város volt, perui lakossággal, ennek következtében itt a lakosság nagy többsége alacsony, sötétebb bőrű indián. Ráadásul fél Peru átjár ide dolgozni a határon, úgyhogy igen nagy volt az esélye, hogy azonnal kiszúrom a teraszon a Márkot még akkor is ha soha életemben nem láttam őt:)
Így is történt és minden további kérdezősködés nélkül azonnal kicipeltem a kikötőbe, hogy onnan indítsuk a napi programunkat:) Tudta persze hogy van egy kikötő de sejtelme sem volt arról merre kell elindulni, hogy megtalálja:) Az első meglepetés akkor érte amikor kis híjján belebotlott néhány irdatlan méretű pelikánba, akik a kikötőben tanyáznak. Mindenhol ott vannak: üldögélnek a korlátokon, a bámészkodó emberek közt, tökéletes nyugalomban napoznak vagy épp alszanak az emberek által használt gyalogutakon és kb akkor lépnek csak odébb ha történetesen felrúgod őket. Ez utóbbi azonban nem javasolt, ugyanis csípni is tudnak:)
A chilei pelikánok nagyon barátságos madarak és közeli, jó viszonyt ápolnak az emberrel, sőt nem egyszer hallani róla, hogy 1-1 példány közeli barátságot alakít ki valamelyik halásszal.
A Márkot is lefotóztam a társaságukban:)
Az egyszeri turisták, akik nincsenek tisztában ezeknek az irdatlan méretű madaraknak a természetével(ez a legnagyobb testű pelikánfaj a földön - chilei vagy perui pelikán a hivatalos nevük, a szárnyfesztávolságuk 2,5 méter és felegyenesedve bizony az ember mellkasáig felérnek), természetesen lenyűgözve sétálgatnak köztük és hamar kitalálják, hogy micsoda fotókat lehetne lőni ha hoznak nekik halat. Szépen elképzelik, hogy a pelikánok majd illedelmesen odatotyognak és egyesével elveszik a felkínált halakat és hogy milyen jól mutat majd ez a fotókon:) Nos be is mennek a halpiacra és kijönnek egy zacskóval, benne egy csomó apró hal. Amint azonban előszedik az első szelet halat, a pelikánok rájönnek, hogy az ő kajájukat rejti a szatyor, azonnal felszállnak mind a kb 5oo-an, akik a kikötőben tanyáznak és kollektív támadást intéznek a szatyor ellen. Természetesen eszükben sincs az adott turistát bántani, de mivel az ő kezében van a zacskó, így ő is beleesik a szórásba és a kialakult közelharcba:) Így a párja videón vagy fotón kb azt tudja csak megörökíteni, hogy asszony ezerrel elhajítja a zacskót a halakkal és csapkodva, visítva menekül, a helyiek kaján örömére:)))
A pelikánok természetesen nem egyedül garázdálkodnak a kikötőnkben, a másik sokkal hangosabb és erőszakosabb bagázs a fókáké. Ők hivatalosan déli oroszlánfókák és bár az egész chilei partszakasz tömve van velük, egy népes család közülük évtizedek óta beköltözött Arica kikötőjébe és ott tengeti napjait. Egyáltalán nincs rossz dolguk, napoznak, játszanak és időnként ádáz csatákat vívnak egymással és a pelikánokkal a halpiac maradékáért, amit a halászok dobnak nekik a kikötő vízébe:)
Amikor leértünk a Márkkal, az egyik halász megjelent nagy vödrökkel a parton, a fókák értelemszerűen úgy gondolták, hogy ebédidő van és az egész bagázs odaúszott ahol a halász állt és vad közelharcot vívtak egymással a minél jobb pozíció elfoglalása érdekében:)
Miután megállapították, hogy vaklárma volt és ezúttal nem kaját hoztak nekik,. hamar lecsillapodtak a kedélyek és az egész bagázs elvonult a kedvenc napozószikláira:)
Néhány pillanatkép a kikötő életéből(figylejétek az első képen a cicákat...hogy várják a jussukat a zsákmányból:):
A kikötő után természetesen bementünk a halpiacra is körülnézni, majd colectivoba(iránytaxi) pattantunk és Arica óriáspiacáig, az Agroig meg sem álltunk. Erről a giga-piacról már írtam nektek egy részletes fotós beszámolót itt, úgyhogy most csak pár fotót teszek fel ízelítőül miket láthat aki erre téved:) Mindenesetre rengeteg igazi egzotikumot:))
Ezt itt a Chirimoya(gyömbéralma vagy krémalma) - amennyire én tudom Európában csak Spanyolországban kapható sajnos, mert nagyon nehezen meghonosítható fa, a gyümölcse pedig sérülékeny, nem viseli el a hosszas szállítást. Nagyon finom, édes, lédús kicsit banános-mangós íze van:
Avokádó persze van Magyarországon is csak nem ömlesztve és nem ilyen méretű mint az őshazájában. Na az ízéről pedig már nem is beszélek:)
Passion fruit - golgotagyümölcs
Csillaggyümölcs:
Papaya hátul, a kép előterében pedig az a csíkos az itteni nevén pepino dulce, magyarul tojásdinnye a neve
Arica egyik oázisában(Azapa völgy), nemzetközi hírű olajbogyót termesztenek vagy 5oo éve, ennek következményeként tonnaszám árulják a savanyított olajbogyót:) Ezzel vigasztalódom, hiszen itt csak 2-3 féle savanyúság van.
Tuna, vagyis kaktuszgyümölcs....imádom:)))
És még mennyi minden más!:) Arica óriáspiaca akkora, hogy simán eltéved aki nem ismeri. Órákat lehet benne eltölteni és észre sem veszed hogy elrepült az idő, annyi látnivaló van:)
Itt még nem ért véget a napunk. Visszamentünk a városközpontba harapni valami gyorsat, mert azt javasoltam menjünk el a Tenger múzeumába a belvárosba. Őszintén szólva hogy ott mire bukkanunk nem tudtam én sem pontosan, mert sose jártam még itt. Valahogy mindig akkor sikerült erre keverednem mikor zárva volt:) Persze olvastam róla, hogy ezt a gyűjteményt, amely azóta is folyamatosan bővül, egy bizonyos Don Nicolas Hrepic ajándékozta a városnak és jelenleg több mint 13oo faj látható, nem csupán a Csendes óceán, de a világ tengereiből is.
Amikor beléptünk mindjárt egy kagylóruhás hölgy fogadott minket:)
Valamint egy idősebb úr, akiről én azt hitem valami műkedvelő, mivel végigkísért az egész kiállításon és az érdekesebb leletekről beszámolót is tartott:) Mikor utánaástam a múzeum viselt dolgainak jöttem rá, hogy aki végigkalauzolt minket az bizony nem volt más, mint maga a gyűjtemény alapítója, Don Nicolas Hrepic:)
A múzeum bejárata:
Nézzünk körül kicsit mi mindent láthattunk itt:)
Engem lenyűgözött a múzeum gazdagsága, ráadásul én magam is őrült kagylóhéjgyűjtő vagyok, így remekül éreztem magam:) A hagyományos kagylóhéjakon túl találtunk itt fosszíliákat is....
Mégpedig a földtörténet legrégebbi, már élőlényekkel rendelkező korából(Kambrium:542millió évvel ezelőtt): trilobitát, vagyis háromkaréjú ősrákot:) A trilobitáknak közel 17ezer faja ismert, találunk közöttük ragadozókat, dögevőket, sőt planktonevőket is.
A fosszíliák közül találtunk még egy érdekességet, egy megalodon-nak, vagyis az őskori óriáscápának a fogát láthattuk. Pontosabban a fogának a legfelső csücskét:)))
A Carcharodon megalodon valószínűleg a valaha létezett legnagyobb ragadozó hal volt. Mintegy 16 millió évvel ezelőtt jelent meg és 1,6 millió évvel ezelőtt pusztult ki.
Hosszát a fennmaradt leletek alapján 15-2o méteresre becsülik.
Hogy elképzelhessük egy szemléltető rajzot is láthattunk: az ember, a nagy fehér cápa és a megalodon méreteit hasonlítja össze:
Ez valami gyönyörűséges, nem?:)
A napunk lassan véget ért, így én azt javasoltam, hogy pihenés előtt látogassuk meg Arica legfrenetikusabb fagyizóját, a DiMango-t:)
Ehhez pár szót elöljáróban: én nem szeretem az édességet. Nem tud senki kísértésbe hozni egy rigó jancsival(na azzal esetleg igen, ennyi év után:), vagy egy dobos tortával. Egy fagyival pláne nem. Szóval amikor megérkeztem Arica-ba és elhívtak fagyizni, meglehetősen unott képpel és egykedvűen ültem be a sétálóutcában a DiMango teraszára:). Amint viszont kihozták a fagyi-kelyhemet, azonnal DiMango-Fan vált belőlem:)) Azóta szó szerint küzdelmet kell vívnom magammal, hogy be ne üljek fagyizni hetente, mert az súlyos kalóriákkal jár....Íme az én fagyi-kelyhem:))
És a Márké:)
A napunk viszont véget ért, így elbúcsúztunk másnapig.
Másnapra én egy Arica-közeli, méltán világhírűnek tekinthető múzeumot javasoltam meglátogatásra, ugyanis itt őrzik a föld legrégebbi múmiáit. Bizony a híres Tutanhamon itt labdába sem rúghat a maga 3500 esztendejével. Az itteni múmiák a föld legidősebb múmiái és bizony 10.000 évesek! És nem csupán ebben a világelsők! A földön sok helyen mumifikáltak halottakat, de ez a tisztesség szinte mindig a társadalom felső vezetőit illette meg, minden kultúrában. A Chinchorro múmiák viszont arról adnak tanúbizonyságot, hogy korra, nemre való tekintet nélkül, valamennyi halottjukkal ugyanolyan gondossággal bántak ezek az emberek. Találtak nagyon sok női, férfi, fiatal, idős múmiát, nagyon sok gyereket, de még elvetélt magzatot is, melyet ilyen módon tartósítottak és temettek el! Ráadásul az is kimutatható, hogy a gyerekeknél még alaposabb és gondosabb munkát végeztek. Tiszteletreméltó és megható, ahogyan ezek a kőkorszakban élő emberek gondoskodtak a halottaikról...
Előbb egy pár fotó a múzeum kertjéről, mert az is megér egy misét:)
Előbb nézzetek meg erről az elvarázsolt mesebirodalomról néhány képet:)
A csodálatos virágok persze a Márkot is lenyűgözték, ő is vadul fényképezett:)
A virágokon túl találhatunk más érdekes dolgokat is a kertben:))
Bár rengeteg kolibrit láttunk, ezeket a madarakat lehetetlen küldetés fotózni:) Nem elég hogy csupán pár centisek, de olyan gyorsan mozognak, hogy mire lenyomod az exponálógombot, már heted hét határon túl van a madár és te ismét csak a szép zöld erdőről készítettél egy jól sikerült képet:) Amikor egyáltalán esélyed van, hogy lefotózd, az az a pillanat amikor valamelyik madár leül pihenni. Sok próbálkozás után sikerült egy olyan képet lőnöm amelyiken felismerhető egy kolibri:))) A két nagy banánlevél között keressétek:))))
A szabadon betelepült kolibrik mellett a tulajdonos hölgy tart még pár állatot a turisták nagy örömére. Mindjárt kezdetnek két fensőbbséges tekintetű lámát, rengeteg baromfit, kecskét, bárányt, lovat, teknősöket stb.
A haszonállatok mellett időnként megjelennek betelepülők is...ezzel az iguánával is a parkban akadtunk össze. Egy dolog biztos: egyáltalán nem félt tőlünk, nyugodtan fotózhattuk, eszébe sem jutott elmenekülni:))
A kolibripark az évek alatt óriási fejlődésen ment keresztül. Amikor mi felfedeztük, vagy 5 éve, még senki nem ismerte, az itt közlekedő taxisok se hallottak róla soha és senki nem is vállalta a fuvart. Ma már az Aricába látogató turisták zöme tudomást szerez róla valahogy és el is jön. A taxisoknak pedig külön bevételi lehetőséggé vált és valamennyien profi módon hordják a turistákat, a földúton megközelíthető, eldugott parkhoz:) Idén a tulajdonos egy kis vendéglőt is nyitott a bejáratnál. Ez igazán jó ötlet, mivel mire bejárod a parkot, minimum iszonyú szomjas leszel, s mivel a park messze van a várostól, sőt semmiféle vendéglátóhely sincs kilométeres körzetben, így szinte garantált, hogy aki idejön, mikor végez egy üdítőre tuti betér. Mi is lerogytunk és a Márk egy hűs, frissen turmixolt, 1oo%-os gyümölcslevet ivott, én meg tejeskávét:)
A hölgy mivel engem már sokszor látott turistákkal, kezembe nyomta a névjegykártyáját és felajánlotta ha legközelebb megyünk, maradjunk nála ebédre, bármilyen echte chilei kaját megfőz a turistáknak kívánság szerint:))) Üzleti érzékből jeles:))
Kisétáltunk az országútig, fogtunk egy városközi iránytaxit Aricaba(itt ilyen is van és fix, korrekt tarifával üzemel. pl az Arica - Azapa völgy távolságot(kb14km), fejenként 45oFt-ért teszi meg).
Mivel a hasunk delet harangozott úgy döntöttünk, hogy mielőtt kimegyünk Arica egyik varázslatos sziklás tengerpartjához, a playa Corazones-hoz, ennünk kell valamit. A Márk egy menüt akart kipróbálni, így betértünk Arica millió kis vendéglője közül az egyikbe és én egy chilei húslevest ettem, a Márk meg sült halat salátával:) Az ilyen egytálételeket rendszerint 15oo pesoért(kb 75oFt), árulják.
A chilei húslevest(cazuela-t), imádom. Nagy darab tökök vannak belefőzve, egész krumpli és karika kukoricák is, ráadásul jól megszórják az egészet friss koranderrel:)
Következő úti-célunk néhány kilométerre helyezkedik el a város határától és a városlakóknak afféle hét végi kirándulóhelye ez a néhány km hosszúságú óceánparti rész, pusztán a szépsége miatt. Itt fürödni nem lehet - illetve csak egy kis medencében, viszont annál többet lehet sétálni és gyönyörködni, egyszerűen mert szép. Én nem is beszélek többet, beszéljenek helyettem a képek. A Márkkal amikor besétáltunk a sziklák közé és egyik sziklás öböl után a másik még szebb jött, pár percig állt aztán annyit mondott: És ti ide csak úgy kijöhettek ide amikor épp eszetekbe jut...mázlisták...:)
Miután kisétáltuk magunkat, azt javasoltam a Márknak, hogy el ne menjen Aricából, amíg meg nem kóstolta Chile, de legalábbis Arica legfinomabb tengeri herkentyűs empanada-ját. Az empanada minden bizonnyal portugál találmány, bár hasonló ételeket leírtak nagyon régen már Olaszországban is. Eredetileg valószínűleg úgy alakulhatott ki ez az étel, hogy a régi időkben amikor még sem non-stop üzletek, sem hűtőszekrény nem létezett és a népsűrűség is lényegesen alacsonyabb volt, az utazóknak valamilyen módon naponta friss ételhez kellett jutniuk(és mondjuk mégsem lőhettek le maguknak naponta egy vaddisznót:), ezért idővel rájöttek, hogy ez a sok hagymával, fűszerrel elkészített darált hús, egy tésztabatyuban jól átsütve bizony még a melegben is napokig friss marad.
Mindenesetre a portugáloknak köszönhetően elterjedt egész Dél-Amerikában és közel 5oo esztendő alatt minden nemzet elvett, hozzáadott az eredeti recepthez és a saját igényeihez, ízléséhez alakította ezt az ételt is. Így alakultak ki a régiók, nemzetek, saját empanada-i. A Chileiek kettőt is a sajátjuknak mondhatnak. Az egyik jellemző chilei empanadaban (amit mellesleg szinte az egész kontinensen is úgy árulnak, hogy "empanada chilena"(vagyis chilei empanada), a hagymán és darált húson kívül találunk még kemény tojást kettévágva és olajbogyót, sőt néha mazsolát is. A másik jellemzően chilei empanada-t az empanda-k többségétől eltérően nem kemencében sütik, hanem forró olajban, a belsejében pedig egy hagymás-tengeri kerkentyűs tölteléket találunk.
Ezt rendszerint tengerparti városokban árulják Chilében frissen és Aricában kétség kívül a legfinomabbat egy bácsinál találjuk, akinek a tavernája szó szerint a Playa corazones szomszédságában van. Mivel a Playa Corazones több km-re van a város határától ez a tavernás simán éhen-halhatna, mert ki az a hülye aki 5-6 km-t autózik Aricából hogy ehessen egy ilyen töltött batyut, mikor Arica tömve van jobbnál jobb tavernákkal? Ennek a bácsinak viszont mégsem kopik fel az álla még télen sem, amikor alig van forgalom itt. Az aricaiak ugyanis tisztában vannak vele, hogy itt kapni messze a legfinomabb empanada mariscos-t(tengeri herkentyűs empanada) és bizony nagyon sokan képesek több km-t autózni 4-5 tengeri herkentyűs sült tészta batyuért ha kényeztetni akarják a családjukat:)
Aznapra az utolsó programpontunk a panoráma megtekintése lett volna a Morro-nak(Arica hegye) a tetejéről, de ez több okból is elmaradt. Először is másnap a terveink szerint Márk Arica főattrakciójára ment volna, vagyis egy egész napos kirándulásra az Andokba, a föld egyik legmagasabban fekvő tavához, a Chungara tóhoz(4520m). Mivel azonban sajnos előszezon volt, nem tudott az utazási iroda elegendő jelentkezőt összeszedni, így nem indítottak túrát aznap. Hogy viszont ti le ne maradjatok erről a csodás kirándulásról, mely során nem csupán magát a tavat láthatjuk, hanem keresztülautózunk az UNESCO Bioszféra Rezervátum, Lauca Nemzeti Parkon is és több falut is felkeresünk, itt láthatjátok az egyik részletes, fotós beszámolómat erről a kirándulásról:)
Sajnos Márk így a plusz napon a Morro tetejét mászta csak meg, méghozzá gyalogszerrel:)
De nem mászott hiába, hisz ezt láthatta:
Ez a bejegyzés többek közt azért született, hogy megismerhessétek mit tartogat ez a kisváros a sivatag mélyén azon vakmerő turista számára, ski ilyen messzire merészkedik:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése